Virágos katona Gion Nándor regényéből Seress Zoltán olvas fel. Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Dramaturg: Sárospataki Zsuzsanna Rendező: E. Román Kata
(25/9.)
Van célunk! Van jövőnk! Társak vagyunk. – Ezek voltak az idei Katolikus Társadalmi Napok hívó gondolatai. A Székesfehérvár belvárosában szeptember 7-e és 9-e között tartott rendezvény, azt kívánta bemutatni, hogy a Katolikus Egyháznak van megoldása a társadalmi kérdésekre, problémákra. A bemutatkozó sátrak között sétálva mai műsorunkban három kiállítót mutatunk be. A Szent Kristóf Ház, az Egyházi bíróság és a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia munkatársai beszélnek küldetésükről.
Pályám emlékezete
Tisztelőd s barátod
Praznovszky Mihály irodalomtörténész, muzeológus portréja
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Gyártásvezető: Werner-Nagy Eszter
A műsor mai vendége belakta szinte egész Magyarországot és bebarangolta a Kárpát-medencét, Nemesvámoson és Balatonfüreden kívül leginkább a Felvidéken érzi otthon magát. Vallja, hogy az embernek több szülőföldje is lehet. Muzeológusként irányította a Nógrád, majd a Veszprém megyei múzeumokat, főigazgatóként vezette a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumot. Közben mindenféle műfajban és műnemben dolgozott, irodalomtörténészként sokat publikál, az idén már két könyve is megjelent. Két legfontosabb kutatási területe és nagy kedvence: Madách Imre és Mikszáth Kálmán életműve. Nagyra értékeli és szorgosan ápolja az emberi kapcsolatokat. Alkatát és stílusát a humor és a vidámság jellemzi, ebből rokonait, barátait, kollégáit és hallgatóit bőven részesíti.
Művek és művészek
Szerkesztő: 1. prof.dr. Sárközy Péterrel beszélgetünk itáliai tapasztalatairól.Dvorszky Hedvig. 2.György Sándor történésszel, a Don-kanyarban harcoló és verseket író katonákról beszélgetett Pál Amanda.
prof.dr.Sárközy Péter italianista irodalomtőrténésszel folytatott korábbi beszélgetésünk ma is aktuális gondolatait idézzük föl, az értelmiségről, a nemzetközi kapcsolatokról, a magyar kultura európai közvetítéséről./DH/
Az állandó halálfélelmet, az embertelen időjárást, a honvágyat, a barátok elvesztését vagy az apró örömöket is versbe foglalták a Don-kanyarban harcoló honvéd-költők. A több mint hét évtizede papírra vetett versekről, név szerint ismert és ismeretlen alkotókról György Sándor történésszel, a Napi történelmi forrás portál egyik szerzőjével beszélgetett Pál Amanda.
A pályaválasztás kérdése az általános iskola befejezésének közeledtével sok családnak okoz fejtörést. A Vas Megyei Kormányhivatal munkatársaival, Gelle Mária szakreferenssel és Lukács Mónika osztályvezetővel beszélgetünk.
Bujdosó Erika Ágnes Király utca szubjektív című filmje nyerte el a Szalay Annamária-filmdíjat Zalaegerszegen, a Göcsej Filmszemlén. A Zalaegerszegi Televízió által 14. alkalommal szervezett filmszemlére 45 alkotást neveztek magyarországi és határon túli alkotók. Erről kérdezzük a két zsűritagot, Szaknyéri Andrást, a hévízi Fontana Filmszínház vezetőjét, illetve Lovass Tibort a filmszemle alapítóját.
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Békepapi mozgalom Szolnok megyében II/2.rész
Vendég: Sulák Péter történész
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
- A Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából ötödik alkalommal szervezi meg őszi futófesztiválját a Szombathelyi Egyetemi SE. A rajt szeptember 23-án lesz. A részleteket Kívés István, a SZOESE edzője mondja el a rádió hallgatóinak.
- Annak ellenére, hogy Magyarországon 2000 és 2015 között a várható élettartam közel négy évvel, 75,7-re emelkedett, még mindig öt évvel marad el az uniós átlagtól. Hazánkban a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek jelentik a fő halálozási okot. A helytelen táplálkozás, a dohányzás és alkoholfogyasztás, valamint a mozgás hiánya egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy egészségmutatóink messze alul múlják az Európai Uniós átlagot. A kormány az elmúlt években több egészséges táplálkozást ösztönző intézkedést hozott. Ahhoz, hogy valós képet kapjunk és tudjuk, hogy a különféle kormányzati intézkedések milyen hatással vannak a lakosság egészségi állapotára, rendszeres vizsgálatokra van szükség. Ezért az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet lakossági felmérést szervez a 18 éven felüliek körében.Erről beszélgetünk Stánitz Éva megyei tiszti főorvossal.
