Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Juhász Ferenc versének részletét Sinkovits Imre előadásában hallhatják.
» bővebben...
0:10
vallási műsorok
Costanza Miriano: Menj hozzá és élj érte! című könyvből Kékesi Enikő olvas fel (54/52.)
» bővebben...
0:30
irodalmi és versműsorok
Fekete István: Tüskevár Fölolvassa: Rátóti Zoltán (30/1.)
» bővebben...
1:00
egyéb közéleti műsorok
A médiavilág erkölcséről Szerkesztő: Kövér Tamás Nyert a magyar állam ellen egy transznemű férfi Strasbourgban – közölte az index.hu.
Amikor mindezt elmondom, még zajlik Brüsszelben a járvány utáni európai újraindítás hitelfelvétele körüli vita, - ezúttal az Európai Tanács égisze alatt, állam- és kormányfők részvételével. Az Európai Parlament és az általa kiállított Bizottság – azaz a kormány - már állást foglalt: el kell adósodnia mindenkinek a jövőért, és ennek feltételeit csak akkor fogadják el, ha az ő elvárásaik teljesülnek. Közép Európa, a V4-ek mostanában rázták le az eladósodás zömét -, így az egyetértés messzebb került. Van-e történelmi előzmény ezekre a megfontolásokra? Mit akar, milyen sorsot szán a térségnek a Nyugat – erről foglalta össze tapasztalatait Márai Sándor 1961-ben és 1966-ban. Most ezeket idézem fel. Olyan szereplők, akiket senki sem választott meg köztisztségre -, a jogrendet is megreformálva kívánják – valamiféle világkormányzás ígéretével – megváltoztatni a mindennapi életünket – elégedetlenséget szítva a választott vezetőkkel szemben. Úgy teszik – tehetik ezt -, hogy amit kiváltanak, nem lehet rajtuk számonkérni. A sajtó- és a véleményszabadság nevében teszik – miközben az ellenvéleményeket és érveket kicenzúrázzák az általuk fenntartott felületekről. A médiavilágon nem lehet számonkérni: miért, vagy meddig foglalkozik egy-egy eseménnyel -, s különösen azt nem, hogy közzétette-e, ha valamiben tévedett. Az alapítványi támogatás és fenntartás pedig lehetővé teszi, hogy olyan, külföldről származó pénzeken szerveződjenek kampányok, flashmobok, „villámcsődületek” – amelyek ellenőrizhetetlen forrásokból jönnek. Az életünkbe beleszólnak, konfliktusokat keltenek, - ezek megoldására is javaslatokat tesznek.
1:30
aktuális és hírműsorok
Egyes területeken már virágbimbós állapotban van a parlagfű, a virágpor szóródása július végétől várható. A tapasztalatok szerint főleg a mezőgazdasági területeken okoz gondot az allergén növény, de a városokban is előfordul: utak, vasúti sínek mellett, gondozatlan, beépítés előtt álló vagy frissen bolygatott telkeken. Pedig a föld tulajdonosa vagy használója köteles védekezni a parlagfű ellen kül- és belterületen egyaránt. Elfogadta az 1000 parkoló programot, amely főként a lakótelepeken jelentkező parkolóhiány enyhítését célozza. Befejeződtek a kutatások, elkezdődhet a restaurálás és a kivitelezés a felújítás alatt álló jáki templomban.
2:00
portré- és riportműsorok
Magvetés Szerkesztő: Madocsai Bea Szellemi harc - Varga László püspök
Előadássorozat Varga László püspöktől a szellemi harcról. Jövő hétfőn folytatódik.
3:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
4:00
egyéb műsorok
Teljességünk felé Szerkesztő: Kozák Annamária Az állatasszisztált terápia
Az állatasszisztált terápia kezdete az 1960-as évekre tehető, amikor Levinson amerikai pszichiáter érzelmileg zavart és árva gyerekek kezelése során dolgozott a kutyájával. Ma már a kutyák mellett macskákat, lovakat, hörcsögöket és egyéb állatokat is alkalmaznak a segítő helyzetekben. A foglalkozások az ember-állat kapcsolat jótékony hatásaival is dolgoznak, a terápia célja sokféle lehet: mozgásjavítás, érzelmi, szociális, kognitív fejlesztés. A Teljességünk felé mai adásában az állatasszisztált terápiáról, és azon belül is a kapcsolatközpontú terápiáról kérdezzük Bánszky Noémi gyógypedagógust, állatasszisztált terapeutát.
