pillanatképek a média világából
szerkesztő: Szikora József
Nemrég jelent meg a Heti Válasz kiadónál Szőnyi Szilárd könyve, "Föltámadott a gender" címmel. Alcíme: Családbarát megfontolások a nemek forradalmáról. A műsorban Szőnyi Szilárddal, a "genderjelenség szakértőjével" beszélgetünk. (Fotó: valasz.hu)
a lehetőségek magazinja
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Jószolgálat-díj 2017
Idén első alkalommal adták át a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány által alapított Jószolgálat díjat. Az elismerés azokat a szociális területeken tevékenykedő professzionális és önkéntes segítőket kívánja minden évben elismerni, akik áldozatos és példaértékű munkájukkal sokat tesznek a hátrányos helyzetű társadalmi rétegekért.
A Várkert Bazár Rendezvénytermében tartott ünnepélyes eseményen a szakmai zsűri által kiválasztott 12 kategória díjazottja és a májusi közönségszavazás győztese vehette át az elismerést. Életrevaló c. műsorunk egyik korábbi adásában a családokért végzett szociális munka egyéni és intézményi kategórájának díjazottjait ismerhették meg. A következő közel fél órában további díjazottakat mutatunk be.
közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Országos gyűjtést hirdet a püspöki konferencia az üldözött közel-keleti keresztények megsegítésére. A részleteket Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, győri megyéspüspök mondja el.
A védőnők napja alkalmából ünnepi rendezvényt tartott a Magyar Védőnők Egyesülete. A program részeként átadták az Év védőnője díjat. Csordás Ágnes elnöknővel beszélgetünk.
Több mint 80 millió forint odaítéléséről döntött a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület közgyűlése. Ezzel több ezer hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyermek életkörülményeinek javításához járul hozzá. Edvi Péter elnökkel beszélgetünk.
Európában is egyedülálló kiállítás nyílt a Budai Várban lévő Sziklakórház Atombunker Múzeumban. Az « Atombomba kiállítás » az atomfegyverek pusztító hatását mutatja be a hirosimai és nagaszaki bombázáson keresztül. A megnyitó érdekessége volt az egyik utolsó élő szemtanú előadása, akit Pozsgai Nóra is megszólaltatott.
Jövő héten tartják a múzeumok éjszakáját . A Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria programjáról Somogyi-Rohonczy Zsófiát, a Galéria művészettörténészét kérdeztük.
Előre be nem jelentett látogatásra Kabulba ment António Guterres ENSZ-főtitkár. Látogatásának annak kifejezése, hogy az ENSZ az erőszak és a szenvedés idején is az afgánok oldalán áll. A szervezet politikai, diplomáciai szerepéről Nógrády Györgyöt, a Corvinus Egyetem tanárát kérdeztük:
"Beszéljünk róla...". Az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat sorozatát ismeretterjesztő szándékkal, mentálhigiénés témák, kérdések csoportban történő megvitatására indította. Adásunk napján párkereső férfiaknak tartott előadást Portik-Bakai Linda szexuálpszichológus.
A LIGO harmadszor is gravitációs hullámokat észlelt. Az eredmények a fekete lyukak egy új családjának létezését erősítik meg . A LIGO nemzetközi projektjében ELTÉ-s kutatók is részt vesznek. Frei Zsolttal, az ELTE Asztrofizikai Tanszék vezetőjével, az MTA-ELTE Lendület Asztrofizikai Kutatócsoport vezetőjével beszélgetünk.
Az Őrségi Viszákon éppen tíz évvel ezelőtt hozta létre a pajtaszínházat, majd egy galériát és Tündérkertet is kialakított itt Szarvas József színművész. Azóta nyaranta kulturális programok sora várja a közönséget. A jubileumi esten Kaszás Attila nevét vette fel a pajtaszínház.
A műsor második felében a Híres szombathelyi nők című könyvsorozat három kötetét ajánljuk a figyelmükbe.
Nyári fesztiválokra, színházi és zenés estekre szólnak mai meghívóink:
- Fesztbaum Bélával Seress Rezső estjéről beszélgetünk
- Gryllusz Dánielt a Kaláka Fesztiválról, a Fatemplom fesztiválról és a Művészetek völgye Kaláka versudvaráról is kérdezzük
- majd, az Agria nyári játék rövid előzetes után
- az Esztergomi Várszínház legendákat idéző előadásait ajánljuk
- végül a Szentendrei nyári kulturális kínálatból is válogatunk.
Az ikonosztáz és a görögkatolikus templomok egyéb sajátosságai. Mosolygó Tiborral, a máriapócsi lelkigyakorlatos ház igazgatójával beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor. Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Fata Morgana és a királyfi, olasz mese
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
Herbert von Karajan és a Bécsi Filharmonikusok társaságában ma a bécsi klasszika és kora romantika káprázatos tájain barangolunk. Három szerző és három karakteresen megkülönböztethető zenei világ egyazon talajon: ez ám a kifinomultság és a dúskáló gazdagság! Mozart, Gluck és Beethoven esetében nem csupán kortársakról szólhatunk, de olyan géniuszokról, akik részint egymás ismeretében, részint a korábbiak tanulékony követőjeként alakították ki zenei kozmoszukat. Elsőként Christoph Willibald Gluck Orfeusz és Euridice című operájából halljuk a második felvonást a Bécsi Operakórussal és Filharmonikusokkal. Különös, de a letisztultság és a pátosz zeneszerzője jóval több rokon vonást mutat föl Beethovennel, aki rövid ideig növendéke is volt, mint kortársával, Mozarttal. A második felvonás a fúriák kórusával és a balettbetétekkel olyan operafelfogást testesít meg, amelynek Mozart már fiatalkori operájában, az Idomeneóban hátat fordított. Orfeusz szólamát Giulietta Simionato szólaltatja meg.
