irodalom virrasztóknak
Vihar előtt, Vízparton
Kodolányi János írásaiból Kiss Mari olvas föl.
A műsort Horváth János, Dévény Mária és Varga Andrea készítette.
Legkedvesebb könyveim
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Kun Béla és kommunistái azt tervezik, hogy -- szétszedve vagy egyben -- külföldön eladják a magyar Szent Koronát. Ugye milyen vérfagyasztó?
Kondor Vilmos Szent Korona-trilógiájáról beszélgetünk Mezei Károllyal
A műsor vendége kedves kolléga: Mezei Károly újságíró, és a Kairosz Kiadó főszerkesztője. Igalmas történelmi kalandregényt ajánl hallgatóinknak, amely az 1848-49-es szabadságharc bukásától a tanácsköztársaságon keresztül a második világháború végéig követi a szent korona sorsát. Kondor Vilmos fordulatokban gazdag Szent Korona-trilógiájában hős koronaőrök védelmezik a nemzeti ereklyét. James Bondot megszégyenítő ravaszsággal és ügyességgel hol Bécsből lopják vissza Kun Béla embereitől, hol éppen oda menekítik a nyilasok elől.
Már maga a szerző is izgalmas talány: létezik-e egyáltalán?
Az ELTE Savaria Egyetemi Központban mutatták be az intézmény oktatójának, Székely Klárának vallási turizmusról szóló könyvét.
A római kori Isis-szentély rekonstruált mása adja a díszletét a szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékoknak.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Közel ötven éves múltra tekint vissza a textilművészeti seregszemle, amely lehetőséget ad arra, hogy a hazai és más országokból érkező alkotók legfrissebb munkáiból ízelítőt kapjon a közönség. A Szombathelyi Képtár termeiben ezekben a hónapokban látható a kiállítás a 6. Textiltriennáléra válogatott művekből.
A folytatásban Végh-Fodor Mónika Mesetréning - 31 napos önismereti program című könyvét ajánljuk a rádióhallgatók figyelmébe
Az ELTE Savaria Egyetemi Központban mutatták be az intézmény oktatójának, Székely Klárának vallási turizmusról szóló könyvét.
A római kori Isis-szentély rekonstruált mása adja a díszletét a szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékoknak.
szemelvények a ferences vértanúk, a vértanúság lelkiségéről 84/6.
Bevezető: Általánosságban a vértanúságról
Papp Miklós görögkatolikus pap gondolatait Sótonyi Gergely olvassa fel.
kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Beszélgetés Laczó Zoltán Vincével és Urbán Gyulával
A mai Meghívó zenei szerkesztője, LACZÓ ZOLTÁN VINCE, különös véletlen, mai műsorunk egyik interjúalanya is. A másik pedig gyakori szerzőtársa, URBÁN GYULA. Ők mindketten meglehetősen szerények, ezért álljon itt néhány részlet életrajzukból.
Laczó Zoltán Vince Budapesten 1991-ben jazz-előadóművészi, 1999-ben fúvószenekari karmesteri végzettséget szerzett Marosi László növendékeként. Zeneszerzést Bogár Istvántól tanult. 1984 és 1988 között a Rock Színház zenekarának, és különféle jazz és rock együtteseknek volt tagja. Katonaidejét – bőgősként – a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Szimfonikus Zenekarában töltötte. 1991-től Németországban színházi muzsikusként – megszakításokkal – 1994-ig dolgozott. 1994 és 1997 között a Vi-Dok Stúdió keretében készülő természet és oktatófilmek, valamint tévésorozatok zeneszerzője, illetve – 2001-ig – a Four Fathers énekegyüttes állandó hangszerelője volt. 1997-től 2004-ig a veresegyházi Lisznyay Szabó Gábor Zeneiskola tanáraként működött. 2004-től a Magyar Katolikus Rádió zenei szerkesztője és zenei rendezője.
2007-ben a Sapientia Hittudományi Főiskolán teológiai tanári diplomát szerzett.
Műveit 1995 óta mutatják be rendszeresen hazai és külföldi együttesek. Tagja a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, a Magyar Jazz Szövetségnek, és az Artisjusnak.
Urbán Gyula 1963-ban végzett a prágai Károly Egyetem rendező-dramaturg szakán. 1963 és 1992 között az Állami Bábszínház rendezője volt. 1969 óta a Magyar Rádiónak írt és rendezett gyermekdarabokat. 1975-től a Magyar Televízió számára is készített gyermekdarabokat. 1979 és 1980 között Venezuelában volt vendégprofesszor, majd Dániában tanított esztétikát és babjátékot. 1992-től a Budapest Bábszínház rendezője volt. Kitüntetései: a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztje, amelyet 1998-ban, valamint a Séd Teréz gyűrű, amelyet 2013-ban vehetett át. Számos verseskötet és regény szerzője. Rendszeresen rendez külföldön is.
egészségügyi magazin
A halfogyasztás szerepe az egészséges táplálkozásban
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
- Hogyan változott a hazai halfogyasztás az elmúlt években?
- Miért értékes a húsa és mennyit lenne célszerű enni belőle?
- Kiknek és milyen mennyiségben ajánlott?
