Kabdebó Tamás: Minden idők - 1956 A kisregényt Egri Bálint olvassa fel. Hangmester: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter Dramaturg-rendező: Sárospataki Zsuzsanna Felelős szerkesztő: E. Román Kata (7/3.)
Szentkirályi Dávid 30 éves fodrász, szakmájában sikeres, tehetséges fiatal ember, és négy gyermek édesapja. Saját fodrászszalonjának vezetője és lelke, illetve személyes blogot is vezet a ma nagyon sok ember által kedvel közösségi média felületeken. Műsorunkban beszélgetünk karrierjéről, életének mélyebb pontjairól, az apává válásáról, illetve, hogy ő hogyan látja ma a közösségi média felületek használatát és mennyi időt tölt vele.
Miniszterelnökségi fórumot szerveztek civil szervezetek képviselőinek az október 12. óta elérhető Nemzeti Együttműködési Alap pályázatairól. Szalay Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes állatitkár ismertette a részleteket a vasi megyeházán.
Új elnököt választott a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Kovács Dezső beszél arról is. hogy melyek a legfontosabb célkitűzései az újonnan felállt testületnek.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapítóokmánya 75 éve,1945 október 24-én lépett hatályba. Simai Mihály akadémikus, közgazdász professzor komoly pozíciót töltött be a szervezetnél. Vele beszélget Pécsi Krisztina.
2. Vendégünk Tüskés Anna irodalom- és művészettörténész, akivel folytatjuk múlt heti beszélgetésünket a szeptemberben megjelent „en-nemzetem külhoni híre-sorsa" - Fejezetek a 20. századi francia-magyar irodalmi kapcsolatok történetéből című tanulmánykötete kapcsán, különös tekintettel az ötvenes évek időszakára és Gara László munkásságára. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva. (fotó: reciti.hu)
Világ-egyház. Fratelli tutti. Ferenc pápa új enciklikájáról Görföl Tiborral beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Október 9-én mutatták be a Hevesi Sándor Színházban a Sose halunk meg című zenés játékot, amelyet Koltai Róbert Jászai-díjas színművész, rendező az azonos című filmjéből készített Gaál Ildikó rendezővel.
Helyi ízekkel, őszi terményekkel és egyéb termékekkel várták a vásárlókat az árusok az Orsolya-napi vásárban Kőszegen.
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Dornyay Béla Múzeum @Salgótarján a Művészetek Őszi Fesztiválján (Fürth Vera) | Amadeus @József Attila Színház (Koltai M. Gábor, Tasnádi Bence) | 7. Skandináv Filmfesztivál (Berta Balázs)
Dornyay Béla Múzeum @Salgótarján a Művészetek Őszi Fesztiválján
A Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozathoz idén közel 100 intézmény csatlakozott. Az észak-magyarországi régióban Eger, Gyöngyös, Hatvan, Miskolc és Tokaj mellett Salgótarjánban is számos kiállítással és rendezvénnyel várják az érdeklődőket. A Dornyay Béla Múzeum kulturális menedzserével, Fürth Verával tekintjük át a kínálatot. További információkat találnak a múzeum honlapján: www.dornyaymuzeum.hu
Amadeus @József Attila Színház
Peter Shaffer Amadeus c. drámája egy remekmű a maga nemében. Nem véletlenül készített belőle Oscar- és Golden Globe-díjas filmet Milos Forman, s nem véletlenül játsszák a világ színpadain is óriási sikerrel. Itthon is többször bemutatták már, most a József Attila Színházban néz siker elé az előadás, amit Koltai M. Gábor vendégként rendezett. Mozartot Tasnádi Bence alakítja, Salieri, a rivális zeneszerző szerepében Fila Balázs remekel. Koltai M. Gábort és Tasnádi Bencét kérte mikrofon elé kollégám, Farkas Éva.
7. Skandináv Filmfesztivál @Art+Cinema
Október 22-étől, azaz holnaptól kezdve 7 napon át a skandináv filmeké a főszerep az Art+Cinema moziban! A svéd, a dán, a norvég és az izlandi filmgyártás terméséből válogató 7. Skandináv Filmfesztiválról Berta Balázzsal, az Art+Cinemát üzemeltető Vertigo Média ügyvezetőjével beszélgetünk. További információk a fesztiválról az Art+Cinema weboldalán!
