Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Berzsenyi Dániel versét Bessenyei Ferenc előadásában hallhatják.
» bővebben...
0:10
vallási műsorok
Mácz István: Kísértés a jóra című könyvéből Sipos Magdi olvas fel (39/22.)
» bővebben...
0:30
irodalmi és versműsorok
Móra Ferenc: Aranykoporsó (39/3.)
Felolvassa: Cseke Péter Hangmérnök: Varga Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Dramaturg: E. Román Kata Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
1:00
egyéb közéleti műsorok
Aki a Himnusz-közhelyeket helyretette Szerkesztő: Nagy György András Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
„Lelke olyan volt, mint a templomablak: átsütött rajta az isteni fény.” Kevés embernek adatik meg, hogy így emlékezzenek rá. Kozma László ilyen volt. Az utókor olvashatja róla, hogy költő, író, irodalomtörténész; hogy munkáit áthatja a hit, a nemzeti felelősségtudat valamint a hagyományok tisztelete – és hogy tanította az ifjúságot, de talán az idősebbeket is. Akik ismerték láthatták is az üvegen átszűrődő világosságot. A Magyar tékában ma M. Tóth Katalinnal, a Kairosz kiadó szerkesztőjével beszélgetek. Kép: A Kairosz kiadó montázsa
1:30
aktuális és hírműsorok
A mai adásban a többi között szó lesz élményfestésről és a megyénkben is bőségesen termő eperről.
» bővebben...
2:00
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések Történelmi emlékezet Szerkesztő: Pécsi Krisztina
1958 június 16-án végezték ki Nagy Imrét és mártírt társait. Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő koncepciós perekről beszélgetünk Marossy Endre hadtörténésszel.
2:30
aktuális és hírműsorok
külpolitikai beszélgetések 1. Mosolydiplomácia? Ma zárul Joe Biden európai körútja 2. Új szelek fújnak a sztyeppén. Elnökválasztást tartottak Mongóliában Szerkesztő: Pozsgai Nóra
1. Az Egyesült Államok elnöke adásunk idején fejezi be egy hetes európai körútját Genfben, ahol Vlagyimir Putyinnal találkozik. A programban szerepelt G7-es és Nato-csúcs, tárgyalás az Unió vezetőivel, de teadélután is az angol királynővel. Az utazás célja hivatalosan: „helyreállítani a szabad világot”, és biztosítani Európát arról, hogy a Nato továbbra is garantálja a kontinens biztonságát. De mi volt Joe Biden valódi célja az utazással? A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársát, Csizmazia Gábort kérdezzük. 2. Június 9-én közvetlen elnökválasztást tartottak Mongóliában, a hivatalban lévő államfőnek mennie kellett, a mongolok az eddigi miniszterelnöküket választották elnöknek. Egyes szakértők szerint nehezen érthető, ami történt. Miért? Erre is keressük a választ, de emellett szeretnénk némi helyzetképet is adni arról az országról, amely bennünket, magyarokat a távolba szakadt rokonainak tart. Szakértőnk Szilágyi Zsolt, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főmunkatársa. (Fotó: Le Figaro)
3:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
4:00
egyéb kulturális műsorok
Rasszizmust és gyarmatosítást, vagy a megismerésre való törekvést és a valóság feltárását szolgálta a 20. században az orientalizmus? Szerkesztő: Pál Amanda
A kelet történelmével, kultúrájával és népeivel foglalkozó tudomány meghatározó szerepet töltött be a magyar múltban is - Vámbéry Ármin és Goldziher Ignác munkásságáról és örökségéről is beszélgettünk Sógor Dániel arabista, történésszel.
4:30
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Radnóti László
» bővebben...
5:00
aktuális és hírműsorok
A mai adásban szó lesz a többi között a kullancscsípés veszélyeiről és a gólyagyűrűzésről.
» bővebben...
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
6:00
6:01
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Mácz István: Kísértés a jóra című könyvéből Sipos Magdi olvas fel (39/23.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Jámbor Balázs
» bővebben...
6:52
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
» bővebben...
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, sport, műsorajánló
» bővebben...
7:50
publicisztika
Jánosi Dalma olvassa fel írását
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:08
aktuális és hírműsorok
Templomszentelés Buda szívében
Pákozdi István felsőkrisztinavárosi plébánossal Szerdahelyi Csongor beszélget.
8:17
szolgáltató és életviteli műsorok
egyházi programajánló Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
8:23
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:42
egyéb közéleti műsorok
Táruljon fel csodálatos világunk! Érdekességek, színes hírek, újdonságok a Föld minden tájáról.
» bővebben...
8:52
aktuális és hírműsorok
napi interjú A Magyar Kerékpárosklub aktualitásai
Halász Áron elnökhelyettes, szóvivőt Balla Ferenc kérdezi.
