Virágos katona Gion Nándor regényéből Seress Zoltán olvas fel. Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Dramaturg: Sárospataki Zsuzsanna Rendező: E. Román Kata
(25/8.)
Adja tovább a mikrofont! A mikrofon előtt: dr.Haidegger Tamás robotikai szakember, az Óbudai Egyetem oktatója. Szerkesztő-műsorvezető: Mezei Károly
Vendégünk kutatási területe: orvostechnika, sebészrobotika, intelligens robotok, sebészeti eszközök, kép által vezetett sebészet, teleoperáció, szabályozáselmélet.
I/
Vengégünk Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
II/
Lehet-e olyan házat építeni, ami nem követel külső energiaforrást? Persze, ilyen esetben a rezsiköltséggel nem kell számolni. De egy ilyen ház megfizethető?
Dokumentumfilmet készített a szombathelyi Televízió a Barnahus modellprogramról. A témáról a program vezetőjével, Lazáry Györgyné klinikai szakpszichológussal beszélgetünk.
A zalaegerszegi városi hangversenyterem és a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ őszi programjairól kérdezzük az intézmények vezetőit.
A pályaválasztás kérdése az általános iskola befejezésének közeledtével sok családnak okoz fejtörést. A Vas Megyei Kormányhivatal munkatársaival, Gelle Mária szakreferenssel és Lukács Mónika osztályvezetővel beszélgetünk.
Bujdosó Erika Ágnes Király utca szubjektív című filmje nyerte el a Szalay Annamária-filmdíjat Zalaegerszegen, a Göcsej Filmszemlén. A Zalaegerszegi Televízió által 14. alkalommal szervezett filmszemlére 45 alkotást neveztek magyarországi és határon túli alkotók. Erről kérdezzük a két zsűritagot, Szaknyéri Andrást, a hévízi Fontana Filmszínház vezetőjét, illetve Lovass Tibort a filmszemle alapítóját.
szemelvények a ferences vértanúk, a vértanúság lelkiségéről 84/67.
Kriszten Rafael atya - 7. rész
Érsek Lászlóné szemtanú emlékezéséből Hámori Kinga olvas fel részleteket.
Tóth Pál Józsefné édesanya gondolatait Csókné Varga Hedvig mondja el.
„Kovrig Béla nézetrendszere és tevékenysége a totalitarizmusok szorításában” címmel tartott előadást Petrás Éva történész egy győri konferencián. A méltatlanul elfelejtett társadalomtudósról az előadóval Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
külpolitikai összefoglaló. Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Katalán függetlenségi mozgalom – helyzetkép egy évvel a népszavazás után
Szakértőnk: Szabó Barnabás, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső munkatársa
napi interjú
Egy boszorkányos küldetésre és izgalmas próbatételekre hívja a legkisebb látogatókat a Vajdahunyad vár új, őszi kiállítása, a Bűvös erdő. A szombaton nyíló interaktív tárlatról a szervezők sajtóreferensével, Kovács Adrienn-nel beszélgetett Kotroczó Dóra.
Mesés bábok – bábos mesék. Arany János művei és a bábtechnikák
A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításán a két kurátorral, Lovas Lillával és Simándi Katalinnal jártunk.
családi magazin
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Zenei szerkesztő: Elek Judit
Utunk a jövőbe – Teremtésvédelmi Konferencia Székesfehérváron
A legtöbb vallás egyetért a Föld és a természet, mint egész megőrzésének szükségességében, valamint kihangsúlyozza a védelmüket célzó konkrét tettek sürgősségét. De miért hozunk kifogásokat, amikor azon kellene lennünk, hogy világunk pusztulása, betegsége ellenére tegyünk valamit? Miért van az, hogy életunt keserűség vagy csüggedt közöny vesz erőt rajtunk, amikor a teremtett világ állapotára, a környezetszennyezésre gondolunk?- többek között ezekre a kérdésekre is keresték a választ a 2018-as Katolikus Társadalmi Napok keretében. „Utunk a jövőbe” címmel rendeztek teremtésvédelmi konferenciát Székesfehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az előadók tudományos, teológiai és gyakorlati szempontból közelítették meg a témát.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
- Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója volt a vendége a Szombathelyi Polgári Esték rendezvénysorozatának.
- Fűzfa Balázs irodalomtörténész mutatja be az Akik tollat fogtak - A Répce-vidék költőinek antológiája című kötetet
mesés irodalom
Fésűs Éva: Ajnácska
Felolvassa: Götz Anna
Hangmérnök: Biksza Levente
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (11/9.)
Pályám emlékezete
Tisztelőd s barátod
Praznovszky Mihály irodalomtörténész, muzeológus portréja
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Gyártásvezető: Werner-Nagy Eszter
A műsor mai vendége belakta szinte egész Magyarországot és bebarangolta a Kárpát-medencét, Nemesvámoson és Balatonfüreden kívül leginkább a Felvidéken érzi otthon magát. Vallja, hogy az embernek több szülőföldje is lehet. Muzeológusként irányította a Nógrád, majd a Veszprém megyei múzeumokat, főigazgatóként vezette a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumot. Közben mindenféle műfajban és műnemben dolgozott, irodalomtörténészként sokat publikál, az idén már két könyve is megjelent. Két legfontosabb kutatási területe és nagy kedvence: Madách Imre és Mikszáth Kálmán életműve. Nagyra értékeli és szorgosan ápolja az emberi kapcsolatokat. Alkatát és stílusát a humor és a vidámság jellemzi, ebből rokonait, barátait, kollégáit és hallgatóit bőven részesíti.
A mi utcánk - Doroginé, Mancika
Tar Sándor írását Egri Bálint olvassa föl.
