Móricz Zsigmond: A galamb papné A regényből Kálloy-Molnár Péter olvas fel. Hangmester: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter Szerkesztő: E. Román Kata Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna (15/5.)
Rongyszőnyeg
A Petőfi Irodalmi Múzeum Ország(h), város, híres ember, Arany János és a fényképezés című kiállítását E. Csorba Csilla kurátor vezetésével ismerhetjük meg.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Kiútkeresők
A Nyírtelek-görögszállási gyermekház vezetőjével, Kis Attilával és segítőivel, valamint a gyermekházat látogató családokkal E. Román Kata beszélget.
Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
I/
Lezajlottak a választások, de milyen lesz az új kormány gazdaságpolitikája?
Hogyan lehet fokozni a versenyképességet – különösen a kis- és középvállalatok körében?
Mikor fogunk olyan jól élni, mint sokszor idézett szomszédunk, itt a Lajtán túl?
Stúdiónk vendége Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár.
II/
Megvolt az első gyermek tüdőátültetés Magyarországon.
A transzplantáció felnőtteknél ma már bevett gyakorlat, de gyermekeknél nem. És nagy különbségek vannak a szerint is, hogy milyen szerv átültetéséről van szó.
Műsorunk vendége DR. Szabó Attila, az 1. Gyermekklinika igazgatója.
Arcok a nagyvilágban címmel látható a zalaegerszegi törvényszéken Mesterházy István címzetes táblabíró fotókiállítása.
Steib Péter ultramaraton futóval, a Szombathelyi Futóklub tagjával beszélgetünk.
Úton, útfélen
Csorba Gáborral a Magyar Természettudományi Múzeum tudományos és gyűjteményi főigazgató-helyettesével beszélgetünk.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Albánia, Algéria, Dél-Korea, Egyesült Arab Emirátusok, Észak-Korea, Kambodzsa, Kamerun, Oroszország (Dagesztán),Pakisztán, Tajvan, Thaiföld, Törökország, Türkmenisztán, Ukrajna, Vietnam. Ezekbe az országokba utazott a földikutya és a denevérek kutatása, gyűjtése kapcsán Csorba Gábor, akit most kedvenc állatairól és legkedvesebb úti élményeiről kérdezünk.
Új előadásokkal, klubfoglalkozásokkal várja az érdeklődőket a Vas megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület.
A Szent Korona-tan címmel tartottak előadássorozatot Zalaegerszegen.
A zalaegerszegi zsidó hitközség “Izrael 70” címmel szervez programsorozatot.
kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Utat nyitni a boldogsághoz. Ferenczy Béni, szobrászművész kiállítása a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban. A kurátorral, Bodonyi Emőkével beszélgetünk.
családi magazin
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Zenei szerkesztő: Elek Judit
Különleges születésnap Székesfehérváron
Nem mindennapi körülmények között ünnepelhette születésnapját egy 8 éves kisfiú Székesfehérváron. Különleges ajándékozásra került sor a Fejér Megyei Hírlap székházában. Egy mozgássérült fiú születésnapjára kerekesszéket kapott ajándékba Richter Flórián cirkuszművész, Arany Bohóc-díjas lovasakrobatától, amelyhez egy speciális futóbiciklivel és játékkal csatlakozott dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök.
Virágos katona
Gion Nándor regényéből Seress Zoltán olvas fel.
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Dramaturg: Sárospataki Zsuzsanna
Rendező: E. Román Kata (25/4.)
- Egy like 200 ezer forinttal segítheti a kalocsai kutyamenhely lakóinak életét
- Harmonikás találkozót rendez a Kalocsával szomszédos Hajós
- Átalakítja az Egyetem téri körforgalmat a debreceni önkormányzat
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Téma: Üldözöttek védelmében - Varga Béla veszprémi egyházmegyés pap tevékenysége
Vendég: Dobos Marianne, író
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Színészbejáró
Szerkesztő: Molnár Zsuzsanna és Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
“Az ember csak ott egészen ember, ahol játszik”. - Friedrich Schiller német költő gondolata mai színházi magazinunk mottója. A Színészbejáróban a főszerepet a játék, egész pontosan a drámajáték, a színjátszás és az azt művelő fiatal diákok kapják. Hogy áll ma Magyarországon a diákszínjátszás ügye? Hasznos-e a színjátszás azoknak, akik aztán nem művészeti pályára kerülnek? Ezekre és még sok egyéb kérdésre keressük a választ az Országos Diákszínjátszó Egyesület elnökével, Sárosi Gáborral.