Múlt és jelen
Világosságot! Petőfi Sándor versének létösszegző gondolatai
Dér Katalin műsora
Km: Lázár Csaba
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Színészbejáró
Székely Rozi színművésszel beszélgettünk
Szerkesztő: Egri Bálint
Folytatjuk májusban kezdett sorozatunkat, amely fiatal, az elmúlt 10 évben végzett színművészek bemutatását tűzte ki célul. Múlt hónapban Varga Balázzsal, ma pedig egy szintén Kaposváron végzett művésszel beszélgetünk majd, ezúttal egy hölggyel.
Székely Rozi neve ismerősen csenghet a független színházi szcénában járatos hallgatóink számára. Művészcsaládból származik, édesapja és édesanyja is színészek. Rozi már 8 évesen színpadra állt családi színházukban, de a korai kezdet ellenére mégsem volt egyértelmű az, hogy a színészi pályára adja a fejét. A vele készült korábbi interjúkban gyakran elhangzik a "sodródás" szó, így jellemezte eddigi életútját, valahányszor szóba került ez a téma, és valóban: érettségi után a dramaturgiával és a szociológiával kacérkodott, a kaposvári főiskola előtt egy évig csoportos szereplőként a Kaposvári Csiky Gergely Színházban, a diploma megszerzése után a Bodó Viktor vezette Szputnyik Hajózási Társaságnál dolgozott. 2012 óta szabadúszó színész, mellette egy ideig hivatalsegéd volt egy ügyvédi irodában, de közben a tanulmányait is tovább folytatta: a Károli Gáspár Református Egyetem Gyermek- és Ifjúsági Irodalom szakirányú továbbképzésére járt. Kérlelhetetlen őszinteséggel mesélt eddigi pályájáról. (A fotót Brozsek Niki készítette)
A 19. Lamantin Jazz Fesztivál és a 6. Lamantin Improvizációs Tábor programjait soroljuk.
Ha valamikor, akkor igazán a mostani nyári melegben van szezonja az egyik hungarikumunknak, a szódának.
2018 első félévében 366 millió forint támogatást nyújtott civil szervezeteknek a szombathelyi önkormányzat.
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Finta Sándor író, költő, a Szent István Akadémia rendes tagjának élete II/1.rész
Vendég: Császár Ernő tudományos kutató
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Szent Quirinusra, a római katolikus egyház vértanújára emlékeztek a közelmúltban Szombathelyen.
Sikert sikerre halmozott az elmúlt hónapokban a Vasi Gombfoci Egyesület.
családi magazin
Oltáriszentség a családban. Madassery Benvin Sebastian verbita szerzetes gondolatai.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Elek Judit
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Mai műsorunk első felében a Weöres Sándor Színház 2018/19-es évadának előadásairól, és a társulathoz csatlakozó új színészekről is beszél Jordán Tamás igazgató. Ezt követően beszámolunk arról, hogy Szent Leonianus alakjáról és koráról rendeztek szimpóziumot Szombathelyen. Az éppen 1500 éve elhunyt Leonianust Savariából feltehetően a gótok hurcolták el Galliába. Kiszabadulása után remeteként élt. Később Vienne-i apát lett, majd több kolostort, szerzetesi közösséget alapított a környéken – fontos szerepet játszott Nyugat-Európa keresztény hitre térítésében.
A helyes testtartásról, a vázizmaink megfelelő állapotának fontosságáról lesz szó, de témánk lesz az is, hogy mire figyeljünk, ha a rendszeres testmozgást úgy szeretnénk bevezetni az életünkbe, hogy előtte még nem volt ebben részünk, vagy valamilyen ok miatt hosszú kihagyásra kényszerültünk.
Weöres Sándor: A teljesség felé
Harmadik rész: A fészek
Felolvassa: Rátóti Zoltán
A felvétel a Kossuth és Mojzer Kiadó gondozásában készült.
Hangmérnök: Hajdu Gábor
A műsort Bögös Henriette zenei szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna dramaturg-szerkesztő készítette. (8/5.)
Ez volt a XX. század
I. világháború - Magyarország helyzete IV. Károly trónra kerülését követően, Károlyi Mihály politikája
Hajdú Tibor történészt és Pollmann Ferenc hadtörténészt E. Román Kata kérdezi.
- Exkluzív színházi darabok színesítik a Múzeumok éjszakáját Kalocsán
- Szabó Csillag kalocsai származású modell küzd a koronáért a Magyarország Szépe versenyen
- A Déri Múzeum lesz a központi helyszíne a Múzeumok Éjszakája debreceni programjainak
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Külpolitikai összefoglaló. Szekesztő: Vörös Szabolcs.
Megoldódni látszik Európa egyik legabszurdabb konfliktusa, a macedón névvita, ami miatt egy ország hivatalosan nem is használhatta a közbeszédben forgó nevét, makacsságával pedig elvágta magát az EU- és NATO-intergrációtól. A helyzet a két évvel ezelőtti szkopjei kormányváltással vett 180 fokos fordulatot, és ami előtte majdnem három évtizedig megoldhatatlannak látszott, azt most alig másfél év alatt tető alá hozták. De milyen áron és milyen buktatókkal? Erről is kérdezzük műsorunk vendégét, Orosz Annát, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatóját.
