irodalom virrasztóknak
Ezdrad Schaper: A negyedik király
Rádióra alkalmazta Tóth Sándor és E. Román Kata.
Felolvassa Szatmári Attila.
Hangmérnök Horváth János, zenei szerkesztő Dévény Mária, rendezte E. Román Kata. (3/1.)
közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Az 56-os forradalom után meghurcolt papokról, lelkészekről tartottak konferenciát a parlamentben. Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ismertette: az 1956-os forradalom utáni megtorlásnak nagyon sok papi áldozata volt.
Ferencváros gyerekeknek című könyv bemutatója a Ferencváros Önkormányzata rendezésében, a kerület névadásának 225. évfordulója alkalmából. A könyv szerzője Izápy-Tóth Nikolett.
Egy évvel ezelőtt történt a berlini terrortámadás. Nógrády György egyetemi tanárral beszélgetünk.
Viszontagságos időket élnek át a közel-keleti keresztények. A legutóbbi évek brutális üldöztetései és a háborúk miatt számuk jelentősen megfogyatkozott. Az Iszlám Állam terrorszervezet felszámolása után most azonban ismét reményük nyílik rá, hogy visszatérjenek otthonaikba és újra békében ünnepeljenek. Milyen lesz szíriai és iraki keresztény testvéreink karácsonya az idén? Erről beszélgetünk Kótai Róbert századossal, katolikus tábori lelkésszel.
A Safer Internet felhívását Kurkó Zsuzsanna program koordinátor ismerteti.
Míg korábban elsősorban a nőket érintette a testképzavar, addig napjainkban már a férfiak körében is egyre gyakrabban fordul elő. Rájuk leginkább az úgynevezett izomdiszmorfia, vagyis az izomzat méretével való kényszeres foglalkozás jellemző – mondja Dr. Babusa Bernadett
Az én könyvtáram. Fodor Péterrel, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójával beszélgetünk.
Mátyás király emlékév lesz 2018-ban. A részleteket Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke mondja el.
- Székely János megyéspüspök öt hónapja foglalta el a Szombathelyi Egyházmegye püspöki székét. A megyéspüspök az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről és a következő esztendő feladatairól is beszélt a rádió hallgatóinak.
- Egy mesekönyv inspirálta a Mesebolt Bábszínház és a Ziránó Színház közös produkcióját, az Ágoston avagy az egér a felhők között című darabot.
Mindenütt jó, de legjobb mindenhol 2. - rendhagyó útikalauz.
Szombathely kultúrájáért díjat kapott Nagy Éva könyvtárigazgató.
20 éves a Vas Megyéért Egyesület.
- Székely János megyéspüspök öt hónapja foglalta el a Szombathelyi Egyházmegye püspöki székét. A megyéspüspök az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről és a következő esztendő feladatairól is beszélt a rádió hallgatóinak.
- Egy mesekönyv inspirálta a Mesebolt Bábszínház és a Ziránó Színház közös produkcióját, az Ágoston avagy az egér a felhők között című darabot.
kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Méhes Csabával, Aba Bélával, dr. Láng Zsolttal, Sára Ernővel
Képeinken: Méhes Csaba pantomimművész, illetve Aba Béla kiállítása megnyitóján Sára Ernő társaságában
MÉHES CSABA előadóművész kapta a 7. Komediada Nemzetközi Bohóc- és Pantomimfesztivál nagydíját az ukrajnai Odesszában. Művésztársaival január 11-én a Várkert Varietében, január 12-én az Irány Rió! című előadásban lép fel a Várkert Bazárban.
A Klebelsberg Kulturkúriában látható ABA BÉLA grafikusművész életmű kiállítása. A megnyitón barátai is megfogalmazták vele kapcsolatos gondolataikat; a kerület polgármestere, dr. Láng Zsolt és Sára Ernő Ferenczy Noémi-díjas tervezőgrafikus, érdemes művész.
Új, Betlehemből érkezett porcelán Kisjézust kap idén karácsonykor a Margit körúti ferencesek jászla. Az ajándékozó Törös Edit doktornővel beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor. Zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa.
