2025. 08. 27. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Nagy László 100: emlékház és műsor
A csilikészítés kultúrája
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Ebben az évben lenne Nagy László 100 éves, aki a veszprémi Felsőiszkázon született. Már életében népszerű költő volt, akinek számos versét mondták, és dalolták, hiszen az egyik legismertebb versét a Ki viszi át a Szerelmet a hetvenes években Sebő Ferenc és együttese megzenésítette számos más versével együtt, és nagyon sokan ezeken a dalokon keresztül kerültek közel a költőhöz. Felsőiszkázon szülőházánál, emlékházat nyitottak 1984-ben, ami azóta zarándok hellyé vált. Ebben a kis Veszprém megyei faluban, júliusban több mint 400 ember azért ment ide, hogy egy költőre emlékezzen. Ez mostanában nem megszokott. Lázár Csaba színművész a katolikus rádió munkatársa is egyike volt a meghívott fellépőknek. Őt kérdezte Kovács Éva Rebecca arról, hogy hogyan zajlott ez a nevezetes nap?

Tudják Önök, hogy mit mér a Scoville-skála? Nem zenei vagy geológiai jelenségeket mér, még csak nem is fizikai energiákat, hanem a paprika félék erősségét. A csípősség mértékegységén pedig a több milliót számláló érték sem kivételes. S lehet, hogy ilyenkor egyesek zenei skálákban törnek ki, vagy úgy érzik, megrendül a föld talpuk alatt, sőt akár energia hatására térdre kényszerülnek. Mégis egyre népszerűbb a mindenféle paprika, csili és csípős szósz az ínyencek közt. Füstös László, csilitermesztő és csiliszósz készítővel együtt óvatos kóstolásra hívja Önöket Fazekas Gyöngyvér.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2025. 09. 03.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Budapest Bábszínház: Babaróka
A hús szerepe a gasztronómiában
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 09. 02.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- Budavári séták
- Cserkészek a Sziget fesztiválon
- Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 09. 01.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

5öst érő tanulási 5letek,
Kodály-módszer Rómában,
Hamisított festmények nyomában

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 08. 29.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogatunk

Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 08. 28.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- XIX. Ars Sacra Fesztivál

- Operettsorozat folytatás

- Közlekedési Múzeum kiállítása
Szerkesztő: Fülöp Tamás

Épp ezt az adást nézed
2025. 08. 26.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kápolnásnyék: Vörösmarty Emlékház
Budai Vár: Szent Miklós-torony
Kolibri Színház: A Hétfejű Tündér
Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 08. 25.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Mesék bűvöletében - Harcsa Borbála kedvencei,
Fantasy regény egy amnéziás lányról,
Kultúrmorzsa

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 08. 22.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Gárdonyi Géza Emlékház
„A múltból a jövőbe"
Templombelsők festőművésze, Máger Ágnes
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2025. 08. 21.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Magdolnák virágai
A falikárpitok csodái
A "Vörös térkép" Amerikában
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 08. 20.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Gárdonyi Géza emlékház
Máger Ágnes: az ináncsi templom
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 08. 19.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- Ismét látható a Fekete pont
- Folkfashion kiállítás
- Várséták 3. Dísz tér - Szent György kápolna

Szerkesztő: Csuth Judit

2025. 08. 18.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Népi énekes Oszakában,
Freskó és szekkó - Máger Ágnes képei,
Röplapok Drakulától Rákóczi Ferencig

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 08. 15.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt hét legérdekesebb anyagaiból válogatunk.
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

2025. 08. 14.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Akhilleusz pajzsán - Kovács Olivér
Hardver-fellegvár: SZTAKI
Nevenincs király: Magócs Ottó
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 08. 13.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Argentínai jezsuita redukciók
A macaron ízei és története
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér