irodalom virrasztóknak
Mikes Kelemen: Törökországi levelek
Felolvassa Rubold Ödön
Hangmérnök Varga Károly, zenei szerkesztő Dévény Mária, rendezte E. Román Kata. (7/4.)
Legkedvesebb könyveim
szerkesztő: Pozsgai Nóra;
MARC FROMAGER, az üldözött keresztényeket segítő Aid to the Church in Need katolikus szervezet párizsi igazgatója, közgazdász, 6 gyermekes édesapa
A világon a vallásukért üldözött emberek 75%-a keresztény. Földünk 2 millárd keresztényéből 200 millióan valamilyen hátrányt kénytelenek elszenvedni a hitükért.
Az Aid to the Church in Need pápai jogú katolikus szervezet két évente országokra lebontott részletes jelentést készít a világban élő keresztények helyzetéről. Ezen kívül közel 150 országban, mintegy évi 100 millió eurós összeggel segíti a bajban, szükségben lévő keresztényeket világszerte - mindig a helyi püspökökkel, közösségekkel együttműködésben.
A szervezet legjelentősebb, franciaországi központjának igazgatója, Marc Fromager.
Idén jelent meg magyarul "Háborúk, olaj, radikalizmus" című könyve, amelyben politikai korrektségtől mentesen, tények és saját tapasztalatai alapján ad képet a Közel-Keletet és bizonyos értelemben már Európát is sújtó válságról.
A műsorban a keleti és az európai kereszténység nehéz helyzetéről, az iszlám erősödéséről, de a reményt adó jelekről is beszélgetünk - Tihanyban, ahová egy nemzetközi konferencia előadójaként kapott meghívást.
Az augusztus 20-án ötvenéves római Szent István Ház küldetéséről Németh László olaszországi főlelkésszel, a ház igazgatójával beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor. Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa.
Folytatjuk a szombathelyi és Vas megyei vízi emlékek bemutatását Hamza István hidrológussal. Szóba kerül az is, hogy a megye különösen gazdag termálvizekben
Milyen az emlékeink íze? Van-e kollektív vasárnapi ebéd élmény? Kárpát-medencei fogalom-e a vasárnapi ebéd? És egyáltalán él-e még a vasárnapi ebéd szokása, amikor körül üli a család az asztalt. Góg Angéla formatervező, iparművész többek között ezekre a kérdésekre is keresi a választ készülő doktori dolgozatában.
kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Császár Angela színművésszel és Hedry Mária íróval (képeinken)
Műsorunkban két elhivatott, alkotó emberrel, művésszel, pontosabban művésznővel beszélgetek. A színésznő Császár Angelával és az író Hedry Máriával. Szakmai társaiktól némileg eltérő pályán tevékenykednek, saját útjukat járva. Feltétlenül érdemesek a figyelemre. A mai Meghívóban a színésznő – örömünkre – egyszer-másszor dalra is fakad.
Vendég: Sebestyén Szilvia, makrobiotikus szakember
A nyár hűsítő hatású ételeiről a makrobiotikus táplálkozás szakértőjét, Sebestyén Szilviát hallották. Sebestyén Szilviával legközelebb jövő vasárnap találkozhatnak személyesen a XXI. Vegetáriánus fesztiválon Kőbányán,a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban, ahol délben főzőshow-t tart, 2 órától pedig előadást a gyógyító és egészségmegtartó étrendről. Aki érdeklődik a glutén, tejtermék, tojás és cukor nélkül táplálkozás iránt, érdemes ellátogatnia az egész napos fesztiválra a 10. ker. Szent László tér 7-14. szám alatti Kulturális Kp-ba.
Aki pedig életmódváltáson töri a fejét, szívesen abbahagyná a hús- és tejtermékek fogyasztását, de szüksége volna egy kis eligazításra, és szívesen kérne tanácsot szakértőtől, szeretettel várjuk kérdését a növényi alapú táplálkozásról a műsor e-mailcímére: asztalialdas@katradio.hu. Amennyiben személyes választ várna, kérjük kérdése mellé írj oda nevét, és a várost, ahonnan levelét küldi nekünk.
egészségügyi magazin
Mivel gyógyítottak a szegedi ferencesek?
