Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban
Tarcal templomát, hitéletét és borát Szűcs Zoltán plébános mutatja be.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
szombathelyi összeállítás
Éhen Gyula portréja
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Savaria Tendency Art Group egyesület a Művészek a polgári társadalom erősítéséért projektje keretében Szombathely 12 kiemelkedő történelmi személyiségének portréját vázolja fel képben és szavakban. A neves polgárokról Szántó István festőművész készített képet. A jeles egyéniségek életútját pedig szakértő vendégek mutatják be. Elsőként Melega Miklós várostörténész, levéltár-igazgató beszél Éhen Gyuláról, a város legendás hírű polgármesteréről.
Szaléziak, Sándor István, katolikus ifjúmunkások mozgalma, hadifogság, Actio Catholica. In memoriam Hollai Ferenc
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
kulturális magazin
Műsorunk tartalmából: Napfonat, Dob+Basszus, Gyerekkel vagyok
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A hét elején jelent meg a Napfonat, női acapella-együttes debütáló albuma.
Újraindult podcast formában a legendás könnyűzenei televíziós műsor, a Dob+Basszus
55 éve halt meg Tamási Áron, rá emlékezünk a Rádiós regénytárban és a Meghívóban
A Gyerekkel vagyok című kötet szerzőjével, Czecz Fruzsinával is beszélgetünk
Beszélgetés Dancs Rózsával, erdélyi származású, Kanadában és élő író, újságíróval.
Szerkesztő: Gadácsi János
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Nincs más haza, csak az anyanyelv - Dancs Rózsa
Az olyan embert, aki a világnak három pontján is otthonosan érzi magát, akár kozmopolitának is nevezhetjük. Dancs Rózsa azonban, legyen bár szülőföldjén, Erdélyben, a sokáig vágyott, de őt a ’80-as években be nem fogadó mai Magyarországon, vagy választott hazájában, Kanadában, mindig nemzetére gondol. Azért tesz, szervez ír és utazik, hogy kultúránk megmaradjon, sőt, gyarapodjon. Ezért is nyerte el a Servatius-díjat, a Cleveland-i Magyar Kongresszus Árpád-díját vagy az Ex Libris díjat. Dancs Rózsa a partiumi Érmihályfalván született, de gyermekkorát Háromszéken, Sepsimagyaróson töltötte. Magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomáját Marosvásárhelyen szerezte, majd Sepsiszentgyörgyön tanított. 1987-ben, gyermekeivel elhagyta Erdélyt. Ma Torontóban él. Férje, a délvidéki származású Telch György egyetemi tanár Kanadában született. A professzor angol nyelvi környezetben dolgozva, megismerkedésükkor már gyengén beszélt magyarul. Rózsa azonban „visszamagyarosította” párját, aki azóta fordít egyik nyelvről a másikra. 1998-ban alapították meg könyvkiadójukat. Itt jelenik meg a Kalejdoszkóp kulturális folyóirat, és a Bóbita gyermeklap. A kétnyelvű kiadványoknak Dancs Rózsa a főszerkesztője.
Pillanatképek a média világából
Piros tilos, az oltás szabad
Szerkesztő: Szikora József
Piros tilos, az oltás szabad. Mi lehet kötelező, mi nem? Mely szempontok szerint fogadja el a társadalom a a szabályozásokat? E kérésekről beszélgetünk Deli Gergely jogásszal, egyetemi oktatóval, az Alkotmánybíróság munkatársával, a Mandiner publicistájával. fotó: Ludovika Egyetem Kiadó
A budapesti Szent Rita Plébániatemplomba látogatunk
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás
A reménytelen ügyek szószólója, Szent Rita, ünnepén a Szomszédolóban a nyolcadik kerület szívében megbúvó kis "oázisba", a Szent Rita Plébániatemplomba invitáljuk hallgatóinkat, ahol házigazdánkkal, Tóth Kálmán plébánossal beszélgetünk a templom kincseiről, történelméről, és a ma is létező csodákról. Fecske Orsolya szociális testvér pedig a templom számára készített Szent Rita-üvegablakairól mesél.
turisztikai magazin
Zsámbék - Öreg-templom - Lámpamúzeum
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Egy Öreg-templom, mely régi, megviselt állapotában is ikonként magasodik a település fölé,
és egy múzeum, melyben több mint ezer fényhordozó eszközt őriznek.
Mai összeállításunkban Zsámbékra látogatunk.
"Aki akar, annak semmi sem nehéz"
Szerkesztő: Gulyás Lóránt
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Mai műsorunkban két hosszabb összeállítást ajánlunk figyelmükbe. A második a XIII. Pontyfogó OB első fordulójáról tudósít, az első pedig a Zrínyi emlékév záróeseményéről.
irodalom, zene, színház
Schumann „Dichterliebe” dalciklusa és az a-moll zongoraverseny
Szerkesztő: Szakács Emese
Robert Schumann életművében fontos helyet foglalnak el dalai, melyek legtöbbje az 1840-es esztendőhöz köthető. Ez év szeptemberében vette feleségül tanárának lányát, Clara Wieck zongoraművészt, aki műveinek leghitelesebb és legbeavatottabb előadójává vált.