4:30
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Nagy Imre Magyar sikerek az ultimate frizbi sportágban Tőzsér Dániel sportigazgatóként szolgálja a Lokit. Magyar sportcsillagtól köszöntünk el
Magyar sikerek az ultimate frizbi sportágban vendágünk Hartai Gréta felnőtt válogatott kerettag és Paksai Márton a Magyar Repülő Korong Szövetség főtitkára Tőzsér Dániel mostantól sportigazgatóként szolgálja a Lokit. Magyar sportcsillagtól köszöntünk el - Tass Olgától. -Radnóti László nekrológja.
5:00
aktuális és hírműsorok
Hiánypótló kötet jelent meg Zalaegerszeg képzőművészetéről. A reprezentatív, 370 oldalas vászonkötéses album Seres Péter fotóriporter ötlete alapján készült el. Július 1-jén módosult a civil törvény. A Városgazdálkodási Kft. tevékenységeire jelentős hatással van az éppen aktuális időjárás, hiszen az utak takarítását vagy a parkok gondozását jelentősen befolyásolja a hó vagy eső mennyisége, a növények növekedési üteme. A 2019-es gazdasági évben a cég az üzleti tervének megfelelő eredményességgel végezte munkáit.
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
6:00
6:15
vallási műsorok
Costanza Miriano: Menj hozzá és élj érte! című könyvből Kékesi Enikő olvas fel (54/53.)
» bővebben...
6:30
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Jámbor Balázs
» bővebben...
6:52
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
» bővebben...
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, sport, műsorajánló
» bővebben...
7:50
publicisztika
Szikora József olvassa fel írását
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:08
aktuális és hírműsorok
Mindennapi pénzügyeink - a szerkesztő Sályi András
A műsorszám támogatója a Generali Alapkezelő Zrt
8:17
mezőgazdaság és környezetkultúra
hírek a mezőgazdaságból Szerkesztő: Gulyás Lóránt
» bővebben...
8:23
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:42
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Kozák Annamária Zöldhírek
» bővebben...
8:52
aktuális és hírműsorok
napi interjú A Szent Péter-bazilika magyar kápolnája idén októberben lesz negyvenéves. Az olaszországi magyar főlelkész, Németh László általában keddenként reggel 8 órakor mutat itt be szentmisét, de a járvány miatt három hónapig ez nem volt lehetséges. Július 14-én, vagyis múlt kedden járt ott Szerdahelyi Csongor egy kis zarándokcsoporttal, és kérte meg László atyát, hogy mutassa be az október 8-án jubiláló szent helyet.
» bővebben...
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit Formabontó Hamlet készül Debrecenben Elveszett Liszt-kéziratokat vett meg a Zeneművészeti Kultúrmorzsák
Formabontó Hamlet előadást készít a debreceni Csokonai Színház. A távolságtartás és a karantén ihlette produkció helyszíne a Nagyerdei Stadion földszinti, üvegfallal borított része lesz, míg a színészek bent játszanak, a nézők kívülről nézik őket, majd az előadás közepe felé kitörnek ebből a vitrinből és a darab végéig már kint zajlanak a történések. A készülőelőadás címszerepét Rózsa László játssza, a fiatal színésszel pályájáról is beszélgetünk. Elveszett kéziratokat megtalálni – ez igazi felfedezés. Eltűntnek hitt eredeti kottákat közkinccsé tenni – ez igazi értékmentés. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egy magánhagyatékból elveszettnek hitt Liszt-kéziratokat vásárolt meg. Az intézmény emlékmúzeumának és kutatóközpontjának igazgatóját, Domokos Zsuzsannát Fazekas Gyöngyvér kérdezte a felbecsülhetetlen értékekről. Kultúrmorzsák.
9:30
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Szerkesztő: Szentirmai Ágnes Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
» bővebben...
