Charlotte Brontë: Jane Eyre Fordította: Ruzitska Mária Felolvassa: Kubik Anna A felvételt Biksza Levente, Urbán Péter és Horváth János készítette. Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Tar Éva (37/16.)
Sterczer Hildával, a valaha oxigénpalack nélkül legmagasabban járt magyar nővel beszélgetünk. Erőss Zsolt hegymászóról, a tragédiáról, Hilda hitéről, Istenkapcsolatáról, magasságokról és mélységekről beszélgetünk. A beszélgetésben kiderül ki Sterczer Hilda valójában.
A szerzetesek és szerzetesnők iránti gondoskodása jeléül Szent II. János Pál pápa 1997-ben február másodikát a megszentelt élet világnapjává tette. A Szombathelyi Egyházmegye területén működő szerzetesrendek tagjai a Székesegyházban adtak hálát hivatásukért. A szentmisét megelőzően közösen imádkozták a zsolozsmát a szerzetesek, majd tanúságtételeket hallgattak meg. Székely János megyéspüspök szentbeszédét idézzük fel.
Úgy szól a mondás, hogy aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Ez hatványozottan vonatkozik László Henriettára, aki egészségügyi szakemberként úgy határozott, hogy családjával együtt a virágoknak szenteli életét.
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Pécsi Krisztina és Pozsgai Nóra
1.A Biztonságos Internet Nap - Safer Internet Day - célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Program akciótervének keretein belül több mint 150 országban minden évben ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet előnyeire és veszélyeire, lehetőséget teremtsen és buzdítsa a gyerekeket olyan pozitív tartalmak létrehozására, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal is tudnak használni. Baracsi Katalin internetjogásszal Pécsi Krisztina beszélget.
2. KÜLPOLITIKA
Burma:
Február 1-én a katonaság puccsal átvette a hatalmat, és az ország tavaly elsöprő többséggel újraválasztott vezetőjét, a béke Nobel-díjas Aung San Suu Kyí asszonyt bebörtönözték. A puccsot több tízezres utcai megmozdulás és a nemzetközi közvélemény felháborodása követte, a Szentatya is felszólalt az ügyben. Mi történik? Miért háborog annyira a Nyugat? Miért hallgat Kína? (Kép: Courrier International)
Kína:
Hogyan lehet, hogy míg a világ többi része a vírushelyzet következtében recesszióba süllyed, Kína gazdaságilag erősödik? Mikor történik meg a „gazdasági hatalomátvétel”, mit jelent ez a világ többi része számára? Egyes jelentések szerint Hszi Csin-ping hatalomra jutása óta romlott a keresztények helyzete Kínában. Hogyan látja a kérdést szakértőnk?
Salát Gergely sinológust, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Intézetének vezetőjét, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatóját kérdezi Pozsgai Nóra.
Idén 500 éve érekezett meg a kereszténység a Fülöp-szigetekre. Lányi Béla verbita misszionáriussal beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Magyar zarándokutak című közelmúltban megjelent reprezentatív és igen színvonalas könyv egyik fejezete a Budapest és Lébény közötti Szent Jakab útról szól. A fejezet egyik szerzője, Dukát Csilla mai beszélgetőtársunk.
A kötetet szerkesztő Barna Gábor néprajzkutatót pedig holnap kérdezzük rovatunkban.
Február 11-e, a Betegek Világnapja
II. János Pál kezdeményezésére 1993-tól február 11 – e, a Betegek Világnapja.
Minden évben, ezen a napon imádkozunk a betegért és azokért, akik enyhítik szenvedésüket, nehéz útjukon kísérik őket. Idén a járványügyi helyzet nem teszi lehetővé a betegek kenetének közös kiszolgáltatását Székesfehérváron.
Spányi Antal püspököt a szerkesztő arról kérdezi, hogy hogyan forduljunk nagyobb figyelemmel a szenvedő emberek és az őket ápolók felé.
A Baumgarten- irodalmi díj 1928-tól 1949-ig létezett és 2020-ban Baumgarten-emlékdíj néven alapították újra.
Idén Margócsy István irodalomtörténész az egyik kitüntetettet, rovatunkban ő méltatja idén díjazott társait.
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: ZeneHorizont - Budapesti Filharmóniai Társaság (Tóth László) | Vígszínház - Csáth és démonai (Horváth Szabolcs) | Kultúrmorzsák
- ZeneHorizont - ez a címe a Budapesti Filharmóniai Társaság új, online sorozatának, melyben a kortárs komolyzenében rejlő történetek kelnek életre - filmes formátumban. A BFT zenészei stúdióminőségben rögzítik az adott zeneműveket, amelyekhez Tuza Norbert rendező és Szín Róbert operatőr, azaz az Ambient Pictures csapata jeleníti meg a művek által elmesélt történetet. A Budapesti Filharmóniai Társaság elnökével, Tóth Lászlóval Farkas Éva kollégám beszélget.