Emlékkoncerttel búcsúzott Mérei Tamástól a Savaria Szimfonikus Zenekar és a közönség a Bartók-teremben. Az együttes nemrég elhunyt, korábbi igazgatójára Medveczky Ádám karmester emlékezik.
A világhírű fotós, a szombathelyi Reismann János testvére, Reismann Marian is a fényképész hivatást választotta. De leküzdötte a tehetséges báty minden terhét és megtalálta saját képi világát, saját témáit. Tevékenységéről Kincses Károly fotótörténész beszél.
Bősze Ádám rádiós műsorvezető Szombathelyen mutatta be Bő szekund című standup-estjét. A műsorról és a műfajról kérdeztük.
mesés irodalom
Alekszandr Szergejevics Puskin: Mese Szaltán cárról
Felolvassa: Papp János
Hangmérnök Horváth János
Zenei szerkesztő Dévény Mária
Rendező E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (3/2.)
Kiútkeresők
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő_ Laczó Zoltán Vince
A Kiútkeresőkben általában hátrányos helyzetű egyének, vagy csoportok előremutató lehetőségeiről szoktunk beszámolni, de most a pandémia idején mindannyian nehéz helyzetbe kerültünk. Éppen ezért a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre látogattunk el, ahol a Magyar Bioetikai Társaság, a Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont és a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Egészségügyi Munkacsoportja együtt szervezett konferenciát A bioetika új kihívásai a COVID-19 pandémia során címmel.
A konferencián számos megközelítésben tárták fel a járvány okozta veszélyt: többek közt immunológiai, gazdasági, pszichológia és jogi megközelítésben is.
A konferencián készített összeállításunkban szerepel a Magyar Bioetikai Társaság elnöke, Dr. Rojkovich Bernadett, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola részéről Baritz Sarolta Laura, valamint a személyközpontú pszichoterápia magyarországi meghonosítója, Tringer László professzor.
Magyar írók novellái 1956
Mándy Iván: Temetők
Felolvassa: Kaszás Gergő
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Szerkesztő: E. Román Kata
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (2/1.)
Világ-egyház. Fratelli tutti. Ferenc pápa új enciklikájáról Görföl Tiborral beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
- A Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte a Közlekedik a Család országos vetélkedőt.
- Emléktáblát avatnak Bolvári Andrásné Ica néninek a Népművészet Mesterének.
- Idősbarát Önkormányzat Díjat nyert Debrecen.
- Online konferenciához csatlakozott a Debreceni Egyetem.
I/
Milyenek voltak azok a bizonyos ötvenes évek, meg a hatvanas, meg a hetvenes évek, ha egy adott szűk területen vesszük szemügyre Magyarország helyzetét?
Mennyire nyomta rá bélyegét erre a területre - a közlekedésre - a párt?
Műsorunk vendége Frisnyák Zsuzsa történész.
II/
Vírus, vírus, vírus, vírus...
Mintha kezdene belefáradni a társadalom - talán nem csak Magyarországon -, hogy egy vírus határozza meg a mindennapjait. Legalább is valamennyire.
Gyógyítás, vakcina, vérplazma.
Műsorunk vendége Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese.
családi magazin
Szerkesztő: Tóth Zsófia
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Az internet hatása a gyerekekre c. konferenciáján készült összeállításunk hangzik el a műsorban
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
mesés irodalom
Alekszandr Szergejevics Puskin: Mese Szaltán cárról
Felolvassa: Papp János
Hangmérnök Horváth János
Zenei szerkesztő Dévény Mária
Rendező E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (3/2.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Dornyay Béla Múzeum @Salgótarján a Művészetek Őszi Fesztiválján (Fürth Vera) | Amadeus @József Attila Színház (Koltai M. Gábor, Tasnádi Bence) | 7. Skandináv Filmfesztivál (Berta Balázs)
Dornyay Béla Múzeum @Salgótarján a Művészetek Őszi Fesztiválján
A Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozathoz idén közel 100 intézmény csatlakozott. Az észak-magyarországi régióban Eger, Gyöngyös, Hatvan, Miskolc és Tokaj mellett Salgótarjánban is számos kiállítással és rendezvénnyel várják az érdeklődőket. A Dornyay Béla Múzeum kulturális menedzserével, Fürth Verával tekintjük át a kínálatot. További információkat találnak a múzeum honlapján: www.dornyaymuzeum.hu
Amadeus @József Attila Színház
Peter Shaffer Amadeus c. drámája egy remekmű a maga nemében. Nem véletlenül készített belőle Oscar- és Golden Globe-díjas filmet Milos Forman, s nem véletlenül játsszák a világ színpadain is óriási sikerrel. Itthon is többször bemutatták már, most a József Attila Színházban néz siker elé az előadás, amit Koltai M. Gábor vendégként rendezett. Mozartot Tasnádi Bence alakítja, Salieri, a rivális zeneszerző szerepében Fila Balázs remekel. Koltai M. Gábort és Tasnádi Bencét kérte mikrofon elé kollégám, Farkas Éva.
