És nem volt többé szégyen az, hogy a magyar nép fia vagy. "Vérüket csorgatták hordóba, azt is elindították szekéren" Összeállította és rendezte: E. Román Kata Dramaturg: Sárospataki Zsuzsanna Zenei szerkesztő: Dévény Mária (15/15.)
Magyar téka
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Desmond Doss. A fegyvertelen katona. Ő volt az első, aki lelkiismereti okokból megtagadta a fegyveres szolgálatot az Egyesült Államos hadseregében. Úgy segítette bajtársait a világháború poklában, hogy ő maga soha nem fogott fegyvert a kezébe, mégis megkapta Amerika legmagasabb katonai kitüntetését. Hihetetlen történetéből a Passió rendezője Mel Gibson készített filmet. Most a boltok polcaira kerül az a könyv, amiből a két Oscar díjat nyert film készült. Desmond Doss megrendítő, lebilincselően izgalmas, igaz története, ami hitre, elköteleződésre, bátorságra és önfeláldozásra indít. A fegyvertelen katona című könyvet megjelentető Casparus Kiadó vezetőjével Korcsmáros Gáborral beszélgetünk.
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.1849. május 21-én ért véget Budavár ostroma. A Görgey Artúr vezette honvéd hadsereg ezen a napon foglalta vissza az ország ősi fővárosát. Ennek előzményéről, a tavaszi hadjáratról Marossy Endre hadtörténésszel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Különleges ünnepre készül a Tokaji Borvidék május 27-28-án, Szent Orbánnak, a szőlő- és a bor Európa-szerte tisztelt védőszentjének csontereklyéje ismét körbejárja a borvidék településeit a Tokaji Borbarátnők Társasága és a Monoki Önkormányzat szervezésében. Vendégünk Béres Klára, a Tokaji Borbarátnők Társasága alapítója, a Béres Alapítvány elnöke, akivel a Szent Orbán tiszteletére május 25-28-ig szervezett programsorozatról Sallai Éva beszélget.
Kodály Zoltánra emlékezünk.
"Kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszteni könnyű..."
Czigány György, Liszt-, Erkel- és József Attila díjas költő, zenei szerkesztő és műsorvezető visszaemlékezését hallják.
Ma délelőtt kezdődik a 25. Szent István könyvhét, a keresztény szellemiségű irodalom seregszemléje, amelynek a helyszíne a hagyományoknak megfelelően a pesti belvárosban a Ferenciek tere. A rendezvény főszervezője a Szent István Társulat, melynek igazgatójával Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
napi interjú
A "Kárpát-medence legkülönlegesebb Árpád-kori templomai II." című könyvben kilenc templomot mutat be Németh Zsolt. A szerzővel Pécsi Krisztina beszélget elsőként az előző kötetről, amelyben nagyrészt a Csallóközben fellelhető, egyedi alaprajzú templomokat ismerheti meg az olvasó.
kulturális paletta
Gyermeknapra- mesék a meséről .
A szerkesztő: Zanati Zsófia, zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa.
A meseírás gyönyörű véletlen.A Teremtő sorokba írható nevetős pillantása, amely nem csak egyetlen korosztályt gazdagít, emel föl, emel át a hétköznapokon.A megfejthetetlen megfejtésére teszünk kísérletet a Rumini-sorozat szerzőjével Berg Judittal, a friss Kossuth-díjas Fésűs Évával, a Kossuth-, és Prima Primissima-díjas Csukás Istvánnal, a Boribon, Annipanni és Kipkopp mesék megálmodójával Marék Veronikával s természetesen a gyerekekkel.
Ez az összeállítás a Hangok versenyén a kulturális magazin kategóriában a II.lett éppen öt esztendővel ezelőtt- külön öröm, hogy akár most is készülhetett volna..
60 éves Zalaegerszeg Kertvárosi városrésze. Ezen alkalomból nyílt kiállítás az Apáczai Művelődési Központ könyvtárában. Kiss Gábor, a Deák Ferenc megyei és Városi könyvtár igazgatója beszél a tárlatról. A folytatásban is maradunk a megyei könyvtárban, ahol Zegerésszünk címmel online helytörténeti vetélkedősorozatot indít. A részletekről Tóth Renáta olvasószolgálati csoportvezető beszél. Végül edzőváltás a szezon végén a ZTE FC-nél. Ágoston Zoltán klubigazgató és az új edző Zoran Spisljak nyilatkozott rádiónknak.
