Műsorújság

A könyv A minap vettem egy könyvet. Drága volt, tíz liter benzint is vehettem volna az árából, amivel messzire, akár kétszáz kilométerre elkocsikázhatnék. Merthogy utazni jó. A minap vett könyv 716 oldalas, szép kötésű, és finom papírra nyomták. Már az üzletben elkezdtem olvasni. Látatlanban nem veszek könyvet – illetve könyvet sem –, ehhez még ragaszkodom, és felbőszít, ha mégis így akarnák rám sózni. A drágábbak némelyike ugyanis jó ideje már nylon fóliába burkolva kerül a polcra, „ne nézz, ne láss, csak vásárolj!” – egyre terjedő, egyre harsányabban terjesztett életszabály a harmadik évezred elején. A minap vett könyv nem ilyen. Nyugodtan belelapozhattam. Olvasgattam, a kereskedő bátorítóan hunyorgott, „csak nyugodtan…”, mintha tudta volna, hogy nem teszem vissza, mint sok más könyv formájú akármit, amelybe elég itt-ott beleolvasni: ami kevés megtudható belőle, arra elég a tíz-húszpercnyi lapozgatás. A minap vett könyvet nem tudtam visszatenni a pultra. Pár belelapozás után az elején kezdtem olvasni, aztán a negyvenegyedik oldal után zavartan felpillantottam, majd az órámra, aztán elindultam a pénztár felé. Előkotortam a pénztárcámat, számolgattam, de valójában már rég eldőlt bennem a kérdés, lelkem mélyén megköttetett az üzlet. A jó üzlet, a valamit valamiért – mert jó volna, ha tudnánk, csakis ez a jó üzlet. Nem az „akciók”, nem az „ajándékokkal” és „nyereményekkel” felpántlikázott vacakok kedvezményes kiárusítása. Legyen ára annak, ami érték. Legyen ára mindannak, ami igazi érték – a becsülettel és jól elvégzett emberi munkának is: az íróénak is (ami tükröződjék a könyv árában), az olvasóénak is, űzzön bármilyen foglalkozást is… Ezen morfondíroztam, miközben előkotortam a pénztárcámat. Tudtam, így most nem autózhatok kétszáz kilométert, de vannak másfajta kalandos utazások is. Már meg is kezdtem, amikor a pultnak támaszkodva olvastam. Tudtam, folytatom hazafelé a metrón. Esetleg úgy, ahogy a legizgalmasabb olvasmányok esetén, hogy elmegyek a végállomásig, és csak visszafelé szállok le a lakásunkhoz közeli megállónál, feltéve, hogy épp a végére érek egy fejezetnek, vagy netán útba esik előbb még a másik végállomás is… Aztán napokig, esetleg egy-két hétig is olvasom majd úton-útfélen, és főleg otthon, az olvasólámpa alatt üldögélve, minden szabaddá tehető időmben. A külső borító „fülét”, a lapok közé hajtottam, megtehetem, már az enyém a könyv, kezemben a pénztárca, lassan kiszámoltam pénzt, több is. mint kétszáz kilométernyi benzin… „Úgy látom, nem kell becsomagolnom”, mondta a tapasztalt könyvesboltos, és kiszámolta a visszajárót, én meg bedobtam a táska mélyére a majdnem kiürült erszényt. „Bocsásson meg”, mondta az idősebb, barna köpenyes férfiú, kivette a kezemből a könyvet, kihajtotta a fülét, és a megfelelő oldalak közé egy éjkék, a könyv gerincéhez erősített vékony selyemszalagot húzott be. Mosolyogva visszaadta: „látja, már-már elfelejtjük, milyen is egy igazi könyv. A szerző és a kiadó bíztak benne, hogy nemcsak egyszer fogják fellapozni, és tettek bele könyvjelzőt.” Jut is eszembe: holnap kezdődik a könyvhét…

A székesfehérvári Szent Gellért Hotelben került megrendezésre a Pécsi és a Székesfehérvári Egyházmegye köznevelési feladatainak minőségorientált fejlesztése” című uniós támogatásból megvalósuló projekt nyitórendezvényére. A 100 százalékos támogatási intenzitású projektnek a Székesfehérvári és a Pécsi Egyházmegye fenntartásában álló köznevelési intézmények pedagógiai alapdokumentumaival, valamint a köznevelési célokkal összhangban két általános célja van. Egyrészt az egyházi intézményfenntartói szerepkör erősítése, másrészt az egyházak által fenntartott köznevelési intézmények pedagógiai módszertanának felülvizsgálata és jó gyakorlatok alapján történő egységesítése a fenntartóváltásból eredő többletfeladatok hatékony ellátása érdekében. Az egyházmegyék közötti konzorciumi együttműködés pályázat megvalósításához kapcsolódó formája egyedülálló Magyarországon. A projektnyitó rendezvényen Spányi Antal székesfehérvári, Dr. Udvardy György pécsi püspökkel valamint a Dózsa Istvánnal a székesfehérvári egyházmegye vagyonkezelőjével Berta Kata beszélgetett.

