Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: "Hát micsoda emberek maguk?!"
Nemrég egyik budapesti kerület polgármestere a fehér, keresztény, heteroszexuális embereket rémisztő képződményeknek nevezte. Ha végigolvassuk e „díszítő jelzőket”, nem kell sokat gondolkodni, hogy belássuk, a megbélyegzés nem annyira a fehér embereknek szól, hiszen hazánkban mindenki fehér ember, nem is a heteroszexuálisoknak, hiszen majdnem minden magyar férfi nőt szeret és majdnem minden magyar nő férfit. Így nem nehéz kitalálni, hogy e dehonesztáló mondat célközönsége a keresztények, akik alatt nem csak a vallásos keresztények értendők, hanem mindenki, aki a hazánkban ezer esztendeje honos keresztény kultúrában nőtt fel, mert Magyarországon még az ateista is keresztény, mondta Antall József, hiszen az ateista is a keresztény vallás Istenét tagadja.
A múlt héten ennél is élesebb szavakkal kelt ki (mondhatnám: fordult ki) önmagából egy posztkommunista képviselő a gyöngyöspatai ügy kapcsán, még posztkommunistáéknál is szokatlanul élesen támadva a helyi országgyűlési képviselő kollegáját, akiről azt mondta: embernek is hitvány, undorodik tőle és gyűlöli. Mondanom sem kell, hogy a megtámadott fél kormánypárti képviselő.
Nem gondolnám, hogy a gyűlöletnek idézett megnyilvánulásait csak nekünk, fehér, heteroszexuális, keresztény embereknek kell elszenvednünk, de ne feledjük, hogy a Mester ezt a felénk áradó gyűlöletet már kétezer éve megjósolta.
Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ – mondta János írása szerint.
Szerte a világban a legüldözöttebbek a keresztények, állapítják meg mostanában, de miért csodálkozunk, hiszen erre vagyunk predestinálva. S ki mondta mindezt? Maga az Isten fia, aki kereszténnyé tett minket tanításával, mert hiszen épp ez a tanítás lett szálka e világ szemében.
Aki még nem olvasta, vegye elő a méltatlanul elfeledett Sánta Ferenc novelláját, amelynek Halálnak halála a címe, melyben két nagyon bölcs, sorsával már megbékélt rabot kísér egy őr erdőn, mezőn keresztül, nem kétséges, hogy milyen véggel, akik békésen filozofálnak közben a lét nagy kérdéseiről, amikor megcsúszik az őr és beleesik egy mély vizes szakadékba. S ekkor mit tesz a két rab? Amit egy keresztény tanítással megáldott személy tehet, kihúzza a fegyveres őrt, aki megdöbbenve ismeri fel azt a kegyelmet, amely most őt érte és nem érti azt, ami vele történt. Végül kinyögi: Hát micsoda emberek maguk?!
Így van ezzel most a világ is, amely egyre jobban távolodik a keresztény tanítástól s éppen ezért bűnbakot keres. Hárít, saját negatív magatartásának okot keres és egyre jobban haragszik a kereszténységre s annak politikai megnyilvánulására, a kereszténydemokráciára. Ezért nem tud és nem is akar korlátot szabni a beszédére s, ezért lesz egyre nagyobb a gyűlölete.
S persze jó lenne, ha ezt a közbeszédet nem venné át sem a társadalom, sem a magukat keresztényeknek nevezők. S itt meg kell állni, hiszen ez a mi világunk sem fekete-fehér. Milyen jó lenne, ha e gyűlölet beszéd csak a másik táborból hallatszana ide, de nem így van. Emlékszem, a 2002-es választási kudarc után jobboldali publicisták kezdték az érveiket túlhangosítani és olyan stílust vinni, amely ellen akkor, egy polgári hetilapban fel kellett emelnem a szavam. S ez a stílus ma sem tűnt el a kormányoldal egyes támogatóiból, gyengítve és rontva érveik súlyát.
Mint ahogy ne gondoljuk azt sem, hogy a honi kereszténydemokrácia nem egy képviselője e politikai irányzat legkiválóbbja lenne és az általuk képviselni akart kereszténydemokrata politizálás egyenlő Adenauer, Schumann és de Gasperi néhai politikájával.
Féltem magunkat, nem magamat és kortársaimat, de féltem az unokáimat, mert ez a kíméletlen beszéd egyben kíméletlen társadalmi létet fed fel, ahol éppen a szolidaritás, a perszonalitás, a szubszidiaritás keresztény politikai elvei vesznek majd el. Ahogy a francia filozófus mondta volt: A stílus az ember maga.
Nem szeretném, ha az unokáim ilyen rossz stílusú emberek között élnének. Sokkal inkább, ha magatartásukra reflektálva az őr szavát hallanák:
Hát micsoda emberek maguk?!
