Műsorújság

Jávor Béla: Az út jobb, mint a fogadó 1995. október 14-ike szombatra esett. Szép, meleg, őszi nap volt. Reggel fél 9-kor heten gyülekeztünk naphegyi házunknál s indultunk el gyalog leereszkedve a Dunához, kisétálva az akkor épp felbontott és reparáció alatt álló Andrássy úton, majd Zuglón át Rákospalotára, elhagyva a fővárost Csömör érintésével estére megérkeztünk Kerepestarcsára. Aznap 28 km volt a lábunkban, s amikor az Örs vezér terére visszaérkező HÉV-ről leszálltunk, alig bírtunk lemenni a lépcsőn, mert hisz egyikünk sem szokta akkor még az ilyen távolságú gyaloglásokat. Jövő héten lesz húsz éve, hogy ez a hét embert számláló zarándokcsapat elindult, hogy gyalog elérje Máriapócsot, hiszen 1996-ban lett 300 éve, hogy a kegykép először könnyezett. Akkor még fel sem merült bennem, hogy egyhuzamban tíz-tizenöt nap alatt leérhetünk, hiszen mindannyian dolgozó emberek voltunk, ügyvédek, mérnökök, orvosok, ezért azt eszeltem ki, hogy minden hónapban egy szombaton gyaloglunk, s ahol abbahagytuk, hazautazunk, majd egy hónap múlva onnan folytatjuk a gyaloglást és így összességében gyalog érkezünk meg Máriához. Amíg akciórádiuszunkba belefértek a közforgalmú járművek, addig azokkal, majd saját gépkocsijainkkal utaztunk a kezdőpontnál hagyva a kocsikat és a végponton keresve valakit, aki némi ellenszolgáltatás fejében visszaviszi a sofőröket a rendszerint 15-20 km-re hagyott kocsiinkhoz. E keresések legsikeresebb színhelye mindig az adott település korcsmája volt, amely ma is a falusi élet központja. Útközben jöttünk rá, milyen más gyalog járni az országot, s lehetőleg sosem országutakon, hanem erdőn-mezőn, földúton. Húsz éve már hozzáférhetők voltak az eredetileg titkos minősítésű 1:10.000-es léptékű térképlapok, amelyeket máig minden út előtt megveszek s így jól tájékozódhattunk. Természetesen minden utunkba kerülő épített vagy természeti emléket, látnivalót megnéztünk, útmenti fakereszteknél imát mondtunk, árnyékos fák alatt, tisztásokon vagy temetők öreg sírjai között délben megettük a magunkkal hozott eledelt s este leöblítettük az út porát sörökkel vagy hosszúlépésekkel. Közben, hallván ezt a történetet, barátok és barátok barátai is csatlakoztak hozzánk, így csapatunk egyre nőtt. Átszeltük a Jászságot, 1996 nyarára elértünk a Tiszához, majd 1996 telére a Hortobágyhoz. Felejthetetlen élmény volt átgyalogolni a fagyos pusztán, betérni az akkor még ritka szürkemarha istállókba. 18 szakasz alatt, 332 km megtéve értünk a pócsi Máriához, s miután méltón és igazságosan megünnepeltük a megérkezést és kiörültük magunkat a megtett út okán, hazamentünk, de kezdtek üresek lenni a hónap második szombatjai. Hiányérzetünk támadt és mehetnékünk. Így esett, hogy 1998 márciusában ismét elindultunk, de most már Máriagyüd felé és 34 etap után, 2001 decemberében, 499 km gyalogúttal a lábainkban meg is érkeztünk, ekkor már tudtuk, ez az életforma elhagyhatatlan és három hónap múlva, 2002 márciusában elindultunk Máriazellbe, de már nem egyenesen. Előbb felmentünk a Pilisen át Esztergomba, majd a Gerecsén és a Vértesen át leereszkedtünk a Bakonyon keresztül a Balaton-felvidékre, onnan vissza fel Somlóra. Kanyarodtunk egy nagyot Körmend és Szombathely felé, visszajöttünk Kőszegen keresztül és Sopronnál léptük át az osztrák határt. 82 etapban 982 km után érkeztünk meg a máriazelli bazilikához. 2010 szeptemberében elindultunk a szlovákiai Galbatő Mária kegyhely felé. E hónapban Tolcsván vagyunk, eddig ezen az úton 545 km tettünk meg. E húsz év alatt sosem vittünk a kezünkben Máriás zászlókat, de mindegyikünk vitt a szívében valamit, ami neki fontos, Máriának pedig még fontosabb. Minden úton érezzük Mária odafigyelését, amelynek elég egyszerű jele, hogy e húsz év alatt mindig szép időt kapunk, még a rossz előrejelzések ellenére is, s talán féltucatszor áztunk csak pacallá, de erre is van mondásunk: Minél nagyobb a gyötrelem, annál nagyobb a kegyelem. Miért mondom ezt itt el? Talán elhiszik, hogy ezzel a jegyzettel nem magam és barátaim vállát akarom veregetni, inkább kedvet csinálni baráti társaságoknak valami hasonlóhoz, hisz ezek a rendszeres, havi együttlétek szoros barátsággá kovácsolták a kezdetben egymást sem ismerő tagokat, s mi lehet fontosabb a világon, mint a barátság, a szeretet. Az Isten és embertársaink szeretete. ”Az út jobb, mint a fogadó”- idéztem egyszer Cervantes Mihályt, és ezt is valljuk: jobb menni, mint megérkezni! Jövő szombaton erre fogunk koccintani, immár huszonhatan, s köszönő imát mondani az első útszéli keresztnél ezért az elmúlt húsz évért és az eddig megtett 2354 km-ért. Deo gratias!

