2026. 06. 22. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Nyári színház a Barabás Villában
Rajzfilmes tábor gyerekeknek
Szent Iván-éji piknik a Gellért-hegyen
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
A nyári időszakban Budapest kulturális kínálata különösen gazdag, a programok között azonban vannak olyan helyszínek, amelyek egyedi hangulatukkal és különleges eseményeikkel is kitűnnek. A Hegyvidék egyik kulturális ékköve, a Barabás Villa idén nyáron is számos koncerttel, színházi előadással, kiállítással és közösségi programmal várja a látogatókat. Reichardt Vandát, a Barabás Villa programszervezőjét Kovács Éva Rebecca kérte mikrofon elé.

A Magyar Rajzfilm Kft. idén is sok szeretettel várja kicsiket és nagyokat, kezdőket és haladókat immár több évtizedes múltra visszatekintő nyári rajzfilmes táborába. A helyszín ezúttal is a Budapest II. kerületében található, a magyar rajzfilmkészítés történetében meghatározó szerepet játszó Pannónia Stúdió, ahol a fiatal résztvevők megismerkedhetnek az animációkészítés rejtelmeivel, különféle rajzfilmes és animációs technikákkal, valamint kreatív animációtervezéssel.
A tábor célja, hogy mindenki saját alkotói világát és egyéni stílusát ötvözve megalkothassa saját animációs filmjét, a kész műveket pedig a kurzus végén pendrive-on vihetik haza a gyerekek. A részletekről, valamint a felnőttek számára is elérhető képzésekről Szentimrei Kristóf kérdezte telefonon Bocskor Ildikót, a Magyar Rajzfilm Kft. képzésvezetőjét.

Itt van a nyári napforduló, Szent Iván éjjele, a varázslatok éjszakája, amikor bármi megtörténhet. Ehhez kapcsolódóan június 26-án, pénteken este irodalmi-zenei piknik lesz a fény és sötétség témakörében a Gellért-hegyen, ahová a résztvevők vihetnek magukkal verset, mesét, novellát, drámarészletet, vagy akár hangszert és közösen elénekelhető dalt is, a szellemi csemegéket pedig kötetlen beszélgetés követi. Gertheis Veronika meseterápiás szakemberrel, íróval, az esemény szervezőjével Zsoldos Szilvia beszélget.


Zenei szerkesztő: Varga Ramona

A műsor további adásai

2026. 06. 29.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az arany ember képregény
Hiánypótló kötet a magyar fotóművészetről
35. Művészetek Völgye Fesztivál

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 06. 26.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt hét legérdekesebb kulturális műsoraiból válogatunk

Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2026. 06. 25.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Magyar színházak, ha találkoznak…
Szakácskönyv színésznő módra
Évadzáró Kodály-módszerrel

Szerkesztő: Nagy György András

2026. 06. 24.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Medgyesy S. Norbert: A Nyugat-Dunántúl egyházzenei anyanyelve
BTM: A kard magyar útja
Homoludens.hu
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 06. 23.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Dombos Fest 2026
A Nemzeti Táncegyüttes nyári bemutatója Szegeden
Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Csuth Judit

Épp ezt az adást nézed
2026. 06. 18.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Ha 12 novella nem egy tucat!
Ha a török irodalom magyarul szól
Ha Párizst Budapest viszi Berlinbe
Szerkesztő: Nagy György András

2026. 06. 17.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Anima Napok
„Hódoló tisztelettel...”: kötetek Kossuth könyvtárából
Szinetár Miklós: Önéletrajz szerű
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 06. 16.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

-Múzeumok Éjszakája: Róth Miksa Múzeum
-Vissza a középkorba! – napközis nyári tábor
-Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 06. 15.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Nagy László művészete a PIM-ben,
Nemzeti Stúdió és Bodnár Sándor – kettős jubileum,
Kultúrmorzsa

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 06. 12.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 06. 11.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Transzplantáció és újjászületés
Türkök és magyarok
Egy állatorvos ló és a születésnap

Szerkesztő: Nagy György András

2026. 06. 10.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

31. Duna Karnevál
Henry Blount: Utazás a Közel-Keleten
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 06. 09.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Gál Vilmos Egy áldott jó ember című regénye
MVM Classic And Club koncertje szerdán
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 06. 08.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Apokalipszis-ábrázolások Dürertől Kondor Béláig,
Divat a kortárs fotográfiában,
A Trianon-küldetés

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 06. 05.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit