A szereposztás:
Csány László – Bezerédi Zoltán
Forintos György – Szarvas József
Tarányi Oszterhueber József – Borbicki Ferenc
Tarányi Oszterhueber Mihály – Schneider Zoltán
Deák Klára – Igó Éva
Hertelendy György – Szatmári Attila
Kisfaludy Sándor – Szélyes Imre
Galsai Kovách Ernő – Tasnádi Bence
Fiatal Gizi – Grisnik Petra
Táblabírók a kaszinóban: Kovács Olivér, Csiby Gergely, Zoltán Áron, Fesztbaum Béla, Egri Bálint, Szűcs Sándor
Rendezőasszisztens: Csókné Varga Hedvig és Varga Zita
Hangmérnök: Liszkai Károly és Gera Csilla
Zenei szerkesztő Bögös Henrietta
Szerkesztő: E. Román Kata
Rendezte: Fesztbaum Béla
Koszorúk
Szerkesztő: Liptay Katalin
A titoknok gyásza
Arany János 200
Vendég: Dávidházi Péter irodalomtörténész
Arany János már a Magyar Tudományos Akadémia titoknoka (későbbi nevén:főtitkára) volt, amikor Juliska leánya végzetesen megbetegedett. Az aggódó apa sok hivatali teendője miatt megkésve jutott el Nagyszalontára gyermeke betegágyához, amely hamarosan halálos ággyá lett. Hogyan érintette a tragikus családi gyászeset Arany János életét és költészetét - erről szól a mai beszélgetés, amely a Széchenyi-díjas irodalomtörténész Nagyszalontán tartott előadását idézi fel. Az Arany János kritikai tevékenységét is feldolgozó Dávidházi Pétert, mint hivatásos olvasót bensőséges kapcsolat fűzi a magyar nyelv legnagyobb művészéhez.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Jogsegély műsorunkban továbbra is a szerződésekről beszélget Szalai Kornél Géza ügyvéddel Pécsi Krisztina.
Bármilyen problémával kapcsolatos kérdéseiket várjuk mindennap a 255-33-76-os telefonszámon. Kérem hagyják meg elérhetőségüket, és jogi szakértőnk visszahívja Önöket.
2. A XVIII. Apáczai Nyári Akadémia tanártovábbképzésén Bori Mária újvidéki iskolapszichológus "Iskola, kiégés, flow" címen tartott előadást, vele beszélget előadása témájáról és a verbális kommunikáció szükségességéről Sallai Éva.
Szombathely adott otthont a Város- és Faluvédők Szövetsége országos találkozójának.
Kiss Péter 1980-ban alapító tagként került a Dési-iskolába. Intézményvezetői tevékenysége alatt az iskola jelentős eredményeket ért el. Munkáját „Szombathely Oktatásügyéért-díjjal” ismerte el az önkormányzat.
Pereg már a film
Filmes magazinműsor a Magyar Katolikus Rádióban
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szervezői bejelentették az augusztus 29-én kezdődő fesztivál hivatalos programját. Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László Napszállta (Sunset) című második nagyjátékfilmje is helyett kapott a versenyprogramban, így a rangos Arany Oroszlán díjra is esélyes lehet. Legutóbb 24 évvel ezelőtt, 1994-ben szerepelt magyar film a fesztivál programjában, ekkor Enyedi Ildikó Bűvös vadász című alkotása versenyzett a díjért. Böszörményi Gábor filmforgalmazóval beszélgetünk.
Napok óta Szombathelyen is meghaladja a 30 fokot a legmagasabb nappali hőmérséklet, de az éjszakai órákban sem süllyed a hőmérő higanyszála 20 fok alá.
Homokozó, csúszda, hinta - mobil játszótér várja a kisgyermekes családokat a Fő téren, augusztus 20-ig.
Két versenyzővel képviselteti magát a Dobó SE a szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon Berlinben.
szemelvények a ferences vértanúk, a vértanúság lelkiségéről 84/22.
Körösztös Krizosztom atya - 4. rész
Kamarás Mihály ferences szerzetes szemtanú visszaemlékezéséből Sótonyi Gergely olvas fel részletet.
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Minden kornak akad énekmondója. Olykor regős vagy igric a neve, máshol bárdként ismerik, ismét másutt lehet trubadúr vagy minnesänger. A huszadik században, Magyarországon úgy nevezték: Cseh Tamás. Immár kilenc éve, hogy a budapesti énekmondó felfelé tekintve az indiánok örök vadászmezejére átlépett. Azonban maradtak dalai, hangja lenyomata és kezének alkotása is.
Először Gross Andrással Cseh Tamás képekben velünk maradó örökségét idézzük meg. Majd Bata Istvánnal beszélgetek arról, miért és hogyan indult a Cseh Tamás dalait énekli a Vodku fiai projektjük.
(kép forrása: internet)
családi magazin
Játszótéri babás-mamás piknik Érden
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit
Játék és ismerkedés a piciknek, információ és tapasztalat csere az édesanyáknak.
Kötetlen beszélgetés "Kötelékben".
Szabadtéri nyári piknik az érdligeti játszótéren.
zalaegerszegi összeállítás
Szerkesztő: Jóna István
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Augusztus 18-án Zalaegerszegen az Apáczai VMK-ban a makettezésről fog szólni a nap. A Wolfpack Makettverseny és Kiállítás immár nem csak az országban, de a határokon túlról is vonzza a kiállítókat. Az idei programról Szekér Gézával, a zalaegerszegi Wolfpack Makettklub vezetőjével beszélgettünk.
mesés irodalom
Mezey Katalin: Kivala Palkó Nemlehet országban
Felolvassa: Kristán Attila
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata (11/6.)
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Miféle természetrajza van a hamis hírek és a polkorrekt átfogalmazások cenzurális gyakorlatának. Mi az előzmény a történelemben, amelyből tán felismerhetjük a mai tennivalókat?
A két világháború között a magyar történelem oktatásban két szerző munkássága dominált, Hóman Bálinté és Szekfű Gyuláé. Sorsuk is példaértékűen alakult: Szekfű Gyula „valahol utat tévesztettünk” szlogennel a „Márciusi Front” aktivistáihoz közeledett – éppen úgy, ahogyan a szovjet csapatok a magyar határhoz. Később ő lett az egyik első moszkvai magyar nagykövet. Márai Sándor Szegfü Gyula elhunytakor mondta el összegzését.
A Hospodarké Noviny szerint Orbán "érzi, hogy esélye van elérni azt, hogy európai formátumú vezetővé váljon, és az EU-t saját képére, a nemzetállamok szabadabb szövetségévé alakítsa át". Orbán ezért üdvözölte Steve Bannonnak, az amerikai populisták vezérének projektjét, hogy a jobboldali populisták a jövő évi európai választásokon fogjanak össze - olvasható a cikkben.
- Sikeres kenutábort szervezett a Kalocsai Szent István Gimnázium
- Éjszakai horgászversenyt szerveztek Kecelen
- Digitális turisztikai fejlesztés Debrecenben
- Felvételi a Szent László Szakkolégiumban
Szerkesztő: Nagy Imre
Dévai Boglárka Európa bajnok!!!
Kína futballnemzet akar lenni!- Radnóti László jegyzete
Puskás Akadémia - MTK 1-2.
Sporttörténelmi siker tornában! Dévai Boglárka éremesélyesként utazott Glasgow-ba és Európa-bajnokként tér haza. A magyar tornásznő bravúros teljesítménnyel megnyerte a kontinensviadal ugrás szerenkénti döntőjét, ezzel ő lett a hazai tornasport harmadik női Eb-győztese, 1989 –ben felemás korláton Ónodi Henrietta, Varga Adrienn pedig 1998-ban nyert aranyérmet ugrásban.
Kína futballnemzet akar lenni!- Radnóti László jegyzete.
Puskás Akadémia - MTK 1-2
Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Szent István camino - Vereb István
Lectio Divina második rész - Nyúl Viktor atya
Urunk színeváltozása - Puskás Attila teológia tanár
1. Vereb István, a Laudetur Kiadó vezetője hívja hallgatóinkat a Szent István camino elnevezésű lelki zarándokútra, erre a Szent István királyunk ünnepéig tartó és teljesen ingyenes lelki zarándoklatra.
2. A Lectio Divina – Isten igéjének olvasása volt múlt heti műsorunk egyik témája: akkor a folytatását ígértük, ez következik most. Sánta Anita járt Nyúl Viktor atyánál, aki már az elmúlt évben is tartott a Szentírás megértését segítő lelkigyakorlatot.
3. Urunk színeváltozásának ünnepe alkalmából kérdéseinket Puskás Attilának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Tanszékvezető professzorának tesszük föl.