A Szent Ferenc napján kezdődő szinódus kapcsán a Szentatya újításairól, világlátásáról Sajgó Szabolccsal, a Párbeszéd Háza igazgatójával Szerdahelyi Csongor beszélget.

szeptember 28. és október 4. között, idén a 19. alkalommal várják az Erdők Hete rendezvényei az érdeklődőket. Országszerte több mint 150 programot kínálnak a szervezők közös kincsünk, a magyar erdők megismerésére. Az Országos Erdészeti Egyesület által kezdeményezett rendezvénysorozat célja, hogy erdeinket, a fenntartható erdőgazdálkodást az erdészek értő módon mutassák be a nagyközönség számára. Lomniczi Gergellyel, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkárával Varga Zsóka beszélgetett. Fotó: www.oee.hu

Vannak, akik az élsport vagy a család utazó életmódja miatt kénytelenek magántanulóként részt venni az oktatásban. Ám vannak szülők, akik keresztény meggyőződésből döntenek úgy, hogy gyermeküket otthon, saját maguk kivánják tanitani, mert ez szerintük hatékonyabb, jobban szolgálja a gyermek lelki fejlődését és – ami a legfontosabb -- megóvja a család egységét. Hozzánk Amerikából érkezett a módszer, de már Magyarországon is több száz követője van. Katolikus és protestáns otthon oktató családok önsegitő csoportokat alakítanak, ahol kicserélik tapasztalataikat, és olykor tanitják is egymás gyermekeit.A műsorban "kezdő" és már "rutinos" otthon oktató szülőket kérdezünk tapasztalataikról, valamint Pálhegyi Krisztina gyógypedagógus, szociálpszichológiai szakember elemzi a módszer előnyeit és veszélyeit. (A képek illusztációk).

A Színház- és Filmművészeti Egyetem több mint 20 éve látja vendégül egy-egy szemeszterre az Újvidéki Művészeti Akadémia színművész hallgatóit. Idén ősszel nyolc diák vesz részt a budapesti egyetem képzésén. Két fiatallal, Verebes Judittal és Rókus Zoltánnal, valamint budapesti osztályvezető tanárukkal Kiss Csabával beszélgetünk. (A képen az SZFE logója)

- Ötödször is Mozinet Filmnapok! Kilenc új film kerül terítékre és az elmúlt évek kimagasló sikereit is megtekintheti a közönség október nyolcadika és tizenegyedike között. Böszörményi Gábort kérdezzük a részletekről. - Ének a búzamezőkről. Szőts István filmje végre méltó formában, digitálisan felújítva kerül a boltok polcaira. A DVD kiadása és az eredetileg 1947-ben megjelent klasszikus magyar film - melyet vallásos propagandának minősítettek és betiltottak - kapcsán Szőts Istvánné Gyenes Mária visszaemlékezését hallgathatjuk meg.