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Görög dráma magyar regényben – Mécses a ködben Színház a rakétabázison – Zsámbék 11 éves a zene lelke – Anima Musicae ünnepi koncert Szerkesztő: Nagy György András
Az igazság elkötelezettje. Részben hivatalból, hiszen a Veritas Történetkutató intézet Sajtó- és Kommunikációs Csoportját erősíti, részben pedig – s talán ez a fontosabb – írói hitvallásból. Ennek az igazságnak a hitele a személyességen és a személyiségen múlik: harmóniára lép benne a történelem és a fikció, a valóság és a mese is. Jezsó Ákossal beszélgettem. Másfél hete indult útjára a Zsámbéki Nyári Színházi idei évada, amely még természetesen számos érdekességet, meglepetést, vagy épp megszokott elemet tartogat. A romtemplom tövében az egyik házigazda Vecsei H. Miklós mondta el a részleteket Farkas Évának. A 10 év szép kerek évforduló – lett volna. A járványhelyzet miatt azonban még egy esztendőt hozzá kellett tenni a zenekar eddigi pályafutását is összegző születésnapi koncerthez. Az Anima Musicae alapító művészeti vezetőjét, G. Horváth Lászlót kérdeztem.
9:30
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Egy út, hét állomás - Zarándoklat a Magyar Szent Család nyomában Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Család, hagyomány, összetartozás. Elkészült a Magyar Szent Család Tematikus Zarándokút, amelyet ünnepélyes keretek között június 26-án adnak át a székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban. A beruházás célja volt, hogy a projekt hatására Székesfehérváron és környékén, a középkori eredetű zarándoklatok, a családok búcsújárásaként újjáéledjenek. A fejlesztés hozzájárul a keresztény magyar zarándoklatok bölcsőjének megismeréséhez, miközben nagyon is aktuális társadalmi üzenetet hordoznak: a család fontosságát hirdetik és lelki megerősítését szolgálják.
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:04
aktuális és hírműsorok
szombathelyi összeállítás Gyermekmentő vonatok Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
1920. február 8-án indult útjára az első „gyermekmentő” vonat, amely a világháború után Magyarországról szállított nélkülöző gyermekeket Hollandiába. A humanitárius akcióban mintegy hatvanezer gyermek kapott lehetőséget a kint tartózkodásra és a testi-lelki felépülésre. Ennek a történetnek a Vas megyei szálait kutatja Bodó Judit történelemtanár, vele beszélgettem.
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Válogatás román népmesékből Felolvassa: Bánffy György Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (12/4.)
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
egyéb közéleti műsorok
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Cincér táborában, a Pál-völgyi Kőfejtőben járunk. Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Riporter: Szabó Csilla
11:30
zenei műsorok
Jutalomjáték Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
zenei közelkép Műsorvezető: Magyar Kornél
» bővebben...
12:45
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Szerkesztő: Csuth Judit
» bővebben...
13:30
irodalmi és versműsorok
Mikszáth Kálmán: A Sipsirica Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Szakács Emese Dramaturg: Deres Péter Rendező: Papp János (10/9.)
Rendezőasszisztens: Varga Andrea Hangtechnikus: Biksza Levente Szerkesztő: Andrónyi Kolos Szereplők: Balsai Móni, Benedek Miklós, Horváth Péter, Mihályfi Balázs, Sinkó László
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb kulturális műsorok
Rasszizmust és gyarmatosítást, vagy a megismerésre való törekvést és a valóság feltárását szolgálta a 20. században az orientalizmus? Szerkesztő: Pál Amanda
A kelet történelmével, kultúrájával és népeivel foglalkozó tudomány meghatározó szerepet töltött be a magyar múltban is - Vámbéry Ármin és Goldziher Ignác munkásságáról és örökségéről is beszélgettünk Sógor Dániel arabista, történésszel.
15:30
aktuális és hírműsorok
debreceni, kiskőrösi és pécsi összeállítás
Debreceni hírek: - Világranglistán került előkelő helyre a Debreceni Egyetem. -. Idén először rendezik meg a Debreceni Utcazene Napokat. Kiskőrös és térsége hírek: - Nagy érdeklődés övezte a Gólya Roadshowt Kalocsán és a környező településeken. - Antunovity János püspökre emlékszik a kalocsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat.
16:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
16:04
portré- és riportműsorok
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből A Kalocsa-Bácsi főegyházmegye XVIII.századi történetéről beszél Tóth Tamás egyháztörténész, a MKPK titkára. III/3.rész Szerkesztő: Soós Viktor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
» bővebben...
16:30
zenei műsorok
Sztárok és történetek Bradányi Ivánnal
» bővebben...
