irodalom virrasztóknak
Aldous Huxley: A Tillotson-bankett.
Fordította: Pék Zoltán.
Felolvassa: Andrássy Máté
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsi
Rendező: E. Román Kata (3/2.)
közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
.A közelmúltban elhunyt Szepesi György legendás sportriporter, az Aranycsapat 12. tagja, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Sportbizottságának szóvivője volt. Rá emlékezik Edvi Péter elnök.
Példaértékű együttműködés kezdődött a Decathlon és az Autisták Országos Szövetsége között, amelynek köszönhetően felkészülten várják majd az üzletek októbertől az autista vásárlókat és családjaikat. Kővári Edittel, az Autisták Országos Szövetségének elnökével beszélgetünk.
A Nagy Háborúban küzdő 29-es jászkun honvédekre emlékezett a Gazdagréti Szent Angyalok templomban a Jászok Egyesülete. A hősöket méltatta a szervezet elnöke, Dobos László. Vele beszélgetünk.
Megjelent a Vállalkozások demográfiája, 2016 című kiadvány, amely szerint egyre több a működő vállalkozás Magyarországon. Szűcsné Bakonyi Piroska, a KSH Általános gazdaságstatisztikai főosztály Regiszterek osztályának munkatársa nyilatkozik.
Egy-egy zenei, illetve kulturális nyári fesztiválról adunk ízelítőt:Ezekben a napokban Kecskemét a Jazz fővárosa lett. A szervezőt, Ittzés Tamást, a Bohém ragtime jazz band vezetőjét hallják: A IV. Auer Hegedűfesztivál szintén vasárnapig tart Veszprémben. A részleteket Kováts Péter hegedűművész, a Mendelssohn Kamarazenekar vezetője, a fesztivál szervezője mondja el. Tolcsva két nevezetes épülete a Szirmay-Waldbott Kastély Látogatóközpont és a Borászati Kultúra Háza. Ezek a helyszínek is központi szerepet kapnak az augusztus második hétvégéjén, a 15. alkalommal megrendezésre kerülő Tolcsvai Borfesztiválon. Keczeli-Kővári Ágnessel,a Látogatóközpont megbízott intézményvezetőjével beszélgetünk.
Jövő héten különleges konferencia színhelye lesz Jászberény, ahol az V. Kárpát – Haza Magyar Konferencia és Üzletember Fórum keretében három napon át kulturális és hagyományőrző programok váltogatják egymást. Péterbencze Anikó néprajzkutatóval, a Csángó Menyekező rendezőjével, és Papp Imrével, a Kárpát-Haza Magyar konferencia szülőatyjával, szervezőjével beszélgetünk.
A nagy egyedszámú drónrajok önszerveződő repüléséről jelentettek meg címlapfotós közleményt az ELTE kutatói a Science Robotics júliusi számában. A részleteket Vásárhely Gábor , az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika Kutatócsoport tudományos főmunkatársa mondja el.
A szerződésekről beszélgettünk a pénteki Délutáni találkozásban Szalay Kornél Géza ügyvéddel. Kérdéseiket, észrevételeiket várjuk mindennap a 255-33-76-os telefonszámon. Kérem hagyják meg elérhetőségüket, és jogi szakértőnk visszahívja Önöket. A műsorból hallanak egy részletet.
Szombathely adott otthont a Város- és Faluvédők Szövetsége országos találkozójának.
Kiss Péter 1980-ban alapító tagként került a Dési-iskolába. Intézményvezetői tevékenysége alatt az iskola jelentős eredményeket ért el. Munkáját „Szombathely Oktatásügyéért-díjjal” ismerte el az önkormányzat.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Folytatjuk a felfedezőutat a szombathelyi székesegyház óratornyában. Kapui Gyula villamosmérnök építőmesterrel az óra és a harangok működéséről beszélgetünk.
Szombathely adott otthont a Város- és Faluvédők Szövetsége országos találkozójának.
Kiss Péter 1980-ban alapító tagként került a Dési-iskolába. Intézményvezetői tevékenysége alatt az iskola jelentős eredményeket ért el. Munkáját „Szombathely Oktatásügyéért-díjjal” ismerte el az önkormányzat.
szemelvények a ferences vértanúk, a vértanúság lelkiségéről 84/21.
Körösztös Krizosztom atya - 3. rész
Krizosztom atya levelét Sótonyi Gergely olvassa fel.
kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Benedek Miklóssal (képünkön Ullmann Mónikával) és Kocsis Judittal (fotónkon)
Egy zsúfolt pályaudvaron egy nő (Ullmann Mónika) megpillant egy idős férfit (Benedek Miklós). Alex, a hetvenes hentes és Georgie, a negyvenes titkárnő beszélgetni kezd. Lassan, minden logika és társadalmi konvenció ellenére rájönnek: nekik dolguk van egymással. A találkozás alapjaiban forgatja fel az életüket, és végül nagy utazásra is vállalkoznak, hogy utolérjék életük elmulasztott lehetőségeit. Simon Stephens brit szerző a legizgalmasabb kortárs színházi alkotók közé tartozik. Két műve, a Harper Regan és A kutya különös esete az éjszakában magyar színpadokon is bemutatkozott. Heisenberg című legfrissebb darabja most a Hatszín Teátrumban látható először magyarul, Szabó Máté rendezésében. Nyáron „házon kívül” is előadják. Augusztus 11-én például Kecskeméten, a Városháza Udvarán. Augusztus 8-án az Óbudai Társaskörben játsszák. Ott beszélgettem Alexszel, azaz BENEDEK MIKLÓSSAL.
