Fordította: Ruzitska Mária Felolvassa: Kubik Anna A felvételt Biksza Levente, Urbán Péter és Horváth János készítette. Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Tar Éva
A közelmúltban emlékeztünk a kommunizmus áldozataira.
Szerkesztő: Kövér Tamás
Volt valami, amit a nagy gépezet fogaskerekei nem tudtak tökéletesen megőrölni. Ez a valami az emberi lélek volt, a lélek emlékeztető ereje. Amitől félt, akit minden következménnyel gyűlölt, az a humanista volt. Tudta, hogy ez az emberfajta, akit megsemmisíthet, de aki önként nem adja meg magát.
"A kommunista ember lehet fanatikus – a rendszer hivatalosan megköveteli tőle, hogy az legyen –, lehet misztikus, és a rendszer szívesen kielégíti egy újfajta mítosz, a kollektív társadalom griffmadarairól előadott történetekkel az ilyen ember fantáziáját. De a kommunista ember nem lehet humanista, mert a kommunizmusból pontosan az hiányzik, amit a humanista társadalomban és a szellemi életben keres: az emberi mérték." - írta az előzményekről Márai Sándor 1952-ben.
Múltunk feldolgozásához elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a történelmi folyamatokkal, megismerjük a tragédiák áldozatainak nevét és méltó módon emlékezzünk rájuk – mondta az emberi erőforrások minisztere Budapesten, a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár közzétette a Szovjetunióba egykor elhurcoltak adatbázisát.
hitéletünk krónikája.
Parma Fidei
Akiket Isten a tenyerén hordott - könyv
Pro Cultura Christiana
NEK - előadók, tanúságtevők
Szerkesztő: Madocsai Bea
Huszadik alkalommal került sor a Parma Fidei – Hit pajzsa-díj átadására Budapesten az EWTN médiahálózat stúdiójában. Idén a pálos rend hat legidősebb tagja – Borsos János József, Botfai József Levente, Imre János Csanád, Temesvári Károly Benedek, Tölgyes Tibor Kálmán, Udvarnoky László István – vehette át a kitüntetést, továbbá a határon túlról Jakab Gábor pápai káplán, szentszéki tanácsos, a kolozsvár-kerekdombi templom plébánosa.
Horváth Béla kisgazda képviselő, aki a díjat 2002-ben Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas íróval alapította, az ünnepségen egy kis Madonna-szobrot ajándékozott az EWTN (korábbi nevén Bonum TV) munkatársainak, megköszönve, hogy először közvetítették élőben a díjátadót.
Horváth Béla, a Parma Fidei-díj társalapítója mesél a díj létrehozásának történetéről.
Akiket Isten a tenyerén hordott - Szerzetesi életutak a szétszóratástól napjainkig című új kötetéről beszél a szerző, Rózsásné Kubányi Andrea.
Az MKPK Pro Cultura Christiana-díjat adományozott Orient Enikő textilművésznek, ezzel fejezve ki elismerését azért a szolgálatért, amelyet munkássága folyamán a művésznő a katolikus kultúra továbbadásáért végzett. A művésznő mostanában evangelizáló szájmaszkokat készít.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra szeptember második hetében kerül sor. Nem csak a szervezők, de a meghívott előadók, fakultációvezetők, tanúságtevők is készülnek a nagy eseményre. Hogy kik ők, arról Fábry Kornéllal, a NEK főtitkárával beszélgettünk.
Érzelmeink viharában I. - az érzelemszabályozásról Mogyorósy-Révész Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológussal beszélgetünk.
Szerkesztő: Kozák Annamária
Van, amikor rózsaszín ködben járunk, a boldogságtól ordítani tudnánk, örömünkben átölelnénk az egész világot. Máskor féktelen dühbe jövünk vagy végtelenül szomorúak leszünk. Az érzelmek minden pillanatban jelen vannak, kísérnek bennünket. Szabályozásuk részben tudattalanul, részben tudatosan zajlik.
Az érzelemszabályozás gyökeréről, kialakulásáról, működéséről Mogyorósy-Révész Zsuzsannával, krízissel, traumákkal és érzelemszabályozással foglalkozó tanácsadó szakpszichológussal, a budapesti Metamorfózis Műhely munkatársával beszélgetünk.
A fotó forrása: https://www.facebook.com
Fehérvári foci Szabics Imrével.
