Befejeződött Fenékpusztán a több évig tartó régészeti feltárás.
A becslések szerint nagyjából ötvenezer hazai kis- és középvállalkozás tulajdonosa éri el a következő években a hivatalos nyugdíj korhatárt. A generációváltás számos új kérdést vet fel.
Heiter Róbert Gottfried atya elmélkedése zárja a Körkép mai műsorát.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Érzékeny, ugyanakkor többnyire elhallgatott témát, a gyermekek szexuális bántalmazásának problémáját járja körül a Mesebolt Bábszínház, a Vojtina Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös produkciója.
A cserkészek is birtokba vehetik az új székházukat, miután a legutóbbi közgyűlésen rendeződtek ennek a feltételei. Az önkormányzat a cserkészszövetség alapítványával 5 éves bérleti szerződést köt, majd 10 évig ingyenes használatot engedélyez. A bérleti díjat az alapítvány támogatásként megkapja az önkormányzattól, így a cserkészszövetséget a rezsiköltség terheli.
Közéleti elemző műsor
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Augusztus 9-éig lehet jelentkezni a jubiláns házaspárok hálaadására a győri egyházmegyében. Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke mondja el a részleteket.
Nagyon szoros a lengyel elnökválasztás eredménye és rendkívül magas volt a részvétel: a hivatalban lévő államfő hozzávetőleg kétszázalékos előnyre tett szert. „Megosztott Lengyelország” címmel számolt be a lengyel sajtó eredményről. Elsőként erről beszélgetünk Nógrádi Györggyel, a Corvinus Egyetem tanárával.
Július 17-e az Emojik Világnapja. Erről beszélgetünk Baracsi Katalin internetjogásszal.
Az SOS Gyermekfalvak felmérésében arra volt kíváncsi milyen a nevelőszülők kapcsolata a nevelt gyerekekhez, milyen nehézségeket tartogat számukra ez a szakma, szerintük mivel lehetne motiválni a munkavállalókat, hogy ezt a hivatást válasszák. Kiss Gergyely ügyvezető számol be a felmérés eredményéről.
Növekedett a tudományos és innovatív megoldások elismertsége a koronavírus-járvány hatására - derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete megbízásából végzett legújabb reprezentatív kutatásból. Holchacker (Holcakker) Péter igazgatóval beszélgetünk.
A daganatos betegség még napjainkban is óvatosan kezelendő témának számít, hiszen a köztudat általában a gyógyíthatatlan kórral azonosítja. A vírusjárvány mennyiben járult hozzá ehhez a képhez. Többek között erről beszélgettünk Balaton Péterrel, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének főtitkárával és Poller Imre onkológussal a keddi délutáni találkozásban. A műsorból hallanak egy részletet.
Ismét látogatható a VERITAS Oral History Archívum. Erről számol be Marinovits Endre, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatóhelyettese.
Az idén 125 éves Eötvös József Kollégium terveiről Horváth László igazgató számol be.
szerkesztő: Gadácsi János
zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Csodálatos emberekről szól az Iránytű július 18-i adása. A világ távoli pontjain szolgáló magyar szerzetesekről hallhatjuk Dr. Kubassek Jánost, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatóját, aki sokukkal személyesen találkozhatott Latin-Amerikában, Afrikában és Délkelet-Ázsiában. Ezek az atyák több száz templomot, iskolát, kórházat alapítottak és működtettek, sokszor nyomornegyedekben vagy a dzsungelekben. Hidakat, utakat építettek, kutakat ástak, állattenyésztést, földművelést, kenyérkereső szakmát tanítottak és teszik mindezt ma is. Munkájuk, hitből fakadó hivatásuk messze túlmutat azon a területen, ahol dolgoznak. A magyar misszionáriusok nem hatalmi törekvések szolgálatában kerültek a világ távoli pontjaira. Őket mély meggyőződés, szociális érzékenység, a szeretet és a segíteni akarás vezérli.
Közvetlenül lehívható forrásokra pályázna Szombathely a 2021-27-es európai uniós költségvetési ciklusban. A büdzsét most véleményezik a tagállamok, az első pályázati lehetőségek várhatóan tavasszal nyílnak meg.
Ötven új intenzív terápiás ágyat kapott a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól.
Ingyenes nyári programokkal folytatódik a Nyitott Városháza rendezvénysorozata Szombathelyen.
Műsorunk elején, Debrecenbe látogatunk el, Újhelyi Kinga színművésznővel beszélgetünk, Gyöngykoszorú című estjéről amely most pénteken debütált.
Az Egri Érsekkerti játékok főszervezőjét Tatár Gabriellát kérdeztük az idei fesztivál programjairól.
Nyári Oszkár, a Karaván színház egyik alapítója és a Kaposvári Csiky Gergely színház művésze, a most 20. születésnapját ünneplő Karaván színházról, és a karaván szervezésében létrejövő ingyenes balatoni nyári táborról mesél.
Pár hete lezárult első magyar karantén színház drámaíró pályázatának győztesével Horváth János Antallal beszélgetünk.
Nagykanizsa, Esztergom, Pasarét, Pestszentlőrinc és Szentendre voltak Máté
Teodóz életútjának főbb állomáshelyei. A legendás ferences tanárra és lelkipásztorra Hegedűs Kolos emlékezik.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Aranyhajú Kálmán, Kriza János gyűjtéséből
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
Ezen a vasárnap délelőttön ismét a fölülmúlhatatlan magyar Mozart-specialista, Végh Sándor és zenekara, a salzburgi Camerata Academica gyönyörködtet bennünket Mozart szórakoztató zenei alkotásaival, azaz divertimentóival. Mozart idejében mind a szerenád, mind a divertimento műfaja igencsak sokféle formai irányt és kifejezésmódot magába olvasztott. Legtöbbnyire a rendelkezésre álló apparátus határozta meg, milyen formát választott a komponista. Minden idő leghíresebb divertimentója, az 1787-ben keletkezett Kis éji zene kapcsán éppenséggel senki sem tudja, milyen alkalomra íródott, de a nagy zongorakoncertek és szimfóniák mestere ebben a műben sem fukarkodik a zenei leleménnyel.
A következő két divertimentót olykor salzburgi szimfóniákként is emlegetik, holott inkább a vonósnégyesek finom szövetét idézik. Ami a fő: a 137-es, B-dúr illetve a 136-os D-dúr divertimento remek alkalom, hogy egy Mozart-együttes megmutassa kifinomult arányait.
Ha van klasszikus zenemű, amelyre egyáltalán nem illik a komolykodó "komolyzene" kifejezés, a 239-es Köchel-számú Serenata notturna föltétlenül ilyen. Puffogó üstdobjaival ez a Salzburgban, 1776-ban keletkezett szerenád igazán jókedvre deríti hallgatóit.
közvetítés Röszkéről a Páduai Szent Antal templomból.
A szentmisét bemutatja dr.Liszkai Tamás plébános, főiskolai docens.
Ogonán kísér Ábrahám Judit.
A MKR és a MTVA közösen közvetít.
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
A kismarosi ciszterci nővérek lekvárja
Életükben Istené az elsőbbség, ezért olyan munkát választottak, ami nem bontja meg az imaidők ritmusát, igazodik a hely, a börzsönyi táj adta lehetőségekhez, és nemcsak a monostornak ad megélhetést ad, de segíti a helyi gazdálkodókat -- és nem utolsó sorban a vendégeknek is örömöt is okoz. A gyümölcsfeldolgozás az egyik olyan terület, ahol érvényesülnek ezek a szempontok. Mesteri színvonalon művelik.
Egy káplán emlékei a múlt század hetvenes éveiről. Kozma Imre 1968-72 között a pesti ferenceseknél szolgált.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Vendég: Benkő Nóra
Csiba Lajos és Juhász Előd műsora
A budapesti nyári színházi-zenei programok - a Margitsziget kivételével - a Városmajori igazgatóság műhelyében születnek. A néhány hónapja kinevezett új vezetőtől első kézből kapunk tájékoztatást.
Pannon panoráma
Szerkesztő: Gulyás Lóránt
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Mai adásunkban amellett, hogy teszünk egy kört Balatonlellén, bemutatjuk Önöknek a vajdasági Aracs című közéleti folyóiratot is. Beszámolunk a kaposmérői vállalkozói övezetről és arról, hogy augusztus elsejével négy felsőoktatási intézmény egyesülésével egy új, egységes agrártudományi campus jön létre gödöllői központtal. Az anyaintézmény a Szent István Egyetem lesz.