- "Magyar Betlehem" - téli kiállítás a Józsa Judit Galériában. Vendégünk az alapító, Józsa Judit kerámiaszobrász
- Sudár Annamária tanár, előadóművész irodalmi műsorainak, estjeinek középpontjában a 200 éve született Arany János életútja és költészete
- Karácsony Elzász-Lotharingiában
- Zalaegerszegen évek óta sikeresen működik az Arany János Tehetséggondozó Program.
- Kőszegen a következő időszakban számos jelentős fejlesztés valósulhat meg, ezekről beszélgetünk Misztlivetz Ferenccel és Básthy Bélával.
- Falvakról készít településbemutató filmeket a Zalai Sasok Hagyományőrző Egyesület.
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Téma: Bőle Kornél életútja
Vendég: Gilányi Magdolna történész
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
- Székely János megyéspüspök öt hónapja foglalta el a Szombathelyi Egyházmegye püspöki székét. A megyéspüspök az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről és a következő esztendő feladatairól is beszélt a rádió hallgatóinak.
- Egy mesekönyv inspirálta a Mesebolt Bábszínház és a Ziránó Színház közös produkcióját, az Ágoston avagy az egér a felhők között című darabot.
családi magazin
szerkesztő: Kotroczó Dóra, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Az útkeresésben igyekszik segítséget nyújtani a pályaválasztás előtt álló diákoknak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pályaorientációs programja. Még a döntés előtt álló fiatalokat és a hivatásukért szívből rajongó szakembereket mutatunk be a Szakmák napjáról.
Mindenütt jó, de legjobb mindenhol 2. - rendhagyó útikalauz.
Szombathely kultúrájáért díjat kapott Nagy Éva könyvtárigazgató.
20 éves a Vas Megyéért Egyesület.
mesés irodalom
Alan Alexander Milne: Micimackó kuckója
Fordította: Karinthy Frigyes
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Liszkay Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette
Rendező: E. Román Kata (10/10.)
Wladislaw Reymont: Parasztok - Tél - részletek
Fordította: Tomcsányi János
Felolvassa: Szélyes Imre
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Felelős szerkesztő: E.Román Kata
Koszorúk
szerkesztő: Liptay Katalin
A kíváncsi búcsúzó
In memoriam Vas István
Stúdióvendég: Sumonyi Zoltán és Várady Szabolcs
A huszadik század második felének egyik meghatározó költő-mestere a Nyugat harmadik nemzedékének tagja. Ifjúkorában az avantgarde híve volt, Arany János költészetének hatására "tért meg" és lett klasszicizáló formaművész, akit mély magyarságtudat és egyetemes humanizmus jellemzett. Barátjához, Radnóti Miklóshoz hasonlóan a katolikus hitben és kultúrában talált lelki otthonra, ami egyben költészetének kincsesházát is gazdagította. Két tanítványával, költőtársával emlékezünk rá és versmondását is élvezhetik a KOSZORÚKban. A Cambridge-i elégia egy kis adventi ajándék a műsor hallgatónak.
- Jótékonysági esttel segítették a hátrányos helyzetű gyerekeket
- Karácsonyi tűzesetekre figyelmeztet a katasztrófavédelem
- Átadták az M35-ös autópálya újabb szakaszát és a Debrecent elkerülő 481-es számú főutat
Pereg már a film
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A 2012-ben indult Művészet templomai című ismeretterjesztő sorozat következő része, a hazánkban is nagy sikerű Vatikáni Múzeum 3D, Firenze és az Uffizi-képtár 3D és a Pápai bazilikák 3D alkotóinak új filmje a legkiválóbb reneszánsz mesterek egyikének és művészettörténet egyik legmeghatározóbb alakjának Raffaello Sanziónak állít emléket. Az alkotásról Farkas Attilával beszélgetünk.
Karácsonykor is atyai pofonokkal, rekeszizmokat nem kímélő humorral és végtelen szeretettel várja a pihenni vágyókat Bud Spencer és hűséges társa Terence Hill. Filmjeik vonzerejéről beszélgetünk Tunyogi Lucával.
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Külpolitikai összefoglaló. Szerkesztő: Vörös Szabolcs.
2. Vendégünk dr. Korzenszky Richárd bencés szerzetes, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója (fotók), akivel az adventi várakozás öröméről és a Karácsonyról beszélget Sallai Éva.
családi magazin
szerkesztő: Kotroczó Dóra, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Az útkeresésben igyekszik segítséget nyújtani a pályaválasztás előtt álló diákoknak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pályaorientációs programja. Még a döntés előtt álló fiatalokat és a hivatásukért szívből rajongó szakembereket mutatunk be a Szakmák napjáról.
mesés irodalom
Alan Alexander Milne: Micimackó kuckója
Fordította: Karinthy Frigyes
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Liszkay Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette
Rendező: E. Román Kata (10/10.)
Koszorúk
szerkesztő: Liptay Katalin
A kíváncsi búcsúzó
In memoriam Vas István
Stúdióvendég: Sumonyi Zoltán és Várady Szabolcs
A huszadik század második felének egyik meghatározó költő-mestere a Nyugat harmadik nemzedékének tagja. Ifjúkorában az avantgarde híve volt, Arany János költészetének hatására "tért meg" és lett klasszicizáló formaművész, akit mély magyarságtudat és egyetemes humanizmus jellemzett. Barátjához, Radnóti Miklóshoz hasonlóan a katolikus hitben és kultúrában talált lelki otthonra, ami egyben költészetének kincsesházát is gazdagította. Két tanítványával, költőtársával emlékezünk rá és versmondását is élvezhetik a KOSZORÚKban. A Cambridge-i elégia egy kis adventi ajándék a műsor hallgatónak.
Wladislaw Reymont: Parasztok - Tél - részletek
Fordította: Tomcsányi János
Felolvassa: Szélyes Imre
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Felelős szerkesztő: E.Román Kata
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Külpolitikai összefoglaló. Szerkesztő: Vörös Szabolcs.
2. Vendégünk dr. Korzenszky Richárd bencés szerzetes, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója (fotók), akivel az adventi várakozás öröméről és a Karácsonyról beszélget Sallai Éva.
A Zenei Kincsestárban a Szent Péter bazilika XVII. századi hangulata elevenedik meg az 1583 és 1643 között élt Girolamo Frescobaldi orgonára írott capriccióinak segítségével. Amikor a korszak liturgikus, olykor világi dallamait a hangszeres többszólamúság nyelvezetére ültette át, Frescobaldi megnyitotta az utat mindama virtuózok előtt, akik az orgona fenséges hangzását a játéktechnika virtuozitásával társítva semmi máshoz nem foghatóan ünnepélyes szerzeményekkel ajándékozzák meg majd a világot. Frescobaldi a nápolyi és a velencei zene tanulmányozását valamint egy flandriai tanulmányutat követően lépett a Szent Péter bazilika szolgálatába 1608-ban. A liturgikus események sokasága változatos műfajokban való jártasságot követelt meg: a pápai ceremóniák mellett keresztúti és más ájtatosságok reprezentatív zenei szolgálata is feladatai közé tartozott. Egy francia hegedűművész, miután hallotta Frescobaldi játékát, úgy vallott, hogy Európa-szerte közismert művei alig érzékeltetnek valamit abból a lenyűgöző tehetségből, amely improvizációiból árad. Roberto Loreggian most e kivételes orgonista játékát kelti életre, A Jézus, szüzeknek koronája kezdetű motetta megszólaltatásakor Silvia Frigato közreműködésével.