A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
A Facebook cinkossá válik, cinkosa lesz azoknak az embereknek, akik nem bírják elviselni, hogy más vélemény is létezik a sajátjukon kívül. Van itt egy jelentős besúgóhálózat, akiknek a Facebook csak felületet ad, hogy kiéljék magukat.
Újperint történetéről nyílt kamarakiállítás a városrész közösségi házában. Az érdeklődők öt fényképekkel és dokumentumokkal teli tablón követhetik végig a 18. századi alapítástól eltelt csaknem két és fél évszázad krónikáját.
Az ASTRO kiállítás sorozat újabb állomásaként megnyílt a Planetária című tárlat a Savaria Múzeumban.
A Miatyánk képekben elbeszélve. Kortárs képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a Martineum Felnőttképző Akadémián Szombathelyen, ahol az imádság egy-egy sora elevenedik meg a látogató előtt.
Szerkesztő: Nagy Imre
Világbajnok a magyar egyetemi cheerleading-válogatott.
A Forma -1-ben óriási változásokat terveznek, vajon megvalósíthatók-e??
Világbajnok a magyar egyetemi cheerleading-válogatott.
A lengyelországi Lodzban rendezték meg az első Cheerleading Egyetemi Világbajnokságot, ahol Magyarország világbajnok lett, Pom Dance Double-ben pedig a 7. helyen végzett. Vendégünk a stúdióban Kovácsik Rita szakmai vezető ( képünkön jobbra ) és Maurer Kata versenyző.
Másfél hónappal a tervezet kiadása után biztossá vált a 2019-es Formula–1-es versenynaptár. A Nemzetközi Automobil-szövetség nem módosított utólag a korábban bemutatott tervezeten, bár egy kérdés maradt a jövő évi szezont illetően. Az Amerikai Nagydíjnak otthont adó helyszín ugyanis nem biztos egyelőre. Ennél a problémánál sokkal több ellentmondásról szól Forma Radnóti László jegyzete.
Az elmúlt időszak fontosabb szombathelyi eseményeiről beszél Puskás Tivadar polgármester.
Szakmai és infrastrukturális területen is megvalósulhatnak fejlesztések a Szombathelyi Tankerületi Központban különböző pályázati forrásból.
Hat éve működik a kárpátaljai Nagyszőlősön a Szelíd Lovasközpont. Az alapító házaspár az évszázadokkal ezelőtt kialakult lovaskultúránk ápolását, átörökítését tűzték ki célul, valamint sérült gyermekek rehabilitációjával is foglalkoznak a lovak segítségével. Nyíri Kata összeállítása.
szerkesztő: Kozák Annamária
A Pilisi Parkerdő természetes élőhelyeit veszélyeztető lágyszárú inváziós növényfajok ellen léptek fel szeptemberben a Pilismaróti és Visegrádi Erdészet szakemberi. A szükségszerű védekezésről a Pilisi Parkerdő munkatársát, Mészáros Pétert kérdezzük.
napi interjú
Amióta létrehozták őket, a műanyagok az élet minden területén elterjedtek. Arra kevésbé gondolunk, hogy amikor hulladékká válnak, veszélyeket is hordoznak. A "Parányi Plasztiktalány projekt" tapasztalairól Balla Ferenc készített összeállítást.
Barokk Mennyország címmel nyílt kiállítás a Székesfehérvári Bazilika műkincseiből.
A két kurátorral, Gaylhoffer-Kovács Gáborral és dr.Nagy Veronika művészettörténészekkel Tóth Zsófia beszélget.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Perlaki Nóra
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Megújult a szombathelyi Német Pál Kollégium aulája, de modern szekrények és ágyak is várták az új tanévre érkező diákokat. A felújításokról Egri Csilla, intézményvezető beszélt Perlaki Nórának. De az összeállításból kiderül az is, hogy a diákok miért szeretik a kollégiumi életet.
ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita
Az ÉrtéKEK című műsorunkban a Katolikus Egyház tanítása alapján keressük a választ kérdéseinkre és várunk iránymutatást a KEK-től, azaz a Katolikus Egyház Katekizmusától. Ma az ÉrtéKEK-ben az Egyház születéséről illetve a Katolikus Egyházban nekünk készített helyről lesz szó, előtte azonban a képi szimbolikáját ismerhetjük meg Jézus tanításain keresztül. Az értéKEK vendége ezúttal is Káposztássy Béla plébános, liturgiaszakértő.
Jeruzsálem
Aranyból épült falak és égett üvegből készült kapuk - folytatás
Selma Lagerlöf regényéből Tarján Péter olvas fel.
Fordította: Gergely Jolán
Lektorálta: K. Kabai Lóránt
A műsort Gera Csilla hangmester,
Máry Szabó Eszter zenei szerkesztő és
Sárospataki Zsuzsanna rendező készítette. (12/2.)
Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Színházi sminkes, filmes maszkmester
Mire kell a marcipán a maszkmesternek? Hogyan készülnek a bajuszok? És a csúnya sebek? Hol, hogyan, mennyiért lehet ezt megtanulni? Megélnek- e a sminkesek? Miért nem tudja abbahagyni, aki belekóstol?
Ha színházi smink, akkor Opera. Talán itt a legösszetettebb és legváltozatosabb a feladat. A gyermek Varázsfuvola előadás jelmezes főpróbájának előkészületeibe csöppentünk bele - kalauzunk az Operaház Vasfüggöny díjas sminkese, Szabó Zoltánné Sári.
