Charlotte Brontë: Jane Eyre Fordította: Ruzitska Mária Felolvassa: Kubik Anna A felvételt Biksza Levente, Urbán Péter és Horváth János készítette. Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Tar Éva (37/26.)
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Vasi Szemle ünnepel: a 75. évfolyama jelenik meg idén. A folyóirat 1933-ban jelent meg először, életre hívója a Vas-vármegyei Múzeumok Barátainak Egyesülete, első főszerkesztője Pável Ágoston volt. 1944 és 1957 szünetelt a kiadása, így 2021-ben a 75. évfolyamot vehetik kezükbe az olvasók. A lap a küldetésnyilatkozata szerint nemcsak a megye, hanem a tágabb térség tudományos, kulturális érdekeit szolgálja A legutóbbi lapszám tanulmányait a főszerkesztő, Mayer László ajánlja.
A szombathelyi Iseum központi szentélyépületét ismerhetik meg alaposabban a folytatásban. Ebben Katona Ádám tárlatvezető lesz a segítségünkre.
Egy papi jelmondat időtállósága. Beszélgetés Sajgó Szabolcs jezsuitával, a Párbeszéd Háza igazgatójával.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Sofőrünk egy rosszabb napja
Bodor Ádám novelláját Lázár Csaba olvassa fel.
Hangmérnök: Horváth János
Szerkesztő: Varga Zoltán
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna
Kőszeghegyalja turisztikai látnivalói közül ajánl néhányat a figyelmükbe Győrffy Gábor turisztikai menedzser.
A február 9-i Biztonságos Internet Nap célja, hogy több mint 150 országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet előnyeire és veszélyeire.
A zalaegerszegi női tekézők versenyszezonjáról kérdezzük Borsos Józsefet, a ZTE-ZÁÉV TK elnökét..
Büki Ágnes több mint húsz éve a Göcseji Múzeum munkatársa. Szorgalmának, céltudatosságának köszönhetően ő lett az intézmény gyűjteményvezetője.Tevékenységét a magyar kultúra napján Zalaegerszeg városa kitüntetéssel ismerte el.
A zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola képzési kínálatáról beszél a folytatásban Winklerné Fehér Lívia intézményvezető, Csécs Tamásné ének-zene szakos tanár, Lovas-Bán Júlia angolnyelv-tanár.
Az egyéni sorsa, az elszenvedett trauma, betegség egyrészt kényszerítette, másrészt leginkább inspirálta Kónya Zsuzsit, hogy korábbi foglalkozását feladva, más irányban keresse a boldogulást. Saját tapasztalatai alapozták meg azt, hogy ma már sokféle módszer tudójaként segítsen túljutni elakadásaikon a hozzá fordulóknak.
kulturális programajánló
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Edit
Ezért üldögélek
a világban.
Minden pillanat
édes, kellemes.
Ezért a szívemen
már nem
sötét dolgok ülnek.
Kedvesem, mosolygok.
Budapest, 1935. március 8.
Ez az eddig nem ismert József Attila vers vagy verskezdemény egy 4 lapból álló notesztöredéken bukkant fel címmel, dátummal, aláírással.
S ez a nyolc soros Edit című kézirat szerepel az antikvarium.hu online árverésén, mely Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész tanulmánya alapján József Attila első Edit-verse.
Az árverés, illetve a kézirat kapcsán felmerülő kérdésekkel, kételyekkel N. Horváth Béla irodalomtörténészhez, a Pécsi Tudományegyetem professzorához fordulunk. (N. Horváth Béla évtizedek óta kutatja József Attila életművét és intenzíven foglalkozott a költő és a vers ihletője, Gyömrői Edit kapcsolatával is.)
Beethoven + címmel tavaly ősszel kezdődött és idén májusig havonta jelentkezik a junior príma-díjas gordonkaművész, Rohmann Ditta kamarakoncert sorozata.
A Virág Benedek Házban az eddigi alkalmak során repertoárra került megannyi cselló-zongora szonáta, legközelebb pedig jövő kedden, délelőtt 11 órától az online térben az Erzhercog csendül fel, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusának, a junior príma-díjas Balogh Máténak új kompozíciója, a Brief kerül bemutatásra.
A német Brief szó levélre utal, mégpedig Beethovennek a Hallhatatlan Kedveshez írt levelére, melyet hagyatékában találtak meg.
