Lelki táplálékunk: a zene
Szerkesztő: Zanati Zsófia
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
“A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Hogy a zene nélkül nem teljes az élet és nem egész az ember, ezt már Kodály Zoltán megfogalmazta nekünk és a Teremtő adott olyan művészeket, olyan zenepedagógusokat , akik az egész életüket feltették arra, hogy ezt megértessék és megismertessék velünk. Ketten beszélnek arról a kincsről, amelyet a muzsika ismerete , a zeneértés adhat nekünk: Rónaszéki Tamás hegedűművész és zenepedagógus valamint Zelinka Tamás , aki immár több ezer koncerten és előadáson, no meg a Parlando folyóiratban mutatta be a művek hátterét a nagyközönségnek. ( képeinken: Rónaszéki Tamás a SZO-LA-MI zeneiskola ünnepén(fotó: VIRA) és Zelinka Tamás (fotó: BP 18)..)
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
A Kalocsa-Bácsi főegyházmegye XVIII.századi történetéről beszél Tóth Tamás egyháztörténész, a MKPK titkára. III/3.rész
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Most vasárnap rendezik meg országszerte az Emlékhelyek Napját
Az Emlékhelyek Napja rendezvényét a Nemzeti Örökség Intézete indította el 6 évvel ezelőtt, a nemzeti és történelmi emlékhelyek ernyőszervezeteként. A rendezvényt idén június 20-án, vasárnap tartják országszerte 55 helyszínen, többségében ingyen vagy kedvezményes belépőjegyekkel.
A Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti sírkertben várja az érdeklődőket, többek közt buszos túrákkal, vezetett sétákkal, illetve az Év Emlékhelye 2021 díjátadója is itt lesz majd és estére is igényes programot kínálnak.
A részletekről a Fiumei úti sírkertben Móczár Gábortól, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatójától Balla Ferenc érdeklődik.
kulturális paletta
Wekerle emléknap Nyáregyházán
Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa
A háromszoros miniszterelnök és ötszörös pénzügyminiszter Wekerle Sándor halálának századik évfordulója alkalmából emléknap keretében feavatták a Wekerle sírkertet Nyáregyházán.
családi magazin
"Késtetek 64 évet". Különleges kiállítás Rádiónk születésnapja alkalmából.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
2008-ban a Székely gyors 64 év után újra elindult a Keleti Pályaudvarról a keleti Kárpátokhoz, hogy elvigye a zarándokokat Csíksomlyóra. Rádiónk 17. születésnapja alkalmából Okos Mártán, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke, különleges kiállítással készült, melyről magazinműsorunkban hallhatnak.
szombathelyi összeállítás
Gyermekvonatok
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Az első világháború után szervezett nemzetközi gyermekmentő akció vasi vonatkozásainak nyomába eredt Bodó Judit szombathelyi középiskolai történelemtanár. Kutatási eredményeinek egy részét már közzétette a Vasi Szemlében, de munkája még nem ért véget, hiszen mindig talál egy újabb érdekes szálat, amelynek a segítségével tovább szövi a történetet.
Mikszáth Kálmán: A Sipsirica
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Szakács Emese
Dramaturg: Deres Péter
Rendező: Papp János (10/10.)
Rendezőasszisztens: Varga Andrea
Hangtechnikus: Biksza Levente
Szerkesztő: Andrónyi Kolos
Szereplők: Blaskó Péter, Benedek Miklós,
Maszlay István, Schlanger András, Sinkó László
Kiskőrös és térsége hírek:
- Pálosan szép az élet címmel nyílt vándorkiállítás Kalocsán a Szentháromságtéren.
- Nyári tábort szervez a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola.
Debreceni hírek:
- Visszatérnek az Esti séták a debreceni állatkertbe.
- Tizenhat bemutatóval készül a következő idényre a Csokonai Színház.
közéleti beszélgetések
Történelmi emlékezet napjainkban.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
PÁLOSOK címmel rendtörténeti kiállítás nyílt ezen a héten a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ennek kapcsán beszélgetünk Puskás Antal tartományi rendfőnökkel és Pethő Zsuzsa régésszel, a kiállítás egyik kurátorával.
közéleti beszélgetések
A Nap Kiadó közéleti szerepvállalása, könyvbemutatói
Szerkesztő: Sallai Éva
Sebestyén Ilonával, a három évtizedes múltra visszatekintő Nap Kiadó alapító-igazgatójával, a június 7-én, a Károlyi Palotában és május 30-án a Szépművészeti Múzeumban tartott könyvbemutatók kapcsán, a művelődéstörténeti, irodalmi és közművelődési értékeket hordozó legújabb könyveikről, az olvasókkal való kapcsolattartás fontosságáról és lehetőségeiről beszélget Sallai Éva. Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince.
