Jókai Mór: Az új földesúr.
Felolvassa: Konrád Antal.
A műsort Biksza Levente és Horváth János hangmérnök, Dévény Mária zenei szerkesztő, Tar Éva szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna rendező készítette. (25/12.)
Vályi Vanda 21 éves Európa-bajnoki bronzérmes, magyar válogatott vízilabdázó. Vanda rengeteg sikert tudhat a magáénak, ennek ellenére mégis hatalmas alázattal teszi a dolgát. Tudja értékelni az életét, a munkáját és mindazt, ami körülötte van. Nagyon korán került ki a családi fészekből, így hamar megtanulta az önállóságot. Mesélt gyerekkoráról, a felnőtté válásáról, a vízilabdáról és csapatáról. A siker mögötti nehézségekről, és mélypontjairól is kendőzetlenül beszélt.
A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének vezetőjével Baracskai Józsefnével beszélgetünk arról, hogy az ünnepi időszakban milyen eszközökkel próbálják segíteni a rászorulókat.
A folytatásban rendhagyó zalaegerszegi adventi programokról lesz szó.
Műsorunk végén Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjét kérdezzük az adventi időszak veszélyeiről, illetve a szén-monoxid-mérgezés elkerülésének lehetőségeiről.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Az elmúlt hetek közéleti eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzővel Pécsi Krisztina beszélget.
2. 164 Kárpát-medencei óvoda karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó programját támogatja a Rákóczi Szövetség annak érdekében, hogy a karácsonyi készülődés a külhoni magyar óvodás gyermekek számára minél szebb és tartalmasabb lehessen. Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével a szervezet munkájáról, karitatív tevékenységéről és programjairól beszélget Sallai Éva.
(fotó: www.rakocziszovetseg.org.)
Pályám emlékezete
Szerkesztő: Liptay Katalin
A Csillagszeműek élén
Tímár Sándor 90 éves
Vendég: a Kossuth-díjas táncművész-koreográfus és felesége-alkotótársa: Tímár Böske
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Biksza Levente
Gyártásvezető: Werner-Nagy Eszter
Az alföldi születésű Tímár Sándor génjeiben hordozta a paraszti kultúra ének- és táncművészetét. A legnevesebb néptánc-együttesek szólistájából az évtizedek alatt mestertáncos és koreográfus lett, aki a Táncművészeti Főiskola néptánc-szakán és a táncház-mozgalomban is jeleset alkotott. Feleségével, Tímár Böskével a Csillagszemű névre hallgató gyermeknéptánc-mozgalom alapítója és máig lelkes tanítója. Öt gyermekük közül többen velük dolgoznak. A Nemzet Művésze az idén töltötte be 90. életévét. Isten éltesse! - kívánjuk tisztelettel és szeretettel.
Akadémiai barangolások
A hidrogéngáz és az oxigéngáz egyesítésével áramot fejlesztő motorok jövőjéről tanácskoztak az Európai Parlament Közlekedési és Turisztikai Szakbizottságának ülésén. Deli Andor képviselőt kérdezte Tóth János András
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Árpád-házi Szent Erzsébet a karitász védőszentje. Ünnepnapjához kapcsolódva november 21-én tartotta lelki napját Zalaegerszegen a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász. Székely János megyéspüspök szentbeszédének részletét hallgathatják meg.
Tartós élelmiszerekkel segíti a rászorulókat a karitász - burgonyát, almát, lisztet osztottak Vas és Zala megyében.
Vojcek Lászlót, a Budai Irgalmas Kórház főorvosát és a Katolikus Karitász Orvosmissziójának alapítóját kérdeztük a járvány alatti missziós munkájukról illetve az orvosi hivatás népszerűsítésének fontosságáról. A riporter: Szerdahelyi Csongor.