800 magyar sclerosis multiplexes (SM) beteg válaszát várják egy nemzetközi kutatásban arról, milyen nehézségeket okoz a mindennapokban a betegség, hogyan alakul az érintettek életminősége, milyen kiadásokkal terheli meg a családi költségvetést a gyógyíthatatlan idegrendszeri kór? A Budapesti Corvinus Egyetem Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszéke által vezetett kutatásról Vincz-Marton Nikolettát, a Magyar SM Társaság elnökét kérdeztük.

Közös koncertet adnak Székesfehérváron a Virtuózok döntösei és az Alba Régia Szimfonikus Zenekar. Ifj. Major István zenekarigazgatót Lengylel Ákos kérdezte.

A Deák 17 Galéria célja a gyermek és ifjúsági korosztály tehetséggondozása. Ennek a törekvésnek egyik eredménye a Kinek bőre? című gyerekrajz pályázatból készült válogatás, mely felhívás arra buzdította a legfiatalabb korosztály tagjait, hogy rajzban fogalmazzák meg, kivel azonosulnának szívesen, kinek a bőrébe bújnának, ha tehetnék. Ehhez a kiállításhoz lazán kötődik a galéria Gépemberek című tárlata, mely hasonló témát feszeget, de ezen túl is mutat. A Gépemberek című kiállítás középpontjában az az utópisztikus gondolat áll, amely megpróbálja az átlagemberből a tökéletes embert megvalósítani. (Kép: Takács Martin: Cipzáras rókába bújnék)

Vajon kinek a bőrébe bújnának szívesen a gyerekek? Milyen mesék születnek azokra rajzokra, ami ezeket a kívánságokat ábrázolja? Adásunk különleges, hiszen a mai Akvarellel összhangban jött létre. Molnár Zsuzsanna és Kozák Annamária a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában jártuk a Kinek a bőre?, illetve a Gépemberek kiállítás megnyitóján. A két tárlat lazán kapcsolódik egymáshoz. Előbbi azt mutatja be, hogy a gyerekek kivel szeretnének azonosulni, míg utóbbi arra tesz kísérletet, hogy a tökéletes ember létrejöttéről tudósítson. A Kinek a bőre? kiállításról családi magazinunkban számolunk be részletesen, illetve a Gépemberek egyik kiállító művészével hallhatnak rövid beszélgetést. A tárlatról bővebben az Akvarellben volt szó. Képek forrása: http://irocimborak.blogspot.hu/p/kinek-bore.html https://www.facebook.com/deak17galeria

A selyem lenyűgöző szépsége miatt a kínai hagyományban a művészi tökéletesség szinonímájává vált. A titokzatos selyem előállításáról, szállításáról, kínai és római felhasználásáról is szól a szombathelyi Savaria Múzeum napokban megnyílt kiállítása. Erről, valamint kínai kutatásairól Hoppál Krisztina régész mesél a műsorban.

Veresegyházon elkezdődött a Szentlélek templom építése. „Séta az életért” címmel magzatvédő felvonulást szerveznek Budapesten Egy szív- egy lélek- címmel ökumenikus dicsőítő estet rendeznek Szigetmonostoron Egyre több országban küzdenek a muszlim gyülekezetek a közjogi elismerésért. Vajon ennek mi van a hátterében, és mik a buktatói?

Mai vendég Elsa Valle énekesnő, zeneszerző és Winand Gábor énekes, szaxofonos, zeneszerző, zenekarvezető.

Vajon kinek a bőrébe bújnának szívesen a gyerekek? Milyen mesék születnek azokra rajzokra, ami ezeket a kívánságokat ábrázolja? Adásunk különleges, hiszen a mai Akvarellel összhangban jött létre. Molnár Zsuzsanna és Kozák Annamária a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában jártuk a Kinek a bőre?, illetve a Gépemberek kiállítás megnyitóján. A két tárlat lazán kapcsolódik egymáshoz. Előbbi azt mutatja be, hogy a gyerekek kivel szeretnének azonosulni, míg utóbbi arra tesz kísérletet, hogy a tökéletes ember létrejöttéről tudósítson. A Kinek a bőre? kiállításról családi magazinunkban számolunk be részletesen, illetve a Gépemberek egyik kiállító művészével hallhatnak rövid beszélgetést. A tárlatról bővebben az Akvarellben volt szó. Képek forrása: http://irocimborak.blogspot.hu/p/kinek-bore.html https://www.facebook.com/deak17galeria