Dobszay Benedek ferences provinciális az elmúlt vasárnap megalapította ferences világi rend pécsi közösségét. Az eseményről Paczolay Balázzsal, a világi rend egyik vezetőségi tagjával és a ferencesek tartományfőnökével Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Adásunk tartalmából:
Műsorunk vendége Lackfi János, aki a Kreatív írás képzésről mesél, illetve magáról az írásról és különböző motivációkról, amik írásra késztetik az embert, majd a Meglepetés Színház tagjai invitálják előadásaikra kedves Hallgatóinkat.
családi magazin
Szerkesztő: Gulyás Lóránt
Zenei szerkesztő: Elek Judit
Magazinunk második felében a napokban világbajnoki ezüstöt szerző magyar horgász-válogatott néhány tagjával váltunk pár szót. Hamarosan egy nagyszabású, az általános iskolások biztonságát több szempontból is a középpontba helyező kezdeményezésről tudósítunk, első összeállításunk pedig két olyan tanórán kívüli, mondjuk úgy oktatási helyszínt, illetve foglalkozási formát mutat be, amely gyakorlati oldalról jól kiegészítheti az iskolai tananyagot.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
- 20 éves a Szombathelyi Baptista Gyülekezet. Varga László lelkésszel beszélgetünk.
- Csíkszeredai gyerekek ismerkedtek Vas megye természeti értékeivel a Szombathelyi Erdészeti Zrt. meghívásának köszönhetően.
mesés irodalom
Fésűs Éva: Ajnácska
Felolvassa: Götz Anna
Hangmérnök: Biksza Levente
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (11/10.)
Egy gótikus templom szárnyas-oltárának hatására vált szakrális szobrok alkotójává Boer Endre. A fafaragó népi iparművésszel a Zala megyei Csinga-hegy alkotótáborában beszélgettünk egyebek mellett hitről és a művész áldozatáról.
Tömörkény István: Ferkó
Felolvassa: Borbiczki Ferenc
Készítette: Horváth János hangmérnök,
Dévény Mária zenei szerkesztő és
Sárospataki Zsuzsanna rendező.
Szerkesztő: E. Román Kata
ZéGeneráció - ÚJ IFJÚSÁGI MŰSOR!
Szerkesztő: Sánta Anita és Egri Bálint
ZéGeneráció - új ifjúsági műsor a Magyar Katolikus Rádión!
„Műsorunkat 18 éven felülieknek csak kiskorú felügyelete mellett ajánljuk!”
Négy hetente, pénteken jelentkező, 24 perces műsorunkban médiatagozatos gimnáziumok diákjainak közreműködésével keressük a válaszokat a korosztályukat leginkább foglalkoztató kérdésekre. Amellett, hogy egyházi és világi iskolákból verbuvált Diákszerkesztőségünk tagjai kisebb-nagyobb szakmai feladatok megoldásával kiveszik a részüket a műsor elkészítéséből, nyilvános megszólalási lehetőséghez is jutnak!
Ha kíváncsi vagy, mit gondolnak a világról a „digitális bennszülöttek” – hangolódj rá a ZéGeneráció-ra!
***
Az első adás témája: Médiafogyasztási szokásaink
Hallgat-e rádiót a gimnazista korosztály? Miért nem?
Van-e helye diákoknak egy szinte országosan fogható, interneten is elérhető rádióban?
Milyen zenét kell sugározni egy ilyen műsorban?
Miben ügyesek, tehetségesek a mai fiatalok?
Ha két túl lelkes fiatal szerkesztő elhatározza, hogy műsort készít diákoknak, diákokkal - mi sül ki belőle?
A ZéGeneráció pénteki, első adásából mindez kiderül!
A Diákszerkesztőség tagjai:
Bolla Gábor
Csákvári Zsófia
Csüri Fanni
Gerner Koppány
Heves Nóra
Horváth Botond
Mariut Szebasztian
Miticzky Máté
Nádas Zalán
Pintér Balázs
Pór Veronika
Szilágyi Eszter Mandula
Tessely Anna
Tóth Kristóf
Varga Flóra
- Befejezhetik a görbeházi csomópontot
- Nyílt nap a Svetits-ben
- Szüreti Felvonulásra és Szüreti bálra hívogat Kalocsa
- Az érseki város is csatlakozik a Színházak éjszakája országos rendezvénysorozathoz
Pesthidegkúton, a budai hegyek által körülölelt festői környezetben fekszik a a Klebelsberg Kultúrkúria. A 2005 nyarán megnyitott intézmény különleges építészeti megoldásait a régi kúriaépület ihlette.
A pincétől a színházteremig, az előtértől a szabadtéri színpadig jártuk be az épületegyüttest Dolhai István igazgatóval.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Putyin és Orbán találkozó, Dél koreai elnök Észak Koreában járt. Az Egyesült Államok jövőre kevesebb menekültet fogad be. Demilitarizált ütközőövezetet Szíriában . Milyen problémák vannak uniós szinten a határok őrizetével? Többek e témákról beszélget Nógrádi György egyetemi tanárral Pécsi Krisztina..
