Vízkereszt. Farsangelő
Horváth Pál olvassa fel írását
Vízkereszt - farsangelő
Nem meglepő, hogy ma a nyugati, latin keresztény hagyományú világban az embereknek vallástól, hittől elforduló sokasága számára Vízkereszt ünnepe szinte semmit sem jelent. Számukra Karácsony sem a születésről, hanem vásárlásról és ajándékozásról szólt, a személytelen, ezért semmitmondó „szeretet ünnepéről”, fenyőfával, Télapóval, rénszarvassal, gyertyával, csillagszóróval, a templom előtt megbámult betlehemmel. Január 6-án viszont nincs ajándék, eltűntek az ünnepi fények, a kidobott karácsonyfa az utcán hever. Amikor azt hallják, olvassák, hogy a keleti keresztény, ortodox világban most, Vízkeresztkor ünneplik a Karácsonyt, legfeljebb arra gondolnak, hogy de jó azoknak, akik ott élnek, hiszen most is ünnepelnek, vagy rálegyintenek, hogy ezek a görögök, oroszok és a többiek megint különcködnek. Az ünnepekbe Hallowen óta belefásult, vagy már Valentin-napra készülő belvárosi fejekben talán feldereng, hogy ezért az egész vízkeresztért alighanem Shakespeare komédiája a felelős, az egyszerű pórnép pedig jobb esetben a Háromkirályokra emlékezik, arra, hogy „Gáspár, Menyhért, Boldizsár - aki szerecsen király.” Pedig nem volna szabad feledésbe merülnie, hogy ez az ünnep, Vízkereszt az egyik legősibb és legsokrétűbb, leggazdagabb tartalmú ünnep az európai kultúrában. Eredeti jelentése szerint Epifánia, görög szóval a megjelenés, a megmutatkozás. A korai keresztények keleten, Egyiptomban ezen a napon ünnepelték Jézus születését és a világ számára való nyilvános megjelenését, a Jordánban történő megkeresztelését, nyilvános működésének kezdetét, amikor elhangzik a hit alapjául szolgáló, leleplező és feltáró isteni kijelentés: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.” Ez a nap lett a vízszentelés alkalma, a hitjelöltek bemerítésének, az egyházba való befogadásának Húsvét mellett a legfontosabb ideje, a megszentelt vizet pedig egész esztendőre megőrizték. Ezzel a vízzel történik azóta is a ház, a családi otthon évről évre való megszentelése, Krisztus oltalma alá helyezése. A korai időkben egyébként nem tettek különbséget Jézus születése és a Jordánban való ujjászületése között, hiszen e két eseményben egyaránt a megtestesülés titkát és a megváltás előkészületét igyekeztek felidézni. A 4. században Rómában, a nyugati egyházban vált ketté Epifánia jelentése; a születés ünnepe, Karácsony december 25-ére került, a januári dátum pedig megmaradt Jézus megkeresztelése emléknapjának. A nyugati és a keleti kalendáriumnak az idők során keletkezett eltérése miatt a keleti egyház karácsonya - bár már nem azonosították a születés és a megkeresztelés alkalmait, - az idők során egy napra került, ezért az ortodox karácsony ma is január 6-a. Vízkereszt ünnepének többrétű jelentése idővel tovább bővült. Az ókor végétől ekkor idézte fel az egyház a kánai mennyegző csodáját, a víz borrá változtatását, hiszen ez volt a Messiás első, kilétét az emberek nyilvánossága előtt leleplező tette, maga is egyfajta megmutatkozás. Később Hispániában és Galliában, majd Rómában is kiegészült az ünnep tartalma az újszülött Jézus előtt hódoló bölcsekre, a Háromkirályokra való megemlékezéssel. A betlehemi csillag nyomán messze földről érkező mágusok hódolatában már a 3. század nagy teológusa, Órigenész is a hit üzenetének, a megváltás ígéretének egyetemes természetére látott bizonyítékot. Értelmezése szerint személyükben a föld minden népének hódolata köszönti az Istengyermeket. Ez a motívum különösen mély gyökeret vert a népi vallásosság jámbor hagyományában. A bibliai bölcsekből így lettek királyok, akik az akkor ismert három kontinens, Ázsia, Afrika és Európa képviseletében az emberiség Krisztus előtti hódolatát jelenítik meg. Utóbb alakjuk ábrázolása kedvelt témájává lett a bibliai témájú festészetnek, de a nevüket is tudni vélte a hívő áhitat: Caspar, Melchior és Balthasar - nálunk Gáspár, Menyhért és Boldizsár - ünnepe vidám alakoskodások és ajándékozások alkalmaként, az úgynevezett Háromkirály-járás szokásaként vert gyökeret a néphagyományban. Az ünnep egésze pedig a remény és az öröm idejének kezdetét jelentette, hiszen Jézus születésére, közöttünk való nyilvános megmutatkozására, az emberek általi el- és befogadására utalva a megváltás közeledtét jelenti. Ez az öröm éppen Vízkereszt napjától vígasságba csap át, hiszen ez a farsang kezdőnapja, amikor már látványosan és lelki értelemben is fogyatkozni kezd a sötétség, hogy annak a fénynak adjon helyet, amely a születésben csillant fel, a Jordán partján vált nyilvánvalóvá, hogy évről évre megismétlődjön a keresztények életében. Ma sokan vannak, akiket ebből csupán ez utóbbi, a farsangi mulatozás és vidámság, a buli érdekel, de az ünnep elmúltával, farsangelőn üzenjük meg nekik, ha megfeletkeznek arról, honnan fakad a világunkat éltető bizakodás és öröm, valami széptől, fontostól, lényegestől esnek el.
