Ha megindulnak a népek
Horváth Pál olvassa fel írását
Ha megindulnak a népek...
Ma olyan, még nem látott népvándorlásnak vagyunk a tanúi, amelynek okait, mértékét, következményeit nem látjuk világosan. Az azonban sejthető, legutóbbi, a teremtett világ, az emberi környezet megóvására figyelmeztető körlevelében Ferenc pápa is utal rá, hogy csak a kezdetén járunk egy olyan világméretű átrendeződési folyamatnak, amely világunk ökológiai, politikai, kulturális, gazdasági egyensúlyát egyaránt fenyegeti. E folyamat sokféle kockázata között kevés szó esik arról az erkölcsi felelősségről, azokról a morális hatásokról, amelyekről II. János Pál már három évtizede beszélt, amikor úgy fogalmazott, hogy „jóllehet a kivándorlás bizonyos szempontok szerint rossz, adott körülmények között, ahogy mondani szokták, szükséges rossz. Mindent meg kell tenni, s bizonyára sok minden történik is ezért, hogy ez az anyagi értelemben vett rossz ne vonjon maga után nagyobb erkölcsi értelemben vett károkat is...” Valóban, könnyű belátnunk: világunk globális folyamatai nagy erkölcsi kihívást jelentenek az emberiség számára, válaszainkon pedig világunk jövője múlhat. Első pillantásra földünk klímájának, természeti egyensúlyának megváltozása távol áll azoktól a migrációs folyamatoktól, amelyeknek talán még a kezdetén tartunk. De ha belegondolunk, hogy a globális légszennyezés, a hőmérséklet emelkedése, az óceánok vízszintjének változása milyen, a gazdag és a szegény régiók ellentéteit, a helyi háborúk hatását messze felülmúló népvándorlást indíthat el, világos, hogy fel kell készülnünk arra, amikor a harmadik világ, a déli félteke útnak indul, hogy menedéket, életteret találjon magának. Emlékezzünk arra, hogy a nyugati világ az elmúlt évszázadban földünk elmaradott régióinak rovására alapozta meg világhegemóniáját, amely véres háborúk, súlyos válságok árán, a 20. század derekára létrehozta a jóléti és fogyasztói társadalmak és liberális demokráciák világát. De az így kiformálódó világrendért nagy árat kellett fizetni. Ami a haszonélvező nyugatot, az atlanti régiót illeti, a határtalan fejlődés érdekében szét kellett zúzni az európai, alapjaiban keresztény hagyományt és értékrendet, a modernitás nevében a szekularizáció, urabanizáció és a technikai civilizáció eszközeivel fel kellett számolni a tradicionális társadalmat, súlytalanná tenni a rokonsági, családi, nemzeti kötelékeket, vallási eszméket. A szokás és a hagyomány helyére az ujdonság és az innováció lépett, az értékek világában a szerzés, a birtoklás, a fogyasztás, az anyagi javak bősége került az első helyre. Az így átformált jóléti társadalom embere hitevesztetté, közösségi kötelékek között élő személyből izolált, magányos egyénné, egyeddé alakult, vevővé, felhasználóvá szürkült, aki élete értelmét és boldogsága fokát azon méri, hogy mije és mennyije van, és akkor boldogtalan, ha nem lehet maradéktalanul az övé a reklámok kínálata, vagy a szomszéd valamiben beelőzi. Ám mindezért még nagyobb árat fizettek földünk elmaradott régiói. A gyarmati rendszer a szegénység, a tudatlanság, a nyomor állandósítása mellett számukra a politikai leigázás brutális formáit, emberi erőforrásaik, természeti értékeik kíméletlen kiszipolyozását, hagyományaiknak egy magasabbrendű civilizáció nevében való erőszakos szétverését jelentette. A gyarmati rendszer széthullása után egy pillanatig úgy tűnt, lassú kiegyenlítődés következhet a gazdagok és a szegények között, ám ma már tudjuk, hogy ez naív, hiú remény volt. Jött a Római Klub első jelentése a növekedés határairól, a figyelmeztetés, hogy földünk erőforrásai, természeti és emberi tartalékai nagyon is végesek. A következő évtizedekben az álságosan fejlődőnek nevezett világban a demográfiai robbanás, a diktatúrák, a nyugat által megrendezett háborúk, polgárháborúk, a pusztító járványok ideje érkezett el, a gazdagságára és kultúrális fölényére oly büszke fejlett világ pedig a természeti erőforrások pazarlásával és gátlástalan tönkretételével, tőzsdei manőverekkel, a vasfüggöny lebontásával, demokratikus látszatokkal igyekezett elhitetni, hogy minden rendben van. A 80-as évektől azonban a globális világgazdaság és világrend kialakulásával, az elektronikus média régiókon átívelő hatalmával, az emberek és eszmék szabad mozgásának korlátlanná válásával a két világ egymásra nyitotta az ajtót. Kiderült, hogy a fenyegető ökológiai katasztrófa, a fokozódó migrációs nyomás miatt világunk jövőjét vagy a javak, az életesélyek, vagy az emberek, az élőhelyek ujraosztása fogja hosszú távon formálni. Ezen a helyzeten már sem a népességnövekedés, sem a pazarló fogyasztás mérséklése nem segíthet, a környezeti katasztrófa megállítása pedig csak közös erővel, egy új életstílus, egy régi-új, közös erkölcsi rend megteremtésével érhető el. Ha ez nem történik, a természeti katasztrófa elől menekülők olyan áradata következhet, amelyet fogadni, be vagy elfogadni csak hittel, reménnyel, szeretettel, erkölcsi, emberi és kulturális magabiztossággal, a nyugati kultúra megtartó erejéhez, a kereszténység visszafordulva lehet. Visszatartani meg csak úgy, ha az anyagi fejlődés helyét világméretekben olyan lelki-szellemi érzékenységet mutató haladás veszi át, amely képes megőrizni a természetet és a benne élő embereket, mindenkit a maga otthonában, emberi életfeltételek között, mert jövőnk csak egy ilyen világrendben, a II. János Pál pápa által remélt szeretet civilizációjában lehet.