2. Folytatjuk múlt heti beszélgetésünket Sárközi Mátyás Magyar Örökség-díjas íróval életútjáról, levelezéséről, a "Ládafia-történelem" című, legújabb, a Kortárs Kiadó gondozásában megjelent könyve kapcsán. Szerkesztő-műsorvezető:Sallai Éva.(foto: www.kortarskiado.hu)
családi magazin
Szerkesztő: Gulyás Lóránt
Zenei szerkesztő: Elek Judit
Magazinunk második felében a napokban világbajnoki ezüstöt szerző magyar horgász-válogatott néhány tagjával váltunk pár szót. Hamarosan egy nagyszabású, az általános iskolások biztonságát több szempontból is a középpontba helyező kezdeményezésről tudósítunk, első összeállításunk pedig két olyan tanórán kívüli, mondjuk úgy oktatási helyszínt, illetve foglalkozási formát mutat be, amely gyakorlati oldalról jól kiegészítheti az iskolai tananyagot.
mesés irodalom
Fésűs Éva: Ajnácska
Felolvassa: Götz Anna
Hangmérnök: Biksza Levente
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (11/10.)
Adásunk tartalmából:
Műsorunk vendége Lackfi János, aki a Kreatív írás képzésről mesél, illetve magáról az írásról és különböző motivációkról, amik írásra késztetik az embert, majd a Meglepetés Színház tagjai invitálják előadásaikra kedves Hallgatóinkat.
ZéGeneráció - ÚJ IFJÚSÁGI MŰSOR!
Szerkesztő: Sánta Anita és Egri Bálint
ZéGeneráció - új ifjúsági műsor a Magyar Katolikus Rádión!
„Műsorunkat 18 éven felülieknek csak kiskorú felügyelete mellett ajánljuk!”
Négy hetente, pénteken jelentkező, 24 perces műsorunkban médiatagozatos gimnáziumok diákjainak közreműködésével keressük a válaszokat a korosztályukat leginkább foglalkoztató kérdésekre. Amellett, hogy egyházi és világi iskolákból verbuvált Diákszerkesztőségünk tagjai kisebb-nagyobb szakmai feladatok megoldásával kiveszik a részüket a műsor elkészítéséből, nyilvános megszólalási lehetőséghez is jutnak!
Ha kíváncsi vagy, mit gondolnak a világról a „digitális bennszülöttek” – hangolódj rá a ZéGeneráció-ra!
***
Az első adás témája: Médiafogyasztási szokásaink
Hallgat-e rádiót a gimnazista korosztály? Miért nem?
Van-e helye diákoknak egy szinte országosan fogható, interneten is elérhető rádióban?
Milyen zenét kell sugározni egy ilyen műsorban?
Miben ügyesek, tehetségesek a mai fiatalok?
Ha két túl lelkes fiatal szerkesztő elhatározza, hogy műsort készít diákoknak, diákokkal - mi sül ki belőle?
A ZéGeneráció pénteki, első adásából mindez kiderül!
A Diákszerkesztőség tagjai:
Bolla Gábor
Csákvári Zsófia
Csüri Fanni
Gerner Koppány
Heves Nóra
Horváth Botond
Mariut Szebasztian
Miticzky Máté
Nádas Zalán
Pintér Balázs
Pór Veronika
Szilágyi Eszter Mandula
Tessely Anna
Tóth Kristóf
Varga Flóra
Tömörkény István: Ferkó
Felolvassa: Borbiczki Ferenc
Készítette: Horváth János hangmérnök,
Dévény Mária zenei szerkesztő és
Sárospataki Zsuzsanna rendező.
Szerkesztő: E. Román Kata
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Putyin és Orbán találkozó, Dél koreai elnök Észak Koreában járt. Az Egyesült Államok jövőre kevesebb menekültet fogad be. Demilitarizált ütközőövezetet Szíriában . Milyen problémák vannak uniós szinten a határok őrizetével? Többek e témákról beszélget Nógrádi György egyetemi tanárral Pécsi Krisztina..
2. Folytatjuk múlt heti beszélgetésünket Sárközi Mátyás Magyar Örökség-díjas íróval életútjáról, levelezéséről, a "Ládafia-történelem" című, legújabb, a Kortárs Kiadó gondozásában megjelent könyve kapcsán. Szerkesztő-műsorvezető:Sallai Éva.(foto: www.kortarskiado.hu)
A barokk muzsika gazdagsága önmagában is bámulatos. Ha arra gondolunk, hogy ezek a kiapadhatatlan leleményből fogant, csillogó szerzemények sok esetben csupán egy alkalomra, netán valamely főúr magánhasználatára készültek, nem alaptalan pazarlónak nevezni a XVIII. század szellemiségét. Még inkább lenyűgöző, ha azt is tekintetbe vesszük, milyen fölényes tudással voltak képesek a régi zeneszerzők megfeleli a megrendelői elvárásoknak. Vivaldi fuvolaszonátái ebből a szemszögből is elbűvölőek. Minden idők egyik legjobb drámai vénával megáldott komponistája, ha úgy hozta sora, képes volt félretenni az operák és concertók egzaltált érzelmességét, és jóval visszafogottabban fogalmazni. A Jean-Pierre Rampal és Robert Veyron-Lacroix által hamarosan megszólaltatott három szonáta már-már a francia barokk kifinomult eleganciájával, és szinte már a rokokó stilizáltságával apellál – mesteri fokon.