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
portré- és riportműsorok
Lelki táplálékunk: a zene Szerkesztő: Zanati Zsófia Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
“A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Hogy a zene nélkül nem teljes az élet és nem egész az ember, ezt már Kodály Zoltán megfogalmazta nekünk és a Teremtő adott olyan művészeket, olyan zenepedagógusokat , akik az egész életüket feltették arra, hogy ezt megértessék és megismertessék velünk. Ketten beszélnek arról a kincsről, amelyet a muzsika ismerete , a zeneértés adhat nekünk: Rónaszéki Tamás hegedűművész és zenepedagógus valamint Zelinka Tamás , aki immár több ezer koncerten és előadáson, no meg a Parlando folyóiratban mutatta be a művek hátterét a nagyközönségnek. ( képeinken: Rónaszéki Tamás a SZO-LA-MI zeneiskola ünnepén(fotó: VIRA) és Zelinka Tamás (fotó: BP 18)..)
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Egy út, hét állomás - Zarándoklat a Magyar Szent Család nyomában Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Család, hagyomány, összetartozás. Elkészült a Magyar Szent Család Tematikus Zarándokút, amelyet ünnepélyes keretek között június 26-án adnak át a székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban. A beruházás célja volt, hogy a projekt hatására Székesfehérváron és környékén, a középkori eredetű zarándoklatok, a családok búcsújárásaként újjáéledjenek. A fejlesztés hozzájárul a keresztény magyar zarándoklatok bölcsőjének megismeréséhez, miközben nagyon is aktuális társadalmi üzenetet hordoznak: a család fontosságát hirdetik és lelki megerősítését szolgálják.
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Jámbor Balázs
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Válogatás román népmesékből Felolvassa: Bánffy György Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (12/4.)
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Daniel Defoe Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
20:17
publicisztika
Jánosi Dalma olvassa fel írását
» bővebben...
20:27
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:30
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Görög dráma magyar regényben – Mécses a ködben Színház a rakétabázison – Zsámbék 11 éves a zene lelke – Anima Musicae ünnepi koncert Szerkesztő: Nagy György András
Az igazság elkötelezettje. Részben hivatalból, hiszen a Veritas Történetkutató intézet Sajtó- és Kommunikációs Csoportját erősíti, részben pedig – s talán ez a fontosabb – írói hitvallásból. Ennek az igazságnak a hitele a személyességen és a személyiségen múlik: harmóniára lép benne a történelem és a fikció, a valóság és a mese is. Jezsó Ákossal beszélgettem. Másfél hete indult útjára a Zsámbéki Nyári Színházi idei évada, amely még természetesen számos érdekességet, meglepetést, vagy épp megszokott elemet tartogat. A romtemplom tövében az egyik házigazda Vecsei H. Miklós mondta el a részleteket Farkas Évának. A 10 év szép kerek évforduló – lett volna. A járványhelyzet miatt azonban még egy esztendőt hozzá kellett tenni a zenekar eddigi pályafutását is összegző születésnapi koncerthez. Az Anima Musicae alapító művészeti vezetőjét, G. Horváth Lászlót kérdeztem.
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
egyéb műsorok
Dér Katalin műsora Kicsoda Isten? Szerkesztő: Kékesi Enikő Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
21:50
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
22:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:04
portré- és riportműsorok
Lelki táplálékunk: a zene Szerkesztő: Zanati Zsófia Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
“A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Hogy a zene nélkül nem teljes az élet és nem egész az ember, ezt már Kodály Zoltán megfogalmazta nekünk és a Teremtő adott olyan művészeket, olyan zenepedagógusokat , akik az egész életüket feltették arra, hogy ezt megértessék és megismertessék velünk. Ketten beszélnek arról a kincsről, amelyet a muzsika ismerete , a zeneértés adhat nekünk: Rónaszéki Tamás hegedűművész és zenepedagógus valamint Zelinka Tamás , aki immár több ezer koncerten és előadáson, no meg a Parlando folyóiratban mutatta be a művek hátterét a nagyközönségnek. ( képeinken: Rónaszéki Tamás a SZO-LA-MI zeneiskola ünnepén(fotó: VIRA) és Zelinka Tamás (fotó: BP 18)..)
23:00
irodalmi és versműsorok
Mikszáth Kálmán: A Sipsirica Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Szakács Emese Dramaturg: Deres Péter Rendező: Papp János (10/9.)
Rendezőasszisztens: Varga Andrea Hangtechnikus: Biksza Levente Szerkesztő: Andrónyi Kolos Szereplők: Balsai Móni, Benedek Miklós, Horváth Péter, Mihályfi Balázs, Sinkó László
23:30
zenei műsorok
203 évvel ezelőtt született Charles Gounod zeneszerző Szerkesztő: Szakács Emese
A műsorban részleteket idézünk fel a Faust című operából. Közreműködik: Miller Lajos, Ilosfalvy Róbert, a Párizsi Opera, a Magyar Állami Operaház és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara. Vezényel: André Cluytens, Lukács Ervin, Lehel György és Sándor János.