És nem volt többé szégyen az, hogy a magyar nép fia vagy. "Vérüket csorgatták hordóba, azt is elindították szekéren" Összeállította és rendezte: E. Román Kata Dramaturg: Sárospataki Zsuzsanna Zenei szerkesztő: Dévény Mária (15/5.)
A Resident Art Budapsetben zajó munkáról beszégletünk. Az intézmény a művészeti szolgáltatás a vizuális művészet népszerűsítésének és mélyebb megértésének céljából született meg.
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Jogsegély. A lakásbérleti szerződésekről Szalay Géza Kornél ügyvéddel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk Herczegh Anita asszony, Áder János köztársasági elnök felesége, akivel a közelgő Anyák napja alkalmából, négy gyermekük neveléséről, az édesanyáknak a családban betöltött szerepéről beszélget Sallai Éva. (foto keh.hu)
A szociális építészettel ismertet meg egyetemi hallgatókat a Budapesti Metropolitan Egyetem két diákja, Jankovics Petra és Albert Alex. Létrehoztak egy oktatásfejlesztő rendezvénysorozatot, mely célja, hogy az egyetemi képzésből kimaradó, őket azonban érdeklő szociális építészet témájáról ne csak maguk tudjanak meg többet, hanem ezt a tudást egyetemista társaikkal is megosszák. A projekt a KÖZTE nevet kapta.
kulturális paletta
Lulu 80- Gyulai Líviusz Kossuth-, Munkácsy- és Prima díjas grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának kiállítása a Várnegyed Galériában.
A szerkesztő Zanati Zsófia, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa.
"Nincs nagyobb, sem kisebb vágyam, mint hogy az illusztrálandó műben csakugyan az író társa legyek. Az ember így óhatatlanul egy kicsit művelődéstörténésszé képzi magát, hiszen annyifelé kell időben-térben utaznia. Máskülönben is utazóféle vagyok. De sosem csak átutazó. Arra vágyom - s tudom, e kívánságom mind elérhetetlenebb -, hogy elidőzhessek egy-egy munkám világában, a képzelet számomra nagyon is valóságos színhelyén"
( Gyulai Líviusz)
családi magazin
Élményterápia a gyógyulásban
Családi nap Hatvanban a Bátor Tábor területén
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Zala Megyei Népművészeti Egyesület és a Keresztury Dezső VMK – Gébárti Kézművesek Háza szervezésében, immáron 14. alkalommal kerül megrendezésre a Zalaegerszegi Országos Fazekas- Keramikus Találkozó és Fesztivál ezúttal új helyszínen, a Gébárti Szabadidőparkban és a Kézművesek Házában 2017. május 13-14. között.A programról a szervezők Skrabut Éva és Prokkné Tirner Gyöngyi beszél.
Műsorunk zárásaként a napokban tartott vadászati évértékelésről Lázár Attila a ZM-i Kormányhivatal Vadászati osztályának vezetője beszél.
Pesti mesék
szerkesztő: Hámori Kinga
Emlékhelyek napja - a Trefort-kert
Május 13-án szombaton, „Emlékhelyek Napja 2017” elnevezéssel országos rendezvényt szervez a Nemzeti Örökség Intézete. Azon a napon a nemzeti és történelmi emlékhelyek különleges programokkal várják a látogatókat szerte az országban.
Ennek apropóján a Trefort-kertbe látogatunk Szekeres Júlia tájépítész segítségével. . A további helyszínekről és a nap programjairól az emlekhelyeknapja.hu oldalon tájékozódhatnak.
(kép:elte.hu)
Balázs Béla és a muzsika
A műsorban elhangzó művek:
Kodály Zoltán: I.vonósnégyes, Pünkösdölő,
Kodály-Balázs: Amerre én járok
Bartók Béla:: A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi
Közreműködik. Nikl János.
Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma
Felolvassa: Szakácsi Sándor
(15/1.)
A felvételt Horváth János és Urbán Péter készítette.
