Csalók László és Evelin fiatal házaspár
Szerkesztő: Szabó Fruzsina
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Csalók László és Csalók Evelin fiatal házasok, akik Isten dicsőítésen találtak egymásra. A fiatalokkal beszélgetünk Istennel való kapcsolatukról, illetve arról is, hogyan váltak zenei szolgálótársakból jegyesekké, majd pedig házasokká.
Katolikusként és magyarként Luxemburgban. Beszélgetés Kazatsay Ádámmal, a Szent Tamás Akadémia igazgatójával.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Magyar Szent Család nyomában – Egy zarándokút, hét állomás
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Június 26-án, ünnepélyes keretek között átadják a Magyar Szent Család Zarándokutat. Akik végigjárják majd az utat, számos látnivalóval gazdagodhatnak Vértessomlón, Bodajkon és Székesfehérváron követve Szent István, Boldog Gizella és a fiúk, Szent Imre lelki örökségét.
Rovatunkban a székesfehérvári állomásokról kérdezzük Smohay András projektvezető, múzeumigazgatót.
kulturális paletta
Aknay Tibor új kötete; Kihirdette a következő évadot a Nemzeti Színház
Szerkesztő: Ungvári Judit
Emlékidő címmel jelent meg Aknay Tibor új verseskötete. A költővel az alkotásról, a spiritualitásról, a múlt építőkockáinak helyre kerüléséről Bognár Anna beszélgetett.
Tíz új bemutatóval várja a nézőket a Nemzeti Színház a következő évadban. A tervekről, és a készülő előadásokról június 8-án tartott tájékoztatót a teátrum. Itt többek között elhangzott az is, hogy a pandémia miatt 2020 tavaszán elhalasztott Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót idén ősszel rendezik meg. Ugyanitt emlékeznek meg Törőcsik Mariról is. A Nemzeti új évadának részleteiről szóló összeállításunkban Vidnyánszky Attila főigazgatót, Udvaros Dorottya, valamint Piros Ildikó és Blaskó Péter színművészeket hallják.
családi magazin
A trianoni békediktátum közösségformáló hatása
Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsanna
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
A műsor mai vendége a szenvedélyes magyar hazafivá vált görög testvérünk, Archimédesz Szidiropulosz a Trianoni Szemle főszerkesztője valamint a történelmi múltunk legizgalmasabb rejtett titkait kutató eszme- és írótársa Domonkos László. A téma a trianoni békediktátum.
szombathelyi összeállítás
Schrammel Imre keramikusművész pályája
Szerkesztő: Tanai Ibolya
Június 26-án a Múzeumok Éjszakájának keretében nyílik meg Szombathelyen a Schrammel-gyűjtemény, amely a Kossuth-díjas, Prima Primissima-díjas keramikusművész, a nemzet Művésze életművének ad helyet. Schrammel Imre Szombathelyen született és úgy döntött, hogy szülővárosának ajándékoz több mint 110 alkotást, amelyek a Herendi Porcelánmanufaktúrából érkező művekkel kiegészülve tekinthetők majd meg a készülő állandó kiállításban.
Most egy beszélgetéssorozatot indítunk, amelynek első részében Schrammel Imre arról mesél, hogyan talált rá arra a kísérletező útra, amely egész pályáját jellemezte. Elmondja majd, miért élő anyag az agyag és azt is, hogy mit tanult a porcelángyárakban.
Aki a Himnusz-közhelyeket helyretette
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
„Lelke olyan volt, mint a templomablak: átsütött rajta az isteni fény.” Kevés embernek adatik meg, hogy így emlékezzenek rá. Kozma László ilyen volt. Az utókor olvashatja róla, hogy költő, író, irodalomtörténész; hogy munkáit áthatja a hit, a nemzeti felelősségtudat valamint a hagyományok tisztelete – és hogy tanította az ifjúságot, de talán az idősebbeket is. Akik ismerték láthatták is az üvegen átszűrődő világosságot. A Magyar tékában ma M. Tóth Katalinnal, a Kairosz kiadó szerkesztőjével beszélgetek.
