szerkesztő: Hegyesi Andrea
A kincsesládám, a Trezor mellett kuporodva gyakran merengek azon, hogy vajon az eddigi életemben mit tettem jól, mit csinálnék másként. A lista nagy, nem ezzel akarom untatni önöket, de amit jártamban-keltemben olykor-olykor látok, az valahol reményt ad. Mire? Hogy az utódaink csak kinevetik majd azt, akik azt állítják, hogy a kukorica dobozostul terem, és azt is a szemük sarkából csodálkozva figyelik, ha valaki nem ismerné fel az erdő-mező – vizek adományaiból a legjobb és a legveszedelmesebb dolgokat. Valahol valamit sokan elvesztettünk, sőt, elfelejtettünk és azt kell állítanom, hogy az emlékezetünkkel jókora baj van vagy ez nem is a feledés, hanem az önzés mindent bekebelező természete? A természet a maga jussát minden esetben visszaköveteli, ha kell, akkor araszolgatva. A bolygó képes begyógyítani sebeit, még ha mi gyarló halandók lemondóan legyintünk rá. Mert mi mindent kell átadni nekünk, embereknek, szülőknek nemzedékről-nemzedékre? Az élet szeretetét, a munka tisztességét, a szó igazát, a tudás szomjúhozását, az ígéret becsületét, a nehézségek elviselését, és a hitben való rendíthetetlenséget. Bizonyos, hogy mindenki ki tudja a sort egészíteni. Ez így jó, hiszen, együtt lélegezni a világgal és abban emberhez méltó nyomot hagyni…a téma finoman szólva is gömbölyű, szerteágazó, egyszerűnek aligha mondható. A körülöttünk lévő világ jobb megismerésére, jobbá, élhetőbbé tételére az ember mindig törekedett. A szándékot nézem, hiszen oly sok nagyszerű kezdeményezés maradt félbe a világ más őrületei miatt. Itthon is sok kezdeményezés indul. Csendben, eltökélten. A Székesfehérvári Egyházmegye 2003-ban indította el a Lélegezzünk a világgal együtt programját. Ennek kapcsán Berta Kata mikrofonja előtt Soltész Miklós egyházi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár, majd Spányi Antal megyéspüspök ennek a kölcsönös felelősséget, gondoskodást kívánó szemléletről és annak megvalósult állomásairól beszél. A riport 2017. április 19-én hangzott el a Föld sója című műsorunkban.
Ehhez kapcsolódik a következő téma is. Ezt a városi úgymond zöldségtermesztést először Bukarestben láttam, különös közösségi helyeken, - megállókban. De volt egy másik változata a közösségépítésnek. Ezt Gyergyószentmiklóson tapasztaltam meg és nagyot nevettem. A nyomorúság, a bosszúság és a humor valóságos cirkuszát. A városka egyik legforgalmasabb, nehéz teherautóktól rogyásig megterhelt aszfaltútján, csak a legmerészebbek hajtottak sebesen. Az utat tarkították a nagy és mélyedő lyukak. Nos az egyik legmélyebbe vizet töltöttek, majd halat engedtek bele fickándozni, majd a székely atyafiak komótosan körbeülve a halastócsát , fűzfa-horgászbottal halásztak…Nagy nevetés lett a vége…de a helyzet azóta sem habostorta….A kalandozás után következzen az a riport, amit Varga Zsóka készített, még 2017. június 13-án a Zöld Zóna c. műsorunkba. Beszélgetőtársa Ladányi Attila, a Kelenföldi Közösségi Kertekről beszél. Jómagam megnéztem a nyáron. Működik. Remélem az ottaniak örömére és mások tanulságára.