A műsort Gera Csilla hangmester,
Elek Judit Sára zenei szerkesztő és
Sárospataki Zsuzsanna rendező készítette.
Van célunk! Van jövőnk! Társak vagyunk. – Ezek voltak az idei Katolikus Társadalmi Napok hívó gondolatai. A Székesfehérvár belvárosában szeptember 7-e és 9-e között tartott rendezvény, azt kívánta bemutatni, hogy a Katolikus Egyháznak van megoldása a társadalmi kérdésekre, problémákra. A bemutatkozó sátrak között sétálva mai műsorunkban három kiállítót mutatunk be. A Szent Kristóf Ház, az Egyházi bíróság és a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia munkatársai beszélnek küldetésükről.
- 15 év után avatják fel a kerékpárutat a Kalocsához közeli Foktőn
- A Kalocsa és Paks közötti közös együttműködés került terítékre a 29. Kalocsai Paprikafesztiválon
- Debrecent is érinti a Három Tenger Alap
- Tematikus tárlatvezetések a Dériben
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Békepapi mozgalom Szolnok megyében II/2.rész
Vendég: Sulák Péter történész
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Művek és művészek
Szerkesztő: 1. prof.dr. Sárközy Péterrel beszélgetünk itáliai tapasztalatairól.Dvorszky Hedvig. 2.György Sándor történésszel, a Don-kanyarban harcoló és verseket író katonákról beszélgetett Pál Amanda.
prof.dr.Sárközy Péter italianista irodalomtőrténésszel folytatott korábbi beszélgetésünk ma is aktuális gondolatait idézzük föl, az értelmiségről, a nemzetközi kapcsolatokról, a magyar kultura európai közvetítéséről./DH/
Az állandó halálfélelmet, az embertelen időjárást, a honvágyat, a barátok elvesztését vagy az apró örömöket is versbe foglalták a Don-kanyarban harcoló honvéd-költők. A több mint hét évtizede papírra vetett versekről, név szerint ismert és ismeretlen alkotókról György Sándor történésszel, a Napi történelmi forrás portál egyik szerzőjével beszélgetett Pál Amanda.
családi magazin
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Zenei szerkesztő: Elek Judit
Utunk a jövőbe – Teremtésvédelmi Konferencia Székesfehérváron
A legtöbb vallás egyetért a Föld és a természet, mint egész megőrzésének szükségességében, valamint kihangsúlyozza a védelmüket célzó konkrét tettek sürgősségét. De miért hozunk kifogásokat, amikor azon kellene lennünk, hogy világunk pusztulása, betegsége ellenére tegyünk valamit? Miért van az, hogy életunt keserűség vagy csüggedt közöny vesz erőt rajtunk, amikor a teremtett világ állapotára, a környezetszennyezésre gondolunk?- többek között ezekre a kérdésekre is keresték a választ a 2018-as Katolikus Társadalmi Napok keretében. „Utunk a jövőbe” címmel rendeztek teremtésvédelmi konferenciát Székesfehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az előadók tudományos, teológiai és gyakorlati szempontból közelítették meg a témát.
mesés irodalom
Fésűs Éva: Ajnácska
Felolvassa: Götz Anna
Hangmérnök: Biksza Levente
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (11/9.)
Mesés bábok – bábos mesék. Arany János művei és a bábtechnikák
A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításán a két kurátorral, Lovas Lillával és Simándi Katalinnal jártunk.
Van célunk! Van jövőnk! Társak vagyunk. – Ezek voltak az idei Katolikus Társadalmi Napok hívó gondolatai. A Székesfehérvár belvárosában szeptember 7-e és 9-e között tartott rendezvény, azt kívánta bemutatni, hogy a Katolikus Egyháznak van megoldása a társadalmi kérdésekre, problémákra. A bemutatkozó sátrak között sétálva mai műsorunkban három kiállítót mutatunk be. A Szent Kristóf Ház, az Egyházi bíróság és a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia munkatársai beszélnek küldetésükről.
A mi utcánk - Doroginé, Mancika
Tar Sándor írását Egri Bálint olvassa föl.
A műsort Gera Csilla hangmester,
Elek Judit Sára zenei szerkesztő és
Sárospataki Zsuzsanna rendező készítette.
Művek és művészek
Szerkesztő: 1. prof.dr. Sárközy Péterrel beszélgetünk itáliai tapasztalatairól.Dvorszky Hedvig. 2.György Sándor történésszel, a Don-kanyarban harcoló és verseket író katonákról beszélgetett Pál Amanda.
prof.dr.Sárközy Péter italianista irodalomtőrténésszel folytatott korábbi beszélgetésünk ma is aktuális gondolatait idézzük föl, az értelmiségről, a nemzetközi kapcsolatokról, a magyar kultura európai közvetítéséről./DH/
Az állandó halálfélelmet, az embertelen időjárást, a honvágyat, a barátok elvesztését vagy az apró örömöket is versbe foglalták a Don-kanyarban harcoló honvéd-költők. A több mint hét évtizede papírra vetett versekről, név szerint ismert és ismeretlen alkotókról György Sándor történésszel, a Napi történelmi forrás portál egyik szerzőjével beszélgetett Pál Amanda.
Vasárnap délelőttönként velünk tarthatnak a száz éve született Leonard Bernstein karmesteri életútjának felidézésében. Leonard Slatkin és a Saint Louis-i Szimfonikusok ma a zeneszerző Bernstein sajátosan eklektikus világág idézik. Elsőként A városban című musicalből vett három táncepizóddal.
Következzék Bernstein Fakszimile című kompozíciója.