Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: Memento mori
Ismét eltelt egy esztendő és megint kevesebben vagyunk. Akik még egy éve közöttünk voltak, az elmúlt évben átléptek az örökkévalóságba.
Januárban meghalt Hencze Tamás, kiváló festőművész, Februárban itt hagyott minket a mindig decens és józan hangú Barsiné Pataky Etelka, akinek a stílusa mértékadó lehetne minden mai politikusunk számára. Ugyancsak februárban lépett az örökkévalóság útjára a mezőségi Válaszút szellemi óriása, Kallós Zoltán, a Corvin láncot viselő kiváló magyar néprajzkutató, aki a nemzet lelkét ismerte és ápolta a régmúlt kincseivel. Pár nappal követte Balás-Piri László, 1956 egyik itt maradt lelke, s velük együtt távozott Tahi-Tóth László a kiváló színész is. Márciusban elment a nyomorult fizikai, de annál erősebb szellemi életet leélt Stephen Hawking, aki magát ateistának vallotta, de mint ateista, mégis sokaknál közelebb került Isten titkainak megfejtéséhez, legyen neki könnyű a föld. Itt hagyta e földi siralomvölgyet Magyarország egyik leggazdagabb polgára, a nehéz sorból indult s ezért karitatív tevékenységéről ismert Demján Sándor.
Áprilisban meghalt Babos Gyula, a legendásan játszó jazzgitáros, akinek neve egyet jelentett a jazz-el, s aki egész életében azt csinálta, amit szeretett. E hónapban hunyt el Kibédi Varga Áron, az emigráns magyar irodalom egyik apostola és Milos Forman az egyetemes filmművészet egyik legjelesebb alakja. Béla napján ment el Magyari Béla kiképzett úrhajós, az örök második, akinek nevére már csak a szakma emlékszik, pedig épp oly felkészült volt, mint az űrbe kilőtt társa, s április vitte el magával az egyik legfegyelmezettebb szobrászunkat, Szervátiusz Tibort, az édesapjától, Szervátiusz Jenőtől örökölt gének megszabta szótlan zsenit, a legszebb Dózsa szobor alkotóját. Májusban hagyott itt minket egykori ügyfelem, a jeles költő és dinasztiaalapító, Horgas Béla. E hónapban ment el a Bajáról indult és Dublinban alkotó kiváló író, Kabdebó Tamás, a Duna szerelmese és írója.
Júliusban 98 évesen költözött az örökkévalóságba Barlay Ö. Szabolcs ciszterci szerzetes, egyház- és irodalomtörténész, kalandos életű pap és Solymosi Frigyes barátom, a jeles tudós, az MTA tagja, akivel sok-sok órát töltöttem együtt a Nemzeti Kör tanácskozásain e század elején. Szent Jakab napján tért meg az örök futballpályára, 96 éves korában az Aranycsapat 12-ik tagja, a nemzet riportere, Szepesi György, akinek hangját mindenki ismerte, de besúgói jelentéseit csak az őt megbízó titkosszolgálatok, akiknek Galambos fedőnéven jelentett évtizedeken keresztül. Szeptemberben meghalt a mindig elegáns és sármos Kulcsár Győző, a Nemzet sportolója, többszörös olimpiai bajnok párbajtőr vívó s a barátságos, nagy tudású piarista Kállay Emil.
Októberben 94 évesen meghalt, akiről már azt hittem rég nincs közöttünk Charles Aznavour, a finom hangú sanzonénekes és kedves barátom, a 88 éves Bőzsöny Ferenc, minden idők rádióbemondója. Decemberben már a túlvilágon forgat egykori szomszédom, sok kiváló magyar film alkotója, Kósa Ferenc, aki közéleti tevékenységét sajnálatos módon Horn Gyula pártjának országgyűlési képviselőjeként fejezte be, mely azonban nem írja felül művészi nagyságát. Karácsony előtt átlépett minden határt a mai határokon túli magyar irodalom egyik reprezentánsa, Grendel Lajos, író. December végén magához vette az úr két püspökét, Miklósházy Attila jezsuitát, a külföldi magyarok püspökét és Seregély István egri érdeket, akinek kezdeményezése nélkül most nem mondhatnám e jegyzetet a katolikus rádióban.
Véget ért a tavalyi év és elkezdődött az új. Gondoljunk a tavaly eltávozottakra, akik tavaly ilyenkor még velünk voltak, s gondoljunk magunkra, együtt leszünk-e még egy esztendő múltán?
Memento mori!
