Versler Sándor atya beszél a római tanulmányokról és a Pápai Magyar Intézetről
Szerkesztő: Szabó Fruzsina
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Versler Sándor atya a Pápai Magyar Intézet tanulója immár két éve. Sándor atya mesél az intézetről, a Rómában töltött évekről és élményekről, illetve a közösségükről.
In memoriam Vasadi Péter
Stúdióvendég: Végh Attila költő, filozófus
Szerkesztő: Liptay Katalin
95 éve született Vasadi Péter Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista, a Nemzet Művésze. Négy esztendeje hunyt el, magas kort megérve is fiatalos kíváncsiság, nyitottság jellemezte. Az Új Ember munkatársaként írásaival sok olvasónak szerzett örömet, adott erőt, eligazító tudást. Igazi evangéliumi ember volt, aki élte, gyakorolta a szeretetet. Embertársaival és a világ dolgaival kapcsolatban a figyelmes megérteni vágyás vezérelte, az élet minden pillanatát élményként élte meg és teljességében élte át. Fiatalabb pályatársa mesél róla és néhány jellemző történetet is felelevenít barátságukról. Az emlékező műsorban mindkettejüktől elhangzik egy-egy vers is.
A királyi palota Visegrádon.
Zách Klára Arany Jánostól.
És: magyarok Amerikában.
Szerkesztő: Sályi András
Zách Klára története most csak mellékszál, inkább apropó, hogy halljuk a balladát Sinkovits Imre előadásában. A visegrádi palota története megérdemli a figyelmet, annál is inkább, mert egy számítógépes-mobilos applikáció még több látnivalóval szolgál róla. Hogy ez mit jelent? Beszkennelték 3D eljárással az épületet. [https://palota3d.mnm.hu/]
Egy másik applikáció csak mobilra, és egyelőre csak IOS-re (vagyis Iphon-ra): a HuGo.
Ahol a yenki (vagy jenki?) huszár kalauzolásával tudható meg, mit kapcsolódik Amerikában a magyarokhoz.
(Kováts Mihály az amerikai lovasság megalakításában vállalt komoly szerepet, majd a függetlenségi háborúban vesztette életét. Ő olyan szimbólum, aki a magyarok szerepét mutatja a független Egyesült Államok létrejöttében.)
kulturális paletta
Leonardótól Miróig -a Szépművészeti Múzeumban; Rómeó és Júlia a Nemzeti Színházban
Leonardótól Miróig - Százötven éve rajzok és grafikák bűvöletében. Ez a címe a Szépművészeti Múzeum pandémia utáni nyitó kiállításának, ahol egészen kivételes művészek - a címadókon kívül Raffaello, Rembrandt vagy Munkácsy, Rippl-Rónai - munkáit lehet tanulmányozni. Az augusztus 15-ig látogatható időszaki tárlatról Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria főigazgatóját kérdezte Farkas Éva.
„Ebben a mostani rendkívüli időben még tisztábban látszik, hogy igazi nagy szenvedélyekről érdemes szólnunk, mert ezek nem vesztik érvényüket.” – így fogalmaz Vidnyánszky Attila, a Rómeó és Júlia rendezője a Nemzeti Színház új előadása kapcsán.A pandémia miatt már többször elhalasztott bemutatót június 11-én tartja a teátrum. A produkcióról először a rendező beszél, utána megismerhetjük a két főszereplőt alakító Szász Júliát és Herczegh Pétert.
családi magazin
Jó gyakorlatok és módszertanok a szülőkkel való együttműködésre az oktatásban. A Tempus Közalapítvány Alma a fán műhelyprogramja.
Szerkesztő: Kozák Annamária
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
A gyerekek, fiatalok testi, lelki, szellemi fejlődésének két fontos színtere a család és az oktatási intézmények, emiatt fontos a szülők és a pedagógusok jó együttműködése.
Ezt igyekezett elősegíteni a fővárosi központú Tempus Közalapítvány Alma a fán műhelysorozatának rendezvénye, ahova pedagógusokat és a társterületek szakembereit várták, és ahol jó gyakorlatokat, módszertanokat mutattak be a szülőkkel való együttműködésre.
szombathelyi összeállítás
Előkészületben a 7. Nemzetközi Textiltriennálé
Szerkesztő: Tanai Ibolya
A 7. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé június 18. és augusztus 28. között várja az érdeklődőket.
A hazai és nemzetközi kortárs textilművészet jelenét bemutató kiállítás témája a sodrás lesz. A 206 kiállítandó műtárgyat pályázat útján februárban választotta ki a kortárs művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri.