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Dramaturg: Sediánszky Nóra
Szerkesztő: Tar Éva
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
szerkesztő: Nagy Imre
Bravúros magyar szereplés a birkózó EB-n.
Menekül a Loki labdarúgó gárdája.
Bravúrosan szerepelt a magyar kötöttfogású birkózó válogatottunk, az újvidéki Európa Bajnokságon. A mieink két arany-, két ezüst- és négy bronzérmet szereztek, ezzel a csapatversenyben első helyen végeztek. Korpási Bálint (71kg) és Lőrincz Viktor (85kg) egyaránt élete első EB döntőjét vívhatta vasárnap és mind a ketten megszerezték a legfényesebb érmet. Ráadásul Lőrincz Viktor bátyja Tamás a riói olimpia után két kategóriával lépett feljebb (65 kg-ból 75-be). Így ez is bravúros eredménynek számít, mert rögtön első világ versenyén bronzérmet szerzett.
Sike András (képünkön) a válogatott szövetségi kapitányát hívtuk fel telefonon értékelésre és a beszélgetésbe bekapcsolódott Gál Henrik (képünkön) Európa Bajnok, olimpiai negyedik helyezett birkózónk is.
A Debreceni VSC labdarúgó gárdája, a hétvégén emberhátrányban - a kiesés elkerülése szempontjából nagyon fontos- 1-0-s győzelmet aratott az Újpest ellen a Nagyerdei Stadionban. A végig küzdelmes találkozón az ezúttal nagy létszámú Debreceni B-közép akkor is lelkesen biztatta csapatát, amikor a 67. percben futballistájukat Filipet kiállította a játékvezető. Egyik szurkoló meg is jegyezte, „na, innen nyerünk 1-0-ra”. Osváth Attila (képünkön) a Debreceni védő beadása után meg is született a 3 pontot érő találat.
Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Elvált szülők zarándoklata gyerekeikért,
„Magyarok a bajor fővárosban” egy püspök szemével,
Beszéljünk a krízisről (Törőcsik Juli SSS)
Égi erőforrás (Berkecz Franciska SSS)
Katolikus Akció (Dabóczi Kálmán T72)
1. Április végén az Actio Catholica nemzetközi fórumának második kongresszusára került sor Rómában. Hazánkat Erdő Péter bíboros felkérésére Dabóczi Kálmán, a 72 Tanítvány mozgalom egyik alapító tagja képviselte.
Ő számol be ottani tapasztalatairól.
2. Boldog Salkaházi Sára emlékére minden évben imaestet szervez a Szociális Testvérek Társasága. Az ideire Berkecz Franciska szociális testvér hív mindenkit. Az est május 10-én, szerdán 18 órakor szentmisével kezdődik az Örökimádás templomban, mely a IX. ker., Üllői út 77. alatt, a Klinikák metrómegállónál található.
3. Törőcsik Júlia szociális testvér, az Oázis-ahol meghallgatnak szakmai tanácsadója, a „Beszéljünk róla” sorozat újabb alkalmáról beszél, ami a krízisről szól majd május 17-én a Párbeszéd házában.
A Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok éjjel-nappal, akár mobilról, akár vezetékes telefonról ingyenesen hívható telefonszáma: 116-123.
4. Zombori István egyháztörténész beszél Cserháti Ferenc püspök „Magyarok a bajor fővárosban” című könyvéről.
5. Egy édesanya vallomását hallják, aki egyedül maradt a gyerekeivel. A legnehezebb időben részt vett az úgynevezett AVE kurzuson, a három hétvégéből álló sorozaton, melynek szervezői most zarándoklatot hirdettek meg Bátára, május 14-re „Zarándoklat gyerekeinkért, akik megsebződtek szüleik válása miatt” mottóval. Az elvált szülők legnagyobb aggodalma, hogy mi lesz így a gyerekeikkel. Értük imádkoznak majd a május 14-i zarándoklatukon Bátán. Vasárnap gyülekezés fél 10-kor a bátai kegytemplomnál.
családi magazin
Élményterápia a gyógyulásban
Családi nap Hatvanban a Bátor Tábor területén
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
irodalom gyerekeknek
Bodó Béla: Brumi Mackóvárosban
Felolvassa: Kristán Attila
Hangmérnök: Horváth János
Zene: Laczó Zoltán Vince
Rendező: Varga Andrea (8/1.)
kulturális paletta
Lulu 80- Gyulai Líviusz Kossuth-, Munkácsy- és Prima díjas grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának kiállítása a Várnegyed Galériában.
