Kabdebó Tamás: Minden idők - 1956 A kisregényt Egri Bálint olvassa fel. Hangmester: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter Dramaturg-rendező: Sárospataki Zsuzsanna Felelős szerkesztő: E. Román Kata (7/6.)
Károli Gáspár, Balogh Pista bácsi, hordó és barack. Szabó László gönci plébánosnál vendégeskedünk.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Műsorunkban az irodalmat át- meg átszövő, itt-ott megjelenő rejtett vagy nem annyira rejtett témákról gondolunk vendégeinkkel. Elsőként a nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület kötetsorozatával, a Modus Hodiernus könyvekkel ismerkedünk meg, és a Nagy az Isten állatkertje, Állat(ság)ok a magyar irodalom- és művelődéstörténetben című kötetről bővebben is beszélgetünk. Ezután pedig felemeljük a fedőt, hogy az ínyünket is megcsiklandozó gasztronómiai témákat keresgéljük ki a Petőfi Irodalmi Múzeum kötetéből, nem feledkezve meg a legfontosabbról, a receptmellékletről.
Civil véradó napokat tartottak október elején országszerte. Szombathelyen 59-en nyújtották a karjukat, közülük 13-an első alkalommal segítettek ily módon beteg embertársaikon.
Több mint 13 milliárd forintból hét vízügyi nagyműtárgy újul meg az országban. Korszerűsítették a Rába folyón 1932 óta szolgálatot teljesítő nicki duzzasztóművet is, amelyre közel 950 millió forintot költöttek.
Nyílt napot tartottak a séi Malomi-dűlőben zajló tervásatáson, az érdeklődők közelről megnézhették, hogyan folyik a kutatás.
Civil véradó napokat tartottak október elején országszerte. Szombathelyen 59-en nyújtották a karjukat, közülük 13-an első alkalommal segítettek ily módon beteg embertársaikon.
Több mint 13 milliárd forintból hét vízügyi nagyműtárgy újul meg az országban. Korszerűsítették a Rába folyón 1932 óta szolgálatot teljesítő nicki duzzasztóművet is, amelyre közel 950 millió forintot költöttek.
Nyílt napot tartottak a séi Malomi-dűlőben zajló tervásatáson, az érdeklődők közelről megnézhették, hogyan folyik a kutatás.
Hossz, űr, súly - régen és most. Egy érdekes szakterület, a metrológia patinás, szemet gyönyörködtető mérőeszközeit mutatja be a Méréstörténeti Múzeum, ahol Horváthné Kőhalmi Erikával, a Magyar Mérésügyi Egyesület 1874 elnökével és Horváth Attila alapító taggal Tóth János András beszélget.
Házassági leckék középhaladóknak 2. - ősbemutatót tart a Centrál Színház október 30-án. Az évek óta nagy sikerrel játszott Házassági leckék középhaladóknak „folytatásában” Florian Zeller francia író újragondolta az eredeti előadás alaphelyzetét és egy frenetikus este erejéig újra összehozta ugyanazt a négy szereplőt, így a színpadon ismét együtt láthatjuk Balsai Mónit, Stohl Andrást, Kovács Patríciát és Schmied Zoltánt. A Centrál Színházban a rendező, egyben teátrumigazgató Puskás Tamással szót ejtettünk az új darabról, annak mondanivalójáról, erkölcsiségről és gyarlóságról, járványról, túlélésről és a rendezői szabadságról is.
Ismét megrendezik a Múzeumok Őszi Fesztiválját, melyhez országszerte idén is közel 100 múzeum csatlakozott. A már javában zajló és november 11-ig tartó programsorozat idei mottója "Távol is közel". Műsorunkban az Óbudai Múzeum ingyenes programjaiból válogatunk Polgár Mónika történész-múzeológus és Orosz Diána művészettörténész-múzeológussal.
szerkesztő: Gadácsi János
zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A Pest megyei Péteri község legfontosabb napja október 23. Természetesen a helyiek nagyra tartják március 15-ét és augusztus 20-át is, de nemzeti ünnepeink közül a XX. század magyar forradalma áll legközelebb a szívükhöz, mert a „közülük való” Földváry-Bóér Elemér 26 évesen az életét áldozta a Hazáért. A család egykori kúriája -ami ma a falu művelődési háza- a Kistarcsát és Recsket is megjárt költő nevét viseli. A fiatalok évente elszavalják a Rádiónál elesett szabadságharcos verseit az emlékműve előtt, a történelem órákon Péteri hősének életét megismerve közelebb jobban megismerik a diákok múltunk szomorú és dicsőséges korszakait.
Pillanatképek a média világából
Szerkesztő: Szikora József
Szilvay Gergely a PPKE BTK-n végzett történelem-kommunikáció szakon, majd ugyanott volt a Politikaelméleti Doktori Iskola hallgatója. Nemrég kapta meg doktori fokozatát. Számos lapnál volt újságíró, jelenleg a Mandiner főmunkatársa. Első kötete Századvégnél jelent meg A melegházasságról – Kritika a klasszikus gondolkodás fényében címmel. A Tihanyi Bencés Apátság Tetőtéri Esték című sorozatának szeptemberi előadójaként a genderjelenséget feltáró kutatásairól beszélt. Műsorunkban elsősorban ezzel kapcsolatban kérdezzük Szilvay Gergelyt.
turisztikai magazin
Kozárd - Szurdokpüspöki
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Messzelátónkban folytatjuk, néhány hete elkezdet kozárdi sétánkat. Szó lesz a falusi vendéglátás helyszíneiről, melyek közül több, a szállás mellett tapintható múzeumként is működik. A Palóc-út egyesületről, a falu szobrairól és a határban elterülő tó lehetséges turisztikai hasznosításáról.
