közéleti beszélgetések
Húsz éves a Hagyományok Háza - beszélgetés Kelemen László alapító-főigazgatóval
Szerkesztő: Sallai Éva
Kelemen László zeneszerző, folkloristával, a Hagyományok Háza alapító-főigazgatójával, a Budai Vigadóban működő, 20 éves, kiemelt nemzeti intézmény tevékenységéről, valamint a Magyar Állami Népi Együttes fennállásának 70. évfordulója kapcsán, az erdélyi gyökereihez kapcsolódó zeneszerzői munkásságáról beszélget Sallai Éva. Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince.
(fotók: hagyomanyokhaza.hu)
Frottázs
T. Szabó László képzőművész
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Egymásba fonódó kötelek, kötélből font párok, csomók, amelyek megkötöznek és hurkok, amelyek összetartanak. Felcsavarodó műút és helyüket kereső székek… T. Szabó László képei megállítanak, megszólítanak. Nemcsak a tartalmukkal, hanem különleges, egyedi frottázs-technikájuk által is. Hogy mi a frottázs? Ez is kiderül a riportból.
A művész a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola elvégzése után számos szakmában szerzett gyakorlatot, és a festészet, grafika területén is sokféle stílussal kísérletezett. A frottázs technikára 1994-ben talált rá, azóta összetett, és rá jellemző, egyedi technikává fejlesztette. Számos kiállítása volt, egyebek mellett Budapesten, Veszprémben, Keszthelyen, de Japánban és Ausztráliában is. Tapolcai műtermében beszélgetünk.
Május 31-ig lehet nevezni a szakrális filmek seregszemléjeként emlegetett Ars Sacra Filmfesztiválra!
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Május 31-ig várja a jelentkezéseket a VI. Ars Sacra Filmfesztivál. Műfaji megkötés nélkül, emberi sorsokkal, szakralitással és a magyarsággal kapcsolatos alkotásokat várnak. A zsűri tagjai értékelték az eddigi fesztiválokat rádiónknak.
kulturális paletta
Friss termés, iparművészeti szalon és vásár, Katonai életem naplója 1849-1851 - hangjáték a Magyar Katolikus Rádióban, Az aranyember - ősbemutató
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
A Müpa őszi zeneműpályázatának filmzene kategóriájában lett díjazott
Farkas Bence alkotása, amelyet Korda Sándor mozgóképtörténeti
klasszikusához, Az aranyemberhez komponált. A Bartók tavasz
keretében május 12-én, az ősbemutatón a Győri Filharmonikus Zenekar
tolmácsolásában láthatjuk és hallhatjuk a film és zene izgalmas
találkozását. Dubóczky Gergely karmesterrel beszélgetünk.
Szilárd János a 48-as forradalom és szabadságharc résztvevője fontos
tanúja a korabeli honvéd életnek és a szabadságharc fordulatos másfél
évének. Személyes írásának címe Katonai életem naplója 1849-1851,
az ebből készült hangjátékban a szöveget Fehér Tibor tolmácsolja értő
módon. Őt kérdeztük a szövegről és annak életrekeltéséről.
E hét végén, szombaton nyílik meg Fehérvárcsurgón a kétnapos a Friss
termés, iparművészeti szalon és vásár a gyönyörű Károlyi Kastélyban. A
legkiválóbb iparművészek csapatából Gera Noémi ékszertervező
iparművészt Kövesdy Zsuzsa szólaltatja meg.
családi magazin
Egészséges hasizom szülés után - rectus tréning
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
- Hogyan változik a női szervezet izomállapota várandósság alatt és után?
- Milyen esetekben lehet nagy szerepe a regeneráló tornáknak?
- Mivel járhat és hogyan szüntethető meg az egyenes hasizmok eltávolodása?
zalaegerszegi összeállítás
- Újra nyit a Hevesi Sándor Színház
- Élőképes Majális Türjén
Szerkesztő: Jóna István
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Május 5-től újra járhatunk színházba a járványügyi intézkedések révén. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban sajtótájékoztató keretében ismertették az idei és a következő évad programját. Besenczi Árpás színházigazgató mellett Balaicz Zoltán polgármester és két vendégművész, Sasvári Sándor és Rékasi Károly is megszólal.
Magazinunk második felében Türjére látogatunk, ahol egy helyi csoport, az Ügyes kezek, makacs fejek Színyei Merse Pál: Majális című festményét élőképben alkották meg a településen. Scheibelhoffer Miklósné ötletadó beszél a részletekről.
Őszentsége a Szentatya az év elején üzenetet fogalmazott meg a tömegtájékoztatás 55. világnapjára, május 9-re
Szerkesztő: Kövér Tamás
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Márai Sándor, aki 1940-ben, számunkra akkor még békeidőben – bár egy háború javában zajlott már -, szintén felfigyelt a történelem meglátásának és megláttatásának média-jelenségére.
Aggasztónak tartjuk, hogy egyre több vállalat behódol az LMBTQ-lobbi nyilvánvaló társadalomromboló hazugságainak, olyannyira, hogy már a gyermekeket sem szégyellik felhasználni ehhez - tette közzé a CitizenGO csapata. A genderlobbi reklámjai ott futnak a képernyőkön, az ilyen jellegű figyelmeztetéseket meg kicenzúrázzák a közösségi oldalakról. Ítélniük, állást foglalniuk – ezzel is példázatot adni pedig Önöknek kell.
a könnyűzene kiválóságai
Mai vendég Székely Zoltán és Kinyik Gábor és a Kiflihajó előéletét, többek között a Fakutya és az Alma zenekarokat mutatjuk be.
