Szerkesztő: Marton Árpád
A nyár és az ősz őrségváltásának idején folytatjuk Haydn Az évszakok című oratóriumának bemutatását Agnes Giebel, Fritz Wunderlich Kieth Engen, a Hesseni Rádió Énekkara és a Stuttgarti Szimfonikusok, valamint Hans Müller-Kray remek koncertfölvételének segítségével. Mint azt egy héttel ezelőtt elmondtuk Önöknek, az 1801-ben bemutatott oratórium mintegy a XVIII. század természeteszményének zenei összegzése. Egy idillisztikus parasztcsalád életén, egész éven át tartó szorgos munkáján, szerény örömein keresztül mutatja be a világ és benne az ember Rousseau által megálmodott, békés harmóniáját. Zenei zsánerképeinek egyik rétege az osztrák falusi mulatságok zenei világa, mindenekelőtt a ländler. A mű hallgatójában joggal merülnek föl a párhuzamok Mozart Varázsfuvolájával, amelynek egyik rétege, a Papageno-Papagena vonal ugyanezt a naiv szellemiséget képviseli. Ám nem nevezhetnénk Az évszakokat egy kor összegzésének, ha adósunk maradna a Felvilágosodás eszmeiségének másik vonulatával, amely ugyancsak megjeleni Mozart operájában. Ez pedig az emberi nemesség, a tiszta jóság emelkedett érzülete. Mi sem jellemzőbb a Felvilágosodás korára, hogy a természet, a hétköznapok, a földi világ bemutatását választja egy oratórium témájaképpen, mely műfaj a korábbiakban a bibliai történetek kifejezője volt. Mit is választhatott volna Haydn és librettistája, Swieten báró az oratórium őszi képsora témáiképpen, ha nem a betakarítást, a vadászatot és a szüretet? Nem beszélve a meghitt, tiszta szerelemről.
Ahogyan Az északok eddigi részleteiben hallhattuk, Haydn nem vált hűtlenné a zenei hangulatfestés évszázados hagyományaihoz: a természeti hangok utánzása már a reneszánsz kórusmuzsikában tetten érhető, Vivaldi és kortársai pedig jóformán teljes zenei szimbólumszótárt dolgoztak ki a természeti jelenségek megjelenítésére. A tél Haydnnál sem mellőzheti a ködös táj borongását, a hóvihar zord fuvalmait és a magányos vándor vacogásának érzékeltetését. Ám Haydn ideje ""a Fény évszázada"" – így hát Az évszakok vándorai is egy alaposan befűtött és kivilágított falusi szálában végzik be utazásukat, hogy a fináléban megfogalmazódjék az örök tanulság: az ember élete, akárcsak az évszakok, lepörög az idő rostáján, de a szeretet és az erény örök.
