közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
-Idén ünnepli megalapítása 30. évfordulóját a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. A jubileumi évet megnyitó budapesti közgyűlésen az emberi erőforrások minisztere bejelentette: a szervezet a magyar családok ügyének legmegbízhatóbb képviselője, a nemzet életének fontos résztvevője, ezért a kormány 300 millió forinttal támogatja idei munkáját. Balog Zoltán hangsúlyozta: a magyar kormány a családok támogatásával akarja megállítani a népességfogyást. A NOE elnökét, Kardosné Gyurkó Katalint kérjük értékelésre.
-Idén is meghirdette a családbarát vállalat díjat a budapesti központú Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A kitüntetéseket olyan cégeknek adományozzák, amelyek a munka és a magánélet egyensúlyát támogató működésükkel hozzájárulnak a társadalom családbarát szemléletének erősítéséhez, és ezzel megkönnyítik a gyermekvállalást. A Mozgalom Balansz munkacsoportjának vezetőjét, Újvári Enikőt hallják.
-A magyarok 1,3 százaléka szerencsejáték-függő, míg 17 százaléka veszélyeztetett, ami megfelel az európai átlagnak - derül ki az Ökumenikus Segélyszervezet és a Szerencsejáték Zrt. közös kutatásából. Az Ökumenikus Segélyszervezet évek óta működteti „Játék határokkal” programját, amelyet most információs pontok kialakításával bővített. Figeczki Tamás szakmai vezetőt kérdezzük.
-Megkapta az Élet Háza címet a Szociális Testvérek Társasága a Raoul Wallenberg Alapítványtól. Az ünnepélyes rendezvényen egy emléktáblát is elhelyeztek a szerzetesnővérek budapesti házának falán. Berkecz Franciska szerzetesnőt Madocsai Bea kérdezte.
-Közzétette 2016-os Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentését a Magyar Nemzeti Bank. A dokumentum az aktuális pénzügyi fogyasztóvédelmi kockázatokról, a tavalyi legfontosabb jegybanki fogyasztóvédelmi vizsgálatok eredményeiről, illetve a jegybank pénzügyi tudatosságát erősítő ismeretterjesztő tevékenységéről számol be. Binder István felügyeleti szóvivőt hallják.
-A biztonságos foglalkoztatás mindenki közös ügye – nyilatkozta Simon Attila István, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára, akit április 28-a, a Munkavédelem világnapja alkalmából kérdeztünk.
-Megújult a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Vakvezetőkutya-kiképző Központja. A fővárosi iskolát vitéz lovag Rithnovszky János alapította 1976-ban, mely azóta is a látássérült emberek életét szolgálja. Schiff Mónika iskolavezetőt kérdezzük.
-Délutáni találkozás című műsorunk vendége volt Sipos Imre, az Eszterházy Károly Egyetem szervezetébe integrált Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója. A pedagógusképzés, a pedagógus-továbbképzés és a köznevelési ágazati-szakmai stratégiák fejlesztésével kapcsolatos feladatok koordinációjáért felelős miniszteri biztossal Sallai Éva beszélgetett.
Fészekcsokor, vegetatív stílusú koszorú, valamint tavaszi konyhakerti növény-összeültetés – ilyen feladatokat kaptak a 28. Savaria Floriadae virágkötő versenyen a diákok.
Találkozások – ez volt a mottója a szombathelyi ELTE Bolyai-iskola nagyszabású rendezvénysorozatának. Egyszerre tartották meg a Bolyaiak nevét viselő intézmények soros találkozóját, a gyakorlóiskolák tanácskozását, és azt a szakmai konferenciát, amelyen a művészetek tantárgy oktatása volt a téma.
kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Hamar Zsolttal, a Nemzeti Filharmonikusok új zeneigazgatójával (képünkön), színházi premierek szereplőivel, Molnár Piroskával, Bata Évával, Szabó Győzővel és Szalay Krisztával
Az esztergomi barokk ferences templom és rendház idén 300 éves. A torony, a templom, a kerengő és a refektórium érdekességeire Varga Kapisztrán hívja fel a figyelmünket. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Grimm: Az ördög három aranyhajszála
Főbb szereplők: Hankó Attila, Kisfalvi Kriszta, Csankó Zoltán, Detre Annamária, Szabados Zsuzsa, Sárkány János, Bodó Györgyi és Andai Kati.
Szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
Folytatjuk Herbert von Karajan felvételeinek bemutatását. George Bizet Carmenjének 1954-ben készült operaházi felvételén ma a második felvonáshoz érkezünk. Az első felvonásban, Sevillában megismert alakokat ezúttal egy csapszékben látjuk viszont. Carmen, akit a dohánygyári csetepatéhoz vezényelt tizedes, Don José törvénytelenül szabadon bocsátott, csempészek csapatával mulat az ivóban, várva, hogy a férfi kiszabaduljon fogdabüntetéséből. Még a tekintélyes torreádor, Escamillo széptevését is félvállról fogadja, annyira sokat remél a jóvágású katonától. Don José meg is érkezik, de legott távozásra hívja a takarodó szava. Carmen, ez a zabolátlan és szabad lény gúnyolódni kezd Don José kötelességtudásán. Így aztán, mihelyt felettese, Zuniga hadnagy figyelmezeti katonai kötelességére, Don José felindultan fegyvert ránt elöljárójára. Minthogy a párharcban a csempészek sietnek segítségére, nincs más választása, mint követni őket a számkivetettek és társadalmon kívüliek világába. Bizet operájának akadozva megindult sikertörténetét számos legenda övezi. Tény, hogy a mű eredeti változatában nemigen illett bele a komikus operák világába. Amikor a későbbiekben zenés recitatívók váltották föl az eredeti párbeszédeket, nagyobb hangsúlyt kapott a mű sodró drámaisága. A premier előkészületei meglehetősen hosszúra nyúltak. A címszereplő híres áriáiból megszámlálhatatlan változat maradt az utókorra, és a híres torreádordal állítólag a bemutató előtt nem sokkal, szinte rögtönzésképpen keletkezett. Mindazonáltal a műfaj egyik megunhatatlan darabja, amelynek igazi sikere csak a komponista halála után köszöntött be. Carmen szerepében Giulietta Simionato, Don José Nicolai Gedda, Micaelá Hilde Güden, Zuniga Frederick Guthrie; közreműködik a Bécsi Konzervatórium Gyermekkórusa, a Bécsi Zenebarátok Kórusa és a Bécsi Szimfonikusok.
A Carmen második felvonása után a világ ellentétes pólusára látogatunk Karajan nyomában. Jan Sibelius szimfonikus költeményét, a Finlandiát halljuk.
szerkesztő: Pozsgai Nóra; zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Magyar konyha, magyar ízek a középkorban. Vendégünk F. Romhányi Beatrix történész, régész, középkor-kutató.
Tudták, hogy egykor a francia király aztalára is kerültek magyar recept szerint készült ételek? És hogy Amerika felfedezése előtt is volt élet és íz a magyar konyhában? Nem is akármilyen!
Vendégünk a középkori történelem avatott ismerője, aki nemcsak a középkori egyházi emlékekkel, a gazdálkodással, a szerzetesi hétköznapokkal foglalkozik behatóan, hanem azt is tudja, mi mindent ettek, hogyan főztek eleink.
A műsorban elmondja egyik kedvenc, és ma is könnyen elkészíthető 16. századi receptjét, a "tarte hongroise"-t, amit egykor a francia udvarban is szívesen főztek.
Pechnig Rezső és felesége Évi nyugdíjas korukra megalakították a Hagyományőrző Kelevézek nevű zenekart, mely tekerőlantból ritmushanszerekből és énekből álló magyar népzenét ad. Kalandos különleges hangszereken és életmódváltásokon át ívelő életükbe és házasságuk titkaiba avatják be a szerkesztőt budapesti otthonuk konyhájában.
Műsorunk vendége, Marco Faccioli kapucinus szerzetes 13 éve él Magyarországon. Először Móron volt lelkipásztor, mostanában pedig Budán.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor.
Az esti kincsesláda illatos titkokat rejt. Az első felében a miskolci Zólyomi Zsolt parfümőrt mutatja be munkatársunk, Farkas Erzsébet. Mi a dolga a parfümőrnek, milyen jótanácsokkal lát el bennünket, hölgyeket és urakat? Érdemes meghallgatni a tanácsait...(és ez az év vagy a következő, de nagyon kíváncsi leszek az ifjú parfümőr önálló illatfantáziájára...) A teljes riportot még visszahallgathatják az archívumunkban. Időpont: 2017. 04.17. Vendégoldal. A másik riportot én is csak a szerencsémnek köszönhetem. Csuth Judit Mátyásföldön járt, azóta régi ismerőse lett Fördős Magdi néni, aki nevetve, mosolyogva beszél azokról az élettapasztalatokról, amit bizony mondom, minden korosztály számára - amennyiben megfogadja - összetartó családot teremthet. A riport 2011. 09.04-én hangzott el.
Mai körképünkben egy beteg gyermekeknek szánt zalaszabari kalandparkról, egy fenntarthatósági hétről, egy 48 órás harcsafogó-versenyről és néhány balatoni érdekességről számolunk be Önöknek.
Válogatás Kodály Zoltán szerzeményeiből.
1. C-dúr szimfónia
2. Esti dal
Előadja: Philharmonica Hungarica, Pécsi Kamarakórus.
Vezényel: Doráti Antal,Tillai Aurél