Bucsy Levente olvassa fel írását
Bucsy Levente: Még a nőnapról
A vasárnapi misén a mellettem üldögélő 8 éves kisfiú egy unatkozós percében a következővel fordult felém: „Képzeld, ma van a nemzetközi nőnap!” Gyorsan levegőt vettem, lefojtva nevetésemet, hogy mik eszébe nem jutnak egy kisiskolásnak a vasárnapi szentmisén, majd érdeklődő ember lévén megkérdeztem a fiút: „És, kap ma valamit anyukád?” Feltételeztem ugyanis, hogy esetleg kultusza van náluk a nőnapnak, és erről akar valamit elújságolni. Még nagyobb meglepetésemre azonban ezt mondta: „Á, dehogyis, semmit sem. Ezt a kommunisták találták ki.”
És egy kicsit most kielemezném ezt a helyzetet.
Először is mindannyian odavagyunk a gyerekszáj műfajáért, amikor a pindur-pandúrok kihangosítják az élet utcaköveiről felcsipegetett bölcsességmorzsákat. Volt is pár éve egy erre épülő tévéműsor, ahol a legjobb dumájú gyerekekből beszélgetőtársaságot válogattak össze, és egy adott téma körül megosztották a nagyérdeművel fontos tapasztalataikat. Kiderült az egyik adásból, hogy a borosta az egy nagyon finom étel...
Másodszor. Nyilván minden kisgyereknek folyamatosan formálódik az érdeklődése, és ahhoz, hogy minél több terület közül választhasson, érdemes nem túlságosan elmerülnie kizárólag egy témában. Ebből aztán következhet, hogy szülei, iskolatársának szülei, tanárai vagy más, nagyobb ismerősei leegyszerűsítve adnak át neki bizonyos információkat, hisz ha társadalom- vagy bölcsészettudományok fel mutat majd nagyobb érdeklődést, biztosan cizelláltabban fog majd gondolkodni erről, hogy „a nőnapot a kommunisták találták ki”. 8 évesen viszont szerintem ez rendben van.
Annál is inkább, mert bár a nőnapot valójában nem a kommunisták találták ki, mégis Magyarországon azért joggal kötik hozzájuk az emberek: egy 1857-es textilipari női munkástüntetés emlékére 1917-ben vésték be a naptárba március 8-ra a női egyenjogúságért folytatott küzdelem napjaként világszerte (ezen a napon volt Oroszországban a női kenyér- és béketüntetés is), és hazánkba is beszivárgott addigra, de csak a Rákosi-korszak hajnalán vált megünneplése kötelezővé. Milyen különös: negédes, nő-öngyöm-böngyömözős ünnepként maradt meg egy olyan esemény, ahol épp azért emeltek szót a nők, hogy legyenek egyenlőek a férfiakkal, legyenek egyenlőek a lehetőségeik, a jogaik, a fizetésük...
Aztán pedig harmadszor. Ismerem a kisfiú nagy családját, ahol a felülről megparancsolt ünnepek helyett a valódi, személyes alkalmak dominálnak. Anyák napján, névnapkor és a születésnapon jön a virág is, akkor van annak valódi helye náluk. Magam is azokat az ünnepeket kultiválom, amelyek emberközpontúak, de nem úgy, hogy „általában” éljen az ember azért, szőke, magas, szemüveges, vagy ugye nő. Akkor van magának az ünnepnek, az ünneplésnek értelme, ha annak van lelke, van üzenete. Van üzenete az egyik embertől a másikig.
Számomra sem elegendő az, hogy „te nő vagy, akkor március 8-án itt a virág”. A gesztus természetes, hogy érthető, de az, hogy „a virág” „a nőnek” éppen március 8-án, „a nőnapon” jár, ezt azért vitatom. Igen, tarthatja bárki egy kisgyerek kóros és káros politikai megfertőzésének azt, hogy kommunistának mondja a nőnapot, de ahhoz, hogy később a tapasztalataival megütköztetve a kisgyerekként tanultakat saját, kialakult véleménye legyen, valamilyen leegyszerűsített, egy logikai hálóban elhelyezhető igazságokkal, faktumokkal találkoznia kell. Távolabbi példa, de a családalapítás, a családtervezés és az utódnemzés témájában sem kezdjük majd egy 8 éves gyerek tájékoztatását szexuális felvilágosítással, de azt el lehet mondani neki, hogy amikor apu és anyu szeretik egymást, és még annál is jobban szeretik, akkor lesz kisbabájuk – később aztán találkozik a saját tapasztalatával, hogy rengeteg gyerek nem is házasságban születik, vagy talán nem is szerelemből, és még ott van az orvostudomány is. De alapinformációja, és csak halkan mondom, rögzült értékrendje sem baj, ha van már, mire belép a nagybetűs élet kapuján.
Szóval én sem nőnapozom. Amennyire gyarló emberi kereteim engedik, igyekszem megtalálni a hajbókoláson és áludvariaskodáson túli kedveskedési alkalmakat, már ugye ha sikerül nekem.
Mindez benne volt számomra a 8 éves srác kommunista nőnapos mondatában.
