Műsorújság

Az előadók: Billy Waugh zenekar, a Hollywood Mood Orchestra, Kováts Kriszta, a Beatles, Richard Clayderman -zongora és a James Last zenekar, Kovács Kati, Csepregi Gyula-szaxofon, valamint a Royal Philharmonic Orchestra.

Kipke Tamás: Tengercsend Tudod, a tenger... -- mondta néha, s aztán hosszú hallgatásba kezdett. Ilyenkor, azt hitte, mindenki számára érthetően beszél. A tengerről csak csönddel lehet beszélni. Ezt, ha jól emlékszik, egy könyvben olvasta még gyerekkorában. A könyv borítója kékesbe játszón zöld színű volt, tengerzöld. Lassan a harmincadik életéve felé járt, de nem látta még a tengert. Talán lehetett volna alkalma rá. Erre-arra megfordult már, de a kettévágott Európának mindig, szigorúan csak az innenső részén, autók és vonatok ringatták, zötyögtették többször is a szárazföld pereme felé. De valami mindig közbejött. Egy tengelytörés, egy kétnapos hiábavaló várakozás az autóstopra, egy özönvízszerű zivatar s abból láz, kishíján tüdőgyulladás. Mindig vissza kellett fordulnia, kevéssel a cél előtt. Már-már valami elrendelésre gondolt. Talán, hogy meg kell érnie erre a találkozásra. Hogy valójában mit várt ettől a találkozástól, maga se tudta. Ez jó, gondolta, nem várok semmit. Azt várom, ami jön. Aztán állt lent a parton. Nézte a vizet, a hullámzást, amit nem tudott és nem is akart semmihez se hasonlítani. Nem érzett semmit. Éjszaka volt, de világos, vagyis szürke inkább. Látta a világítótorony ismétlődő fényjeleit, a másik irányban pedig, ahogy messzire fut a part, előrenyúlik, mint egyik karja az öböl tágas ölelésének. Königstuhl -- mondta valaki mellette, ő meg bólogatott, mint aki mindent ért. Állt, pontosan azon a vonalon, amely elválasztotta a száraz és nedves fövenyt. Cipője tele volt homokkal. Szinte vakon nézte, süketen hallgatta a hullámzást. Még mindig nem érzett semmit. Talán csak annyit, mint aki hazaért -- egy sosem látott otthonba. Hogy ez ellentmondás? Otthon még az ellentmondások is elviselhetők, összeférhetők. * * * A sziget olyan volt, mint a megtalált paradicsom. Mezítláb sétálhatott a selymes füvön. Egy kis völgyhajlatban, kötéllel elkerített jókora területen hatalmas tarka és fekete tehenek legeltek békésen. Alkalmi útitársa, a svéd fiú hirtelen futni kezdett, rohant, a kötélhez. Svédül beszélni kezdett az állatokhoz. Azok fölkapták a fejüket és baktattak felé. Rábődültek, nyomták a fejüket a tenyeréhez. Ő megsimogatta őket, és beszélt, beszélt a maga lágy, szinte éneklő anyanyelvén. Az állatok bőgtek, bólogattak, az, amelyik felé éppen odafordult, le nem vette róla hatalmas szemét. Mintha csak nevükön szólította volna őket. Többen is nézték a jelenetet. Volt, aki nevette, volt, aki kinevette. A svéd csak beszélt, megfeledkezve mindenről és mindenkiről, ő meg döbbenten nézte. Eszébe jutott a halaknak és a madaraknak prédikáló Ferenc -- meglepte ez a gondolat, ez a hasonlóság. Vagy csak hasonlat? Hiszen ha értenék svédül! -- gondolta. -- Ha tudnám, mit mond! De ha tudnám is, vajon érteném? * * * Magával akarta vinni azt a két követ. Haza, kétezer kilométernyi távolságra. A két kő éppen elfért egy-egy markában. Két szobor volt: két kerekded kődarab, melyek, mint a legjobb szobrok, nem ábrázoltak semmit. Csak önmagukat: két kő. Már látta is, milyen jól mutatnak majd otthon, szobája ablakpárkányán. Szép lesz. Aztán mégis lerakta a két követ a nedves homokra. Az első hullám átbukott rajtuk. Már tudta, itt kell hagyja őket. Így teljes a mű, a most már közös alkotás: Címe: Két kő és tenger. Lehet persze, hogy senki se figyel majd föl rá. Hiszen annyi víz van itt és annyi kő. Nem, biztos, hogy valaki is észre fogja venni. De számít ez? * * * A férfi ballagott a parton. Egészen a víz mellett, lába előtt vagy mögött néha fölfutott egy hullám a partra. Ilyenkor megállt, olykor le is guggolt, úgy nézte a visszahúzódó hullámot. A férfi vagy negyvenéves lehetett, kissé vizenyős szemű, középmagas és középsúlyú, szürke, mint a homok. Ballagott észak felé, nyakában fényképezőgép, fotózott. Az algát, amit vastagon terített a partra a tenger, a kinyílt, kifordult és töredezett kagylókat, a sirályokat, a föveny ráncait és gyűrődéseit. És a saját lábnyomait, melyeket a vizes homokban hagyott, s melyeket eltörölt mindig a következő hullám. Ezeket fotografálta a sziget tengernyi műemléke helyett. Az életet és a pusztulást -- mondta, ha valaki kérdezte --, szóval az életet. Ez maradt, uram, és ez marad meg. Ez a fontos. A vegetáció és a rothadás, a keletkezés és az elmúlás, az élet, ért engem, uram, ért engem...?