Szerkesztő: Balogh Tibor
Frottázs
T. Szabó László képzőművész
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Egymásba fonódó kötelek, kötélből font párok, csomók, amelyek megkötöznek és hurkok, amelyek összetartanak. Felcsavarodó műút és helyüket kereső székek… T. Szabó László képei megállítanak, megszólítanak. Nemcsak a tartalmukkal, hanem különleges, egyedi frottázs-technikájuk által is. Hogy mi a frottázs? Ez is kiderül a riportból.
A művész a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola elvégzése után számos szakmában szerzett gyakorlatot, és a festészet, grafika területén is sokféle stílussal kísérletezett. A frottázs technikára 1994-ben talált rá, azóta összetett, és rá jellemző, egyedi technikává fejlesztette. Számos kiállítása volt, egyebek mellett Budapesten, Veszprémben, Keszthelyen, de Japánban és Ausztráliában is. Tapolcai műtermében beszélgetünk.
Debreceni hírek:
- A Mathias Corvinus Collegium lett az Aranybika tulajdonosa.
- Újabb kerékpárutakat építenek Debrecenben.
Kiskőrösi hírek:
- Film készül a kalocsai táncokról, hagyományokról.
- Szívférgességet okozó szúnyogfajra hívta fel a figyelmet a kalocsai állatorvos, fontos a megelőzés.
Egymás után háromszor lett bajnok az FTC futball csapata- Vendég Telek András.
Idegenlégiósok - Hazaiak 8:3 Radnóti László jegyzete
Szerkesztő: Nagy Imre
A labdarúgó élvonalban a hétvégén az utolsó fordulóban véglegessé vált hogy a Fradi hatalmas fölénnyel 78 ponttal –lett bajnok, a 20 ponttal megelőzve a Puskás Akadémia gárdáját, mely története legjobb eredményét érte el az ezüstéremmel. Az is eldőlt hogy a Diósgyőr és a Budafok csapata esett ki az első osztályból. A Sportkrónika vendége Telek András 24-szeres válogatott ,az év labdarúgója: 1992-ben.
A magyar labdarúgó kupadöntő közben és után született gondolatait foglalta csokorba Radnóti László kollégám. Arra kért,hogy jegyzete fölvezetéseként mondjam el,ez nem is kommentár,hanem levél,amelynek címzettje az egész magyar labdarúgás, és József Attila sorainak szellemében fogant minden sora: "Érted haragszom én,nem ellened." Egy adalék írása jogosságához: a kupagyőztes Újpest szombaton 5:4 - re győzte le a Zalaegerszeg együttesét. . Az UTE mind az öt gólját idegenlégiós lőtte- :Antonov(2),Pauljevics,Risztovszkij,Beridze.
hitéletünk krónikája
Mindeszenty bíborosról - Kovács Gergely posztulátor
A Mária-irodalom kincsei - Benyik György teológus
NEK: készület külföldön - Lukács József (Köln)
Szerkesztő: Madocsai Bea
családi magazin
Egészséges hasizom szülés után - rectus tréning
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
- Hogyan változik a női szervezet izomállapota várandósság alatt és után?
- Milyen esetekben lehet nagy szerepe a regeneráló tornáknak?
- Mivel járhat és hogyan szüntethető meg az egyenes hasizmok eltávolodása?
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
Molnár Ferenc az antimagyarizmusról 1908-ban
Szerkesztő: Kövér Tamás
Még előtte voltunk az Első Világháborúnak, de a későbbi sikeres színpadi szerző és író
a Pesti Napló riportereként és tárcaírójaként sok-sok olyan jelenségre figyelt fel, amelyekről manapság is érdemes tudni.
kulturális paletta
Friss termés, iparművészeti szalon és vásár, Katonai életem naplója 1849-1851 - hangjáték a Magyar Katolikus Rádióban, Az aranyember - ősbemutató
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
A Müpa őszi zeneműpályázatának filmzene kategóriájában lett díjazott
Farkas Bence alkotása, amelyet Korda Sándor mozgóképtörténeti
klasszikusához, Az aranyemberhez komponált. A Bartók tavasz
keretében május 12-én, az ősbemutatón a Győri Filharmonikus Zenekar
tolmácsolásában láthatjuk és hallhatjuk a film és zene izgalmas
találkozását. Dubóczky Gergely karmesterrel beszélgetünk.
Szilárd János a 48-as forradalom és szabadságharc résztvevője fontos
tanúja a korabeli honvéd életnek és a szabadságharc fordulatos másfél
évének. Személyes írásának címe Katonai életem naplója 1849-1851,
az ebből készült hangjátékban a szöveget Fehér Tibor tolmácsolja értő
módon. Őt kérdeztük a szövegről és annak életrekeltéséről.
E hét végén, szombaton nyílik meg Fehérvárcsurgón a kétnapos a Friss
termés, iparművészeti szalon és vásár a gyönyörű Károlyi Kastélyban. A
legkiválóbb iparművészek csapatából Gera Noémi ékszertervező
iparművészt Kövesdy Zsuzsa szólaltatja meg.
hitéletünk krónikája
Mindeszenty bíborosról - Kovács Gergely posztulátor
A Mária-irodalom kincsei - Benyik György teológus
NEK: készület külföldön - Lukács József (Köln)
Szerkesztő: Madocsai Bea
Vonósszerenádok az Anima Musicae Kamarazenekar előadásában.
Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
A Hungaroton újdonságaiból - részletek az Anima Musicae Kamarazenekar Vonósszerenádok 3. című CD lemezéről.
Victor Herbert: Szerenád vonószenekarra
Franz Schubert: Szerenád