kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Tóth Enikő, Kautzky Armand (képünkön), dr. Somody Imre, dr. Nusser Zoltán, dr. Perczel András
Egész éves programsorozattal emlékeznek meg Tolnay Klári születésének 100. évfordulójáról. A kétszeres Kossuth-díjas színművész alakját kiállításokkal, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel, konferenciával és centenáriumi gálaműsorral idézik meg. A színpadon, filmen és számos műfajban kiemelkedőt alkotó Tolnay Klári a mindenkori közönség kedvence volt. Emberábrázoló tehetsége, belülről sugárzó mosolya, jellegzetes hangja, nemes tartása, eleganciával átitatott természetes színpadi létezése a magyar színháztörténet egyedülálló alakjává tették. A nagyszabású Tolnay Klári Centenáriumi Emlékév a Tolnay Klárit személyesen ismerő dr. Góg Laura nemzetközi jogász – két Tolnay Klári könyve szerzője – ötlete és kezdeményezése, aki több mint 15 esztendeje foglalkozik Tolnay Klári pályájával. A koncepció mellé sokan felsorakoztak: az ügyet fontosnak tartó közintézmények, szakemberek, művésztársak, Tolnay Klári rokonai, barátai, őt szerető közönsége. A RAM Colosseumban július 17-én 20 órakor kezdődő Születésnapi gálaműsor megidézi Tolnay Klári szellemét. A rendező Román Sándor. Műsorvezető Gaál Zoltán. Köszöntőt mond: Sunyovszky Sylvia, a Tolnay 100 Háziasszonya. Beszédet mond: dr. Góg Laura, a Tolnay 100 megálmodója. Fellép többek között Bencze Ilona, Bodrogi Gyula, Csányi Sándor, Für Anikó, Gál Erika, Kautzky Armand, Koncz Gábor, Lukács Sándor, Molnár András, Molnár Piroska, Oroszlán Szonja, Piros Ildikó, Rúzsa Magdi, Sunyovszky Sylvia, Tóth Enikő, Tóth Vera, Voith Ági, továbbá az Alföld Néptáncegyüttes, Bényei Tamás és a Hot Jazz Band, valamint az ExperiDance. Zongorán kísér: Demkó Gergely, Darvas Ferenc, Gyarmati István, Köteles Géza és Romhányi Áron. A gálaest sajtótájékoztatóján két fellépővel, Tóth Enikővel és Kautzky Armanddal (képünkön) beszélgettünk.
A Cser Kiadó gondozásában jelent meg Kun Zsuzsa interjúkötete. Beszélgetések Bolyai-díjas tudósainkkal, A világhírű magyar agy címmel. Álljon itt névsoruk: dr. Freund Tamás neurobiológus, dr. Roska Tamás információs technológus, Bor Zsolt lézerfizikus, dr. Lovász László matematikus, dr. Ritoók Zsigmond klasszika-filológus, dr. Perczel András kémikus, dr. Nusser Zoltán agykutató. A két utóbbi tudóssal, valamint dr. Somody Imrével, a Bolyai-díj alapítójával beszélgettem a Centrál Kávéházban rendezett könyvbemutatón.