."..ítélni élőket és holtakat.."
Horváth Pál olvassa fel írását
„...ítélni élőket és holtakat...”
A közelmúlt néhány brutális bűncselekménye, majd az arra reagáló politikusi nyilatkozatok ismét közbeszéd tárgyává tették a halálbüntetés kérdését. Nemzetközi szerződések, alkotmánybírósági döntések és az európai jogi szemlélet változásai nyomán egyértelmű ugyan, hogy e legsúlyosabb büntetési mód visszaállítására aligha kerülhet sor, ám. a megtorlást és szigort kívánó közvélemény zöme Európa-szerte a legsúlyosabb esetekben alighanem támogatná visszahozatalát, a hivatalos megnyilatkozások szerint azonban most nálunk nem ennek lehetőségéről, hanem csupán a téma napirenden tartásáról, megvitatásáról van szó. Egy ilyen vitában politikusok, jogászok, a bűnüldözés szakemberei, de a média, a kultúra és a társadalomtudományok szószólói is megfogalmazzák a maguk ellenző vagy támogató véleményét, a szakmai mérlegelésen túl azonban hitek, világnézetek, erkölcsi meggyőződések képviselőinek is hallatniuk kell a hangjukat. A halálbüntetés kérdése téma a katolikus társadalmi tanításban is, amelynek az utóbbi negyed században született dokumentumai e kérdésben az elvi elvetés és a gyakorlati elfogadás között látszanak ingadozni. II. János Pál pápa egy helyen azt mondja, hogy ezt a büntetést „csak végső esetben szabad alkalmazni”, egy későbbi megfogalmazása szerint viszon ez „minden, csak nem szükséges”. Az egyház katekizmusa a legsúlyosabb esetekben nem zárja ki a halálbüntetés kiszabását, a társadalmi tanítás összefoglaló kézikönyve meg szól arról, amikor „elkerülhetetlen a vétkesek halálra ítélése”, a halálbüntetés eltörlését viszont a növekvő erkölcsi érzék jeleként értékeli. De mi is lehet ezek után a mai, következetes keresztény álláspont halálbüntetés-ügyben? A hagyományos, óvatosan megengedő erkölcsteológiai nézet a társadalom jogos önvédelmét említi érvként, az életünkre törő támadó elleni védekezés analógiájára fogva fel a halálos ítéletet. Ám ez az analógia sántít, hiszen a jogos önvédelem a támadás folyamatában, annak elhárítása érdekében kényszerűen oltja ki az elkövető életét, míg a halálbüntetés olyan ítélet, amely egy már befejezett, utólag megakadályozhatatlan cselekvés büntetéseként marasztalja el a vétkest, és óhatatlanul csak a megtorlás vagy a másokat visszatartás, az elrettentés szempontjával indokolható. Valójában azonban egy ilyen vitában keresztényként csak a halálbüntetés egyértelmű elutasítása mellett állhatunk ki, még akkor is, ha tudjuk, hogy az egyház felfogása is hosszú századokon keresztül jogosnak, szükségesnek ismerte el ezt a büntetési formát és ma sem könnyű szembenéznie azzal, hogy tanítása ebben a kérdésben maga is fejlődik, változik. Mert miről is van szó a halálbüntetés esetében? Nyilván nem azokról az evilági, jogászi szemmel mérlegelhető szempontokról csupán, hogy van-e visszatartó ereje az ilyen ítéleteknek, hogy elégtétel-e élet az életért, vagy annak kockázatáról, hogy a végrehajtott halálos ítélet egy esetleges és ki nem zárható bírói tévedés esetén már jóvátehetetlen. Egy következetes, az isteni törvényhez és az emberi személy méltóságához igazodó keresztény meggyőződés szerint még akkor is ki kell mondanunk, ha ennek egyértelmű megfogalmazását ma még nem találjuk hivatalos egyházi dokumentumokban, hogy az emberi élet halálbüntetés általi kioltása ugyanúgy bűn, a Ne ölj! parancsolatának semmibe vétele, mint az általa megtorolni vélt cselekmény. Elutasítása esetén messze nem arról van tehát szó, hogy az emberi élet bírói ítélettel való kioltásától el lehet tekinteni, mert a közösség védelme, mások ilyen tettektől való visszatartása, a társadalom erkölcsi igazságérzete más eszközökkel, büntetési tételekkel is helyreállítható. A halálos ítélet ugyanis önmagában lehet egy történelmi kor jogérzéke és törvényhozási szemlélete szerint jogszerű, igazságos azonban a szó mélyen vallási, teológiai értelmében sohasem, hiszen nem más, mint emberi döntés az emberi élet felett. A keresztény meggyőződés alapja pedig, amelyet a hívő embernek még egy erőszakos és harag-vezérelte világban is képviselnie kell, éppen annak belátása, hogy az élet feletti rendelkezés joga nem az ember, hanem egyedül Isten kezében van; egyedül ő az, aki ítél élőket és holtakat, aki a hit, a remény és a szeretet üzenetével a halálbüntetés fenyegetésénél sokkal hatékonyabban vezethet arra minden embert, hogy egyre kevesebb legyen közöttünk a gyilkos és az áldozat.