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Karitász segítség az OMSZ fehérvári mintavételi pontján
Az Országos Mentőszolgálat Székesfehérvári Mentőállomása COVID-19 mintavételi pontján is segít a Katolikus Karitász. A Covid-irányító központ kereste fel az egyházmegyei karitász központot, hogy a tesztelésre várakozók számára sátrat kérjenek. A hidegre forduló időjárási viszonyok miatt a karitász önkéntesek meleg teával is ellátják az állomáson dolgozókat. Máté Hortenzia karitászvezető és Magyar László igazgató további adventi jótékonysági akciókról is beszél.
A Katolikus Karitász az idei adventben is a rászoruló családok, az idősek, és az egyedülállók mellett áll, de a járvány miatt több nagy rendezvényen, karácsonyi vásáron nem tud részt venni. November végén elindult azonban a „Tárjátok ki a szíveteket” című országos segélyprogram-sorozata, amely során adománygyűjtést hirdetve segít a téli időszakban és karácsonykor. Mi változik az idei adventben és mi az amire most is számíthat az adakozó és az adományozott egyaránt? - a segélyprogram részleteiről Besze Erika sajtóreferenstől telefonon érdeklődött Hámori Kinga.
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Téma: Karitász-nap
Vendégek: Spányi Antal, Écsy Gábor, Dr. Kuminetz Géza
A mai, rendhagyó Akvarellben a Katolikus Karitász lesz a középpontban. Spányi Antal, a Karitász elnöke mellett megszólal Écsy Gábor országos igazgató, valamint az idei Karitász-naphoz csatlakozó Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, Dr. Kuminetz Géza.
A beszélgetések között pedig rövid ajánlókat hallhatnak majd rádiónk a nap folyamán elhangzó műsorairól, melyek szintén a Karitász tevékenységeivel foglalkoznak.
Zalaegerszegen, a Jézus Szíve-templomban gyűltek össze a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai november 21-én, hogy hálát adjanak az elmúlt év kegyelmeiért, és elismeréseket adjanak át munkatársaiknak, támogatóiknak. Az ünnepséggel kezdetét vette az egyházmegyei karitászszervezet 30., jubileumi esztendeje.
Az emberek szolgálatában végzett munkája elismeréseként Caritas Hungarica díjat kapott a bagodi karitászcsoport vezetője, Büki Mariann; a zalaegerszegi Jézus Szíve-plébánia karitászcsoportjának vezetője, Kovács Erzsébet és munkatársa, Joó József.
Elismerő oklevelet kapott Péntek Károly vállalkozó és Molnár Ferenc őstermelő, akik felajánlásaikkal segítik a rászorulókat.
mesés irodalom
Alan Alexander Milne: Micimackó
Fordította: Karinthy Frigyes
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztette: Varga Andrea (9/8.)
Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Igaz mesék a káposztásmegyeri Karitászboltból
Pest legészakibb részébe a Káposztásmegyeri lakótelep közepére látogatunk mai adásunkban. Igaz történetek következnek, igazi életmesék ezúttal a jelenből. A helyszín a Karitászbolt, egy élő helyiség a katolikus templom épületében, ahol Dyekiss Emilné Marika karitászvezető köré ma azért gyűltek össze az önkéntesek, hogy Önöknek elmeséljék, miért adnak önként az idejükből, erejükből, kiket és miért szolgálnak szeretetből? Fogadják szeretettel ezt a csokrot, amelyből egy-egy történet, mint egy-egy szál virág Szent Erzsébet rózsáiból…..
Tiszta szívűek
Wittinger László regényéből Szélyes Imre olvas fel.
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (20/13.)
Összeállításunk tartalma:
- Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegye Karitászközpontjának igazgatója beszámol az őszi és téli programjaikról, a helyi karitász csoportok aktuális tevékenységeiről.
- Idén Dr. Szarka Miklósné, a Kalocsa -Kecskeméti Egyházmegyei Karitász sükösdi önkéntese kapta a Szent Erzsébet Rózsája díjat .