A jövő keddi online kamarakoncerten Rohmann Ditta csellójátékához és a fortepianót megszólaltató Berecz Mihályhoz, Lesták-Bedő Eszter, a Budapesti Fesztiválzenekar hegedűművésze fog társulni.
(Bővebben: https://online-budavar.jegy.hu/#/event)
Kodolányi János mitikus-biblikus témájú regénytrilógiája az Új ég, új föld című Gilgames-regény, Az égő csipkebokor című Mózes-regény és az újszövetségi idők kezdeteit megidéző Én vagyok című regény. Ez utóbbi az árulóvá lett tanítvány életén keresztül Jézus története mellett az árulás lélektanát és motivációit tárja elénk.
Az Én vagyok regényének feldolgozása a Rádiós regénytár jövő héten kezdődő sorozatában a nagyböjti időben fogja kísérni a hallgatókat.
A sorozat rendezője, Sárospataki Zsuzsanna Dunai Tamást kérte fel a regény megelevenítésére, Kodolányi regényéről az elismert és szeretett színművésszel beszélgetünk a Magyar Katolikus Rádió 3. Stúdiójában.
Kép: Veres Ádám
szerkesztő: Gadácsi János
zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A Béres Csepp, illetve továbbfejlesztett összetételű változata, a Béres Csepp Extra a magyar gyógyszerkincs része, amelyet magyar feltaláló, id. dr. Béres József fejlesztett ki. A magyar alkotótevékenységhez, tudáshoz kapcsolódik ez az egyedi, különleges és kimagasló minőségű gyógyszer. Minőségét a találmányra megadott szabadalmi oltalmak, illetve a gyógyászati célra történő alkalmazást engedélyező, gyógyszer forgalomba hozatali engedélyek igazolják. A Béres Cseppek az igaz magyar ember segítőkész, érzékeny és tiszta értékrendjét közvetítik, ami által belföldön és külföldön is a magyarság kiválóságát hirdetik. A Béres Cseppek története példát mutat szorgalomból, kitartásból, emberségből, igaz értékekből. Vendégünk Béres Klára, a Béres alapítvány elnöke és ifj. dr, Béres József, a Béres Gyógyszertár elnöke.
Monostori Balázs - Cardium (Kovács Pince, Tök)
Szerkesztő: Pesti Eszter
Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás
Monostori Balázzsal, a Cardium borászával beszélgetünk a töki pincesoron az eddigi életútjáról, a Balaton szeretetéről, és a hajdani Kovács Pincéről, amelyet az ő érkeztével Cardiumra kereszteltek.
Csuhéfonás, nemezelés, szövés, kiválóan bánik a kosárfonó vesszővel, bőrrel és a könyvkötés is közel áll a szívéhez.
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Ezeket gyakran ötvözi, kiegészíti, színesíti az általa vezetett alkotó foglalkozásokon a népmese és népi ének tanítással. De ami most a leginkább leköti életének szinte miden pillanatát, az a bútorfestés.
Műsorunkban egy sokoldalú fiatal kézművessel Csiky Virággal ismerkedhetnek meg.
turisztikai magazin
Szellemi kulturális örökségek, mint turisztikai vonzerők
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
- Buzsák élő hagyományai: hímzés, faragás, népviselet.
- Christkindl Spiel, karácsonyi énekes népszokás a Bakony és a Balaton-felvidék németek lakta falvaiban.
- Így kell járni...” – az élményalapú népi játék és néptánc oktatásának pedagógiai módszere.
Új elemekkel gazdagodott tavaly a hazai szellemi kulturális örökség jegyzéke.
És egy farsang végi örökség elem a Heves megyei Novajon máig élő hagyomány a "Remélés".
Mai műsorunkban bemutatjuk Önöknek a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetségének új elnökét, szólunk arról is, mennyi pénzt és mire költött el Békés megye a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 2014 és 2020 közötti fejlesztési ciklusában, első összeállításunk pedig a kormány által elindított állatvédelmi társadalmi párbeszédről tudósít.
Fotó: Békés Megyei Önkormányzat
irodalom, zene, színház
Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Az Optima Pustyn Énekegyüttes 2015. május 21-én, a pécsi székesegyházban, a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál keretében elhangzott hangversenyének közvetítése felvételről.
