A Kocka csoki műhelybe látogatunk, melyben autista fiatalok készítik az ízletes és szemgyönyörködtető finomságokat Dénes Ákos cukrászmester irányításával. A Műhely e mellett képzések helyszíne is. Az autista fiatalok és szüleik számára is segítséget nyújtanak a munka világába való beilleszkedéshez.
Pályám emlékezete
szerkesztő: Liptay Katalin
A burgonyától a szilvafáig.
Vendég: Kósa László, Széchenyi-díjas néprajzkutató, művelődéstörténész
Első publikációját huszonévesen a dél-somogyi burgonyatermesztésről írta. Már érett kori műve: a Hét szilvafa árnyékában, amely a nemesség alsó rétegének életét és mentalitását mutatja be - a rendi társadalom utolsó évizedeiben Magyarországon. Kollégái és tanítványai e két útjelző műből vonták össze a Professzor Úr hetvenedik születésnapjára kiadott, tisztelgő tanulmánykötet címét, amit fentebb idéztünk. Húsz éven át vezette az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékét. De tanítványai alighanem jóval többen vannak, mint annak az időnek az egyetemi hallgatói. Könyveiből és könyveiben a néprajz és kultúrhistória iránt érdeklődő olvasóközönség okulhat és gyönyörködhet. Gyökerek, hagyományok, nemzeti és egyetemes örökség. Életmód, mentalitás, civilizáció és kultúra. Mindez együtt a művelődéstörténet, amelynek tudós mestere munkájáról, életéről mesél.
Művek és művészek
szerkesztők: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
1. Interjú Virág Zsolt jogász, művészettörténész a nemzeti kastély és várfelújítási program vezetőjével
2. Interjú Szalai Bélával (képünkön) A Feiglerek – egy esztergomi polgárcsalád története című könyvéről
1.A Nemzeti Kastély-és Várfelújíttási program miniszteri biztosa Virágh Zsolt művészettörténész és jogász, műsorunkban elemzi e feladat jelentőségét, egyes munkafázisait és meg is említ néhány már elkészült, készülőben lévő, művelődési és turisztika célokat egyaránt szolgáló együttes programját.Az Ő nevéhez fűződik a mintegy 12 kötetben korábban megjelentetett kastélylexikon sorozat, amely részletes felmérést tartalmaz Magyarország ebben rejlő nemzeti kincseiről./DH/
Az esztergomi Laskai Osvát Antikvárium kiadásában napvilágot látott könyv borítóján ez áll: „A Feiglerek – egy esztergomi polgárcsalád története.” A szerzők: Szalai Béla és Szalay Katalin. Mai műsorunkban e könyvről, azaz a családjáról mesél egy Feigler leszármazott, azaz az egyik szerző, Szalai Béla. /JK/
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Téma: Szunyogh Xavér életútja II/.rész
Vendég: Wirthné Diera Bernadett
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
családi magazin
szerkesztő: Gulyás Lóránt, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Mai magazinunkban amellett, hogy Hamvas Béláról és írásairól tudhatnak meg érdekességeket, beszámolunk Önöknek az idei Te Szedd! akcióról is. Első összeállításunk pedig jó hírt hoz a bringásoknak ...
Ilon Gábor Kőszeghegyalja régészeti örökségének olvasókönyve című ismeretterjesztő munkájáról beszélgetünk a szerzővel. A műsor második felében arról lesz szó, hogy augusztus közepe óta ismét kormányrendelet biztosítja a lehetőséget a diktatúrák áldozatainak arra, hogy nyugdíjkiegészítést igényeljenek.
irodalom gyerekeknek.
Mészöly Ágnes: Sünimanó
Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Hangmérnök: Horváth János
Rendező: E. Román Kata (5/5.)
Antoine de Saint-Exupery: Egyedül a felhők felett
A gép, az ember és a sivatag
Fordította: Rónay György
Felolvassa: Kaszás Gergő
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Dramaturg-rendező: Sárospataki Zsuzsanna (14/5.)
- Újabb két boldog tulajdonossal bővült a Kalocsa népművészetéért Pécsiné Ács Sarolta díjasok sora
- Hangulatok címmel nyílik kiállítás Csáky Lajos munkáiból
- Egy hét múlva kezdi a bajnokságot a DEAC Kamilla Gyógyfürdő kosárlabdacsapata
A Balaton legmagasabb épített kilátója a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont, amely 2016 nyarán nyitotta meg a kapuit. A déli parti település magaspartján található különleges, hajó alakú épület azonban több mint egy kilátó, programlehetőséget kínál a turistáknak a téli időszakban is: a balatoni hajózást, vitorlázást bemutató interaktív kiállításon túl mozi és gyerekjátszószoba, illetve játszótér is várja az érdeklődőket.
Az akadálymentesített, egyedi formavilágú épületegyüttes tervezése 2012-ben kezdődött, majd négy évig tartott az engedélyezés, a versenyeztetés és a kivitelezés. Az építkezés során a szerkezethez 31 tonna betonvasat és több mint ezer köbméternyi betont használtak fel.
Karsai Anikóval, a Hajózástörténeti Látogatóközpont vezetőjével léptünk a hajó árbócára, a 25 méter magas kilátóba.
Műsorunk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.70 éve, ezekben a napokban is folyt a hazai németség kitelepítése. Orosz Lászlóval, a Veritas Intézet tudományos főmunkatársával Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk Petri László, a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány titkára, akivel az alapítvány munkájáról beszélget Sallai Éva.
családi magazin
szerkesztő: Gulyás Lóránt, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Mai magazinunkban amellett, hogy Hamvas Béláról és írásairól tudhatnak meg érdekességeket, beszámolunk Önöknek az idei Te Szedd! akcióról is. Első összeállításunk pedig jó hírt hoz a bringásoknak ...
irodalom gyerekeknek.
Mészöly Ágnes: Sünimanó
Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Hangmérnök: Horváth János
Rendező: E. Román Kata (5/5.)
Antoine de Saint-Exupery: Egyedül a felhők felett
A gép, az ember és a sivatag
Fordította: Rónay György
Felolvassa: Kaszás Gergő
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Dramaturg-rendező: Sárospataki Zsuzsanna (14/5.)
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.70 éve, ezekben a napokban is folyt a hazai németség kitelepítése. Orosz Lászlóval, a Veritas Intézet tudományos főmunkatársával Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk Petri László, a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány titkára, akivel az alapítvány munkájáról beszélget Sallai Éva.
A Zenei Kincsestárban liturgikus szövegekre írott kórusművekkel folytatjuk XII. Lajos francia király komponistája, Josqiun Despréz bemutatását. A flamand származású Despréz 1455 körül született. Másfél évtizeden át a milánói székesegyház énekeseként sajátította el az énekes zeneszerzés fortélyait. Sforza bíboros kíséretével érkezett Rómába, hogy a pápai kápolna kórusában folytassa működését. Minthogy a többszólamú kóruséneklés ekkoriban már megejtő akusztikus hatásokkal volt képes a legkülönfélébb érzelmi hatást gyakorolni a hallgatóság kedélyére, Despréz azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a lehető leghűségesebben közvetítse a szent szövegekből kiolvasható érzelmi üzeneteket. Zenéje ebben az értelemben megszentelt, elmélkedő muzsika, legyen szó bár a Szent Szűzhöz szóló himnuszokról vagy zsoltárokról, mint a mai műsorunkban is felhangzó De profundis. Az Orlando Consort énekel.