Kép: A Kairosz kiadó montázsa
a könnyűzene kiválóságai
Mai vendég Papp Gyula, a kiváló billentyűs, zeneszerző, a Mini, a Skorpió, a Dinamit, a Safari és a P.Mobil zenekarok muzsikusa.
Szerkesztő: Balogh Tibor
Mikszáth Kálmán: A Sipsirica
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Szakács Emese
Dramaturg: Deres Péter
Rendező: Papp János (10/8.)
Rendezőasszisztens: Varga Andrea
Hangtechnikus: Biksza Levente
Szerkesztő: Andrónyi Kolos
Szereplők: Balsai Móni, Benedek Miklós,
Horváth Péter, Mihályfi Balázs, Sinkó László
Katolikusként és magyarként Luxemburgban. Beszélgetés Kazatsay Ádámmal, a Szent Tamás Akadémia igazgatójával.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Debreceni hírek:
- Elkezdődött a kerékpárút-fejlesztés Debrecenben.
- Idén már megrendezték a Nagykálló-harangodi Egyházmegyei Gyermeknapot.
Kiskőrös és térsége hírek:
- Kulináris élményt kínál a Food Truck Show Kalocsán.
- Megváltozott a parkolási rend Kalocsa belvárosában.
közéleti beszélgetések
Történelmi emlékezet
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
1958 június 16-án végezték ki Nagy Imrét és mártírt társait. Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő koncepciós perekről beszélgetünk Marossy Endre hadtörténésszel.
külpolitikai beszélgetések
1. Mosolydiplomácia? Ma zárul Joe Biden európai körútja
2. Új szelek fújnak a sztyeppén. Elnökválasztást tartottak Mongóliában
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
1. Az Egyesült Államok elnöke adásunk idején fejezi be egy hetes európai körútját Genfben, ahol Vlagyimir Putyinnal találkozik. A programban szerepelt G7-es és Nato-csúcs, tárgyalás az Unió vezetőivel, de teadélután is az angol királynővel. Az utazás célja hivatalosan: „helyreállítani a szabad világot”, és biztosítani Európát arról, hogy a Nato továbbra is garantálja a kontinens biztonságát. De mi volt Joe Biden valódi célja az utazással? A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársát, Csizmazia Gábort kérdezzük.
2. Június 9-én közvetlen elnökválasztást tartottak Mongóliában, a hivatalban lévő államfőnek mennie kellett, a mongolok az eddigi miniszterelnöküket választották elnöknek. Egyes szakértők szerint nehezen érthető, ami történt. Miért? Erre is keressük a választ, de emellett szeretnénk némi helyzetképet is adni arról az országról, amely bennünket, magyarokat a távolba szakadt rokonainak tart. Szakértőnk Szilágyi Zsolt, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főmunkatársa.
(Fotó: Le Figaro)
családi magazin
A trianoni békediktátum közösségformáló hatása
Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsanna
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
A műsor mai vendége a szenvedélyes magyar hazafivá vált görög testvérünk, Archimédesz Szidiropulosz a Trianoni Szemle főszerkesztője valamint a történelmi múltunk legizgalmasabb rejtett titkait kutató eszme- és írótársa Domonkos László. A téma a trianoni békediktátum.
kulturális paletta
Aknay Tibor új kötete; Kihirdette a következő évadot a Nemzeti Színház
Szerkesztő: Ungvári Judit
Emlékidő címmel jelent meg Aknay Tibor új verseskötete. A költővel az alkotásról, a spiritualitásról, a múlt építőkockáinak helyre kerüléséről Bognár Anna beszélgetett.