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:04
aktuális és hírműsorok
szombathelyi összeállítás Szerkesztő: Perlaki Nóra Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Zenés, harmonikás hangulat és a nemezelési technika bemutatása - ez volt a legutóbbi Művész-csütörtök programja a szombathelyi ISIS Galéria előtt. A mediterrán udvaron ismét sokan kapcsolódtak ki a nyári délutánon. Perlaki Nóra összeállítása.
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Benedek Elek: Szép Palkó Felolvassa: Szirtes Ági Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Sárospataki Zsuzsanna Szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
» bővebben...
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
egyéb közéleti műsorok
ÉrtéKEK - Katolikus iránytű Szerkesztő: Sánta Anita
» bővebben...
11:30
zenei műsorok
Slágerturmix Szerkesztő: Csiba Lajos
» bővebben...
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
zenei közelkép Műsorvezető: Magyar Kornél
» bővebben...
12:45
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
zenei műsorok
Ma Binder Károly, Borbély Mihály, John Coltrane, Milt Jackson, valamint a Trio Midnight és Lee Konitz felvételei forognak.
» bővebben...
13:30
irodalmi és versműsorok
Móra Ferenc: Aranykoporsó Felolvassa: Cseke Péter Hangmérnök: Varga Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Dramaturg: E. Román Kata Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (39/21.)
» bővebben...
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb műsorok
Teljességünk felé Szerkesztő: Kozák Annamária Az állatasszisztált terápia
Az állatasszisztált terápia kezdete az 1960-as évekre tehető, amikor Levinson amerikai pszichiáter érzelmileg zavart és árva gyerekek kezelése során dolgozott a kutyájával. Ma már a kutyák mellett macskákat, lovakat, hörcsögöket és egyéb állatokat is alkalmaznak a segítő helyzetekben. A foglalkozások az ember-állat kapcsolat jótékony hatásaival is dolgoznak, a terápia célja sokféle lehet: mozgásjavítás, érzelmi, szociális, kognitív fejlesztés. A Teljességünk felé mai adásában az állatasszisztált terápiáról, és azon belül is a kapcsolatközpontú terápiáról kérdezzük Bánszky Noémi gyógypedagógust, állatasszisztált terapeutát.
15:30
aktuális és hírműsorok
- Innovációs pályázatban érdekelt a kalocsai vállalkozó cége. - Sűrű lesz a program Dusnokon, harmonika koncertre és rác sétára hívják az érdeklődőket. - Virtuális térben nyitották meg Makoldi Sándor legújabb kiállítását. - Búcsúra készülnek a debreceni Szent Anna Székesegyházban.
» bővebben...
16:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
16:04
ismeretterjesztő műsorok
Akadémiai barangolások Szerkesztő: Kékesi Enikő
» bővebben...
16:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Bogdáni József Lemezbemutató sorozatunkban Balázs Fecó: Változnak az évszakok című, 2015-ben kiadott albumáról, valamint a Korál együttes Negyedik nagylemez című korongjáról válogatunk, amelyen a Taurus együttes összes kislemeze is megjelent. Negyedik rész.
» bővebben...
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
portré- és riportműsorok
Közéleti beszélgetések Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Kormánytörténet 1990-től. Az elmúlt 30 év kormányzati ciklusait értékeljük a következő hetekben. Az első részben az 1990 és 1998 közti időszakról lesz szó. Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget. 2. "Összetoborzó" címmel Orient Enikő textilművész és Józsa Judit kerámiaszobrász közös tárlata a budapesti Józsa Judit Galériában "összetoborozza" a magyarságot, felhívja a figyelmünket nemzeti értékeinkre, a helyes önértékelésre. Az alkotóművészekkel Sallai Éva beszélget.(fotók: www.jozsajudit.hu)
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Elmentek, de visszatértek Szerkesztő: Varga Edit Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
» bővebben...
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Jámbor Balázs
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Benedek Elek: Szép Palkó Felolvassa: Szirtes Ági Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Sárospataki Zsuzsanna Szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
» bővebben...
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Szabó András műsora
Kosztolányi Dezső: Kínai kancsó
20:15
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:20
publicisztika
Szikora József olvassa fel írását
» bővebben...
