irodalom virrasztóknak
Herczeg Ferenc: Bertalan úr feltámadása
Felolvassa: Fesztbaum Béla
A műsort Horváth János, Dévény Mária és E. Román Kata készítette.
közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
A jövő évi költségvetés azok számára kínál több előnyt, támogatást, akik munkából tartják el magukat és a családjukat; mindenkinek egy kis lépést biztosít előre - mondta a büdzséről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Ennek kapcsán Szebasztián politikai elemző véleményét kértük:
Tilos a fogorvosoknak az amalgám használata fogtöméshez. Az új uniós jogszabály a higanyra hivatkozik, amely mérgező hatású, így nem kerülhet a páciensek fogaiba. Balaton Péter fogszakorvossal, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének elnökével beszélgetünk.
"Családbarát Európa" megvalósulását szorgalmazta a IX. Családkongresszusán a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Kardosné Gyurkó Katalin elnökkel beszélgetünk.
A kormánymegbízottak kinevezési okiratának átadásán, a kormányfő többek között kijelentette: jelenleg a magyar állam legjobban működő szerve a középszintű közigazgatás. Az ünnepségen Tarnai Richárd is átvette négy évre szóló kinevezését.
Az európai nőgyógyász onkológusok szervezete által életre hívott Ride for Women kerékpáros kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a női daganatos megbetegedésekre és megelőzésükre. A kezdeményezés 2014-ben indult. Idén az útvonal 8 ország mellett Magyarországot is érintette. Hazánkat Novák Zoltán, az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályvezető Főorvosa képviselte. Őt hallják:
Életrevaló Prevenció – önismereti és élményterápiás kisfilmkészítő műhely programját mutatta be az Életrevaló Karitatív Egyesület. Preszl Éva szakmai vezető mondja el a részleteket.
A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye volt, amelynek során 1456. júliusában a Szilágyi Mihály vezette sereg hősiesen megvédte Nándorfehérvár várát. A múlt héten elkezdett beszélgetést folytatjuk Marossy Endre hadtörténésszel.
A budapesti Hősök terén július 22-én rendezik meg az "Amiért a harang szól - Nándorfehérvár 1456" című megemlékezést és a "Dr. Schulek Ágoston Kerékpáros Zarándoklatot.” A két főszervezővel: Foltán László olimpiai bajnokkal és Janek Györggyel, a BVSC-Zugló Szabadidő Szakosztály vezetőjével beszélgetünk.
A 8 hetes kiskutyák képesek egy új feladat megoldását megtanulni az emberektől, és felnőtt fajtársaiktól egyaránt. Ezt mutatták ki az ELTE Etológia Tanszékén működő Családi Kutya Program kutatói. Miklósi Ádám tanszék vezetővel beszélgetünk.
Az ELTE Savaria Egyetemi Központban mutatták be az intézmény oktatójának, Székely Klárának vallási turizmusról szóló könyvét.
A római kori Isis-szentély rekonstruált mása adja a díszletét a szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékoknak.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Közel ötven éves múltra tekint vissza a textilművészeti seregszemle, amely lehetőséget ad arra, hogy a hazai és más országokból érkező alkotók legfrissebb munkáiból ízelítőt kapjon a közönség. A Szombathelyi Képtár termeiben ezekben a hónapokban látható a kiállítás a 6. Textiltriennáléra válogatott művekből.
A folytatásban Végh-Fodor Mónika Mesetréning - 31 napos önismereti program című könyvét ajánljuk a rádióhallgatók figyelmébe
Az ELTE Savaria Egyetemi Központban mutatták be az intézmény oktatójának, Székely Klárának vallási turizmusról szóló könyvét.
A római kori Isis-szentély rekonstruált mása adja a díszletét a szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékoknak.
szemelvények a ferences vértanúk, a vértanúság lelkiségéről 84/7.
Bevezető: Általánosságban a vértanúságról
Barankovics István gondolatait Sótonyi Gergely olvassa fel.
kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Beszélgetés Laczó Zoltán Vincével és Urbán Gyulával
A mai Meghívó zenei szerkesztője, LACZÓ ZOLTÁN VINCE, különös véletlen, mai műsorunk egyik interjúalanya is. A másik pedig gyakori szerzőtársa, URBÁN GYULA. Ők mindketten meglehetősen szerények, ezért álljon itt néhány részlet életrajzukból.