- A Szent Erzsébet Rózsája díjról, valamint a Karitász szerepéről Dr. Veres Andrást, a győri egyházmegye főpásztorát, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét kérdeztük.
- Az egri Karitász RÉV-szenvedélybeteg-segítő szolgálatának munkatársai a pandémiás helyzetben telefonon nyújtanak segítséget, és online drogprevenciós előadásokat tartanak.
Pályám emlékezete
Szerkesztő: Liptay Katalin
A Csillagszeműek élén
Tímár Sándor 90 éves
Vendég: a Kossuth-díjas táncművész-koreográfus és felesége-alkotótársa: Tímár Böske
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Biksza Levente
Gyártásvezető: Werner-Nagy Eszter
Az alföldi születésű Tímár Sándor génjeiben hordozta a paraszti kultúra ének- és táncművészetét. A legnevesebb néptánc-együttesek szólistájából az évtizedek alatt mestertáncos és koreográfus lett, aki a Táncművészeti Főiskola néptánc-szakán és a táncház-mozgalomban is jeleset alkotott. Feleségével, Tímár Böskével a Csillagszemű névre hallgató gyermeknéptánc-mozgalom alapítója és máig lelkes tanítója. Öt gyermekük közül többen velük dolgoznak. A Nemzet Művésze az idén töltötte be 90. életévét. Isten éltesse! - kívánjuk tisztelettel és szeretettel.
- Egészségügyi képzések indulnak a Balásházyban.
- Online nyílt nap a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán.
- Cipősdoboz akciót hirdetett a kalocsai Sorsok Háza.
- A támogatásoknak köszönhetően új eszközökkel gazdagodott a Kalocsai Mentőalapítvány.
Debrecen:
- Assisi Szent Ferenc Karitász csoport néven új segítő közösség alakult Oros-Sóstóhegyen
Pécs:
- Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatója számol be a helyi programjaikról.
Anzix. Vojcek Lászóval, a Katolikus Karitász Orvosmissziójának alapítójával beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
családi magazin
Végtelen lehetőség - a Katolikus Karitász komplex felzárkóztatási modellprogramja a Sellyei járásban
Szerkesztő: Kozák Annamária
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
A Végtelen lehetőség program közel 40 településen zajlik. A közösségépítésben, a tanulási nehézségek leküzdésében és a szociális problémák megoldásában nyújtanak segítséget a Karitász munkatársai, személyes odafordulással.
mesés irodalom
Alan Alexander Milne: Micimackó
Fordította: Karinthy Frigyes
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztette: Varga Andrea (9/8.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Téma: Karitász-nap
Vendégek: Spányi Antal, Écsy Gábor, Dr. Kuminetz Géza
A mai, rendhagyó Akvarellben a Katolikus Karitász lesz a középpontban. Spányi Antal, a Karitász elnöke mellett megszólal Écsy Gábor országos igazgató, valamint az idei Karitász-naphoz csatlakozó Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, Dr. Kuminetz Géza.
Adja tovább a mikrofont! Aki küldi: a szerkesztő. Aki kapja: Fráter Erzsébet, a Vácrátóti Nemzeti Botanikusikert biológusa. 2.rész.
Szerkesztő: Mezei Károly
Vendégünk változatos és sikeres pályája mellett a botanikai gyűjtemény olyan növényeiről mesél, amelyek jól ismertek a Bibliából. Aki kérdezi: Mezei Károly.
Tiszta szívűek
Wittinger László regényéből Szélyes Imre olvas fel.
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (20/13.)
A Zenei Kincsestárban minden idők egyik legizgalmasabb zongoraciklusából, Muszorgszkij Egy kiállítás képei című szkeccs-sorozatából hallunk tizenegy részletet Lazar Berman lebilincselő előadásában. Ahogyan a zeneszerzőt megihlető festmények, a különféle hangulatú miniatűrök is kaleidoszkóp módjára villantják föl az élet derűs, rejtélyes és komor momentumait.