Az alkotások már megérkeztek Szombathelyre, elkezdődött a kiállítás rendezése - ez lesz az első tárlat a másfél éve bezárt és most a felújítás után újra nyíló Képtárban. A műsorban a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért kuratóriumi elnöke, Attalai Zita a vendégem.
mesés irodalom
Zágoni Balázs: Liliom és Rózsa
Zenéjét szerezte és rendezte: Egri Bálint (14/13.)
Anyakirályné: Molnár Piroska
Királyné: Gubás Gabi
Király: Anger Zsolt
Liliom: Császár Réka
Rózsa: Gáspár Kata
Bözsi: Albert Csilla
Miniszterelnök: Dunai Tamás
Érsek: Mészáros Tamás
Hajóskapitány: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Hangmérnök: Liszkai Károly és Gera Csilla
Rendezőasszisztens: Csókné Varga Hedvig és Varga Zita
Szerkesztő: E. Román Kata és Varga Andrea
Szövegkönyv: Zágoni Balázs
Melyek voltak azok a budapesti templomok ahol Liszt Ferenc megfordult s műveit bemutatta? Idén van a zeneszerző születésének 210. évfordulója és immár 10 éve annak hogy megjelent a vele kapcsolatban kiadott Budapesti séták Liszt Ferenccel c. könyv: Írójával tovább folytatjuk a 2 héttel ezelőtt megkezdett témát és ebből a könyvből most olyan sétát választunk, mely az egyházzenész Liszt Ferencet mutatja be nekünk közelebbről. Watzatka Ágnes muzeológussal, tudományos munkatárssal a zeneszerző egykori lakásásban a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban beszélgetünk, mely a VI.kerületben a Vörösmarty utca 35. sz. alatt június 15-étől lesz újra látogatható szerdánként és szombatonként.
In memoriam Vasadi Péter
Stúdióvendég: Végh Attila költő, filozófus
Szerkesztő: Liptay Katalin
95 éve született Vasadi Péter Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista, a Nemzet Művésze. Négy esztendeje hunyt el, magas kort megérve is fiatalos kíváncsiság, nyitottság jellemezte. Az Új Ember munkatársaként írásaival sok olvasónak szerzett örömet, adott erőt, eligazító tudást. Igazi evangéliumi ember volt, aki élte, gyakorolta a szeretetet. Embertársaival és a világ dolgaival kapcsolatban a figyelmes megérteni vágyás vezérelte, az élet minden pillanatát élményként élte meg és teljességében élte át. Fiatalabb pályatársa mesél róla és néhány jellemző történetet is felelevenít barátságukról. Az emlékező műsorban mindkettejüktől elhangzik egy-egy vers is.
Debreceni hírek:
- Hálaadó szentmisét tartottak a Szent Anna székesegyház megűjult orgonájáért.
- Új óvoda épül Debrecen-Bánkon.
Kiskőrös és térsége hírek:
- Hamarosan debütál Kalocsa könnyűzenei élete című zenés kötet.
- Nehéz tanévet zárt a kalocsai néptánccsoport, de már elindult a készülődés a nyári táborokra.
közéleti beszélgetések
Erdőn, mezőn, kiskertekben ehető virágok, gyógynövények és tápláló "gazok" rejtőznek, csak fel kell őket ismernünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
Vendégünk Halmos Monika aranydiplomás gasztronómus, az ehető virágok szakértője, aki nemcsak a Vadon nőtt étterem – Ennivaló természet című legújabb könyvével, de erdőn-mezőn sétálva közösségi tanulással és online előadásaival is segíti az ehető virágok, ehető vadnövények, tápláló "gazok" és gyógynövények megismerését, valamint jobbnál-jobb receptekkel történő felhasználását. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva, zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince.
(fotók: Halmos Monika, www.rozsakunyho.hu)
családi magazin
Jó gyakorlatok és módszertanok a szülőkkel való együttműködésre az oktatásban. A Tempus Közalapítvány Alma a fán műhelyprogramja.
Szerkesztő: Kozák Annamária
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
A gyerekek, fiatalok testi, lelki, szellemi fejlődésének két fontos színtere a család és az oktatási intézmények, emiatt fontos a szülők és a pedagógusok jó együttműködése.
Ezt igyekezett elősegíteni a fővárosi központú Tempus Közalapítvány Alma a fán műhelysorozatának rendezvénye, ahova pedagógusokat és a társterületek szakembereit várták, és ahol jó gyakorlatokat, módszertanokat mutattak be a szülőkkel való együttműködésre.
mesés irodalom
Zágoni Balázs: Liliom és Rózsa
Zenéjét szerezte és rendezte: Egri Bálint (14/13.)