Gánóczy Sándor magyar származású, Franciaországban élő teológust a Magyar Tudományos Akadémia külsős tagjai közé választotta. Gánóczy Sándor székfoglaló előadásában, amelynek címe: „Állati ember, emberi állat”, az emberi és állati faj lélektani hasonlóságaira hívta föl a figyelmet. Megállapítása szerint a kutya emberszabású, nem genetikailag, vagy alakilag, hanem a viselkedés területén, például a hűség, a megbocsátás, a figyelem, az önfegyelem terén. Gánócy Sándorral Zimányi Ágnes beszélget.

Az ENSZ klímapanelének legújabb jelentéséről Dr. Ürge-Vorsatz Dianát a Közép-Európai Egyetem professzorát, a kutatás egyik vezetőjét kérdezzük.

Molnár Miklósné Klári nénivel beszélgetünk, aki több mint harminc éve vezeti a Budapest - Kálvin Téri Református Egyházközség Kézimunkázó Asszonykörét. (Kép forrása: www.keptar.oszk.hu)

Elég egy tégladarab, és a járdán máris megjelennek a gyerekrajzok. A hűtő helyet ad egy egész kiállításnak, és a legszebb ajándékok a kicsik alkotásai. A legtöbb gyerek még szeret rajzolni. A rajzolási mánia aztán valamikor elmúlik. Felnőve csak kevesen állnak csupán kedvtelésből a festőállvány elé, vagy vesznek kezükbe rajzceruzát. Miért van ez? A Budai Rajziskolában járunk.

A cigányok problémáinak gyökeres megoldását Krisztus szeretetének befogadásában látják a protestáns egyházak. „Isten nem bábnak teremtett bennünket” – ezzel a címmel rendeznek először ökumenikus nyílt napot a Veresegyházi történelmi egyházak. Az úgynevezett blaszfémia törvény halállal fenyegeti mindazokat, akiket megvádolnak vele. Ászja Bibi a haláltörvény legismertebb áldozata Pakisztánban.

Felelős szerkesztő: E. Román Kata. Énekel: Elek Judit.

Mai vendég Szőke Szandra énekesnő, szerző, zenekarvezető.