20:30
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit Formabontó Hamlet készül Debrecenben Elveszett Liszt-kéziratokat vett meg a Zeneművészeti Kultúrmorzsák
Formabontó Hamlet előadást készít a debreceni Csokonai Színház. A távolságtartás és a karantén ihlette produkció helyszíne a Nagyerdei Stadion földszinti, üvegfallal borított része lesz, míg a színészek bent játszanak, a nézők kívülről nézik őket, majd az előadás közepe felé kitörnek ebből a vitrinből és a darab végéig már kint zajlanak a történések. A készülőelőadás címszerepét Rózsa László játssza, a fiatal színésszel pályájáról is beszélgetünk. Elveszett kéziratokat megtalálni – ez igazi felfedezés. Eltűntnek hitt eredeti kottákat közkinccsé tenni – ez igazi értékmentés. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egy magánhagyatékból elveszettnek hitt Liszt-kéziratokat vásárolt meg. Az intézmény emlékmúzeumának és kutatóközpontjának igazgatóját, Domokos Zsuzsannát Fazekas Gyöngyvér kérdezte a felbecsülhetetlen értékekről. Kultúrmorzsák.
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
egyéb műsorok
Pályám emlékezete Ráskai Lea kései utóda Szalai Katalin kódexíró, oklevélgrafikus Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter Hangmester. Molnár Dénes Gyártásvezető: Werner-Nagy Eszter Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin
Oklevelek, emléklapok, családfák, családi címerek, meghívók - igényes kivitelezésben, kézzel festve és írva, Vincze-féle merített papíron. Vidéki városok és Budapest kerületeinek aranykönyvei. Történelem, képzőművészet, irodalom, hagyomány a középkori kódexek stílusában. A jól rajzoló, festő, régi korszakokhoz vonzódó kislányból, kirakatrendezői-dekoratőri végzettséggel előbb a Magyar Honvédség Művelődési Házának mindenes grafikusa lett, azután önállósította magát és végleg beköltözött a kódexek világába. Műterme lakásában van, így élet és művészet nem válik ketté az életében.
21:30
irodalmi és versműsorok
Móra Ferenc: Aranykoporsó Felolvassa: Cseke Péter Hangmérnök: Varga Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Dramaturg: E. Román Kata Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (39/21.)
» bővebben...
22:20
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
22:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:34
portré- és riportműsorok
Közéleti beszélgetések Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Kormánytörténet 1990-től. Az elmúlt 30 év kormányzati ciklusait értékeljük a következő hetekben. Az első részben az 1990 és 1998 közti időszakról lesz szó. Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget. 2. "Összetoborzó" címmel Orient Enikő textilművész és Józsa Judit kerámiaszobrász közös tárlata a budapesti Józsa Judit Galériában "összetoborozza" a magyarságot, felhívja a figyelmünket nemzeti értékeinkre, a helyes önértékelésre. Az alkotóművészekkel Sallai Éva beszélget.(fotók: www.jozsajudit.hu)
23:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Marton Árpád
Ha velünk tartottak egy héttel ezelőtt, együtt hallgathatták velünk Bartók Béla színpompás és teátrális 2. zongoraversenyét. Már ott, az 1931-ben elkészült 2. zongoraverseny esetében is kiderül, mennyire újszerű értelmezést adott Bartók a zongoraverseny műfajának. Szólista és zenekar viszonya számos változáson ment keresztül az évszázadok folyamán. Bartók a szimfonikus hangzás és gondolat komplexitásának szerves részeként és eszközeként tekintett a zongorára. 3. zongoraversenyében, utolsó alkotásában sincs ez másképp. Csakhogy az időközben eltelt majdnem másfél évtized fontos új minőségeket juttat szóhoz. Egyfelől drámaibbá válik a tartalom, másrészt szembeöltően letisztulnak a formai megoldások. Bartók markáns témáin néhol nyilvánvalóbban, másutt rejtettebben átsugárzik a magyar népzene hatása. A titokzatos, megejtően szép, egyben tragikus lassútételt madarak hangja ihlette, de természeti etűd helyett jóval inkább a csillapíthatatlan nosztalgia jut benne szóhoz: a háborút átélt ember nosztalgiája a béke, a halálos beteg nosztalgiája az élet után. A szólista ma is Anda Géza. A RIAS Szimfonikus Zenekar élén pedig ezúttal is Fricsay Ferenc.