Pannon panoráma
Szerkesztő: Gulyás Lóránt
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Mai műsorunkban Dr. Gallai István nyugalmazott mérnökkel, Pista bácsival és Dr. Gallai Istvánné Tringer Margit, nyugalmazott zenetanárnővel, Margóval beszélgetünk. Keresztényi, a szeretet parancsain alapuló polgári értékrendről, küzdelmekről, családról és hitről, valamint a hosszú és kiegyensúlyozott párkapcsolat lehetséges titkairól.
Egy világzenei, egy nemzetközi sport és egy falusi összművészeti fesztiválról is tudósítunk mai műsorunkban. Adásunkban pedig egy, a tehetséggondozás és felzárkóztatás témakörében készített összeállítással kezdjük.
irodalom, zene, színház
Felelős szerkesztő: Bögös Henrietta
Közvetítés felvételről a budapesti Nádor teremből, a 2018. május 18-án megrendezett hangversenyről, melynek keretében Carl Philipp Emanuel Bach és Laczó Zoltán Vince művei hangzottak el.
Laczó Zoltán Vince: Gitárverseny
Csáki András - gitár, Anima Musicae Kamarazenekar, vezényel: Antal Mátyás.
Carl Philipp Emanuel Bach:
A-dúr Sinfonia Wq.182/4
h-moll Sinfonia Wq.182/5
Anima Musicae Kamarazenekar, hangversenymester: G. Horváth László
Laczó Zoltán Vince: Zongoraverseny
Zentai Károly - zongora, Anima Musicae Kamarazenekar, vezényel: Antal Mátyás.
A hangfelvételt Kapui Szabolcs készítette, a hangverseny a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával került megrendezésre.
közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
A jövő évi költségvetés azok számára kínál több előnyt, támogatást, akik munkából tartják el magukat és a családjukat; mindenkinek egy kis lépést biztosít előre - mondta a büdzséről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Ennek kapcsán Szebasztián politikai elemző véleményét kértük:
Tilos a fogorvosoknak az amalgám használata fogtöméshez. Az új uniós jogszabály a higanyra hivatkozik, amely mérgező hatású, így nem kerülhet a páciensek fogaiba. Balaton Péter fogszakorvossal, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének elnökével beszélgetünk.
"Családbarát Európa" megvalósulását szorgalmazta a IX. Családkongresszusán a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Kardosné Gyurkó Katalin elnökkel beszélgetünk.
A kormánymegbízottak kinevezési okiratának átadásán, a kormányfő többek között kijelentette: jelenleg a magyar állam legjobban működő szerve a középszintű közigazgatás. Az ünnepségen Tarnai Richárd is átvette négy évre szóló kinevezését.
Az európai nőgyógyász onkológusok szervezete által életre hívott Ride for Women kerékpáros kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a női daganatos megbetegedésekre és megelőzésükre. A kezdeményezés 2014-ben indult. Idén az útvonal 8 ország mellett Magyarországot is érintette. Hazánkat Novák Zoltán, az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályvezető Főorvosa képviselte. Őt hallják:
Életrevaló Prevenció – önismereti és élményterápiás kisfilmkészítő műhely programját mutatta be az Életrevaló Karitatív Egyesület. Preszl Éva szakmai vezető mondja el a részleteket.
A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye volt, amelynek során 1456. júliusában a Szilágyi Mihály vezette sereg hősiesen megvédte Nándorfehérvár várát. A múlt héten elkezdett beszélgetést folytatjuk Marossy Endre hadtörténésszel.
A budapesti Hősök terén július 22-én rendezik meg az "Amiért a harang szól - Nándorfehérvár 1456" című megemlékezést és a "Dr. Schulek Ágoston Kerékpáros Zarándoklatot.” A két főszervezővel: Foltán László olimpiai bajnokkal és Janek Györggyel, a BVSC-Zugló Szabadidő Szakosztály vezetőjével beszélgetünk.
A 8 hetes kiskutyák képesek egy új feladat megoldását megtanulni az emberektől, és felnőtt fajtársaiktól egyaránt. Ezt mutatták ki az ELTE Etológia Tanszékén működő Családi Kutya Program kutatói. Miklósi Ádám tanszék vezetővel beszélgetünk.
Szerkesztő: Pozsgai Nóra; zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Mindent tud a francia gasztronómiáról, a francia konyha sztárjaitól tanult -- viszont kedvence a gulyásleves.
Jérôme SZKUTA, a budapesti francia nagykövetség séfje
Jérȏme Szkuta a francia gasztronómia sztárjaival dolgozott együtt. Ám nem volt mindig szakács: jogot tanult, majd operaénekes lett, és annak sem volt akármilyen: a párizsi Operában is fellépett. Végül szenvedélyét, a főzést választotta. Vallja, hogy az igazán nagy tudású ember alázatos, és hogy a tudást tovább kell adni az új nemzedéknek. Ennek jegyében képezi és segíti a tehetséges magyar szakácstanulókat.
Franciaország nemzeti ünnepe alkalmából beszélgetünk.
anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Dsida Jenő, a nyelvművész. Kabán Annamáriával és Mózes Hubával, a "Tárt kapukhoz fényösvény viszen - Dsida Jenő költészete és műfordításai" című kötet szerzőivel beszélgetünk.
Buvári Márta jegyzete a vessző helyes használatáról szól.
Irodalmi játékunkban egy vers szerzője kerestetik.