1. A világpolitika aktuális eseményeit, történéseit Vörös Szabolcs foglalja össze. 2. Vendégünk Apagyi Mária zongora művésztanár, akivel a zene és a vizualitás kapcsolatáról, az improvizációról és kreativitás fejlesztésének lehetőségeiről, a kreatív zongoratanulásról, valamint a pécsi Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola munkájáról beszélget Sallai Éva.

Vannak, akik az élsport vagy a család utazó életmódja miatt kénytelenek magántanulóként részt venni az oktatásban. Ám vannak szülők, akik keresztény meggyőződésből döntenek úgy, hogy gyermeküket otthon, saját maguk kivánják tanitani, mert ez szerintük hatékonyabb, jobban szolgálja a gyermek lelki fejlődését és – ami a legfontosabb -- megóvja a család egységét. Hozzánk Amerikából érkezett a módszer, de már Magyarországon is több száz követője van. Katolikus és protestáns otthon oktató családok önsegitő csoportokat alakítanak, ahol kicserélik tapasztalataikat, és olykor tanitják is egymás gyermekeit.A műsorban "kezdő" és már "rutinos" otthon oktató szülőket kérdezünk tapasztalataikról, valamint Pálhegyi Krisztina gyógypedagógus, szociálpszichológiai szakember elemzi a módszer előnyeit és veszélyeit. (A képek illusztációk).

Babits Mihály: Ádáz kutyám; József Attila: A kutya; Pierre Emmanuel: Veszett kutya