Fradi és fut-golf Telek Andrással
Szerkesztő: Nagy Imre
Telek András 24-szeres válogatott labdarúgó,1992-ben az év labdarúgója, négyszeres magyar bajnok és négyszeres Magyar kupa győztes a vendégünk. Az FTC örökös bajnoka örül annak hogy vannak igazi „magyar” csapatok melyek keretében csak hazai honpolgárok rúgják a labdát. Szerinte Szabics Imre 36-szoros válogatott, új szerepkörben – a Fehérvár vezetőedzőjeként - is megállja majd a helyét.
Előadóművészektől és sportolóktól is hallottam már a hasonlatot hogy a siker a közönség tapsa olyan, mint valami narkotikum. Hozzá lehet szokni és a hiánya valóságos elvonási tünetekkel jár. Ezt igazolta a minap egy élvonalbeli labdarúgó megállapítása: amióta üresen ásítoznak a tribünök sorai, odaképzelek pár ezer üvegszerűen átlátszó kísértetet,szellem-drukkereket, akik némák és tapsolni se tudnak, csak néznek hogy lúdbőrös lesz tőle az ember ha elront valamit. Elképzelem hogy miket kiabálnának és de jó lenne ha ordítoznának. Bármit csak hangoskodjanak. Ennek a gondolatnak a mentén indult el Radnóti László kollégám amikor jegyzetének írásába fogott.
Ferenc pápa szíriai látogatásáról a bagdadi nunciatúra titkárát, Lengyel Ervint Nagy György András kérdezte.
Máris segíti a háborús sebek gyógyítását a pápa tervezett iraki látogatása - szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Felgyorsult az épületek helyreállítása, megszépültek a templomok és a munkában nemcsak a keresztények vesznek részt, hanem a többi vallás képviselői is. Egy ebből az alkalomból született falfestményen a katolikus egyházfő az olajágat tartó galambot hozza el a két folyó térségének. A Szentatya március 5-én érkezik a régióba.
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Szerkesztő: Bognár Anna
Az újonnan létrejött Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem megalakulásáról és a Tanítsunk Magyarországért! programról Gludovátz Ferencet, a hallgatói önkormányzat elnökét kérdezzük.
kulturális paletta
Csirkefej a Gózonban, VATES-projekt, 5 és feledik Magyar Filmszüret
Szerkesztő: Ungvári Judit
A modern magyar drámairodalom egyik emblematikus darabját, Spiró György Csirkefej című művét láthatják a nézők a Gózon Gyula Kamaraszínház élő streamelőadásában március 6-án 19 órától. A tavaly februárban, éppen a járvány előtt bemutatott produkcióról Szabó Ágnessel, a teátrum igazgatójával beszélgettünk.
Identitásalapú márka - mondják projektjükről a VATES alapító tagjai, Bárány Bence és Csányi Péter. A 2019-ben létrejött márka eleinte a magyar kultúra nagyjait kívánta népszerűsíteni, mostanra azonban egészen sokoldalú szervezetté nőtte magát, közösséget építenek, kulturális eseményeket szerveznek és elindult YouTube-csatornájuk is. Bárány Bence az alapításról, jövőbeni céljaikról és a VATES ars poeticájáról mesélt Varga Fekete Kingának.
Idén az online térbe kényszerült az évente visszatérő Magyar Filmszüret rendezvénye is a debreceni Apolló moziban. A pandémia miatt most az „5 és feledik” elnevezéssel látták el az online programot a szervezők. Fejér Tamással, a mozi vezetőjével beszélgettünk a rendhagyó eseményről és a tervekről.
családi magazin
Nyári táborok, újdonságok
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Közeledik a nyár, a szülők többsége ilyenkor már talán azon is gondolkodik, hogy hol tudhatná biztonságban csemetéjét az iskolamentes időszakban? Még akkor is, ha az idei tanév, főleg a középiskolások számára nem a megszokott mederben zajlik.
Hiányoznak a kortársak, megszakadtak, online térbe helyeződtek a baráti kapcsolatok, személyes kontaktusok minimálisra csökkentek. Túl azon, hogy ezek hiánya a tanulási motivációt is csökkenti, erősen rányomja a bélyegét a fiatalok lelki immunrendszerére is.
Nyári tábor, ahol az élmények, kihívások, kalandok, fizikai aktivitások mellett a mentális segítségnek, stresszkezelésnek is teret adnak. S hogy hol lesz a kapcsolódás és milyen előnyeit élvezik majd ennek a táborozó fiatalok?