- Író, orvos, festő, zeneszerző, pszichoanalitikus - egy igazi polihisztorról szól a Víg legújabb, online bemutatója, a Csáth és démonai című előadás, melyet a VígSTREAMház-ban közvetítenek február 13-án, szombaton. Vörös Róbert rendezésében Csáth Géza leveleivel, naplójából választott bejegyzésekkel, az életmű egyéb írásaival, valamint az általa írt zenékkel idézik meg a művész életét, s a kort, melyben alkotott: a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóját. Az előadásról a címszerepet játszó Horváth Szabolccsal beszélgetünk.
Fotó: Youtube, vigszinhaz.hu
Munkaterületté vált a jáki templom belseje - a helyreállítási munkák ugyanis a falakon belül folytatódnak. Régészek kutatnak a padlószint alatt , a falfestéseket pedig restaurátorok tisztítják, konzerválják. A mintegy 2 milliárd forintos kormányzati forrásból megvalósuló felújítás eredményét várhatóan az év végén a látogatók is megcsodálhatják. A régészeti kutatás eddigi legnagyobb szenzációja, hogy a déli toronyaljban megtalálták azt a súlyos kőlappal fedett téglasírt, amelybe feltehetően a templomalapító Jáki Nagy Mártont temették.
Szombathely az idén is csatlakozott a Házasság Hete országos eseménysorozatához.
Végéhez közeledik a Berzsenyi Dániel Könyvtár számítógépes rendszerének megújítása. A könyvtárosok hónapok óta dolgoznak azon, hogy az úgynevezett Szikla programban rögzítsék a dokumentumokat.
mesés irodalom
A piros dolmányú, aranycsőrű dalos madár
A vidám Matti
karjalai népmese
Felolvassa: Földes Eszter és Sütő András
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna és Varga Andrea
A magyarországi pálosok története
Bolyós Ákos: Visszaemlékezések című könyve alapján
Felolvassa: Lázár Csaba
12. rész - Klandesztin pálosok
Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Dramaturg: Sediánszky Nóra
A műsorszám a Magyar Pálos Rend Boldog Özséb Programjának keretében
a Magyar Kormány támogatásával készült, a Magyar Katolikus Rádióban 2020-ban.
(16/12.)
Idén 500 éve érekezett meg a kereszténység a Fülöp-szigetekre. Lányi Béla verbita misszionáriussal beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
- Debreceni cég nyerte a Főnix Csarnok felújítására kiírt közbeszerzést.
- Kívül-belül megszépül az egyetemi templom Debrecenben.
- Vaddisznóirtás indul a sertáspestis miatt.
- Online szavalóversenyt hirdet a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár.
I/
A tudomány művelése pénzbe kerül. Sok pénzbe. A nagy kérdés, hogy aki a pénzt adja - jelen esetben a költségvetés -, mennyire szólhat bele a pénz elköltésébe? Ehhez kapcsolódik az a mellékesnek tűnő körülmény, hogy mikor fog leülni egy asztalhoz az MTA elnöke és az innovációs és technológiai miniszter?
Igaz-e az a megállapítás, hogy az EU tudományos célú projektjeiben felülreprezentáltak a "régi" tagországok?
Vendégünk Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
II/
Az úgynevezett "megújuló energia" térhódítása milyen előnyökkel és - amiről általában kevesebb szó esik - milyen nehézségekkel jár.
Hogyan hasznosítják újra a szélkerekek óriási lapátjait - egyelőre csak elássák ezeket, ha elöregedtek -, mi lesz a sok millió elektromos autó akkumulátorával?
Milyen energiaforrás szolgál azokban a periódusokban, amikor éppen nem süt a nap, esetleg a szél sem fúj?
Vendégünk Aszódi Attila, a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora.
mesés irodalom
A piros dolmányú, aranycsőrű dalos madár
A vidám Matti
karjalai népmese
Felolvassa: Földes Eszter és Sütő András
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna és Varga Andrea
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: ZeneHorizont - Budapesti Filharmóniai Társaság (Tóth László) | Vígszínház - Csáth és démonai (Horváth Szabolcs) | Kultúrmorzsák
- ZeneHorizont - ez a címe a Budapesti Filharmóniai Társaság új, online sorozatának, melyben a kortárs komolyzenében rejlő történetek kelnek életre - filmes formátumban. A BFT zenészei stúdióminőségben rögzítik az adott zeneműveket, amelyekhez Tuza Norbert rendező és Szín Róbert operatőr, azaz az Ambient Pictures csapata jeleníti meg a művek által elmesélt történetet. A Budapesti Filharmóniai Társaság elnökével, Tóth Lászlóval Farkas Éva kollégám beszélget.