7. Skandináv Filmfesztivál @Art+Cinema
Október 22-étől, azaz holnaptól kezdve 7 napon át a skandináv filmeké a főszerep az Art+Cinema moziban! A svéd, a dán, a norvég és az izlandi filmgyártás terméséből válogató 7. Skandináv Filmfesztiválról Berta Balázzsal, az Art+Cinemát üzemeltető Vertigo Média ügyvezetőjével beszélgetünk. További információk a fesztiválról az Art+Cinema weboldalán!
Ez volt a XX. század
Szerkesztő: Pál Amanda
Joanna Urbanska, Lengyel Intézet igazgatója
Stanislaw Markowski fotóművész karizmatikus alakja a lengyel kultúrának. Most láthatunk néhányat művészi képeiből Budapesten a Platán Galériában. A felvételek 1976 és 1987 között készültek, történelmi pillanatokat örökítve meg: a Szolidaritás mozgalom születéséről, II. János Pál pápa lengyel zarándokútjáig. Emellett hátborzongató párhuzamot fedezhetünk fel a magyar 56-os események és a lengyel hadiállapotról készült felvételek között. Stanislaw Markowskiról és a kommunista elnyomás éveiről Joanna Urbanskaval, a Lengyel Intézet igazgatójával beszélgettünk. A tárlat október végéig látható.
Magyar írók novellái 1956
Mándy Iván: Temetők
Felolvassa: Kaszás Gergő
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Szerkesztő: E. Román Kata
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (2/1.)
I/
Milyenek voltak azok a bizonyos ötvenes évek, meg a hatvanas, meg a hetvenes évek, ha egy adott szűk területen vesszük szemügyre Magyarország helyzetét?
Mennyire nyomta rá bélyegét erre a területre - a közlekedésre - a párt?
Műsorunk vendége Frisnyák Zsuzsa történész.
II/
Vírus, vírus, vírus, vírus...
Mintha kezdene belefáradni a társadalom - talán nem csak Magyarországon -, hogy egy vírus határozza meg a mindennapjait. Legalább is valamennyire.
Gyógyítás, vakcina, vérplazma.
Műsorunk vendége Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese.
Szerda esti zongorabérletünk soron következő adásainak művésze a román származású, világhírű Radu Lupu, aki népszerű Beethoven-szonátákat játszik. Radu Lupu 1945-ben született, és csupán hat esztendős volt, amikor első zongoraleckéit vette. Kiváló tanárok keze alatt nevelkedett: Florica Musicescu a legendás Dinu Lipatti mestere volt, Heinrich Neuhaus pedig Szvjatoszlav Richter és Emil Gilels mestereként vonult be a zenetörténetbe. 12 évesen már saját szerzeményit játszotta egy koncerten. Alig volt húsz esztendős, amikor egy sor nemzetközi verseny nyerteseként a világ legkeresettebb zongoristáinak sorába lépett. Egyik hitvallásában – meglehetősen szokatlan módon – autodidaktának vallja magát, aki, bár lelkesedett Rubinstein és Horowitz játékáért, a legtöbbet nem zongoristáktól, hanem nagy karmesterektől, Toscaninintól és Furtwänglertől tanult. Koncert- és hanglemez-repertoárjának gerincét a Beethoventől Schumannig ívelő zenetörténeti korszak teszi ki. 1969-es londoni bemutatkozása után a Times kritikusa így fogalmazott: "Zene soha nem volt még közelebb a beszédszerűséghez". A pályatárs, Mitsuko Uchida pedig így méltatta egy ízben: "senki sincs a földgolyón, akinek ilyen színskálája volna, miközben ilyen hihetetlen kontrollált a játéka." Kedves Hallgatóink! Győződjenek meg erről Önök is Beethoven opus 13-as, 8., c-moll, "Patetikus" szonátájának egyszerre letisztult, ugyanakkor mély érzésű fölvételén!