Váradi Balázst, a Holiday Maker tulajdonosát és Szigeti Rékát, a Sulinyugi program szakmai vezetőjét ezekről kérdezem.
(T)együnk együtt! címmel indított kampányt a Vas Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara. Az összefogás célja, hogy helyi szolgáltatóktól, vállalkozóktól lehet utalványt vásárolni,amit a Kamara segítségével a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat dolgozói kapnak meg.Tervezik a "Heti 1 helyi" programot is, erről is beszélt Balogh Károly Zsolt, a VMKIK főtitkára Perlaki Nórának.
Takács István a 20. századi magyar freskóművészet kiemelkedő alakja, a matyók leghitelesebb festője.
Szerkesztő: Szabó Fruzsina
Szerteágazó alkotói munkássága nem csupán képző- és iparművészeti vonatkozásban páratlan, hanem néprajzi, helytörténeti, népművészeti szempontból is rendkívül jelentős.
Az élő és éltető hagyományok, különleges értékeink fellelhetők az egyre gazdagabb anyagot bemutató, folyamatosan megújuló Takács István Gyűjteményben. A beszélgetésben Jacsó Tímea mesél a galériáról, a gyűjteményről, illetve Laczkó Pető Mihály a mezőkövesdi Takács István Gyűjtemény vezetője és aki Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésében részesült, mesél a páratlan Takács István alkotásokról, festményekről.
Érzelmeink viharában I. - az érzelemszabályozásról Mogyorósy-Révész Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológussal beszélgetünk.
Szerkesztő: Kozák Annamária
Van, amikor rózsaszín ködben járunk, a boldogságtól ordítani tudnánk, örömünkben átölelnénk az egész világot. Máskor féktelen dühbe jövünk vagy végtelenül szomorúak leszünk. Az érzelmek minden pillanatban jelen vannak, kísérnek bennünket. Szabályozásuk részben tudattalanul, részben tudatosan zajlik.
Az érzelemszabályozás gyökeréről, kialakulásáról, működéséről Mogyorósy-Révész Zsuzsannával, krízissel, traumákkal és érzelemszabályozással foglalkozó tanácsadó szakpszichológussal, a budapesti Metamorfózis Műhely munkatársával beszélgetünk.
A fotó forrása: https://www.facebook.com
debreceni, kiskőrösi és pécsi összeállítás
- Bővült a Debrecen Város Segélyalap támogathatóinak köre.
- Megkezdődött a debreceni Bem tér átalakítása.
Kiskőrös háttérinfó:
- 7 millió forint adomány gyűlt össze a motorbalesetben elhunyt házaspár családjának megsegítésére.
- Baleset-megelőzési alkotópályázatokat indított útjára a Kalocsai Rendőrkapitányság.
Tartalomból:
- Hogyan okozhat érelmeszesedést az oxigénihány?
- Szorványemlékek ezrei segítik a magyar nyelv korai történetének feltárását
Szerkesztő: Kékesi Enikő
közéleti beszélgetések
Politikai, társadalmi, gazdasági közélet.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina és Sallai Éva
1. Az elmúlt hetek fontosabb közéleti eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Béres Klárával, a Béres Alapítvány elnökével és dr. Béres Józseffel, a Béres Gyógyszergyár elnökével, a társadalmi felelősségvállalásról, mások segítésének fontosságáról beszélget Sallai Éva.
A Béres Alapítvány megalakulása óta küldetésének tekinti a rászorulók támogatását, a segítségnyújtást az egészségügy, a kultúra, az oktatás területén egyaránt. A segítségnyújtás a mostani, lassan egy éve tartó, nehéz, embert próbáló időszakban még fontosabbá vált. Az elmúlt hónapokban a Béres Alapítvány a Béres Gyógyszergyár felajánlásával, az egészségügyi intézményeknek, a járványügyi védekezés frontvonalában dolgozóknak, a nyugdíjasoknak, az idős- és szociális otthonok lakóinak, a pedagógusoknak, valamint a daganatos megbetegedésben szenvedőknek juttatott el nagy mennyiségű Béres Cseppet.