(Fotók: Pozsgai Nóra)
- Felére csökkent a munkanélküliség Biharban
- Üveg- és ásványgyűjtemény a Dériben
- Andocsra zarándokolt Kalocsa és a szállások közössége
- Megjelent Romsics Imre könyve: Kulturális örökség - települési értéktár-közösségi akarat címmel
Akadémiai barangolások
Földváryné Kiss Réka, történész-néprajzkutató, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökével, a Pápa a vasfüggönyön túlról c. konferenciáról beszélget Szikora József
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Kép: Új Ember
Szerkesztő: Bogdáni József
Lemezbemutató sorozatunkban, Nagy Ádám 2015-ben kiadott Work Projekt - "Munkaterv" című albumáról, valamint a Paice-Asthon-Lord együttes, 1977-ben megjelentetett, Malice In Wonderland - "Rosszindulat" Csodaországban című korongjáról válogatunk.
02. rész
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Az elmúlt hetek közéleti és politikai eseményeiről Lesti Árpád politikai elemővel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke, akivel folytatjuk múlt heti beszélgetésünket a Béres Vállalatcsoport tevékenységéről és jószolgálati munkájáról, amelyet a Béres Alapítvány a Teljes Életért végez.
Béres József a "Szép magyar ének" című énekeskönyvének legújabb kötetéről és az énekeskönyvek alapján készült dokumentumfilmről szólva hangsúlyozta: " Nem igaz az a tétel, hogy elődeink tudása, hagyományai múzeumokba valók! Ezeket folyamatosan kell és lehet magunkhoz venni, továbbadni. Szép magyar énekeink a lelki egészségünket táplálják, főként, ha családban, közösségben énekeljük azokat, a lelki egészség pedig testi egészségünk megőrzését is elősegíti." Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva. (foto: beres.hu)
Barokk Mennyország címmel nyílt kiállítás a Székesfehérvári Bazilika műkincseiből.
A két kurátorral, Gaylhoffer-Kovács Gáborral és dr.Nagy Veronika művészettörténészekkel Tóth Zsófia beszélget.
Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Színházi sminkes, filmes maszkmester
Mire kell a marcipán a maszkmesternek? Hogyan készülnek a bajuszok? És a csúnya sebek? Hol, hogyan, mennyiért lehet ezt megtanulni? Megélnek- e a sminkesek? Miért nem tudja abbahagyni, aki belekóstol?
Ha színházi smink, akkor Opera. Talán itt a legösszetettebb és legváltozatosabb a feladat. A gyermek Varázsfuvola előadás jelmezes főpróbájának előkészületeibe csöppentünk bele - kalauzunk az Operaház Vasfüggöny díjas sminkese, Szabó Zoltánné Sári.
(Fotók: Pozsgai Nóra)
Jeruzsálem
Aranyból épült falak és égett üvegből készült kapuk - folytatás
Selma Lagerlöf regényéből Tarján Péter olvas fel.
Fordította: Gergely Jolán
Lektorálta: K. Kabai Lóránt
A műsort Gera Csilla hangmester,
Máry Szabó Eszter zenei szerkesztő és
Sárospataki Zsuzsanna rendező készítette. (12/2.)
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Az elmúlt hetek közéleti és politikai eseményeiről Lesti Árpád politikai elemővel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke, akivel folytatjuk múlt heti beszélgetésünket a Béres Vállalatcsoport tevékenységéről és jószolgálati munkájáról, amelyet a Béres Alapítvány a Teljes Életért végez.
Béres József a "Szép magyar ének" című énekeskönyvének legújabb kötetéről és az énekeskönyvek alapján készült dokumentumfilmről szólva hangsúlyozta: " Nem igaz az a tétel, hogy elődeink tudása, hagyományai múzeumokba valók! Ezeket folyamatosan kell és lehet magunkhoz venni, továbbadni. Szép magyar énekeink a lelki egészségünket táplálják, főként, ha családban, közösségben énekeljük azokat, a lelki egészség pedig testi egészségünk megőrzését is elősegíti." Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva. (foto: beres.hu)
Ha a legendás orosz zongoraművész, Szvjatoszlav Richter előadásában hamarosan fölcsendülő három szerzemény közös alaphangját keressük, a válasz a zongorahang, a zongorajáték és a klasszikus zene funkcióváltása lehet. Noha első szerzőnk, Schumann még a romantika eszmekörében gondolkodik, mégis, a zongora zenei szerepköre az elsők között Schumann műveiben tolódik át a filozófiai képleteket megfogalmazó és boncolgató zenei eszmény felé. Richter az opus 2-es Pillangókat játssza.
Bartók 2. zongoraversenyének markáns harmadik tétele radikálisan szakít a versenymű klasszikus szereposztásával: a szólóhangszer itt éppúgy az absztrakció és a drámai hatás akusztikus eszköze, mint a zenekar többi hangszíne. A Párizsi Szimfonikusok élén Lorin Maazel.
Szergej Prokofjev 3., G-dúr zongoraversenyének zárótétele végül a humor, az irónia, a groteszk világát is meghonosítja a zongoraverseny világában. Richter és Maazel ezúttal a Londoni Szimfonikusokkal muzsikál.