2026. 07. 01. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Váci Székesegyház: Az ég veled
ASSITEJ díj: Novák János
Fesztivál Akadémia Budapest: 11. Summerfest
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Új állandó kiállítással várja a látogatókat a Váci Székesegyház. Az ég veled című, márciusban megnyílt tárlat középpontjában a kupola csodálatos festményei állnak, melyek Franz Anton Maulbertch, a legjelentősebb hazai barokk festő munkái. Bár a művész osztrák származású, közel negyven éven keresztül dolgozott magyar templomok díszítésén. Az épület közelmúltbeli felújításának egyik utolsó lépéseként megnyílt tárlatról Nagy Veronika művészettörténésszel, a Veszprémi Érsekséghez tartozó Gizella Királyné Múzeum igazgatójával, a kiállítás egyik kurátorával, Tóth Zsófia beszélget.

Novák János „pályafutása nem csupán egy művész története, hanem egy olyan küldetésé, amely megváltoztatta azt, ahogyan a felnőttek a gyerekeknek szóló előadásokról gondolkodnak” – áll Székely Andrea bábszínházi rendező, művésztanár laudációjában, amit május végén Veszprémben a gyermek- és ifjúsági színházak seregszemléjének záróakkordjaként mondott el. Az ASSITEJ, a gyermek- és ifjúsági színházak világszervezetének magyar központja idén először adott át életműdíjakat, amit Novák Jánosnak és posztumusz Scherer Péternek ítéltek oda. Novák János amellett, hogy a Kolibri Színház alapítója és bő három évtizedig igazgatója volt, több tucat magyar film zeneszerzője is. Számtalan újítása között megtaláljuk a csecsemő- és babaszínházi előadásokat, a színház-pedagógiát, mivel úgy véli, a fiatalokkal őszintén kell beszélni a világ dolgairól. Novák János Zsoldos Szilviának beszél az életműdíj kapcsán pályafutásáról.

Húsz napra Budapest ismét a klasszikus zene nemzetközi központjává válik. Több mint 50 szólista és 210 fiatal zenész érkezik a világ 40 országából, hogy együtt tanuljanak, versenyezzenek és muzsikáljanak a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész-házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest 11. nyári fesztiválján. Kokas Katalint a verseny kezdete előtt néhány perccel Fazekas Gyöngyvér kérdezte.

A műsor további adásai

2026. 07. 08.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum
Pálos utak: Balatonszemes
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 07. 07.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Fő témánk: A megújult Keresztény Múzeum

Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 07. 06.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Herend 200 kiállítások,
Kitüntették a Búzaszem Iskolát,
Világjáró gyerekdalok a Művészetek Völgyében
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 07. 03.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 07. 02.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Slachta Margit Kollégium, Magyar Művészeti Akadémia köztestületi díjai, operett sorozat
Szerkesztő: Fülöp Tamás

Épp ezt az adást nézed
2026. 06. 30.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

-Domonkos László: Hajszálak, gyökerek
-Jókai színházi világa
-Az Iparkodjunk! – Lechner című tárlat

Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 06. 29.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az arany ember képregény
Hiánypótló kötet a magyar fotóművészetről
35. Művészetek Völgye Fesztivál

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 06. 26.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt hét legérdekesebb kulturális műsoraiból válogatunk

Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2026. 06. 25.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Magyar színházak, ha találkoznak…
Szakácskönyv színésznő módra
Évadzáró Kodály-módszerrel

Szerkesztő: Nagy György András

2026. 06. 24.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Medgyesy S. Norbert: A Nyugat-Dunántúl egyházzenei anyanyelve
BTM: A kard magyar útja
Homoludens.hu
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 06. 23.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Dombos Fest 2026
A Nemzeti Táncegyüttes nyári bemutatója Szegeden
Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 06. 22.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Nyári színház a Barabás Villában
Rajzfilmes tábor gyerekeknek
Szent Iván-éji piknik a Gellért-hegyen
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 06. 18.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Ha 12 novella nem egy tucat!
Ha a török irodalom magyarul szól
Ha Párizst Budapest viszi Berlinbe
Szerkesztő: Nagy György András

2026. 06. 17.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Anima Napok
„Hódoló tisztelettel...”: kötetek Kossuth könyvtárából
Szinetár Miklós: Önéletrajz szerű
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 06. 16.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

-Múzeumok Éjszakája: Róth Miksa Múzeum
-Vissza a középkorba! – napközis nyári tábor
-Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Tóth J. András