Pesti mesék
szerkesztő: Hámori Kinga
Koronázás 150
Idén éppen 150 éve, hogy Ferenc Józsefet és feleségét, Erzsébetet 1867. június 8-án megkoronázták a Budavári Nagyboldogasszony-templomban, akkori nevén Koronázó Főtemplomban. A magyar koronázások történetében először fordult elő, hogy a király feleségét a királlyal egyszerre, egy időben koronázták meg. S bár alig pár hónappal ezelőtt, decemberben emlékeztünk meg e műsorban az utolsó magyar király IV. Károly megkoronázásáról , újra a Mátyás-templomba invitáljuk önöket, hiszen a 150. évforduló alkalmából most egy új kiállítás várja látogatóit, méghozzá két helyszínnel is.
De mai műsorunkban szó lesz arról is, hogy mi módon kötődött Erzsébet királyné a Mátyás-templomhoz a hétköznapokban is? Kisvarga Gábor történésszel idézzük meg a koronázás fényes ünnepét….
Espressivo
szerkesztő: Laczó Zoltán Vince, munkatársa: Cs. Nagy Tamás
Séta a Budapest Music Centerben
Az intézményt bemutatja Gőz László, a ház alapító-vezetője.
Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma
Felolvassa: Szakácsi Sándor
(15/11.)
A felvételt Horváth János és Urbán Péter készítette.
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Dramaturg: Sediánszky Nóra
Szerkesztő: Tar Éva
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
- Kalocsán is tartanak Katasztrófavédelmi gyermeknapot
- Keceli történész tartja a Múzeum Café következő előadását
- A Honvédtól kapott ki a DVSC hazai pályán 5-2-re
szerkesztő: Nagy Imre
Egy város (Békéscsaba), öt karika, ezernyi történet.
Nagy Sportágválasztó Debrecenben.
Egy város, öt karika, ezernyi történet - ez a címe annak nemrégiben megjelent terjedelmes sportkötetnek,(képünkön) amelyet hat esztendős gyűjtőmunka eredményeként Szigeti Csaba írt, Békéscsabához kötődő olimpikonokról, szám szerint öt bajnokról, két érmesről és 52 sportolóról. Meg persze másokról is, akik valamilyen téren szintén kötődnek a békési megyeszékhely ötkarikás történetéhez. A szerzővel Fábián István kollégánk beszélget, és - akiről megjegyezzük - maga is szerepel a könyvben alanyként, ahogy ő mondja, ötvenkettedikként, miután az atlantai, az 1996. évi játékokról tudósította a Békés megyei napilapot.
A Budapesti Nagy Sportágválasztó 2017. május 26-27-én várja a sportolni vágyókat a Merkapt Sportközpontba, ahol több mint 100 sportágat próbálhat ki a nagyközönség. A jubileumi XX. Budapesti Nagy Sportágválasztón a nagyközönség olimpikonokal, világ és Európa-bajnok sportolókkal találkozhat. A vidéki helyszíneken már elkezdődtek a programok. Tatán és Dunaújvárosban startolt a tavaszi szezon. A sportágválasztót Veled kerek a világ címmel tartották meg Debrecenben május 13-án.Horváth Zoltán riportjában megszólal- többek között- Szalai Csilla utánpótlás menedzser (képünkön), Zolnai Lajos utánpótlás labdarúgó edző (képünkön)
Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Búcsú Rohályi Gábortól (Nobilis Márió)
Szentkúti hírek: óvodások zarándoklata, közelgő pünkösdi ünnep és a Szűzanya Testvérülete (Kálmán Peregrin)
Az adakozás öröme (Takács Péter)
1. Május 23-án, kedden délután 15 órakor Budapesten, a Pasaréti templomban vesznek végső búcsút Rohályi Gábortól, aki a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület elnöke, az ÉrMe Üzleti Hálózat és a Keresztény Értékmegőrző Egyesület meghatározó alakja volt. Nobilis Márió, az egyesület alapító alelnöke beszélt Rohályi Gáborról.
