Móricz Zsigmond: Pipacsok a tengeren
Felolvassa: Gáspár Sándor.
Hangmérnök: Horváth János, zenei szerkesztő: Dévény Mária, dramaturg: Sárospataki Zsuzsanna, rendező: E. Román Kata. (9/2.)
Új templommal gazdagodott az Esztegom-Budapesti Főegyházmegye. Erdő Péter bíboros felszentelte a Boldog Meszlényi Zoltán vértanú magyar püspök tiszteletére emelt templomot, amely a Budapest-Lágymányos Szent Adalbert Plébánia közösségének új liturgikus tere lesz. Erről Erdő Péter bíborost és Musits Antal plébánost hallják.
„A görög katolikus egyházak szerepe és missziója Európában” – központi témával az ukrajnai Lembergben rendezték meg éves találkozójukat a görög katolikus püspökök. A találkozón részt vett Orosz Atanáz miskolci görög katolikus püspök-exharcha és Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus püspök.
A holokauszt eseményeinek 70. évfordulója kapcsán tudományos konferenciát rendezett az apostoli nunciatúra, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Összeállításunkban Varga Lajos váci segédpüspököt, Kálmán Peregrin ferences történészt és Fejérdy Andrást, a Római Magyar Akadémia tudományos titkárát hallják.
A Polska Jazz- 2. Lengyel Jazz Fesztivállal kezdődik a november a Budapest Music Centerben.
Az Országos Széchényi Könyvtár irodalmi és kultúrtörténeti sorozatának következő estje november 6-án várja az érdeklődőket, mely az 1910-es évek pezsgő színházi és operavilágába kalauzolja a kedves érdeklődőt.
szerkesztő: Nagy Imre
Férfi kézilabda válogatottunk és győri kézis lányok sikere külföldön.
A szinvonalasabb magyar labdarúgó bajnoki meccsek vissza csalogatják a szurkolókat?
Férfi kézilabda válogatottunk és győri kézis lányok sikere külföldön.
Az új kapitány Dujsebajev vezetésével ismét győzelmet aratott nemzeti férfi kézilabda együttesünk ezúttal Ukrajnában.
Dániában is bravúros győzelmet arattak a győri kézis lányok, még az anyagi örömök előtt álló Görbicz Anita is kivette részét a sikerből, négy büntetőt értékesített.
Stúdió vendégünk Borsos Attila (képünkön) 162-szeres válogatott értékeli esélyeinket az EB-selejtező mérkőzésekről.
A szinvonalasabb magyar labdarúgó bajnoki meccsek vissza csalogatják a szurkolókat?
A legutóbbi forduló gyér látogatottságáról, a bajnokság érdekességeiről a volt szövetségi kapitány Várhidi Péter (képünkön) mondja el véleményét.
irodalom gyerekeknek
ifj. Gaál Mózes: Mildi meséi. Felolvassa: Pápai Erika. Hangmérnök: Horváth János. Zenei szerkesztő: Dévény Mária. Rendező: E. Román Kata. (18/2.)
Az előadók:
Fonográf együttes, Csepregi Gyula (szaxofon),Kecskés Tibor /Kefír/, Zsoldos Imre (trombita),a Budapest Bár, Majsai Gábor, valamint St.Martin (szaxofon)
szerkesztő: Bogdáni József
Lemezbemutató sorozatunkban az angol Beatles együttes, Past Masters dupla korongjáról valamint Balázs Fecó, Újjászületés című korongjáról válogatunk.
2. Rész.
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.
1. Az elmúlt hetek közéleti eseményeiről, történéseiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politológusokkal Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk Pomogáts Béla, József Attila- és Széchenyi-díjas irodalomtörténész, akivel 80. születésnapja alkalmából életútjáról és irodalmi munkásságáról beszélget Sallai Éva.
irodalom gyerekeknek
ifj. Gaál Mózes: Mildi meséi. Felolvassa: Pápai Erika. Hangmérnök: Horváth János. Zenei szerkesztő: Dévény Mária. Rendező: E. Román Kata. (18/2.)
Fontos, hogy a cigányemberek felismerjék, nem megvetett nép tagjai, hanem Isten gyermekei.
„Az imádság spirituálisan tisztítja meg a teret”. Egyre több helyütt a világban hoznak létre épp ezért imádság házakat, ahol 24 órában járnak közben Isten népéért. Október végén konferenciát is tartottak a témáról Máriabesnyőn.
Szonja Garro „Asszonyok Fehérben” néven többedmagával mozgalmat indított a lelkiismereti foglyok kiszabadításáért Kubában, ezért börtönbe zárták férjével együtt.
Végül híreink következnek.
A Polska Jazz- 2. Lengyel Jazz Fesztivállal kezdődik a november a Budapest Music Centerben.
Az Országos Széchényi Könyvtár irodalmi és kultúrtörténeti sorozatának következő estje november 6-án várja az érdeklődőket, mely az 1910-es évek pezsgő színházi és operavilágába kalauzolja a kedves érdeklődőt.
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.
1. Az elmúlt hetek közéleti eseményeiről, történéseiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politológusokkal Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk Pomogáts Béla, József Attila- és Széchenyi-díjas irodalomtörténész, akivel 80. születésnapja alkalmából életútjáról és irodalmi munkásságáról beszélget Sallai Éva.
1-4. A Zenei Kincsestárban Franz Schubert 5. szimfóniája hangzik föl Solti György és az Izraeli Filharmonikusok 1958-ban készült, remek fölvételéről. A Deutsch-jegyzékben a 485-ös szám alatt szereplő szerzemény annak bizonyítéka, hogy a dalok és a szóló zongoraművek komponistája nagyra termett formaművész volt, akit visszahúzódó személyisége, nem pedig zenei tehetségének korlátai szorítottak Beethoven árnyékába. A nagyszabású B-dúr szimfónia csupa világrengető energia, elég csak a forma határait feszegető III. tételt, a Menüettet kiemelnünk.