közéleti beszélgetések
Történelmi emlékezet napjainkban.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
PÁLOSOK címmel rendtörténeti kiállítás nyílt ezen a héten a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ennek kapcsán beszélgetünk Puskás Antal tartományi rendfőnökkel és Pethő Zsuzsa régésszel, a kiállítás egyik kurátorával.
közéleti beszélgetések
A Nap Kiadó közéleti szerepvállalása, könyvbemutatói
Szerkesztő: Sallai Éva
Sebestyén Ilonával, a három évtizedes múltra visszatekintő Nap Kiadó alapító-igazgatójával, a június 7-én, a Károlyi Palotában és május 30-án a Szépművészeti Múzeumban tartott könyvbemutatók kapcsán, a művelődéstörténeti, irodalmi és közművelődési értékeket hordozó legújabb könyveikről, az olvasókkal való kapcsolattartás fontosságáról és lehetőségeiről beszélget Sallai Éva. Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince.
(fotók: www.napkiado.hu)
Monostori Péter balaton-felvidéki kályhásmester
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
A szocializmusban már-már kihalt kályhás mesterség ma ismét reneszánszát éli, s mint egykor, szájról szájra terjed, hogy kik egy-egy környék legjobb mesterei. Monostori Péterrel a terepen, a Balaton-felvidék egyik meseszép kis falujában, építés közben beszélgettünk szeretett szakmájáról.
kulturális paletta
- jótékonysági koncert,
- A Te művészeTED,
- kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Ima az árva gyermekekért, verssel és énekkel. Ezzel a mottóval jótékonysági koncertre várják a közönséget a Szent Anna templomba. A koncert célja a COVID fertőzésben elhunyt szülők árván ill. félárván maradt gyermekeinek megsegítése a Regőczi István Alapítványon keresztül. Az Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. Kövesdy Zsuzsa Borsowski Tibort, a Spirit együttes vezetőjét kérdezte a kezdeményezésről.
A Te művészeTED címmel négy, 15-20 perces, fiataloknak szóló művészetelméleti filmet készített az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet. Az alkotások újszerű megközelítésben, humoros formában járják körbe az irodalom, a filozófia, a zenetörténet és az animáció témáit. Wesselényi-Garay Andort arról kérdeztük, hogy mennyiben újítás és mennyiben megújulás ez a formátum.
családi magazin
Díjátadó - Fájdalomambulancia
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
- 21 védőnő vehette át a szakmai alapokra épülő Steller Mária védőnői elismeréseket.
- Fájdalomambulanciai ellátás a Bethesda Kórházban - június elején volt a fájdalommegelőzés napja. A gyermekkori fájdalomcsillapításról dr. Major János főorvost kérdeztük.
zalaegerszegi összeállítás
Plébániai búcsú a kertvárosban, a városból a természetbe, EB kiállítás és Múzeumok éjszakája
Szerkesztő: Jóna István
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Plébániai búcsú a kertvárosban,
A kertvárosi, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániatemplomban ünnepi búcsút rendeztek. A templom névnapján nem csak lelki programokat, hanem játékos, vidám foglakozásokkal szerették volna szebbé tenni az ünnepet. Molnár János plébános foglalta össze a rendezvény lényegét.
A városból a természetbe
Környezettudatos gondolkodásra nevelés legkézenfekvőbb formája, ha kimegyünk a természetbe és ott mutatjuk meg életterünk értékeit. A Természetesen Zala, természetesen Egerszeg címmel szervezett programot a Csácsibozsoki Arborétumban tartották, melyről Domján István szervező beszél.
A magyar labdarúgás története című kiállítás Zalaegerszegre érkezett
A labdarúgó Európa Bajnokság végéig, azaz július 12-ig látható a Nemzeti fotótár A magyar labdarúgás története című kiállítása Zalaegerszegen, a Dísz téren. Répászky Lipót, az MTVA Archívum vezetője és Gecse Péter alpolgármester beszél a kiállításról.