Tíz új bemutatóval várja a nézőket a Nemzeti Színház a következő évadban. A tervekről, és a készülő előadásokról június 8-án tartott tájékoztatót a teátrum. Itt többek között elhangzott az is, hogy a pandémia miatt 2020 tavaszán elhalasztott Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót idén ősszel rendezik meg. Ugyanitt emlékeznek meg Törőcsik Mariról is. A Nemzeti új évadának részleteiről szóló összeállításunkban Vidnyánszky Attila főigazgatót, Udvaros Dorottya, valamint Piros Ildikó és Blaskó Péter színművészeket hallják.
Rasszizmust és gyarmatosítást, vagy a megismerésre való törekvést és a valóság feltárását szolgálta a 20. században az orientalizmus?
Szerkesztő: Pál Amanda
A kelet történelmével, kultúrájával és népeivel foglalkozó tudomány meghatározó szerepet töltött be a magyar múltban is - Vámbéry Ármin és Goldziher Ignác munkásságáról és örökségéről is beszélgettünk Sógor Dániel arabista, történésszel.
közéleti beszélgetések
Történelmi emlékezet
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
1958 június 16-án végezték ki Nagy Imrét és mártírt társait. Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő koncepciós perekről beszélgetünk Marossy Endre hadtörténésszel.
külpolitikai beszélgetések
1. Mosolydiplomácia? Ma zárul Joe Biden európai körútja
2. Új szelek fújnak a sztyeppén. Elnökválasztást tartottak Mongóliában
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
1. Az Egyesült Államok elnöke adásunk idején fejezi be egy hetes európai körútját Genfben, ahol Vlagyimir Putyinnal találkozik. A programban szerepelt G7-es és Nato-csúcs, tárgyalás az Unió vezetőivel, de teadélután is az angol királynővel. Az utazás célja hivatalosan: „helyreállítani a szabad világot”, és biztosítani Európát arról, hogy a Nato továbbra is garantálja a kontinens biztonságát. De mi volt Joe Biden valódi célja az utazással? A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársát, Csizmazia Gábort kérdezzük.
2. Június 9-én közvetlen elnökválasztást tartottak Mongóliában, a hivatalban lévő államfőnek mennie kellett, a mongolok az eddigi miniszterelnöküket választották elnöknek. Egyes szakértők szerint nehezen érthető, ami történt. Miért? Erre is keressük a választ, de emellett szeretnénk némi helyzetképet is adni arról az országról, amely bennünket, magyarokat a távolba szakadt rokonainak tart. Szakértőnk Szilágyi Zsolt, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főmunkatársa.
(Fotó: Le Figaro)
Mikszáth Kálmán: A Sipsirica
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Szakács Emese
Dramaturg: Deres Péter
Rendező: Papp János (10/8.)
Rendezőasszisztens: Varga Andrea
Hangtechnikus: Biksza Levente
Szerkesztő: Andrónyi Kolos
Szereplők: Balsai Móni, Benedek Miklós,
Horváth Péter, Mihályfi Balázs, Sinkó László
Bach – ahogyan ő maga sem hallhatta...
Szerkesztő: Marton Árpád
Bach – ahogyan ő maga sem hallhatta... Kedves Hallgatóink! Akár ezt a címet is adhatnánk a Zenei Kincsestárban ma elhangzó összeállításnak. Hisz minden idők legnagyobb billentyűs szerzőjének sohasem állt módjában hogy műveit minden idők leggazdagabb tónusú billentyűs hangszerén, zongorán játszhassa. Ezek a csembalóra és orgonára szerzett, bámulatos változatosságú szerzemények márpedig mindmáig a zongorajáték és a zongorás kompozíció alapjait képezik. Egyetlen jelentős zongorista sem hagyhatja ki őket repertoárjából. Ma két, igencsak eltérő habitusú zongoraművész remek fölvételeiről halljuk Bach szerzeményeit. Elsőször Carl Seemann 1953-ban fölvett Bach-lemezéről szólal meg három apróság az Anna Magdalena Bach pallérozására szerzett Gyakorlókönyvből.
Carl Seemann után Emil Gilels mutatja be a Bach-zongorajáték egy eltérő útját. A h-moll Prelűd után az 5., G-dúr Francia szvitet játssza.