Az együttes tagjai:
Vladimir Miller - basso-profondo,
Kirill Zhukov - basszus,
Biris Petrov - bariton,
Dmitrij Petrov - bariton,
Alekszander Semenov - bariton, művészeti vezető,
Igor Voznij - tenor,
Andrej Ivanuskin - tenor,
Alekszander Gorbatenko - kontratenor
Elhangzó művek:
Valóban méltó - Kijevi Istenszülő ének - Jekatyerina Szmirnova feldolgozása
Éljen soká - Alekszej Mihajlovics cár éltetése
Tebenned örvendezz - Istenszülő ének - Anatolij Konotop feldolgozása
Az örök elhatározást - Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének himnusza - Jekatyerina Szmirnova feldolgozása
Grigorij Lvovszkij: Boldog, akit te kiválasztasz - temetési himnusz
Dimitrij Bortnyanszkij: Kerub ének
Georgij Szviridov: Négy nagyböjti himnusz
Pavel Csesznokov: Az örök elhatározást - Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének himnusza
Szergej Trubacsov: Három ének a metropolita öltözési szertartásból
Georgij Szviridov - Szergej Jeszenyin: A Lélek összeköt a Magasság Nagyasszonyával
Georgij Szviridov - A. Tolsztoj: Szent szeretet
Mihail Glinka - Ivan Kozlov: Velencei éj
Egyedül sétálok az úton - népdalfeldolgozás
Rimszkij-Korszakov: Dongó
Körülöttem sztyepp, csak sztyepp - népdalfeldolgozás
Ismeretlen szerző: Ragyogj, ragyogj csillagom
Konsztantyin Szidorovics - Ivan Makarov: Az estharang
Vaszilij Szolovjov-Szedoj: Moszkva parti esték
A hangfelvételt Horváth János készítette.
Móricz Zsigmond: Alamizsna az ég madarainak
Felolvassa: Papp János
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztette: Varga Andrea
Hamvazószerdával megkezdődött a húsvéti előkészületi idő, a nagyböjt. Veres András győri megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével beszélgetünk.
A kormány hét pontos gazdaság-újraindítási akciótervet jelentett be. Erről mondanak véleményt Lesti árpád és Huber Szebasztián politikai elemzők.
Elindult a könyvtári cserepont szolgáltatás. Fodor Péterrel, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójával beszélgetünk.
A Nemzeti Örökség Intézete a társadalmi felelősségvállalás jegyében 50 köbméter tűzifát adományoz a Nagycsaládosok Országos Egyesületének. Radnainé Fogarasi Katalin számol be a részletekről.
Az Európai Unió kortárs építészeti díjának jelöltjei közé választották a Puskás Arénát. Skardelli Györggyel, a Középülettervező Zrt. vezető építészével beszélgetünk.
Pár nappal ezelőtt tartották a tudományos pályán dolgozó nők és lányok világnapját. Ezzel kapcsolatban Turcsányi-Szabó Márta, az ELTE Informatikai Karának oktatási innovációért felelős dékánhelyettese mondja el gondolatait.
Kossuth Lajos húgának, Zsuzsannának, a szabadságharc országos főápolónőjének születésnapja február 19-e. Ez a nap 2014 óta a Magyar Ápolók Napja. Sebők Ibolya ápolási igazgatót, főnővért a Bethesda Gyermekkorház Ápolók napi programjáról Kozák Annamária kérdezte.
Camino breviárium - Kis lelki navigátor címmel jelent meg Hettyey Ágota nyelvtanárnő és Kiss Antal fejlesztés politikus könyve. A házaspárral beszélgettünk a pénteki Kerengőben. Ebből hallanak egy részletet.
Neves, nemzetközi szinten is elismert szaktekintélyekkel bővült a Mathias Corvinus Collegium oktatói, kutatói csapata. Constantinovits Milánnal szakmai főigazgató-helyettessel beszélgetünk.
Gyógyító erejű csontleves, kollagénben gazdag alaplé, fermentálás, évszázados konyhai technológiák, melyek építik és erősítik a szervezetünket. Egyebek mellett erről is beszélgettünk Király Éva dietetikussal, az Alaplé Bár ötletgazdájával.
Szerkesztő: Pál Amanda
144 évvel ezelőtt mutatták be Csajkovszkij Hattyúk tava című balettjét
Szerkesztő: Szakács Emese
A szinpadi mű részleteit a Budapesti MÁV Szimfonikus
Zenekar, valamint a Londoni Szimfonikus Zenekara adja
elő Márk Gorenstein és Michael TilsonThomas vezényletével.