"A legjobb hajtóerő a legmélyebb vágyaink." Egyetemes vágyainkról beszél Dr. Baráth Éva orvos, mentálhigiénés szakember
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Csala Zsuzsa
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Rádiónk archívumában nagyszerű színészekkel készített interjúk felvételeit őrizzük, olyanokat is, melyeknek szereplői már nincsenek közöttünk. A mai Színészbejáróban egy ilyen beszélgetés újraszerkesztett változatát hallgathatják meg.
A következő szűk egy órában Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas, érdemes művész pályáját elevenítjük fel, akit még 2007-ben kért mikrofon elé Szabó Csilla kollégám.
Műsorunkban a 2021. május 1-jén elhunyt Hámori József Széchenyi-díjas akadémikusra emlékezünk: felidézve egy 2007-ben vele készült beszélgetést.
Riporter: Dvorszky Hedvig
Műsorvezető: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Szűr Mihály és Borbély István ügyét, az ellenük megfogalmazott államvédelmis vádakat ismerteti Rácz János történész.
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
felkészítő az emelt szintű magyar érettségire
Ciklusszerkezet, tematika,narrációs és kompozíciós megoldások Mikszáth Kálmán A jó palócok című novelláskötetében
Szerkesztő: Mihályi Anikó
családi magazin
Az otthoni idősgondozás
Szerkesztő: Bicskei Bea
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Mire van szükségünk annak érdekében, hogy az emberek minél tovább meg tudják őrizni egészségüket, egyre később és kevésbé szoruljanak mások gondoskodásra?
Hogyan szervezzük a helyi, közösségéket? Hogyan alakítsuk ki a gondoskodási munkák fizetési viszonyait, hogy egzisztenciális megoldást kínáljon a munkavállalók számára?
A magyarországi otthoni idősgondozás viszonyairól és a problémák lehetséges megoldásáról beszélgetünk orvossal, gondozóval.
szombathelyi összeállítás
Mik az idők jelei a mai világban?
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Mik az idők jelei a mai világban, és hogy lehet ezekre a jelekre keresztény módon válaszolni. Ezekre a kérdésekre keresi a választ elmélkedésében Székely János megyéspüspök.
Kovács Gabriella, textilművész
Szerkesztő: Pál Amanda
Szőnyegszövéstől a nemeztechnikáig, az egymással beszélgető színektől a kiegyensúlyozott emberi lét és veszélyeztetett állatfajok közötti hasonlóságig.
Műsorunkban a 2021. május 1-jén elhunyt Hámori József Széchenyi-díjas akadémikusra emlékezünk: felidézve egy 2007-ben vele készült beszélgetést.
Riporter: Dvorszky Hedvig
Műsorvezető: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás
Debreceni hírek:
- Debrecen az országban dobogós helyen áll a városi kerékpározás elterjedtségében.
- Újabb faültetéssel ünnepelta Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark.
Kiskőrösi hírek:
- Május 26-án nyitja meg a kapuit a kalocsai Uszoda immár új vezetővel.
- Kék Madár Kitűző pontokon gyűjtenek a beteg kalocsai gyermekeknek.
közéleti beszélgetések
Gyermekvédelem napjainkban a köznevelésben.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A gyermek-és ifjúságvédelem aktuális kérdéseiről, a katolikus köznevelésről Csókay László pszichológussal, a Katolikus Pedagógiai intézet gyermek- és ifjúságvédelmi munkacsoport tagjával, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Pszichológia Tanszékének oktatójával beszélgetünk.
közéleti beszélgetések
"Partnerséget építünk"
Palócföldért az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program keretében
Szerkesztő: Sallai Éva
“Partnerséget építünk” szlogennel valósult meg az akcióterv az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, melynek célja Palócföld kulturális hagyományainak és természeti értékeinek jobb kihasználása, tematikus utak fejlesztése és összekapcsolása, a családbarát és a kerékpáros turisztika fejlesztése, az ehhez szükséges közös szervezeti rendszer létrehozása, munkahelyek teremtése. Gyula Csabával, a Palóc Út Kulturális Turisztikai Egyesület munkatársával Sallai Éva beszélget. Zenei szerkesztő: Varga Ramóna
(fotók: Gyula Csaba)
családi magazin
Az otthoni idősgondozás
Szerkesztő: Bicskei Bea
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Mire van szükségünk annak érdekében, hogy az emberek minél tovább meg tudják őrizni egészségüket, egyre később és kevésbé szoruljanak mások gondoskodásra?
Hogyan szervezzük a helyi, közösségéket? Hogyan alakítsuk ki a gondoskodási munkák fizetési viszonyait, hogy egzisztenciális megoldást kínáljon a munkavállalók számára?
A magyarországi otthoni idősgondozás viszonyairól és a problémák lehetséges megoldásáról beszélgetünk orvossal, gondozóval.