A szerkesztő Zanati Zsófia, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa.
"Nincs nagyobb, sem kisebb vágyam, mint hogy az illusztrálandó műben csakugyan az író társa legyek. Az ember így óhatatlanul egy kicsit művelődéstörténésszé képzi magát, hiszen annyifelé kell időben-térben utaznia. Máskülönben is utazóféle vagyok. De sosem csak átutazó. Arra vágyom - s tudom, e kívánságom mind elérhetetlenebb -, hogy elidőzhessek egy-egy munkám világában, a képzelet számomra nagyon is valóságos színhelyén"
( Gyulai Líviusz)
Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma
Felolvassa: Szakácsi Sándor
(15/1.)
A felvételt Horváth János és Urbán Péter készítette.
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Dramaturg: Sediánszky Nóra
Szerkesztő: Tar Éva
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Elvált szülők zarándoklata gyerekeikért,
„Magyarok a bajor fővárosban” egy püspök szemével,
Beszéljünk a krízisről (Törőcsik Juli SSS)
Égi erőforrás (Berkecz Franciska SSS)
Katolikus Akció (Dabóczi Kálmán T72)
1. Április végén az Actio Catholica nemzetközi fórumának második kongresszusára került sor Rómában. Hazánkat Erdő Péter bíboros felkérésére Dabóczi Kálmán, a 72 Tanítvány mozgalom egyik alapító tagja képviselte.
Ő számol be ottani tapasztalatairól.
2. Boldog Salkaházi Sára emlékére minden évben imaestet szervez a Szociális Testvérek Társasága. Az ideire Berkecz Franciska szociális testvér hív mindenkit. Az est május 10-én, szerdán 18 órakor szentmisével kezdődik az Örökimádás templomban, mely a IX. ker., Üllői út 77. alatt, a Klinikák metrómegállónál található.
3. Törőcsik Júlia szociális testvér, az Oázis-ahol meghallgatnak szakmai tanácsadója, a „Beszéljünk róla” sorozat újabb alkalmáról beszél, ami a krízisről szól majd május 17-én a Párbeszéd házában.
A Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok éjjel-nappal, akár mobilról, akár vezetékes telefonról ingyenesen hívható telefonszáma: 116-123.
4. Zombori István egyháztörténész beszél Cserháti Ferenc püspök „Magyarok a bajor fővárosban” című könyvéről.
5. Egy édesanya vallomását hallják, aki egyedül maradt a gyerekeivel. A legnehezebb időben részt vett az úgynevezett AVE kurzuson, a három hétvégéből álló sorozaton, melynek szervezői most zarándoklatot hirdettek meg Bátára, május 14-re „Zarándoklat gyerekeinkért, akik megsebződtek szüleik válása miatt” mottóval. Az elvált szülők legnagyobb aggodalma, hogy mi lesz így a gyerekeikkel. Értük imádkoznak majd a május 14-i zarándoklatukon Bátán. Vasárnap gyülekezés fél 10-kor a bátai kegytemplomnál.
szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
310 éve, 1707. május 9-én hunyt el Dietrich Buxtehude, németalföldi barokk zeneszerző
Műsorunkban d-moll toccata című orgonaművét Pető László,
Magnificat primi toni című kompozícióját Finta Gergely és az Evangélikus Hittudományi Egyetem Énekkara,
Erfreue dich, Erde, der Himmel erschall kezdetű vokális művét a Veszprémi Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskola. Ének és Zenekara (orgonán közreműködik: Nyírő Gábor, vezényel: Zámbó István) szólaltatja meg.