I. Az Európai Bizottság Magyarországra vonatkozó ajánlásai gyakorlatilag az elmúlt négy év magyar gazdaságpolitikáját kérdőjelezték meg. Mintha a számok - melyeket a szakértők is elismernek szerte a nagyvilágban - nem is léteznének. Mintha Magyarország nem is került volna ki a túlzott deficit eljárásból - másról most ne is beszéljünk. És ezek után megint felmerül a kérdés: kinek higgyen - kinek ne higgyen -, és mit higgyen el a magyar átlagpolgár, Vendég: Csath Magdolna közgazdász II. Jó üzlet a festékgyártás? Mennyire szabad a terep? Milyen jövője lehet egy magyar cégnek a multik uralta Európában.Vendégünk Szabó Antal a Poli-Farbe ügyvezető igazgatója.

Elég egy tégladarab, és a járdán máris megjelennek a gyerekrajzok. A hűtő helyet ad egy egész kiállításnak, és a legszebb ajándékok a kicsik alkotásai. A legtöbb gyerek még szeret rajzolni. A rajzolási mánia aztán valamikor elmúlik. Felnőve csak kevesen állnak csupán kedvtelésből a festőállvány elé, vagy vesznek kezükbe rajzceruzát. Miért van ez? A Budai Rajziskolában járunk.

Pilinszky János pünkösdi verse a Gótika

Kipke Tamás: Tengercsend Tudod, a tenger... -- mondta néha, s aztán hosszú hallgatásba kezdett. Ilyenkor, azt hitte, mindenki számára érthetően beszél. A tengerről csak csönddel lehet beszélni. Ezt, ha jól emlékszik, egy könyvben olvasta még gyerekkorában. A könyv borítója kékesbe játszón zöld színű volt, tengerzöld. Lassan a harmincadik életéve felé járt, de nem látta még a tengert. Talán lehetett volna alkalma rá. Erre-arra megfordult már, de a kettévágott Európának mindig, szigorúan csak az innenső részén, autók és vonatok ringatták, zötyögtették többször is a szárazföld pereme felé. De valami mindig közbejött. Egy tengelytörés, egy kétnapos hiábavaló várakozás az autóstopra, egy özönvízszerű zivatar s abból láz, kishíján tüdőgyulladás. Mindig vissza kellett fordulnia, kevéssel a cél előtt. Már-már valami elrendelésre gondolt. Talán, hogy meg kell érnie erre a találkozásra. Hogy valójában mit várt ettől a találkozástól, maga se tudta. Ez jó, gondolta, nem várok semmit. Azt várom, ami jön. Aztán állt lent a parton. Nézte a vizet, a hullámzást, amit nem tudott és nem is akart semmihez se hasonlítani. Nem érzett semmit. Éjszaka volt, de világos, vagyis szürke inkább. Látta a világítótorony ismétlődő fényjeleit, a másik irányban pedig, ahogy messzire fut a part, előrenyúlik, mint egyik karja az öböl tágas ölelésének. Königstuhl -- mondta valaki mellette, ő meg bólogatott, mint aki mindent ért. Állt, pontosan azon a vonalon, amely elválasztotta a száraz és nedves fövenyt. Cipője tele volt homokkal. Szinte vakon nézte, süketen hallgatta a hullámzást. Még mindig nem érzett semmit. Talán csak annyit, mint aki hazaért -- egy sosem látott otthonba. Hogy ez ellentmondás? Otthon még az ellentmondások is elviselhetők, összeférhetők. * * * A sziget olyan volt, mint a megtalált paradicsom. Mezítláb sétálhatott a selymes füvön. Egy kis völgyhajlatban, kötéllel elkerített jókora területen hatalmas tarka és fekete tehenek legeltek békésen. Alkalmi útitársa, a svéd fiú hirtelen futni kezdett, rohant, a kötélhez. Svédül beszélni kezdett az állatokhoz. Azok fölkapták a fejüket és baktattak felé. Rábődültek, nyomták a fejüket a tenyeréhez. Ő megsimogatta őket, és beszélt, beszélt a maga lágy, szinte éneklő anyanyelvén. Az állatok bőgtek, bólogattak, az, amelyik felé éppen odafordult, le nem vette róla hatalmas szemét. Mintha csak nevükön szólította volna őket. Többen is nézték a jelenetet. Volt, aki nevette, volt, aki kinevette. A svéd csak beszélt, megfeledkezve mindenről és mindenkiről, ő meg döbbenten nézte. Eszébe jutott a halaknak és a madaraknak prédikáló Ferenc -- meglepte ez a gondolat, ez a hasonlóság. Vagy csak hasonlat? Hiszen ha értenék svédül! -- gondolta. -- Ha tudnám, mit mond! De ha tudnám is, vajon érteném? * * * Magával akarta vinni azt a két követ. Haza, kétezer kilométernyi távolságra. A két kő éppen elfért egy-egy markában. Két szobor volt: két kerekded kődarab, melyek, mint a legjobb szobrok, nem ábrázoltak semmit. Csak önmagukat: két kő. Már látta is, milyen jól mutatnak majd otthon, szobája ablakpárkányán. Szép lesz. Aztán mégis lerakta a két követ a nedves homokra. Az első hullám átbukott rajtuk. Már tudta, itt kell hagyja őket. Így teljes a mű, a most már közös alkotás: Címe: Két kő és tenger. Lehet persze, hogy senki se figyel majd föl rá. Hiszen annyi víz van itt és annyi kő. Nem, biztos, hogy valaki is észre fogja venni. De számít ez? * * * A férfi ballagott a parton. Egészen a víz mellett, lába előtt vagy mögött néha fölfutott egy hullám a partra. Ilyenkor megállt, olykor le is guggolt, úgy nézte a visszahúzódó hullámot. A férfi vagy negyvenéves lehetett, kissé vizenyős szemű, középmagas és középsúlyú, szürke, mint a homok. Ballagott észak felé, nyakában fényképezőgép, fotózott. Az algát, amit vastagon terített a partra a tenger, a kinyílt, kifordult és töredezett kagylókat, a sirályokat, a föveny ráncait és gyűrődéseit. És a saját lábnyomait, melyeket a vizes homokban hagyott, s melyeket eltörölt mindig a következő hullám. Ezeket fotografálta a sziget tengernyi műemléke helyett. Az életet és a pusztulást -- mondta, ha valaki kérdezte --, szóval az életet. Ez maradt, uram, és ez marad meg. Ez a fontos. A vegetáció és a rothadás, a keletkezés és az elmúlás, az élet, ért engem, uram, ért engem...?

