Melyek voltak azok a budapesti templomok ahol Liszt Ferenc megfordult s műveit bemutatta? Idén van a zeneszerző születésének 210. évfordulója és immár 10 éve annak hogy megjelent a vele kapcsolatban kiadott Budapesti séták Liszt Ferenccel c. könyv: Írójával tovább folytatjuk a 2 héttel ezelőtt megkezdett témát és ebből a könyvből most olyan sétát választunk, mely az egyházzenész Liszt Ferencet mutatja be nekünk közelebbről. Watzatka Ágnes muzeológussal, tudományos munkatárssal a zeneszerző egykori lakásásban a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban beszélgetünk, mely a VI.kerületben a Vörösmarty utca 35. sz. alatt június 15-étől lesz újra látogatható szerdánként és szombatonként.
közéleti beszélgetések
Erdőn, mezőn, kiskertekben ehető virágok, gyógynövények és tápláló "gazok" rejtőznek, csak fel kell őket ismernünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
Vendégünk Halmos Monika aranydiplomás gasztronómus, az ehető virágok szakértője, aki nemcsak a Vadon nőtt étterem – Ennivaló természet című legújabb könyvével, de erdőn-mezőn sétálva közösségi tanulással és online előadásaival is segíti az ehető virágok, ehető vadnövények, tápláló "gazok" és gyógynövények megismerését, valamint jobbnál-jobb receptekkel történő felhasználását. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva, zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince.
(fotók: Halmos Monika, www.rozsakunyho.hu)
kulturális paletta
„Anya, ugye megtarthatom?” mesekönyve a felelős állattartásról
Szerkesztő: Gerbei Anita
Dr. Vetter Szilvia „Anya, ugye megtarthatom?” című mesekönyve a felelős állattartásról szól és segít eligazodni a szülőknek, hogy kapjon-e a gyermek saját állatot. A 16. Magyar Táncfesztivál Győrben június 14-20-a között zajlik, erről a házigazda, Velekei László beszél. A III. Szabó Szonja Paraművészeti Biennálé különleges tárlaton a művészet segítségével igyekszik bemutatni a fogyatékkal élők világát.
családi magazin
A férfi léthez tartozik, hogy Isten felé is férfiasak legyünk! - A ráckevei férfiközösség zarándoklata Bodajkra
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Kótai Róbert plébános vezetésével a ráckevei főplébániához tartozó Szigetbecse, Szigetszentmárton és Szigetújfalu egyházközségeinek férfi közösségei három éve határozták el, hogy minden évben együtt útra kelnek. Máriagyűd, valamint Tihany után idén Bodajkra zarándokoltak. A kegyhelyen Spányi Antal püspök mutatott be szentmisét és ajánlotta a jelenlevőket és hozzátartozóikat a Segítő Szűz Mária oltalmába.
- Bemutatjuk a város szívében álló tanítók fáját, amelyet 2014-ben ültettek el.
- Tehetséggondozás, tudásátadás, összetartó közösség és maradandó élmények – ezt kínálja a diákoknak a Mathias Corvinus Collegium, amely zalaegerszegi központtal bővül 2021 szeptemberétől.
mesés irodalom
Zágoni Balázs: Liliom és Rózsa
Zenéjét szerezte és rendezte: Egri Bálint (14/14.)
Anyakirályné: Molnár Piroska
Királyné: Gubás Gabi
Király: Anger Zsolt
Liliom: Császár Réka
Rózsa: Gáspár Kata
Bözsi: Albert Csilla
Miniszterelnök: Dunai Tamás
Érsek: Mészáros Tamás
Hajóskapitány: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Hangmérnök: Liszkai Károly és Gera Csilla
Rendezőasszisztens: Csókné Varga Hedvig és Varga Zita
Szerkesztő: E. Román Kata és Varga Andrea
Szövegkönyv: Zágoni Balázs
"A cél előttem és kívül van, a küldetés pedig bennem van". Az egyéni és egyetemes küldetésről beszél Baráth Éva orvos, mentálhigiénés szakember.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Debreceni hírek:
- Tovább fejlesztik a debreceni Déli Ipari Parkot.
- Újabb zenei tehetséggondozó pályázatot indít az önkormányzat.
Kiskőrös és térsége hírek:
- Megrendezik a Múzeumok éjszakáját Kalocsán, több meglepetéssel készülnek.
- Gőzerővel készül a falunapra Szakmár, egyre nagyobb az érdeklődés a megújult harkányi üdülő iránt.
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
A Kalocsa-Bácsi főegyházmegye XVIII. századi történetéről beszél Tóth Tamás egyháztörténész, a MKPK titkára.
3/2. rész
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Fiatal Színészek Sorozat XXV. | Vendég: Erdélyi Adrienn
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Folytatjuk Fiatal Színészek Sorozatunkat, amely huszonötödik epizódjához érkezett, ezért ma egy különleges beszélgetésre készülünk.