Laczó Zoltán Vince Budapesten 1991-ben jazz-előadóművészi, 1999-ben fúvószenekari karmesteri végzettséget szerzett Marosi László növendékeként. Zeneszerzést Bogár Istvántól tanult. 1984 és 1988 között a Rock Színház zenekarának, és különféle jazz és rock együtteseknek volt tagja. Katonaidejét – bőgősként – a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Szimfonikus Zenekarában töltötte. 1991-től Németországban színházi muzsikusként – megszakításokkal – 1994-ig dolgozott. 1994 és 1997 között a Vi-Dok Stúdió keretében készülő természet és oktatófilmek, valamint tévésorozatok zeneszerzője, illetve – 2001-ig – a Four Fathers énekegyüttes állandó hangszerelője volt. 1997-től 2004-ig a veresegyházi Lisznyay Szabó Gábor Zeneiskola tanáraként működött. 2004-től a Magyar Katolikus Rádió zenei szerkesztője és zenei rendezője.
2007-ben a Sapientia Hittudományi Főiskolán teológiai tanári diplomát szerzett.
Műveit 1995 óta mutatják be rendszeresen hazai és külföldi együttesek. Tagja a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, a Magyar Jazz Szövetségnek, és az Artisjusnak.
Urbán Gyula 1963-ban végzett a prágai Károly Egyetem rendező-dramaturg szakán. 1963 és 1992 között az Állami Bábszínház rendezője volt. 1969 óta a Magyar Rádiónak írt és rendezett gyermekdarabokat. 1975-től a Magyar Televízió számára is készített gyermekdarabokat. 1979 és 1980 között Venezuelában volt vendégprofesszor, majd Dániában tanított esztétikát és babjátékot. 1992-től a Budapest Bábszínház rendezője volt. Kitüntetései: a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztje, amelyet 1998-ban, valamint a Séd Teréz gyűrű, amelyet 2013-ban vehetett át. Számos verseskötet és regény szerzője. Rendszeresen rendez külföldön is.
Kököjszi és Bobojsza.
Török Sándor meseregényéből írta Csajági János
Szereplők: Benedek Miklós, Szacsvay László, Kovács Eszter és Kézdy György.
Szerkesztő: Varga Andrea (4/3.)
A száz esztendeje született Leonard Bernstein és a New York-i Filharmonikusok ma két B-dúr szimfóniát játszanak két zenetörténeti korszakból. Elsőként Haydn 85. szimfóniáját halljuk, amely a Királynő melléknévvel büszkélkedhet, hiszen második tételében Marie Antoinette kedvenc dalocskájának témája is felhangzik.
Haydn Királynő-szimfóniája után Schumann ugyancsak B-dúrban szerzett, első, úgynevezett Tavaszi szimfóniáját mutatjuk be. Jóllehet, a két szerzeményt közel öt és fél évtized választja el egymástól, közös vonásuk a Schumannra nemigen jellemző életöröm és kirobbanó energiagazdagság.
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Diadalív árnyékában, Párizs, kávéházak. A szereplők újból és ismét belekortyolnak italukba. De melyikbe is? Talán Önök azonnal rávágják: ez az ital bizony a calvados.
Visszatérő italszakértőnk, Szabó Dávid segít eligazodni a sokféle almaszesz között: ezúttal a normannok nemzeti itala a calvados és a cider kerül terítékre.
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
„…éppen úgy, ahogy a beszélgetés jelzi a lélek fogalmát, éppen úgy mutatja az írás a beszélgetést és a gondolatot.” - mondta Arisztotelész.
Talán emlékeznek, hogy két héttel ezelőtt Buzogány Dezső, kalligráfussal az írott betűk szép formájáról, a kézírás fontosságáról, sőt embert nevelő, fejlesztő voltáról beszélgettünk. Ám a szépen kanyarított betű nem csupán gyakorlottá teszi a kezünket, szélesíti látókörünket és elmélyíti gondolkodásunkat, de gyönyörködtet is.
A megvalósuló szépséget az évszázadokra is rábízhatjuk. Ezt az értékállóságot idézzük fel korábbi beszélgetésünkből, hogy aztán a múltidők írásainak titkaira rátérjünk.
Hoppál Mihály Basspoetry dalszerző, zenész, az Ízek Versek Madárfütty fesztivál művészeti vezetője válogat legkedvesebb lemezeiből. A beszélgetőtárs: Máry Szabó Eszter
Pannon panoráma
Szerkesztő: Gulyás Lóránt
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Mai műsorunkban Dr. Gallai István nyugalmazott mérnökkel, Pista bácsival és Dr. Gallai Istvánné Tringer Margit, nyugalmazott zenetanárnővel, Margóval beszélgetünk. Keresztényi, a szeretet parancsain alapuló polgári értékrendről, küzdelmekről, családról és hitről, valamint a hosszú és kiegyensúlyozott párkapcsolat lehetséges titkairól.