Anyakirályné: Molnár Piroska
Királyné: Gubás Gabi
Király: Anger Zsolt
Liliom: Császár Réka
Rózsa: Gáspár Kata
Bözsi: Albert Csilla
Miniszterelnök: Dunai Tamás
Érsek: Mészáros Tamás
Hajóskapitány: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Hangmérnök: Liszkai Károly és Gera Csilla
Rendezőasszisztens: Csókné Varga Hedvig és Varga Zita
Szerkesztő: E. Román Kata és Varga Andrea
Szövegkönyv: Zágoni Balázs
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
Plilinszky János: In memoriam F. M. Dosztojevszkij; Sztavrogin elköszön; Sztavrogin visszatér
Szerkesztő: Mihályi Anikó
kulturális paletta
Leonardótól Miróig -a Szépművészeti Múzeumban; Rómeó és Júlia a Nemzeti Színházban
Leonardótól Miróig - Százötven éve rajzok és grafikák bűvöletében. Ez a címe a Szépművészeti Múzeum pandémia utáni nyitó kiállításának, ahol egészen kivételes művészek - a címadókon kívül Raffaello, Rembrandt vagy Munkácsy, Rippl-Rónai - munkáit lehet tanulmányozni. Az augusztus 15-ig látogatható időszaki tárlatról Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria főigazgatóját kérdezte Farkas Éva.
„Ebben a mostani rendkívüli időben még tisztábban látszik, hogy igazi nagy szenvedélyekről érdemes szólnunk, mert ezek nem vesztik érvényüket.” – így fogalmaz Vidnyánszky Attila, a Rómeó és Júlia rendezője a Nemzeti Színház új előadása kapcsán.A pandémia miatt már többször elhalasztott bemutatót június 11-én tartja a teátrum. A produkcióról először a rendező beszél, utána megismerhetjük a két főszereplőt alakító Szász Júliát és Herczegh Pétert.
közéleti beszélgetések
Erdőn, mezőn, kiskertekben ehető virágok, gyógynövények és tápláló "gazok" rejtőznek, csak fel kell őket ismernünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
Vendégünk Halmos Monika aranydiplomás gasztronómus, az ehető virágok szakértője, aki nemcsak a Vadon nőtt étterem – Ennivaló természet című legújabb könyvével, de erdőn-mezőn sétálva közösségi tanulással és online előadásaival is segíti az ehető virágok, ehető vadnövények, tápláló "gazok" és gyógynövények megismerését, valamint jobbnál-jobb receptekkel történő felhasználását. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva, zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince.
(fotók: Halmos Monika, www.rozsakunyho.hu)
Egy moszkvai ukrán zongorista New York-ban
Szerkesztő: Marton Árpád
A Zenei Kincsestárban a huszadik század egyik legnagyobb zongoristája, Emil Gilels fölvételeiből válogatunk. A lélegzetelállító technikájáról ismert, világjáró művész Odesszában született 1916-ban. Hatéves korától zongorázott, 13 évesen adta első koncertjét. 16 éves korában hallhatta az Odesszában turnézó Arthur Rubinstein játékát. A legendás sztárzongorista és az ifjú tehetség között életre szóló barátság alakult ki. Gilels az odesszai konzervatórium elvégzése után Heinrich Neuhaus növendéke lett Moszkvában. Miután első helyezést ért el a brüsszeli Ysaye Fesztiválon, 22 éves korában a moszkvai zeneakadémia professzorává nevezték ki. Minthogy 1939-ben tervezett amerikai bemutatkozását meghiúsította a második világháború kitörése, nemzetközi karrierje késedelmesen kezdődhetett meg: 1955-ben New York-ban, 1959-ben Londonban mutatkozott be. Az Egyesült Államokban 1921, Prokofjev vendégszereplése óta nem lépett föl előtte szovjet zongoraművész. Ettől fogva a legjelentősebb koncerthelyszínek ünnepelt vendége, a világ első számú zenekarainak és karmestereinek partnere pódiumon és hanglemezeken. 1985-ben, egy svájci turné előkészületei közepette halt meg Moszkvában. Ma egy ritkasággal indítja műsorunkat: Mozart Varázsfuvola-nyitányát játssza Ferruccio Busoni átiratában.
Emil Gilels roppant széles repertoárjának vezérfonalát Schumann, Brahms és Beethoven művei képviselték. Most Schumann 23-as opusszámú 4 Nachtstückjét, Éjszakai darabjait szólaltatja meg kivételes tónusgazdagságban, iskolapéldáját adva annak, hogyan lehet számtalan zenei és filozófia rétegét föltárni Schumann meglehetősen árnyalt muzsikájának.