Molnár Miklósné Klári nénivel beszélgetünk, aki több mint harminc éve vezeti a Budapest - Kálvin Téri Református Egyházközség Kézimunkázó Asszonykörét. (Kép forrása: www.keptar.oszk.hu)

Felelős szerkesztő: E. Román Kata. Énekel: Elek Judit.

I. Az Európai Bizottság Magyarországra vonatkozó ajánlásai gyakorlatilag az elmúlt négy év magyar gazdaságpolitikáját kérdőjelezték meg. Mintha a számok - melyeket a szakértők is elismernek szerte a nagyvilágban - nem is léteznének. Mintha Magyarország nem is került volna ki a túlzott deficit eljárásból - másról most ne is beszéljünk. És ezek után megint felmerül a kérdés: kinek higgyen - kinek ne higgyen -, és mit higgyen el a magyar átlagpolgár, Vendég: Csath Magdolna közgazdász II. Jó üzlet a festékgyártás? Mennyire szabad a terep? Milyen jövője lehet egy magyar cégnek a multik uralta Európában.Vendégünk Szabó Antal a Poli-Farbe ügyvezető igazgatója.

1-7. A kilencven esztendeje született a Samson François Chopin-felvételeinek sorában ma a lengyel-francia romantikus talán legnépszerűbb alkotásai, a keringők albumát nyitjuk föl. E költői táncfantáziák közül ma az első hét remeket halljuk a művész 1963-ban rögzített fölvételéről.