A zalaegerszegi Tourinform iroda tematikus sétával készül a Múzeumok éjszakájára. Tuboly Andrea irodavezető tájékoztat a részletekről.
mesés irodalom
1.) Válogatás román népmesékből
Felolvassa: Bánffy György
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (12/6.)
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
_______________________________________________
2.) Az már nem igaz
magyar népmese
Felolvassa: Fesztbaum Béla
Hangmérnök: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Rendező: E. Román Kata
Az amerikai felső tízezer fényűző életét kölcsönből finanszírozza, miközben bevallott jövedelme elenyésző vagy éppen nincsen.
Szerkesztő: Kövér Tamás
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Életük vagy pályafutásuk végén különböző pénzügyi trükköket alkalmazva és/vagy filantropikus alapítványokon keresztül elrejtik a pénzüket, ahonnan majd adózatlanul jut tovább az örökösök birtokába. A kör pedig kezdődik elölről.
Mivel, miként, és hogyan kezdődtek meg a pénzügyi mutatványok. Márai Sándor Naplóbejegyzéseiból idézünk 1981-ből.
A veszély nagy. Egyes - főként pénzügyi - szervezési lépéseken már eléggé átlátunk. A hazai szakemberek nem tétlenek, elébe mentek a kihívásoknak. Ezt tudniuk kell Önöknek is, amikor véleményt és jövőképet alkotnak gyermekeik és unokáik érdekében és védelmében abban a kaotikus közegben, amelyet a média képvisel.
a könnyűzene kiválóságai
Ma folytatódik a zenés beszélgetés Papp Gyula billentyűssel, a Mini, a Skorpió és a Dinamit legendás művészével.
Szerkesztő: Balogh Tibor
Monostori Péter balaton-felvidéki kályhásmester
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
A szocializmusban már-már kihalt kályhás mesterség ma ismét reneszánszát éli, s mint egykor, szájról szájra terjed, hogy kik egy-egy környék legjobb mesterei. Monostori Péterrel a terepen, a Balaton-felvidék egyik meseszép kis falujában, építés közben beszélgettünk szeretett szakmájáról.
Kiskőrös és térsége hírek:
- Foktői történetek és képek 1960-2000-ig címmel jelent meg egy helyi kiadvány.
- Hangos siker követte az első Sváb Fesztivált Császártöltésen.
Debreceni hírek:
- Elkészült és átadásra vár a Debreceni Egyetem Innovációs Központja az egyetemi ipari parkban.
- Négycsillagos üzleti szállodát építenek Debrecen belvárosában.
A tokioi olimpia előtt is nagy dobásra készül Czene Attila olimpiai bajnok. Változást terveznek a sportkatedrálisok építtetői. Radnóti László szerint
Szerkesztő: Nagy Imre
A tokioi olimpia előtt is nagy dobásra készül Czene Attila olimpiai bajnok, a Magyar Szabadidő Szövestség elnöke.
A most zajló labdarúgó EB, majd júliusban az olimpia, télen pedig a katari futball VB legfontosabb kellékei a viadaloknak otthont adó stadionok. Az egyre nagyobb költségvetéssel tervezett világversenyek pénzügyi-gazdasági felelősei keresik az utakat, hogy miként lehetne lefaragni az eszement tételekből. A megalomániás beruházások ötletei helyett új szelek fújnak a sport katedrálisait építők és építtetők köreiben. Erről osztja meg gondolatait most Radnóti László kollégám.
hitéletünk krónikája
Együtt-látók imakönyve - Bieber Mária
NEK: linzi készület - Vencser László atya
Nemzedékeken át - Stupf Zsuzsanna
Szerkesztő: Madocsai Bea
Imakönyv készül pontírással és síkírással. Az Együttlátók Alapítvány kéri, mindenki küldje el kedvenc imáját néhány kísérő sorral, hogy közös kincsként vehessék kézbe látó és nem látó emberek.
NEK: A Linzben élő Vencser László atya szentelésének 50. évfordulóját épp aznap ünnepli, amikor a Szentatya a Hősök terén szentmisét pontifikál. Telefonbeszélgetésünkből kiderül az is, hogyan zajlott az aranymisés atya papszentelése Erdélyben.