KOCSIS JUDIT több mint három évtizede hűséges színházához, a József Attilához. De játszik a Spirit Színházban is, ahová néhány nappal ezelőtt nézőként érkezett a Bernarda Alba háza előadására. Korábban a szokásosnál, hogy végre elkészülhessen régóta tervezett interjúnk.
Benedek Elek: Jankalovics
Felolvassa: Szirtes Ági
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Szerkesztő: Varga Andrea
Ősz a nyárban, búcsú a találkozásban, moll komorság a dúr fényei közt. Kedves Hallgatóink! A száz esztendeje született Leonard Bernstein és a New York-i Filharmonikusok korszakos Mahler-ciklusából ma felhangzó szerzemény bizonyos értelemben dokumentumnak tekinthető. Mahler 1., D-dúr szimfóniája, amely a Titán melléknevet kapta, a romantika alkonyának talán utolsó visszatekintése az ártatlanság: a természet csodáitól megittasult művészet felé. Nyitótételében olyan természeti hangulatokra lelhetünk, amelyekhez hasonlókat már Brahms is csak nosztalgikus fénytörésben érhetett tetten. És bár a második és a harmadik tétel a bécsi klasszika stilizált rusztikus táncformáit illetve a menüett hagyományait idézi, aligha tagadható, hogy már ez a szimfónia is a talajtalanságban gyökereit kereső modern ember egyik legavatottabb szószólójától való. A szimfóniát a budapesti közönség hallhatta első ízben, 1889-ben. Bernstein a négytételes változatot játssza.
Csaknem 9 éve egy fiatal házaspár, Hegedűs Csaba és felesége Orsi, mentenek kutyákat, és 5 esztendeje annak, hogy a magyar kutyafajta egyik legmarkánsabb képviselőjének, a komondor megmentésén fáradoznak. Mindezt teszik önkéntes alapon, ami annyit jelent, hogy saját idejüket és rendelkezésre álló javaikat használják fel a komondorok életben tartásáért. Alapítványuk a: Komondor Fajtamentő Alapítvány. Minden, ami érdekelheti Önöket vagy tudnak sanyarú sorsú komondorról, itt, ezen a telefonszámon és e-mail címen kaphatnak választ, támogatást.
Kapcsolat +36 (30) 746 8753 Email: komondorujsag@gmail.com
A közös beszélgetés II. részét kísérhetik ma figyelemmel.
Szerkesztő: Kozák Annamária
Hogyan éltek eleink a nagy nyári melegben?
A hagyományos paraszti társadalomban az emberek együtt éltek a természettel. A legtöbb elvégzendő munka a tavasztól őszig tartó időszakra esett, így a nyár folyamán is sokat dolgoztak. Akkor is, ha nagy volt a forróság.
Mit tudtak tenni a kánikula ellen a parasztemberek? A dolgos hétköznapokon hogyan élték túl a forróságot? Erről beszélgetünk Tátrai Zsuzsanna néprajzkutatóval, az MTA Néprajztudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársával.
Vasárnapi novella
Doris Lessing: Fel a nagyvárosba
Fordította: N. Kiss Zsuzsa
Felolvassa: Seress Zoltán
Hangmérnök Horváth János, zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa, szerkesztő E. Román Kata.
Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna.
Veres András győri püspök, az MKPK elnöke egyházmegyéjéről, országos feladatokról, Ferenc pápáról és Pócspetriről.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Wass Albert: Mese a kis szürke nyúlról
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Barlay Zsuzsa
Rendező: Tar Éva
Szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
Üzenőfüzet
Szerkesztő: Sallai Éva
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Műsorunk tartalmából:
- A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében tartották július 9. és július 20. között Újvidéken (Novi Sad), az Apáczai Diákotthonban a XVIII. Apáczai Nyári Akadémia akkreditált szakmai továbbképzéseit a vajdasági pedagógusok számára. "A fiatalok szocializációja" című szekció előadói közül Muhi Horváth Gabriella főszervezővel és dr. Muhi B. Bélával, az újvidéki Eucons Egyetem tanárával, előadásuk témájáról és a vajdasági magyar nyelvű oktatás kérdéséről beszélgettünk.
- Dr. Birinyi Péter szakgyógyszerész, a budapesti Mikszáth Gyógyszertár vezetője, a víz melletti nyaralás veszélyeire hívja fel hallgatóink figyelmét.
- Ma is meghallgathatják Korzenszky Richárd jegyzetét.
Válogatás Gabriel Fauré szerzeményeiből.
1. Pavane Op.50
2. Pelléas és Mélisande - kísérőzene Op.80
Előadja: St.Martin in the Fields Kamarazenekar,Elly Ameling-ének,
Rotterdami Filharmonikus Zenekar. Vezényel: Neville Marriner
és David Zinman.