Jávor Béla: Az út jobb, mint a fogadó 1995. október 14-ike szombatra esett. Szép, meleg, őszi nap volt. Reggel fél 9-kor heten gyülekeztünk naphegyi házunknál s indultunk el gyalog leereszkedve a Dunához, kisétálva az akkor épp felbontott és reparáció alatt álló Andrássy úton, majd Zuglón át Rákospalotára, elhagyva a fővárost Csömör érintésével estére megérkeztünk Kerepestarcsára. Aznap 28 km volt a lábunkban, s amikor az Örs vezér terére visszaérkező HÉV-ről leszálltunk, alig bírtunk lemenni a lépcsőn, mert hisz egyikünk sem szokta akkor még az ilyen távolságú gyaloglásokat. Jövő héten lesz húsz éve, hogy ez a hét embert számláló zarándokcsapat elindult, hogy gyalog elérje Máriapócsot, hiszen 1996-ban lett 300 éve, hogy a kegykép először könnyezett. Akkor még fel sem merült bennem, hogy egyhuzamban tíz-tizenöt nap alatt leérhetünk, hiszen mindannyian dolgozó emberek voltunk, ügyvédek, mérnökök, orvosok, ezért azt eszeltem ki, hogy minden hónapban egy szombaton gyaloglunk, s ahol abbahagytuk, hazautazunk, majd egy hónap múlva onnan folytatjuk a gyaloglást és így összességében gyalog érkezünk meg Máriához. Amíg akciórádiuszunkba belefértek a közforgalmú járművek, addig azokkal, majd saját gépkocsijainkkal utaztunk a kezdőpontnál hagyva a kocsikat és a végponton keresve valakit, aki némi ellenszolgáltatás fejében visszaviszi a sofőröket a rendszerint 15-20 km-re hagyott kocsiinkhoz. E keresések legsikeresebb színhelye mindig az adott település korcsmája volt, amely ma is a falusi élet központja. Útközben jöttünk rá, milyen más gyalog járni az országot, s lehetőleg sosem országutakon, hanem erdőn-mezőn, földúton. Húsz éve már hozzáférhetők voltak az eredetileg titkos minősítésű 1:10.000-es léptékű térképlapok, amelyeket máig minden út előtt megveszek s így jól tájékozódhattunk. Természetesen minden utunkba kerülő épített vagy természeti emléket, látnivalót megnéztünk, útmenti fakereszteknél imát mondtunk, árnyékos fák alatt, tisztásokon vagy temetők öreg sírjai között délben megettük a magunkkal hozott eledelt s este leöblítettük az út porát sörökkel vagy hosszúlépésekkel. Közben, hallván ezt a történetet, barátok és barátok barátai is csatlakoztak hozzánk, így csapatunk egyre nőtt. Átszeltük a Jászságot, 1996 nyarára elértünk a Tiszához, majd 1996 telére a Hortobágyhoz. Felejthetetlen élmény volt átgyalogolni a fagyos pusztán, betérni az akkor még ritka szürkemarha istállókba. 18 szakasz alatt, 332 km megtéve értünk a pócsi Máriához, s miután méltón és igazságosan megünnepeltük a megérkezést és kiörültük magunkat a megtett út okán, hazamentünk, de kezdtek üresek lenni a hónap második szombatjai. Hiányérzetünk támadt és mehetnékünk. Így esett, hogy 1998 márciusában ismét elindultunk, de most már Máriagyüd felé és 34 etap után, 2001 decemberében, 499 km gyalogúttal a lábainkban meg is érkeztünk, ekkor már tudtuk, ez az életforma elhagyhatatlan és három hónap múlva, 2002 márciusában elindultunk Máriazellbe, de már nem egyenesen. Előbb felmentünk a Pilisen át Esztergomba, majd a Gerecsén és a Vértesen át leereszkedtünk a Bakonyon keresztül a Balaton-felvidékre, onnan vissza fel Somlóra. Kanyarodtunk egy nagyot Körmend és Szombathely felé, visszajöttünk Kőszegen keresztül és Sopronnál léptük át az osztrák határt. 82 etapban 982 km után érkeztünk meg a máriazelli bazilikához. 2010 szeptemberében elindultunk a szlovákiai Galbatő Mária kegyhely felé. E hónapban Tolcsván vagyunk, eddig ezen az úton 545 km tettünk meg. E húsz év alatt sosem vittünk a kezünkben Máriás zászlókat, de mindegyikünk vitt a szívében valamit, ami neki fontos, Máriának pedig még fontosabb. Minden úton érezzük Mária odafigyelését, amelynek elég egyszerű jele, hogy e húsz év alatt mindig szép időt kapunk, még a rossz előrejelzések ellenére is, s talán féltucatszor áztunk csak pacallá, de erre is van mondásunk: Minél nagyobb a gyötrelem, annál nagyobb a kegyelem. Miért mondom ezt itt el? Talán elhiszik, hogy ezzel a jegyzettel nem magam és barátaim vállát akarom veregetni, inkább kedvet csinálni baráti társaságoknak valami hasonlóhoz, hisz ezek a rendszeres, havi együttlétek szoros barátsággá kovácsolták a kezdetben egymást sem ismerő tagokat, s mi lehet fontosabb a világon, mint a barátság, a szeretet. Az Isten és embertársaink szeretete. ”Az út jobb, mint a fogadó”- idéztem egyszer Cervantes Mihályt, és ezt is valljuk: jobb menni, mint megérkezni! Jövő szombaton erre fogunk koccintani, immár huszonhatan, s köszönő imát mondani az első útszéli keresztnél ezért az elmúlt húsz évért és az eddig megtett 2354 km-ért. Deo gratias!

"Hont-Pázmány nembeli panaszi Pázmány Péter, esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció legnagyobb alakja, prédikátor, író." Így kezdődnek a lexikon-szócikkek, amelyek róla szólnak. Eredetileg református családba született, majd - nevelőanyja és jezsuita oktatói hatására - katolizált. A katolicizmus nagy megújítója egyben a magyar széppróza első igazi mestere. Hatása óriási, prédikációi és imádságai ma is élvezetes és lélekemelő olvasmányok.

1. A világpolitika aktuális eseményeit, történéseit Vörös Szabolcs foglalja össze. 2. Vendégünk Apagyi Mária zongora művésztanár, akivel a zene és a vizualitás kapcsolatáról, az improvizációról és kreativitás fejlesztésének lehetőségeiről, a kreatív zongoratanulásról, valamint a pécsi Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola munkájáról beszélget Sallai Éva.

1-3. Jean-Pierre Rampal fuvolaművész ma este két Bach-szonátát játszik Robert Veyron-Lacroix csembalókíséretével. Elsőként a h-moll szerzeményt, melynek jegyzékszáma 1030. 4-6. Következzék az 1031-es, Esz-dúr fuvolaszonáta.