Hans Christian Andersen: Az öreg tölgy utolsó álma - karácsonyi mese
Fordította: Rab Zsuzsanna
Felolvassa: Pápai Erika
Hangmérnök: Biksza Levente és Urbán Péter
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
Alig pár óra, és az angyalok hírül adják a pásztoroknak: megszületett a világ megváltó királya. Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott – teremtménnyé lett a világot teremtő isteni értelem, a Logosz. A keresztény teológia központi misztériumát két évezrede hirdeti a művészet is a maga eszközeivel, és a művészi kifejezésnek nagy segítségére vannak a bibliai elbeszélés képi elemei: a jászol, a titokzatos éjszaka, a Jézus születését hírül adó csillag, a Háromkirályok. A zene végképp nem hiányozhat a karácsony egyszerre magasztos és örömteli hírüladásából. Nem csoda, hogy a nyugati zenetörténeten végigvonul a karácsonyi tematika, a Megváltó világra jövetelének hol örvendező, hol elmélkedő megéneklése. Ma műsorunkban nyolc évszázad karácsonyi muzsikája elevenedik meg az ugyancsak sok évszázados angol kóruséneklés egyik legméltóbb örököse, a Cambridge-i King’s College énekkarának felvételeiről. A gregorián hagyományban illetve a középkori zarándokénekekben gyökerező karácsonyi énekek mellett hallhatjuk a németek, a franciák és az angolok kedves karácsonyi dallamait, de Mendelssohn és a kortárs angol zeneszerző, John Taverner is szerzők sorában szerepel. A kórus élén Sir David Willcocks, Sir Philip Ledger és Stephen Cleobury váltja egymást. Összeállításunkhoz kívánunk emelkedett, ünnepváró lelkületet Kedves Hallgatóinknak!
közvetítés Budapestről a Kassai téri Szentlélek plébánia templomból. A szentmisét bemutatja Pajor András plébános.
Az MKR és az MTVA közös közvetítése.
Vasárnapi novella
Tamási Áron: Csordapásztorok fiai
Felolvassa Schnell Ádám
Hangmérnök Horváth János, zenei szerkesztő Dévény Mária, rendezte E. Román Kata.
Egy keresztény zenész család karácsonya thereminre hangolva - vendégünk Illényi Katica
Szerkesztő-műsorvezető: Ruff Béla
Különleges hangszeren csendülnek fel az ünnep örökzöld dallamai 24-én, szenteste napján a Kvaterka adásában, melynek Illényi Katica lesz a vendége.
A finom kezek ezen a délutánon nem érintik a hangszert, mely éteri hangján mégis megszólal... A Theremint bűvölve a Csendes éj, a Panis Angelicus, a Fehér karácsony, az Ave Maria, a Téli csodavilág... és megannyi sláger gyöngyökhöz hasonlóan pereg, miközben fény derül a titokra, hogy mitől oly léleksimító amit hallunk.
A Kvaterka és Illényi Katica ezen a vasárnapon 14.04 perctől várja hallgatóit!
anyanyelvi műsor
szerkesztő: Gerbei Anita
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Arany fokozatú Kazinczy-díjjal jutalmazták a Magyar Katolikus Rádió egykori vezetőjét, az Anyanyelvápolók Szövetségének jelenlegi elnökét, az idén 70. születésnapját ünneplő Juhász Juditot, akivel az anyanyelv iránti elköteleződéséről beszélgetünk.
A képen: Arany Kazinczy-díjat kapott Juhász Judit, Wacha Imre és Kováts Dániel a magyar nyelv napján
Katolikus-keresztény lelkiség, európai lelkiség és magyar lelkiség. Berán Ferenc morálteológussal beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Bob Hartman: A karácsonyi rózsa
Felolvassa: Borbiczki Ferenc
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
A Trezor karácsonyi ajándéka Ruff Béla Boros Misivel készített beszélgetése, amit november 26-án délután hallgathattak meg a szerencsések, Kvaterka c. műsorunkban. A beszélgetés javát készítettem el Önöknek, hogy kísérjék figyelemmel ennek a fiatal művésznek a pályáját, mert bizonyos vagyok abban, hogy sok örömöt fog szerezni.
Üzenőfüzet
szerkesztő: Sallai Éva, zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Műsorunk tartalmából:
- Dr. Kováts-Németh Mária egyetemi magántanárral, a Veszprémi Akadémiai Bizottság Magyarságkutatási és Neveléstörténeti Munkabizottsága elnökével „A magyarság megtartó ereje" című konferencia kapcsán beszélgettünk.
- Medveczky Attila könyvkötő a 135 éves kis családi műhelyben, a régi gépeken folytatja szülei mesterségét, őrzi és ápolja a korábbi kézműves könyvkötők tudását, tárgyi emlékeit.
- Bakó Annamária, a budavári Lítea Könyvszalon és Teázó vezetője "irodalomközvetítő és könyves szolgálatáért" december 16-án Magyar Örökség-díjban részesült.
- Ma is meghallgathatják Korzenszky Richárd jegyzetét.
Csiba Lajos és Juhász Előd műsora
Vendég: Káel Csaba
Több évtizedes sikeres rendezői pályájáról hallunk ezúttal, bár természetesen - lévén a MÜPA vezérigazgatója - ezt a területet is érinti majd a beszélgetés.