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Szeged-Alsóvárosi Ferences templom és kolostor látogatóközpontjában beszélgetünk Petre Mártával a központ igazgatójával és Kiss Norbert egyháztörténésszel a korabeli kolostori gyógymódokról és a helyi sajátosságokról.
Pannon panoráma
szerkesztő: Gulyás Lóránt
zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Mai magazinunkban egy dombóvári horgász Dél-amerikai élménybeszámolója mellett megtudhatják, hogyan őrzik Berzsenyi emlékét Niklán, Fekete Istvánét pedig Göllében. Első összeállításunk ugyanakkor két balatoni régészeti szenzációról tudósít.
Mai adásunk harmadik harmadában a Dél-balatoni régió három helyszínéről is tudósítunk. Egyfelől Európa legkorábbi szürete kapcsán, másrészt egy negyedszázados borünnep okán is. Hamarosan a Magyarok Kenyere Programról is ejtünk pár szót, megkérdezzük Böjte Csaba ferences rendi szerzeteset és bemutatunk egy száz esztendős malmot is. Első összeállításunk ugyanakkor Magyarország legnagyobb turisztikai szálláshelyfejlesztési programjáról szól.
Zeneművek magyar történelmünk évszázadaiból.
Liszt Ferenc: Hunok csatája
Mosonyi Mihály-Kazinczy Ferenc:Tisztulás ünnepe az Ungnál 886.esztendőben
Beethoven: István király- nyitány
Liszt Ferenc: Hungária
Műsorvezető: Tóth Zsófia
közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
-Sikeres volt az Anya, apa, gyerekek aláírásgyűjtő kampány. A Nemzeti Választási Iroda meghozta az európai polgári kezdeményezés során Magyarországon gyűjtött aláírások ellenőrzéséről szóló döntését. Frivaldszky Edit, az Anya, apa, gyerekek európai polgári kezdeményezés magyar szervezője nyilatkozik.
-Hová, mennyi időre és milyen célból utaztunk 2016-ban? Magyarország mennyire célország a külföldi turisták számára? Mik a turizmus legfőbb makrogazdasági jellemzői? Ezekre a kérdésekre ad választ a Központi Statisztikai Hivatal Jelentés a turizmus és a vendéglátás 2016. évi teljesítményéről címet viselő kiadványa. Kovács Csaba a Turizmus- és belkereskedelmi osztály vezetője ismerteti a részleteket.
-Számos gyermek táborozott a nyáron a Katolikus Karitász jóvoltából, lassan azonban kezdődik az iskola. Écsy Gábor országos igazgatót kértük összegzésre.
-A családok 5-10 százalékának nagy erőfeszítést jelent a gyermek beiskolázáshoz szükséges feltételek megteremtése. Ezek a családok hitelt vesznek fel, vagy az ételen, rezsi befizetésen igyekeznek spórolni. A Kutatópont idén is elkészítette az iskolakezdéshez kapcsolódó felmérését. Székely Levente kutatási igazgatót hallják a részletekről.
-Fogyatékos embereket és családjukat segítő civil szervezetek kezdeményezéseit támogatja a kormány – jelentette be az EMMI szakállamtitkára. Az évente kiírt, most 171 és fél millió forint keretösszegű pályázatra azok a szervezetek jelentkezhettek, amelyek az elszigetelődés ellen indítanak helyi, térségi vagy országos programokat.
-Közel 1400 Kárpát-medencei diák és tanár táborozott idén a Rákóczi Szövetséggel. A Szövetség nagy hagyományú rendezvényeinek célja a magyar-magyar kapcsolatok erősítése. Csáky Csongor főtitkárt kérdeztük.
-Idén 33 versenymunka érkezett az Ország Kenyere versenyre. A búzakenyér kategória, egyben az idei Szent István-napi kenyér győztese a Kurdi Pékség Görböc kenyere lett. Kurdiné Nagy Klárával beszélgetünk.
Magyar krónikásének a 18. századból. Szempci Molnár Ferenc művéről Zichy Mihállyal, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársával beszélgetünk.
Tévelygő jelzők. H. Tóth Tibor jegyzete hangzik el.