Vendégünk 2010-ben kezdte meg tanulmányait a Kaposvári Egyetem színész szakán, később azonban különösen alakult az élete. Eddigi pályája során több mint 30 független- és kőszínházi előadás létrejöttében működött közre rendezőasszisztensként, később produkciós vezetőként vagy produkciós munkatársként. A színészpályát ugyan elhagyta, de a színházcsinálás ettől még szenvedélye maradt mai vendégünknek: Erdélyi Adriennek.
családi magazin
A férfi léthez tartozik, hogy Isten felé is férfiasak legyünk! - A ráckevei férfiközösség zarándoklata Bodajkra
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Kótai Róbert plébános vezetésével a ráckevei főplébániához tartozó Szigetbecse, Szigetszentmárton és Szigetújfalu egyházközségeinek férfi közösségei három éve határozták el, hogy minden évben együtt útra kelnek. Máriagyűd, valamint Tihany után idén Bodajkra zarándokoltak. A kegyhelyen Spányi Antal püspök mutatott be szentmisét és ajánlotta a jelenlevőket és hozzátartozóikat a Segítő Szűz Mária oltalmába.
mesés irodalom
Zágoni Balázs: Liliom és Rózsa
Zenéjét szerezte és rendezte: Egri Bálint (14/14.)
Anyakirályné: Molnár Piroska
Királyné: Gubás Gabi
Király: Anger Zsolt
Liliom: Császár Réka
Rózsa: Gáspár Kata
Bözsi: Albert Csilla
Miniszterelnök: Dunai Tamás
Érsek: Mészáros Tamás
Hajóskapitány: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Hangmérnök: Liszkai Károly és Gera Csilla
Rendezőasszisztens: Csókné Varga Hedvig és Varga Zita
Szerkesztő: E. Román Kata és Varga Andrea
Szövegkönyv: Zágoni Balázs
kulturális paletta
„Anya, ugye megtarthatom?” mesekönyve a felelős állattartásról
Szerkesztő: Gerbei Anita
Dr. Vetter Szilvia „Anya, ugye megtarthatom?” című mesekönyve a felelős állattartásról szól és segít eligazodni a szülőknek, hogy kapjon-e a gyermek saját állatot. A 16. Magyar Táncfesztivál Győrben június 14-20-a között zajlik, erről a házigazda, Velekei László beszél. A III. Szabó Szonja Paraművészeti Biennálé különleges tárlaton a művészet segítségével igyekszik bemutatni a fogyatékkal élők világát.
Fiatal Színészek Sorozat XXV. | Vendég: Erdélyi Adrienn
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Folytatjuk Fiatal Színészek Sorozatunkat, amely huszonötödik epizódjához érkezett, ezért ma egy különleges beszélgetésre készülünk.
Vendégünk 2010-ben kezdte meg tanulmányait a Kaposvári Egyetem színész szakán, később azonban különösen alakult az élete. Eddigi pályája során több mint 30 független- és kőszínházi előadás létrejöttében működött közre rendezőasszisztensként, később produkciós vezetőként vagy produkciós munkatársként. A színészpályát ugyan elhagyta, de a színházcsinálás ettől még szenvedélye maradt mai vendégünknek: Erdélyi Adriennek.
Köszöntjük Kedves Hallgatóinkat a Zenei Kincsestárban! Ma este operaházat látogatunk a méltán világhírű, humanitárius tevékenységéről is ismert amerikai-svéd szoprándíva, Barbara Hendricks társaságában. Elsőként Norina cavatináját halljuk Donizetti Don Pasqualéjából. A Lyoni Operazenekar élén Gabriele Ferro.
Barbara Hendricks Lauretta áriájával folytatja opera-örökzöldjeink sorát. Puccini Gianni Schicchijének legnépszerűbb részletében Paavo Järvi vezényli a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarát.
Noha az olasz romantikus operaszerző, Alfredo Catalani szerzeményei a maguk teljességében csak elvétve kerülnek színre, az 1892-ben bemutatott La Wally címszereplőjének nagyáriája elmaradhatatlan műsorszám a legnagyobb énekesnők áriaestjein. Barbara Hendricks most a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarával adja elő. A karmester ismét Paavo Järvi.
A következő ritkaság kivételesen nem operarészlet, hanem Berlioz Nyári éjszakák című dalciklusának második darabja. A Theophile Gautier verseire szerzett ciklus a szerelem lelki állomásait énekli meg. A második dal a Rózsa szellemét szólaltatja meg. Az Angol Kamarazenekar élén Sir Colin Davis.
Barbara Hendricks Richard Strauss Rózsalovagjának részletével búcsúzik. Az ezüstrózsa átadásának jelenetét halljuk a második fölvonásból Anne Sofie von Otter és a Drezdai Staatskapelle Zenekarának közreműködésével, Bernard Haitink vezényletével.