- Író, orvos, festő, zeneszerző, pszichoanalitikus - egy igazi polihisztorról szól a Víg legújabb, online bemutatója, a Csáth és démonai című előadás, melyet a VígSTREAMház-ban közvetítenek február 13-án, szombaton. Vörös Róbert rendezésében Csáth Géza leveleivel, naplójából választott bejegyzésekkel, az életmű egyéb írásaival, valamint az általa írt zenékkel idézik meg a művész életét, s a kort, melyben alkotott: a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóját. Az előadásról a címszerepet játszó Horváth Szabolccsal beszélgetünk.
Fotó: Youtube, vigszinhaz.hu
Szerkesztő: Pál Amanda
György Sándor NEB Hivatalának kutatója
Valóban ciánkálival mérgezte volna meg katonatársát a Monarchia egyik tisztje, hogy így kerüljön be a vezérkarba? Vagy csak a korabeli jogszabályok és a bűnös gyors felmutatása miatt került a vádlottak padjára a nem túl szerethető személyiségű Adolf Hofrichter főhadnagy? A közös hadsereg botránya a 20. század eleje óta mai napig megosztja a szakértőket és az érdeklődőket. György Sándor történésszel a NEB Hivatalának kutatójával beszélgettünk.
I/
A tudomány művelése pénzbe kerül. Sok pénzbe. A nagy kérdés, hogy aki a pénzt adja - jelen esetben a költségvetés -, mennyire szólhat bele a pénz elköltésébe? Ehhez kapcsolódik az a mellékesnek tűnő körülmény, hogy mikor fog leülni egy asztalhoz az MTA elnöke és az innovációs és technológiai miniszter?
Igaz-e az a megállapítás, hogy az EU tudományos célú projektjeiben felülreprezentáltak a "régi" tagországok?
Vendégünk Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
II/
Az úgynevezett "megújuló energia" térhódítása milyen előnyökkel és - amiről általában kevesebb szó esik - milyen nehézségekkel jár.
Hogyan hasznosítják újra a szélkerekek óriási lapátjait - egyelőre csak elássák ezeket, ha elöregedtek -, mi lesz a sok millió elektromos autó akkumulátorával?
Milyen energiaforrás szolgál azokban a periódusokban, amikor éppen nem süt a nap, esetleg a szél sem fúj?
Vendégünk Aszódi Attila, a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora.
A magyarországi pálosok története
Bolyós Ákos: Visszaemlékezések című könyve alapján
Felolvassa: Lázár Csaba
12. rész - Klandesztin pálosok
Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Dramaturg: Sediánszky Nóra
A műsorszám a Magyar Pálos Rend Boldog Özséb Programjának keretében
a Magyar Kormány támogatásával készült, a Magyar Katolikus Rádióban 2020-ban.
(16/12.)
Mindig izgalmas kérdés, miként hat egymásra nagy alkotók művészete. Hogy csak a legismertebb példákra utaljunk: miként alakultak át Vivaldi hegedűversenyei Bach keze alatt? Mivé alakult Diabelli eredeti témája Beethoven variációsorozatában? Mit kezdett a zongoravirtuóz Rahmanyinov a hegedűvirtuóz Paganini témájával? Még izgalmasabb, ha egymás közelségében működő, egymás művészetére hatást gyakorló komponisták veszik munka alá egymás szerzeményeit. Különösen, ha a két érintett zeneszerző azonos hangszer hírneves szólistája! Ma este Johannes Brahms két olyan műve csendül föl a Zenei Kincsestárban, amelyeket egy-egy általa nagyra becsült szerző írt, eredetileg is zongorára. Az elsőt méghozzá a variációs ciklusok fejedelme, Brahms közeli barátja, Robert Schumann. A ciklus kompozíciós érdekessége, hogy Brahms Schumann egy önálló etűdjét, az 1. Albumlapot veszi munka alá azzal a módszerrel, amelyet maga Schumann alkalmazott saját Szimfonikus etűdjeinek esetében – mintegy megalkotva egy olyan Schumann-sorozatot, amelyet Schumann is megírhatott volna. Brahms Schumann-variációit Wolfram Schmitt-Leonardy játssza.
Brahms Schumann-variációit követően a Schubert Impromptujére szerzett Brahms-átiratot halljuk Louis Demetrius Alvanis előadásában. Érdekes megfigyelni, Brahms mennyivel súlyosabb, szélsőségesebb felfogásban bontja ki Schubert álmodozó szerzeményét.