Jékely Zoltán: Az ég játékai

A könyv A minap vettem egy könyvet. Drága volt, tíz liter benzint is vehettem volna az árából, amivel messzire, akár kétszáz kilométerre elkocsikázhatnék. Merthogy utazni jó. A minap vett könyv 716 oldalas, szép kötésű, és finom papírra nyomták. Már az üzletben elkezdtem olvasni. Látatlanban nem veszek könyvet – illetve könyvet sem –, ehhez még ragaszkodom, és felbőszít, ha mégis így akarnák rám sózni. A drágábbak némelyike ugyanis jó ideje már nylon fóliába burkolva kerül a polcra, „ne nézz, ne láss, csak vásárolj!” – egyre terjedő, egyre harsányabban terjesztett életszabály a harmadik évezred elején. A minap vett könyv nem ilyen. Nyugodtan belelapozhattam. Olvasgattam, a kereskedő bátorítóan hunyorgott, „csak nyugodtan…”, mintha tudta volna, hogy nem teszem vissza, mint sok más könyv formájú akármit, amelybe elég itt-ott beleolvasni: ami kevés megtudható belőle, arra elég a tíz-húszpercnyi lapozgatás. A minap vett könyvet nem tudtam visszatenni a pultra. Pár belelapozás után az elején kezdtem olvasni, aztán a negyvenegyedik oldal után zavartan felpillantottam, majd az órámra, aztán elindultam a pénztár felé. Előkotortam a pénztárcámat, számolgattam, de valójában már rég eldőlt bennem a kérdés, lelkem mélyén megköttetett az üzlet. A jó üzlet, a valamit valamiért – mert jó volna, ha tudnánk, csakis ez a jó üzlet. Nem az „akciók”, nem az „ajándékokkal” és „nyereményekkel” felpántlikázott vacakok kedvezményes kiárusítása. Legyen ára annak, ami érték. Legyen ára mindannak, ami igazi érték – a becsülettel és jól elvégzett emberi munkának is: az íróénak is (ami tükröződjék a könyv árában), az olvasóénak is, űzzön bármilyen foglalkozást is… Ezen morfondíroztam, miközben előkotortam a pénztárcámat. Tudtam, így most nem autózhatok kétszáz kilométert, de vannak másfajta kalandos utazások is. Már meg is kezdtem, amikor a pultnak támaszkodva olvastam. Tudtam, folytatom hazafelé a metrón. Esetleg úgy, ahogy a legizgalmasabb olvasmányok esetén, hogy elmegyek a végállomásig, és csak visszafelé szállok le a lakásunkhoz közeli megállónál, feltéve, hogy épp a végére érek egy fejezetnek, vagy netán útba esik előbb még a másik végállomás is… Aztán napokig, esetleg egy-két hétig is olvasom majd úton-útfélen, és főleg otthon, az olvasólámpa alatt üldögélve, minden szabaddá tehető időmben. A külső borító „fülét”, a lapok közé hajtottam, megtehetem, már az enyém a könyv, kezemben a pénztárca, lassan kiszámoltam pénzt, több is. mint kétszáz kilométernyi benzin… „Úgy látom, nem kell becsomagolnom”, mondta a tapasztalt könyvesboltos, és kiszámolta a visszajárót, én meg bedobtam a táska mélyére a majdnem kiürült erszényt. „Bocsásson meg”, mondta az idősebb, barna köpenyes férfiú, kivette a kezemből a könyvet, kihajtotta a fülét, és a megfelelő oldalak közé egy éjkék, a könyv gerincéhez erősített vékony selyemszalagot húzott be. Mosolyogva visszaadta: „látja, már-már elfelejtjük, milyen is egy igazi könyv. A szerző és a kiadó bíztak benne, hogy nemcsak egyszer fogják fellapozni, és tettek bele könyvjelzőt.” Jut is eszembe: holnap kezdődik a könyvhét…

A Deák 17 Galéria célja a gyermek és ifjúsági korosztály tehetséggondozása. Ennek a törekvésnek egyik eredménye a Kinek bőre? című gyerekrajz pályázatból készült válogatás, mely felhívás arra buzdította a legfiatalabb korosztály tagjait, hogy rajzban fogalmazzák meg, kivel azonosulnának szívesen, kinek a bőrébe bújnának, ha tehetnék. Ehhez a kiállításhoz lazán kötődik a galéria Gépemberek című tárlata, mely hasonló témát feszeget, de ezen túl is mutat. A Gépemberek című kiállítás középpontjában az az utópisztikus gondolat áll, amely megpróbálja az átlagemberből a tökéletes embert megvalósítani. (Kép: Takács Martin: Cipzáras rókába bújnék)

1-13. Robert Schumann életművében, amely elméleti munkásságában éppúgy, mint zeneműveiben programszerűen fejti ki a romantika törekvéseit, kiemelt szerepet játszanak a gyermekeknek és fiataloknak szánt szerzemények. Jörg Demus a Zenei Kincsestárban ma ismét ezek közül játszik. Hogy Schumann mennyire komolyan gondolta a legkisebbek zenei nevelését és a gyermeki lélek világát, az is mutatja, hogy a 15-ös opusszámú Gyermekjeleneteket 1838-ban, közvetlenül a C-dúr fantázia és a Kreisleriana szomszédságában komponálta. 14-17. A Gyermekjelenetek után most Schumann másfél évtizeddel utóbb, 1853-ban megjelentetett Három ifjúsági szonátája közül szólal meg az első, G-dúr darab. Az egyszerű, magukat könnyen megkedveltető dallamok egy nagy mester formaművészetével szerveződnek klasszikus arányú, négytételes szonátává.