2. Az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány középiskolás diákok számára háromtól tizenegy hónapig terjedő tanulást és tartózkodást tesz lehetővé külföldön, amely során a fiatalok fogadócsaládoknál laknak és életkoruknak megfelelő iskolába járnak. Több mint 80 ország közül választható célország, mivel az AFS nemzetközi szervezetében a világ minden kontinensén vannak partner tagországok. A magyar családoknak lehetőségük van külföldi diákok egy tanévre történő fogadására hazánkban, valamint a középiskolás diákok az AFS szervezetében önkéntes munkát is végezhetnek. Mindezekről a lehetőségekről Rosta Diánával, az Alapítvány programigazgatójával és Molnár Zsófia iskolakapcsolatokért felelős koordinátorával Sallai Éva beszélget. (foto: www.afs.hu)
családi magazin
Oltáriszentség a családban. Madassery Benvin Sebastian verbita szerzetes gondolatai.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Elek Judit
Ez volt a XX. század
I. világháború - Magyarország helyzete IV. Károly trónra kerülését követően, Károlyi Mihály politikája
Hajdú Tibor történészt és Pollmann Ferenc hadtörténészt E. Román Kata kérdezi.
Weöres Sándor: A teljesség felé
Harmadik rész: A fészek
Felolvassa: Rátóti Zoltán
A felvétel a Kossuth és Mojzer Kiadó gondozásában készült.
Hangmérnök: Hajdu Gábor
A műsort Bögös Henriette zenei szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna dramaturg-szerkesztő készítette. (8/5.)
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Külpolitikai összefoglaló. Szekesztő: Vörös Szabolcs.
Megoldódni látszik Európa egyik legabszurdabb konfliktusa, a macedón névvita, ami miatt egy ország hivatalosan nem is használhatta a közbeszédben forgó nevét, makacsságával pedig elvágta magát az EU- és NATO-intergrációtól. A helyzet a két évvel ezelőtti szkopjei kormányváltással vett 180 fokos fordulatot, és ami előtte majdnem három évtizedig megoldhatatlannak látszott, azt most alig másfél év alatt tető alá hozták. De milyen áron és milyen buktatókkal? Erről is kérdezzük műsorunk vendégét, Orosz Annát, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatóját.
2. Az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány középiskolás diákok számára háromtól tizenegy hónapig terjedő tanulást és tartózkodást tesz lehetővé külföldön, amely során a fiatalok fogadócsaládoknál laknak és életkoruknak megfelelő iskolába járnak. Több mint 80 ország közül választható célország, mivel az AFS nemzetközi szervezetében a világ minden kontinensén vannak partner tagországok. A magyar családoknak lehetőségük van külföldi diákok egy tanévre történő fogadására hazánkban, valamint a középiskolás diákok az AFS szervezetében önkéntes munkát is végezhetnek. Mindezekről a lehetőségekről Rosta Diánával, az Alapítvány programigazgatójával és Molnár Zsófia iskolakapcsolatokért felelős koordinátorával Sallai Éva beszélget. (foto: www.afs.hu)
1786 – Prága; 1787 – Bécs. A két évszám illetőleg helyszín a legtöbb zenekedvelőnek eszébe idézi a sevillai szédelgőt, ismertebb nevén Don Giovannit, akinek a középkortól kísértő alakját Mozart és Da Ponte ekkor tette végleg halhatatlanná. Don Giovanni figurája, aki a középkori moralitás világából indult világhódító útjára, eredetileg a női szíveken gátlástalanul keresztülgázoló nőcsábászt testesítette meg, akit hűtlensége és pökhendisége végül pokolra juttat, amikor kihívóan ujjat húz a túlvilág hatalmaival. Amikor párbajra hívja áldozata, a párbajban megölt Kormányzó temetői szobrát, Don Giovanni az erkölcsi renddel szegül szembe. El is nyeri méltó büntetését: a pokol lángjai nyelik el. A hátborzongató elemektől sem mentes tanmesét Mozart előtt már számtalanszor színpadra állították egy Tirso Di Molina nevű spanyol szerzetes fáradozásainak hála, aki tanulságos színjátékot farigcsált a legendából. Don Giovanni utóbb jó néhány szerző képzeletét rabul ejtette Moliére-től Puskinig és Glucktól Richard Straussig. A Figaro házasságával egy csapásra közönségkedvenccé vált szerzőpáros, Mozart és Da Ponte maguk sem akartak talán többet, mint friss felfogásban játszani el az unásig ismert történetet. Csakhogy – mint utóbb kiderült – nem jelentételen körülmény, hogy Mozart személyében az emberi lélek egyik legjobb ismerője ragadott tollat, hogy zenét szerezzen Da Ponte szüzséjére. Ha a Figaro nőalakjainak ábrázolásánál Mozart minden korábbi példát túlszárnyalt a lélektani árnyalatok vonatkozásában, a Don Giovanni végképp felülmúlhatatlan. Mozart zenei karakterábrázolása ugyanis a Don Giovanni-történet korábban ismeretlen olvasatára irányítja a figyelmet. Amikor hangokba önti Don Giovanni három áldozatának alakját, Mozart tökéletesen elkülöníthető ábrázolását adja három nőtípusnak. Zerlina alakjában a közrendű, mégis agyafúrt nőcskét, Donna Elviráéban az emancipált, uralkodó hajlamú, kissé bestiális nőt, míg Donna Anna szólamában az emelkedett, szenvedései közt megnemesülő asszonyt mutatja föl. Nem jelentéktelen kihívás tehát, ha a három szerep pályafutása során elér egy énekesnőt. Kivált, ha módja nyílik egyszerre megmutatni a bennük rejlő, hajszálfinom árnyalatokat! Rost Andrea erre a ritka kalandra vállalkozott, amikor a Pál Tamás által vezényelt Liszt Ferenc Kamarazenekarral lemezre vette a Don Giovanni három nőalakjának áriáit. A Zenei Kincsestárban ma este ezeket halljuk.