Gluck után következzék Mozart. Karajan és a Bécsi Filharmonikusok 1950-ben készült Varázsfuvola-fölvételéről halljuk a nyitányt.
Bécsi triászunk harmadik tagjától, Beethoventől Karajan ezúttal a 8., F-dúr szimfóniát vezényli.
Fábry Zoltán népi iparművész faművessel Kályha Galériában megrendezett kamara kiállítása apropóján beszélgetünk a fa kiváltotta asszociációkról, valamint a saját készítésű fakanál kapcsán a főzés és a bográcsban főzés gyönyörűségéről, mely különösen izgalmas, ha abban töltött képoszta fő...
szerkesztő: Tallián Hedvig
Brácsa Nap a Fonóban - helyszíni riport
Vajon "másodhegedű"-e a brácsa? A Fonóban nemrégiben megrendezett Brácsa Napon jártunk és a hangszer mestereit faggattuk a nagy hangszerre találásról és a brácsa mibenlétértől.
A műsorban megszólal: Árendás Péter, Csoóri Sándor, ifj., Csoóri Sándor Sündi, Lakatos Robi, Kunos Tamás, Nagy Zsolt, Váradi Csaba és lánya Váradi Jenifer.
Legkedvesebb könyveim
szerkesztő: Pozsgai Nóra;
DOMONKOS LÁSZLÓ író
Rókusi alkony: Szép lányok, csibészek, kiskocsmák, disznók és galambok, avagy szeged-külváosi romantika, krúdysan.
Iskola a határon: érteni egymást, szavak nélkül.
A Szent István könyvhétre jelent meg a Kairosz kiadó "Féltett kishazák" című új sorozatának első köteteként a Rókusi alkony, amely Domonkos László szűkebb szülőhazáját, a szegedi munkásnegyedet mutatja be színesen, ízesen, humorral és nosztalgiával.
A műsor második felében Ottlik Géza remekműve, az Iskola a határon is szóba kerül.
Kakaókatona és Tejhercegnő. Both Gabi mesekönyve kapcsán többek között arról beszélgetünk a szerzővel, hogyan hatnak a mesék a gyerekek életére.
A holló gyűrűje. Berg Judit új meseregénye is olvasásra csábít.
"Közeli szavidejű termékek 25-50 % kedvezménnyel kaphatók!" Rövidítések divatjáról szól H. Tóth Tibor jegyzete.
Ki a gvardián, a definitor, a prefektus? Mi a különbség a káplán és a lelkipásztor között? A különböző szolgálatokról és a rend életében minden augusztusban bekövetkező változásokról Dobszay Benedek ferences provinciálissal beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor. Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Ludwig Bechstein: A varázsló könyve
Felolvassa: Béres Ilona
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
Az első részben egy régi és régóta használatos - mára már feledett fűszernövényt idézek emlékezetükbe, Szűcs Sándor mesterszakács ajánlásával. Majd a második részben Kéméndre látogatunk, a Felvidékre.
A falu első írásos említése 1183-ből származik "Camend" néven. A Kisalföld peremén, Párkánytól 13 km-re északnyugatra, a Garam jobb partján fekszik. Viharos történelme van ennek a kis településnek. A falunak természetesen régi római katolikus temploma is van, s a plébános, Sztyahula László, kiváló történész, aki 40 éve szolgál lelkiatyaként.Sztyahula László atya, azonban sok embernek segíthet, adhat ötletet abban is, hogy hogyan kell jól együtt élni meglévő bajainkkal. Hallhatják, hogy a kedélye vidám, napsugaras. Fogadják szeretettel a vele készült beszélgetést, amit 2015. augusztus 1-jén vett fel kolléganőm.
Szóról-szóval
alapító szerkesztő: Deme László, szerkesztő: Kerekes Barnabás és Vadász Zsuzsa
Örökhagyók
szerkesztő: Madocsai Bea
Anyanyelvápoló műsorunkban ma Gerstner Károly jegyzetét is hallhatják.
Új példánk, melynek megfejtését június 28-ig várjuk a Magyar Katolikus Rádió szerkesztőségébe: 1062. Bp. Délibáb u. 15-17. a következő:
"Justh Zsigmond szabadtéri színpadot rendezett be birtokán, ahol parasztokkal állított színre klasszikusokat. Színházának alapja a betlehemi játékoknak és az és az orosz jobbágyszínházaknak az élményanyaga volt. Társadalmat megújító tervét is a parasztságra építette."
A műsorban Jean Baptiste Lully két zenekari szvitje:
a C-dúr szvit és „Az úrhatnám polgár” csendül fel.
A „Nemzetek muzsikusai"-t Jordi Savall,
"A Király Oboaegyüttesét" Paolo Tognon vezényli.