A Nemzedékeken át Alapítvány szerteágazó segítő tevékenységéről Stumpf Zsuzsanna beszél.
családi magazin
Díjátadó - Fájdalomambulancia
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
- 21 védőnő vehette át a szakmai alapokra épülő Steller Mária védőnői elismeréseket.
- Fájdalomambulanciai ellátás a Bethesda Kórházban - június elején volt a fájdalommegelőzés napja. A gyermekkori fájdalomcsillapításról dr. Major János főorvost kérdeztük.
mesés irodalom
1.) Válogatás román népmesékből
Felolvassa: Bánffy György
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (12/6.)
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
_______________________________________________
2.) Az már nem igaz
magyar népmese
Felolvassa: Fesztbaum Béla
Hangmérnök: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Rendező: E. Román Kata
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
Nyelvi elmélkedés - álmélkodás - versben
Szerkesztő: Kövér Tamás
Kampányidőszak előtt állunk, és a tudományoskodó vélemények kinyilvánítását meglehetősen nehezen értjük már meg. Itt egy számos példát felvonultató versike arról, hogy miként lehetne közérthetőbb és egyszerűbb...
kulturális paletta
- jótékonysági koncert,
- A Te művészeTED,
- kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Ima az árva gyermekekért, verssel és énekkel. Ezzel a mottóval jótékonysági koncertre várják a közönséget a Szent Anna templomba. A koncert célja a COVID fertőzésben elhunyt szülők árván ill. félárván maradt gyermekeinek megsegítése a Regőczi István Alapítványon keresztül. Az Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. Kövesdy Zsuzsa Borsowski Tibort, a Spirit együttes vezetőjét kérdezte a kezdeményezésről.
A Te művészeTED címmel négy, 15-20 perces, fiataloknak szóló művészetelméleti filmet készített az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet. Az alkotások újszerű megközelítésben, humoros formában járják körbe az irodalom, a filozófia, a zenetörténet és az animáció témáit. Wesselényi-Garay Andort arról kérdeztük, hogy mennyiben újítás és mennyiben megújulás ez a formátum.
Az öltözködés pszichológiája I.
Szerkesztő: Kozák Annamária
Az önkifejezés egy mindenki által gyakorolt formája az öltözködés. Ruhaválasztásunkkal kommunikálunk, megmutatjuk magunkat; státuszunk, személyiségünk tükröződik benne. Stílusunk a belső világunk kivetülése.
Hogy függ össze az önismeret és az öltözködés? Mikor és mitől lesz harmonikus a személyiségünkkel a stílusunk? Erről beszélgettünk Süle Kati személyi stylisttal, művészettörténész-pedagógussal, akivel Budán, a Gesztenyés-kertben találkoztunk.
A kép forrása: https://www.sulekati.com/
hitéletünk krónikája
Együtt-látók imakönyve - Bieber Mária
NEK: linzi készület - Vencser László atya
Nemzedékeken át - Stupf Zsuzsanna
Szerkesztő: Madocsai Bea
Imakönyv készül pontírással és síkírással. Az Együttlátók Alapítvány kéri, mindenki küldje el kedvenc imáját néhány kísérő sorral, hogy közös kincsként vehessék kézbe látó és nem látó emberek.
NEK: A Linzben élő Vencser László atya szentelésének 50. évfordulóját épp aznap ünnepli, amikor a Szentatya a Hősök terén szentmisét pontifikál. Telefonbeszélgetésünkből kiderül az is, hogyan zajlott az aranymisés atya papszentelése Erdélyben.
A Nemzedékeken át Alapítvány szerteágazó segítő tevékenységéről Stumpf Zsuzsanna beszél.
1819. június 21-én hunyt el Budán Georg Druschetzky cseh származású zeneszerző.
Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Georg Druschetzky Esz-dúr koncert
Előadja: Horváth Anikó, Budapesti Fúvósegyüttes.
Georg Druschetzky Marcia ungaria - Magyar induló
Előadja a Budapesti Fúvósegyüttes.