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
Perényi János memoárjából
Szerkesztő: Kövér Tamás
A történelmi család sarja, hazánk diplomatája, a memoárban családi eredetére emlékezve is olyasmiket hoz szóba, amelyek mindmáig időszerűek: az Ukrajnához tartozó Nevetlenfalu és a román határon a világtól elzárásra ítéltetett Ant falucska sorsát éppúgy, mint utolsó királyunk, IV. Károly történelmi megítélésének fontos szempontjait.
felkészítő az emelt szintű magyar érettségire
Ciklusszerkezet, tematika,narrációs és kompozíciós megoldások Mikszáth Kálmán A jó palócok című novelláskötetében
Szerkesztő: Mihályi Anikó
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Szerkesztő: Tóth Kristóf
X, Y, Z, no meg az alfa! Boomerek, digitális bevándorlók és bennszülöttek... Mi jellemzi az egyes generációkat? Milyen különbségek és hasonlóságok vannak szüleink, nagyszüleink és gyermekeink között? Hogyan egészíthetjük ki és érthetjük meg egymást? A Generációkban arra törekszünk, hogy különböző korosztályokból hívjunk vendégeket, akikkel olyan témákat tárgyalunk meg, melyekről úgy gondoljuk, hogy minden korcsoport számára érdekesek lehetnek.
Generációk vallása II. rész
Ma folytatjuk egy hónappal ezelőtti beszélgetésünket. Ezúttal szóba kerül többek között a Szentháromság kérdése, és kiderül az is, hogy melyik generáció képviselője milyen jövőt jósol a katolikus vallásnak.
Beszélgetőtársaim ezúttal is:
- Tóth Balázs, hitoktató tanár és mentálhigiénés szakember az X-generáció nevében,
- Hézl József, hitoktató és magyar szakos tanár, mentálhigiénés szakember, az Y-generáció nevében, és
- Rudniczai Rudolf, az ELTE magyar és történelem szakos hallgatója, a Z-generáció képviseletében.
közéleti beszélgetések
Gyermekvédelem napjainkban a köznevelésben.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A gyermek-és ifjúságvédelem aktuális kérdéseiről, a katolikus köznevelésről Csókay László pszichológussal, a Katolikus Pedagógiai intézet gyermek- és ifjúságvédelmi munkacsoport tagjával, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Pszichológia Tanszékének oktatójával beszélgetünk.
közéleti beszélgetések
"Partnerséget építünk"
Palócföldért az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program keretében
Szerkesztő: Sallai Éva
“Partnerséget építünk” szlogennel valósult meg az akcióterv az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, melynek célja Palócföld kulturális hagyományainak és természeti értékeinek jobb kihasználása, tematikus utak fejlesztése és összekapcsolása, a családbarát és a kerékpáros turisztika fejlesztése, az ehhez szükséges közös szervezeti rendszer létrehozása, munkahelyek teremtése. Gyula Csabával, a Palóc Út Kulturális Turisztikai Egyesület munkatársával Sallai Éva beszélget. Zenei szerkesztő: Varga Ramóna
(fotók: Gyula Csaba)
Mai régizenei koncertünk főszereplője egy viszonylag ritkán hallható fúvóshangszer, az oboa d'amore. Ahogyan névrokona, a brácsa méreteit közelítő viola d'amore, az oboa d'amore is a barokk mesterek kedvelt szólóhangszere volt abban a korszakban, amikor a kellem és az elbűvölő hangzás keresésében zeneszerzők és hangszerépítők nem ismertek lehetetlent. Egy végletekig kifinomult korszak tanúságtevője tehát: a finom különbségtételeké színek és hangszínek, tónusok és árnyalatok között. Ismert testvérénél, az oboánál lágyabb, melankolikusabb hangját ez a szász mesterek által kifejlesztett hangszer körte alakban kiszélesedő tölcsérének köszönheti. Abban pedig inkább a klarinéttal és a fagottal tart rokonságot, hogy nádját hajlított sárgaréz fúvócsőbe illesztették. Bach, akiről közismert, hogy nem csupán kísérletező kedvében, de a rendelkezésére álló muzsikusok függvényében is próbára tett minden elérhető hangszert, több concertójában, de nagy passióiban és a h-moll misében is szólószerepre "kérte föl" az oboa d'amorét. A pompás D-dúr koncert előadói Heinz Holliger és a Camerata Bern együttese. Habár a szerzemény eredeti kottája elveszett, Bach – jó szokásához híven – később átültette csembalóra és zenekarra, így a zenetörténészeknek sikerült rekonstruálniuk ezt az elragadó muzsikát.
A D-dúr versenymű után az A-dúr oboa d'amore koncert 2. és 3. tételét halljuk Hans-Peter Westermann és a Camerata Köln felvételéről.