2. A Szűzanya testvérülete – különleges kifejezés: A Mátraverebély-Szentkúti kegyhely igazgatója, Kálmán Peregrin ferences rögtön elmondja, mit takar ez. Beszél a május 27-i óvodások zarándoklatáról és a pünkösdi programjaikrólis.
3. Az adakozás öröme – ez a címe annak a könyvnek, melyet Takács Péter jogász, teológus írt, s akinek szavait érdemes megszívlelni, hiszen nem csak arról van szó, hogy évente egyszer, karácsony táján legyünk nagylelkűek a rászorulókkal, és az adóbevallás idején ne feledkezzünk el rendelkezni az egyházunknak adható 1 %-ról és valamelyik szervezet támogatásáról, hanem egyfajta gondolkodásmódról.
irodalom gyerekeknek
Fésűs Éva: A palacsintás király
Felolvassa: Seress Zoltán
Zenéjét szerezte: Tóth Benedek
Hangmérnök: Horváth János
Rendező: E. Román Kata (12/1.)
kulturális paletta
Gyermeknapra- mesék a meséről .
A szerkesztő: Zanati Zsófia, zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa.
A meseírás gyönyörű véletlen.A Teremtő sorokba írható nevetős pillantása, amely nem csak egyetlen korosztályt gazdagít, emel föl, emel át a hétköznapokon.A megfejthetetlen megfejtésére teszünk kísérletet a Rumini-sorozat szerzőjével Berg Judittal, a friss Kossuth-díjas Fésűs Évával, a Kossuth-, és Prima Primissima-díjas Csukás Istvánnal, a Boribon, Annipanni és Kipkopp mesék megálmodójával Marék Veronikával s természetesen a gyerekekkel.
Ez az összeállítás a Hangok versenyén a kulturális magazin kategóriában a II.lett éppen öt esztendővel ezelőtt- külön öröm, hogy akár most is készülhetett volna..
Teljességre hangolva
beszélgetés Pál Ferivel
Szerkesztő: Gerbei Anita
A bűntető készenlét séma
Pál Feri atya kedd esti alkalmai a budapesti Dürer Rendezvényházban a gyermekkorban kialakuló negatív belső hiedelmekről, sémákról és azok feldolgozásáról, feloldásáról szólnak. Most eljutottunk az utolsó sémához, a bűntető készenlét sajátos belső világához.
Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma
Felolvassa: Szakácsi Sándor
(15/11.)
A felvételt Horváth János és Urbán Péter készítette.
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Dramaturg: Sediánszky Nóra
Szerkesztő: Tar Éva
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Búcsú Rohályi Gábortól (Nobilis Márió)
Szentkúti hírek: óvodások zarándoklata, közelgő pünkösdi ünnep és a Szűzanya Testvérülete (Kálmán Peregrin)
Az adakozás öröme (Takács Péter)
1. Május 23-án, kedden délután 15 órakor Budapesten, a Pasaréti templomban vesznek végső búcsút Rohályi Gábortól, aki a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület elnöke, az ÉrMe Üzleti Hálózat és a Keresztény Értékmegőrző Egyesület meghatározó alakja volt. Nobilis Márió, az egyesület alapító alelnöke beszélt Rohályi Gáborról.
2. A Szűzanya testvérülete – különleges kifejezés: A Mátraverebély-Szentkúti kegyhely igazgatója, Kálmán Peregrin ferences rögtön elmondja, mit takar ez. Beszél a május 27-i óvodások zarándoklatáról és a pünkösdi programjaikrólis.
3. Az adakozás öröme – ez a címe annak a könyvnek, melyet Takács Péter jogász, teológus írt, s akinek szavait érdemes megszívlelni, hiszen nem csak arról van szó, hogy évente egyszer, karácsony táján legyünk nagylelkűek a rászorulókkal, és az adóbevallás idején ne feledkezzünk el rendelkezni az egyházunknak adható 1 %-ról és valamelyik szervezet támogatásáról, hanem egyfajta gondolkodásmódról.
szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1993. május 22-én elhunyt Mieczyslaw Horszowski zongora zongoraművész, ezzel megszakadt minden idők leghosszabb zongorista karrierje.
Műsorunkban Robert Schumann: Op. 80-as F-dúr zongoratrióját Yehudi Menuhin hegedűn, Pablo Casals gordonkán és Mieczyslaw Horszowski zongorán adja elő.