A műsorban elhangzó - Heinrich Heine versek nyomán írt - dalciklus és az a-moll zongoraverseny
a zeneköltő lángoló szerelmi lírájának legszebb dokumentuma. Közreműködik: Dietrich Fischer-Dieskau, Jörg Demus, Fischer Annie és a Philharmonia Zenekar Otto Klemperer vezényletével.
A verseket Lázár Csaba tolmácsolja. Műsorvezető: Sipos Magdi
közéleti elemző műsor
Aktuális politikai, társadalmi események.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Megszavazta a Fidesz-KDNP, hogy őszig tartson a rendeleti kormányzás. A rendeletről Huber Szebasztián politikai elemző mondja el véleményét.
Imádkozzunk együtt, egymásért! – Nyolcadszor hívnak világméretű szentségimádásra a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus szervezői június 5-ére. Varga Gabriellától, a NEK munkatársától hallják a tudnivalókat.
Az SOS Gyermekfalvak felmérte 1000 fős mintán, hogy milyen pszichés zavarokat okozott a covid bezártság a tiniknél. Erről számol be Szilvási Léna szakmai vezető.
Indul a Felhőtlen gyermekkor összefogás! Erről beszélgetünk Gáncs Kristóffal, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatójával.
Budapesti városfejlesztés és környezetvédelem címmel vitatestet tartott a Bibó István Szabadegyetem a Friedrich Ebert (Fridrih Ébert) Alapítvány támogatásával. A moderátori feladatot Szabó Árpád, a BME Urbanisztikai Tanszékének vezetője látta el. Vele beszélgetünk.
. Bemutatták az autistákat nagymértékben segítő, új digitális támogatási rendszert. Erről számol be Kővári Edit, az autisták Országos Szövetségének elnöke.
Négy kiállítással nyitotta meg kapuit a Pesti Vigadó. Lesti Árpád kommunikációs vezető nyilatkozik.
Francia nyugalmazott tábornokok és rendőrtisztek drámai felhívást intéztek a francia kormányhoz az ország polgárháborúval fenyegető állapota miatt. Fejérdy Gergellyel, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatójával beszélgetünk.
A Gyermeknap előestéjén nagyszabású hagyományőrző program várja a családokat a Nógrádi vár közelében. A rendezvény szervezője Zsolnai Gábor, a Bajvívó Magyarok Hagyományőrző- és Sport Egyesületének alapítója.
Donald Sutherland pisztrángja, avagy a sálas ember kalandjai
Szerkesztő: Nagy György András
Két szóban összefoglalva – ahogy maga is teszi: étel és bor. Tulajdonképpen már hivatásos gasztroblogger. Főz, szakért, és ha kell, bírál, vagy inkább tanácsot ad. Írásban, szóban, konyhában, étteremben, álló vagy mozgóképben, netán rádióban. Annak titkát is tudja mi készül a hollywoodi fazekakban. Az Édesanyám főztje mai vendége: Csíki Sándor.
Dr. Janka Ferenc görögkatolikus pappal beszélget Máry Szabó Eszter.
Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
A mai adásunk izgalmas zenei, intellektuális és spirituális távlatokat ígér. Az olasz könnyűzenétől, Chopin és Liszt zongoraremekein, majd Widor szárnyaló orgonamuzsikáján át, a keresztény kelet és nyugat egyházi hagyományainak mennyei többszólamúságába. A kereséstől a felfedezésen át az örömig, a jó kérdések feltételétől az emberi és isteni valóság kimeríthetetlen gazdagságával való személyes találkozásig. Vendégem Dr. Janka Ferenc görögkatolikus pap, filozófus, teológus, aki most zenei élményeiről vallva invitál bennünket a különböző természetű dolgok harmóniájának keresésére.
anyanyelvi rovat
Balassi-kedvelő szótáralkotó – tudósportré
Számítógépes leiterjakab – jegyzet
Játékunk már a Pünkösdre mutat
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
„Egy nemzet öntudata sok mindenből kerül össze. Van benne felelet az eredet és hivatás, a honnan? és a hová? kínzó kérdésére. Benne parázslik a fizikai értelemben vett haza, a kenyeret adó föld szeretete összes indokaival.” Eckhardt Sándor írta ezeket a sorokat, mégpedig a francia szellemről. A tudóst annak idején a nyilvánosság először Balassi- illetve Rimay-kutatóként ismerhette meg, ám végül mint az egyik legjelentősebb romanistát tartották számon. Tanszékvezetőként vagy épp szótárával meghatározott egy egész korszakot. Földi pályafutása 1969. május 16-án zárult. Alakját ebből az alkalomból idéztük fel egyik intézetvezető utódja, Bárdosi Vilmos professzor segítségével.
Szergej Rachmanyinov Szimfonikus táncai és a Vocalise
Szerkesztő: Szakács Emese
A XIX. század egyik utolsó romantikus alkotójának tartott zeneszerző műveinek többségén elsősorban Csajkovszkij, Liszt és Chopin hatása, a hagyományos formákhoz való ragaszkodás érződik. Zongoristaként elképesztő technikai tudással és szuggesztív előadásmóddal rendelkezett, zeneszerzői műhelyében versenyművek, három szimfónia, szimfonikus és kamaraművek, egyházzenei alkotások, zongoraművek születtek. A műsorban elhangzó szerzeményeket a Miskolci Szimfonikus Zenekar tolmácsolja Kovács László vezényletével.