(fotók: www.napkiado.hu)
családi magazin
"Késtetek 64 évet". Különleges kiállítás Rádiónk születésnapja alkalmából.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
2008-ban a Székely gyors 64 év után újra elindult a Keleti Pályaudvarról a keleti Kárpátokhoz, hogy elvigye a zarándokokat Csíksomlyóra. Rádiónk 17. születésnapja alkalmából Okos Mártán, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke, különleges kiállítással készült, melyről magazinműsorunkban hallhatnak.
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
Illés György: Szabina a római szépség c. könyvéről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Itt a fény a pandémiás időszak végén. Ez a regény olvasmányos, a nemzeti tanterv számos kihívását megoldja, a szerző helye Szienkievicz, Gárdonyi és Móra mellett van a polcon, megoldja az ókortörténet tanítását, és a fiatalok nem fogják tudni letenni. Úgy kell nekünk mint egy falat kenyér...
kulturális paletta
Wekerle emléknap Nyáregyházán
Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa
A háromszoros miniszterelnök és ötszörös pénzügyminiszter Wekerle Sándor halálának századik évfordulója alkalmából emléknap keretében feavatták a Wekerle sírkertet Nyáregyházán.
Monostori Péter balaton-felvidéki kályhásmester
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
A szocializmusban már-már kihalt kályhás mesterség ma ismét reneszánszát éli, s mint egykor, szájról szájra terjed, hogy kik egy-egy környék legjobb mesterei. Monostori Péterrel a terepen, a Balaton-felvidék egyik meseszép kis falujában, építés közben beszélgettünk szeretett szakmájáról.
közéleti beszélgetések
Történelmi emlékezet napjainkban.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
PÁLOSOK címmel rendtörténeti kiállítás nyílt ezen a héten a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ennek kapcsán beszélgetünk Puskás Antal tartományi rendfőnökkel és Pethő Zsuzsa régésszel, a kiállítás egyik kurátorával.
közéleti beszélgetések
A Nap Kiadó közéleti szerepvállalása, könyvbemutatói
Szerkesztő: Sallai Éva
Sebestyén Ilonával, a három évtizedes múltra visszatekintő Nap Kiadó alapító-igazgatójával, a június 7-én, a Károlyi Palotában és május 30-án a Szépművészeti Múzeumban tartott könyvbemutatók kapcsán, a művelődéstörténeti, irodalmi és közművelődési értékeket hordozó legújabb könyveikről, az olvasókkal való kapcsolattartás fontosságáról és lehetőségeiről beszélget Sallai Éva. Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince.
(fotók: www.napkiado.hu)
Mikszáth Kálmán: A Sipsirica
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Szakács Emese
Dramaturg: Deres Péter
Rendező: Papp János (10/10.)
Rendezőasszisztens: Varga Andrea
Hangtechnikus: Biksza Levente
Szerkesztő: Andrónyi Kolos
Szereplők: Blaskó Péter, Benedek Miklós,
Maszlay István, Schlanger András, Sinkó László
Mozart leghíresebb tanítványa
Szerkesztő: Marton Árpád
A hamarosan fölcsendülő, becses régizenei ritkaságok hallatán az az érzésünk támad, mintha Mozartot hallanánk. Méltán. Ezeknek a kedves és kedélyes fortepiano-daraboknak szerzője, Johann Nepomuk Hummel nem csupán tanítványa, de két esztendőn keresztül kosztosdiákja is volt Mozartnak. Irigylésre méltó lehetőség egy csodagyermek számára, hogy legfogékonyabb korában a legnagyobb Mozart-szerzemények társaságában nevelkedhet. Nem is csoda, hogy Hummelt élete végéig Mozart ügyes követőjének tekintették, aki sohasem szakadt el teljesen mestere és atyai támasza példájától. És bár egyesek Beethoven tradíciókat szétfeszítő újításait kérték számon Hummelen, olyan zongorás szerzők tekintettek rá előfutárjuk gyanánt, mint Schubert, Chopin és Schumann. Első, C-dúr szonátáját Hummel már nem mutathatta be Mozartnak: keletkezése a mester halála utáni évre esik, és szerző már – 14 esztendős… A fortepianónál Costantino Mastroprimiano.
Hummel első szonátája után hallgassuk meg a Mozart Figarójára szerzett Fantáziáját.