Műsorunk végén néhány perc erejéig átutazunk a Mátrai bivalyrezervátumba is.
Üzenőfüzet
Szerkesztő: Sallai Éva
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
- Dr. Nánay Mihályt, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökét az egyesület tevékenységéről és a koronavírus járvány miatti digitális oktatásról kérdeztük.
- T. Baracsi Katalin internetjogásszal a Digitális kultúra tantárgy oktatásának legfontosabb feladatairól Pécsi Krisztina beszélgetett.
- Októberben van hazánkban a Látás Hónapja. Horváth Krisztina optometrista, kontaktológus a szemüveglencsék és a kontaktlencsék járvány idején különösen fontossá vált tisztítására, ápolására hívja fel hallgatóink figyelmét.
- Pintér Judit filmkritikussal, az általa szerkesztett, az MMA Kiadó gondozásában szeptemberben megjelent, Sára Sándor (1933-2019) című kötet kapcsán Sára Sándor fotóiról és dokumentumfilmjeiről beszélgettünk.
- Ma is meghallgathatják Korzenszky Richárd jegyzetét.
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora
Szerkesztő: Cs. Nagy Tamás
Baldassare Galuppi velencei barokk zeneszerző élete és néhány egyházzenei kompozíciója
közéleti elemző műsor
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Az elmúlt hetek egy-egy történését idézzük fel: egyházi eseményekről beszélgetünk Veres András győri megyéspüspökkel, az MKPK elnökével.
A világpolitika egy-egy eseményét Nógrády György, a Corvinus Egyetem tanára értékeli.
Az orvosok béremeléséről Balaton Pétert, Budapesten praktizáló i orvossal, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének főtitkárát kérdeztük.
Lakhatási szegénységről felmérés. Kiss Eszter a Habitat kommunikációs igazgatója mondja el a részleteket.
Szociálpszichológiai felmérést végeztek az ELTTE munkatársai. Kasza Anna docenssel beszélgetünk.
Élelmiszertartaléki kisokos. Kasza Gyulával, aa NÉBIH osztályvezetőjével beszélgetünk.
Északi áramlat 2 sorsa. Petz Ernővel, a budapesti Műszaki Egyetem címzetes tanárával beszélgetünk.
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Kép: A beszélgetésben is elhangzó mlinci. A tésztát nagyobb, szabálytalan daraboka törik, leöntik forró vízzel, majd összekeverik pecsenyezsírral. /Nagy György András felvétele/
Dobar tek! - azaz Jó étvágyat! Ennyit a legtöbb magyar turista megtanul horvátul.
A Horvát Idegenforgalmi Közösség volt vezetőjének mást kellett elsajátítania, amikor annak idején gyakorlatilag háborús menekültként Budapestre érkezett. Egyrészt azt a szakmát, amiben a neve ismertté lett, másrészt a gasztronómiát. Merthogy főzni tulajdonképpen családi okokból nem tud, de az ételeket ismeri, sőt ismerteti. Bár Marin Skenedrovic 2018-ban nyugdíjba ment, ez mégsem jelentett visszavonulást, hiszen sokak szemében ő még mindig Gospodin Jadran azaz Adira úr, Horvátország magyarhangja.
anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Fizikus, hegymászó, fotográfus és nem mellesleg költő - A megfejtés egy mai egyetemünk névadója
Félre vagy telibe – A fordítás rejtelmei egy Nobel-díj kapcsán
Játékunkban egy tragikus évfordulót idézünk meg
Kép: Az akkor 15 éves Eötvös Loránd verse édesanyjához (forrás: Országos Széchényi Könyvtár)
- Diákkorában kicsapták a gimnáziumból - mert egy társával fellázadt a kötelező német tanítási nyelv ellen – igaz ezek után vissza is vették. Valószínűleg nem ez a forradalom évében született Eötvös Loránd életének legismertebb pillanata, ám jól jellemzi a kort. Vélhetően azt is kevesen tudják, hogy a világhírű természettudós verseket is írt, ha úgy teszik kezdeti lépéseit apja nyomdokain tette meg ezen a téren. A költeményeket és fordításokat Kis Domokos Dániel történész, levéltáros, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa gyűjtötte egy most megjelent kötetbe.
- Amikor a svéd akadémia október 8-án bejelentette: kié idén az irodalmi Nobel-díj, még igencsak kevesen ismerhették Magyarországon a nyertes, Louise Glück műveit. Az amerikai szerző a díjat - a hivatalos indoklás szerint - összetéveszthetetlen költői hangjáért kapta, amely zord szépségével egyetemessé teszi az emberi létezést. Egyik fordítója, Gerevich András költő azt mondja: szikár és tömör szövegekről van szó, amelyek intenzitása azonban könnyen elsodorja az olvasót. De, hogy ez valóban így is legyen, át kell lendülni a nyelvi korlátokon.
Válogatás a Magyar Zongorás Négyes felvételeiből.
Szerkesztő: Szakács Emese
Két művészházaspár összefogásából alakult meg a Magyar Zongorás Négyes,
melynek tagjai: Hegedűs Endre, Hegedűs Katalin, Farkas Zsolt és Várnagy Andrea.
A műsorban elhangzó szerzemények:
Liszt: IX. Magyar rapszódia
Gounod: Faust-keringő
Rachmanyinov: Vocalise
Rocherolle: Jambalaya