Beszélgetésünket a Béres házaspárral sokirányú gazdasági és kulturális tevékenységükről a Kerengőben március 5-én folytatjuk. (fotók: www. beres.hu)
kulturális paletta
Csirkefej a Gózonban, VATES-projekt, 5 és feledik Magyar Filmszüret
Szerkesztő: Ungvári Judit
A modern magyar drámairodalom egyik emblematikus darabját, Spiró György Csirkefej című művét láthatják a nézők a Gózon Gyula Kamaraszínház élő streamelőadásában március 6-án 19 órától. A tavaly februárban, éppen a járvány előtt bemutatott produkcióról Szabó Ágnessel, a teátrum igazgatójával beszélgettünk.
Identitásalapú márka - mondják projektjükről a VATES alapító tagjai, Bárány Bence és Csányi Péter. A 2019-ben létrejött márka eleinte a magyar kultúra nagyjait kívánta népszerűsíteni, mostanra azonban egészen sokoldalú szervezetté nőtte magát, közösséget építenek, kulturális eseményeket szerveznek és elindult YouTube-csatornájuk is. Bárány Bence az alapításról, jövőbeni céljaikról és a VATES ars poeticájáról mesélt Varga Fekete Kingának.
Idén az online térbe kényszerült az évente visszatérő Magyar Filmszüret rendezvénye is a debreceni Apolló moziban. A pandémia miatt most az „5 és feledik” elnevezéssel látták el az online programot a szervezők. Fejér Tamással, a mozi vezetőjével beszélgettünk a rendhagyó eseményről és a tervekről.
Szentkuthy Miklós vonzásában
Beszélgetőtárs: Tompa Mária irodalomtörténész
Szerkesztő: Liptay Katalin
Az emlékezések könyvét 2019-ben adta ki a KORTÁRS Kiadó. Miért készült húsz esztendeig? Mert az író halála után Szentkuthy Miklós titkárának, házi irodalomtörténészének rengeteg más dolga is akadt. Harminc év alatt tizenhat könyvet jelentetett meg a szerző hagyatékából, ezek nagyrészt kéziratban voltak, illetve korábban magánkiadásban jelentek meg. A külföldi fordítások is az általa vezetett Szentkuthy Alapítvány jóvoltából sokasodtak meg. Tompa Mária szinte "társszerzőjévé" lépett elő a huszadik század egyik legeredetibb tehetségének, akinek még mindig nincs megérdemelt helye a magyar irodalomtörténet kánonjában.
közéleti beszélgetések
Politikai, társadalmi, gazdasági közélet.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina és Sallai Éva
1. Az elmúlt hetek fontosabb közéleti eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Béres Klárával, a Béres Alapítvány elnökével és dr. Béres Józseffel, a Béres Gyógyszergyár elnökével, a társadalmi felelősségvállalásról, mások segítésének fontosságáról beszélget Sallai Éva.
A Béres Alapítvány megalakulása óta küldetésének tekinti a rászorulók támogatását, a segítségnyújtást az egészségügy, a kultúra, az oktatás területén egyaránt. A segítségnyújtás a mostani, lassan egy éve tartó, nehéz, embert próbáló időszakban még fontosabbá vált. Az elmúlt hónapokban a Béres Alapítvány a Béres Gyógyszergyár felajánlásával, az egészségügyi intézményeknek, a járványügyi védekezés frontvonalában dolgozóknak, a nyugdíjasoknak, az idős- és szociális otthonok lakóinak, a pedagógusoknak, valamint a daganatos megbetegedésben szenvedőknek juttatott el nagy mennyiségű Béres Cseppet.
Beszélgetésünket a Béres házaspárral sokirányú gazdasági és kulturális tevékenységükről a Kerengőben március 5-én folytatjuk. (fotók: www. beres.hu)
A Zenei Kincsestárban egy itáliai polgári zeneszalon vendégei lehetünk az 1870-es és 80-as évek fordulóján. A korszak közkedvelt zeneszerzője, Francesco Paolo Tosti akkoriban népszerű verses albumok lapjairól válogatta dalainak szövegét, folytatva ezzel a dalirodalom immár évszázados hagyományait. Amiben viszont "az olasz Schubert" újat hozott, megtermékenyítve a nagy formák – főképp az operák – világát, az az, hogy az olasz dal érzelmességére alapozva drámai hatású, érzelmektől fűtött románcokat, valóságos minioperákat komponált. Persze nem olasz zeneszerzővel volna dolgunk, ha az áradó és szenvedélyes hang mellett rá ne bukkannánk a dalok egyik-másikában a vígopera tónusaira is. Tosti dalait Romina Casucci és Nunzio Fazzini Marco Roberto Rupo közreműködésével szólaltatja meg.